Kelet-Magyarország, 1990. március (50. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-11 / 60. szám

1990. március 11. Kelet-Magyarország 3 Itt a11-277! Válaszol r H • II r • Gönczi Maria újságíró n megújuló oktatásról A levelekből és a telefon- hívásokból ítélve élénken foglalkoztatja olvasóinkat a más ágazatokhoz hasonlóan meglehetősen képlékeny ál­lapotban lévő oktatás, ör­vendetes, hogy sokan kí­váncsiak a nálunk is in­duló nyolcosztályos gimná­ziumra, a nyelvtanulási le­hetőségekre, kevésbé örven­detes viszont, hogy a peda­gógus-munkanélküliség ré­me is felsejlik, és sajnos nem is ok nélkül. Lássuk a konkrét kérdéseket. Nagykállóból telefonált egy szülő, akinek gyermeke ne­gyedikes az általános iskolá­ban, s korántsem mellesleg: kitűnő tanuló. Édesanyja sze­retné, ha nyolcosztályos gim­náziumban folytatná tanul­mányait. Az iránt érdeklő­dött, van-e mód kollégiumi elhelyezésre Nyíregyházán, mert tudomása szerint csak itt indul ilyen képzés. Szívesen szolgáltam volna jó hírrel, de sajnos nem te­hetem. Most szeptemberben a Kossuth Lajos Gimnázi- umban valóban indul az első évfolyam, kollégiumi elhelyezésről azonban nem tudnak gondoskodni. Sőt, meg a bejáró tanulókat is csak Nyíregyháza körzetéből vállalják, mert igen nagy az érdeklődés: a tervezett két osztályba több mint kétszázan jelentkeztek. A március 24-i írásbeli vizsga eredményei alapján 90—100 gyereket fognak behívni az április 5-i szóbelire, s kö­zülük körülbelül hatvanan lehetnek majd elsős gimna­zisták. A jósavárosi Arany János Általános Iskola és Gimnázium is tervezte az új forma indítását, de a 32 jelentkezőből 26 ebbe az iskolába jár, és ha őket, a legjobb tanulókat kivennék mostani osztályunkból, az tönkretenné az érintett kát tanulócsoportot. Hétfőn ül össze az iskolavezetés, amelynek az igazgató java­solni fogja, hogy csak 1991- ben indítsák a nyolcosztá­lyos gimnáziumot. A tanter­vek egyébként készen van­nak. Készségtárgyakból meg le­het-e bukni? — kérdezte rö­viden és tömören valószínű­leg egy érdekelt szülő. Elvileg igen. Ámbár jó­magam ezt kizárólag abban a szélsőséges esetben tudom elképzelni, amikor a gye­rekben az együttműködés­nek még a szándéka sincs meg az ének-, testnevelés-, vagy rajzórán. De azt is gondolom, hogy egy jó pe­dagógus minden, értelmileg- érzelmileg ép gyerekből ki tudja csiholni legalább az igyekezetei, amit már mél­tányolni is lehet, legrosz- szabb esetben elégségessel Tévednék? Levelekről hívott egy édes­apa, aki arról kért tájékozta­tást, milyen lehetőségei van­nak az idén érettségiző fi­ának angol alapfokú nyelv­vizsga mielőbbi megszerzésé­re. Mivel a fiatalembernek gyakorlatilag az alapvonalról kell startolnia, igen kevés az esélye, hogy ősszel már sike­resen vegye az akadályt a nyelvvizsgán. Az alapfok el­sajátításához is szükség van egy-két évre. Két eshetőséget azért ajánlottak a TIT-nél Az egyik egy hathetes, bent­lakásos, relaxációs intenzív tanfolyam, amit Sopronban szervez a TIT, állítólag fi­gyelemreméltó eredménnyel. A másik egy itteni lehetőség szintén a TIT-nél: ősszel egy­éves tanfolyamot indítanak, amely egyrészt felkészít német vagy angol középfokú nyelvvizsgára, másrészt emellett szakképzettséget is ad: az elképzelések szerint számítástechnikát vagy — leendő titkárnőként — a kor­szerű irodatechnikai eszközök használatát tanulnák a résztvevők. Ez a tanfolyam persze csak akkor jöhet szó­ba, ha a fiatalember nem máshol szándékozik tovább­tanulni. BereRdarócról telefonált eg> hölgy, akinek barátnője szin­tén angolból szeretne nyelv­vizsgát szerezni, abban a re­ményben. hogy így majd ta­níthat. tudniillik pedagógiai képesítése nincs. Ennek lehe­tőségéről érdeklődött a hölgy. Ahhoz, hogy taníthasson, legalább középfokú nyelv­vizsgát kellene tennie, ön­magában azonban ez is kevés, pedagógiai végzettség, tehát egyetemi vagy főiskolai dip­loma nélkül, csak érettségivel nem taníthatja a nyelvet is­kolában. Ha ettől eltekintve is kedvet érez a nyelvtanu­láshoz (ami sosem haszonta­lan), a TIT-nél részletes fel­világosítást kaphat lehetősé­geiről. A rakamazi iskola igazgató^ helyettese tette szóvá, hogy mindeddig nem kapták meg a megyei nyelviskolában angolt, illetve németet tanuló, orosz szakos kollégáik átképzési tá­mogatását. Ráadásul úgy hal­lották, el is fogyott az erre szánt pénz. Az iránt érdeklő­dik, mire számíthatnak? Mint a megyei tanácson megtudtam, több száz peda­gógus van hasonló helyzet­ben, ha ez nem is vigasztalja az érintetteket. Akiket még tavaly októberben besoroltak a nyelvi átképzésben része­sülők listájára, azok pályáza­tát a tanács eljuttatta az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalba, hol — szóban — el is fogadták azt. Ezek a pedagógusok tehát végül is számíthatnak o támogatásra, pontos teendőikről és a részletekről még ebben a hó­napban tájékoztatást kapnak. A központi pénzhiány miatt azonban 1990. szeptember 1- jéig valóban nem lehet újabb csoportokat tervezni. A rendelkezésemre álló idő alatt ennyi kérdésről tudtam érdemben tájékozódni. Le­vélben válaszolok azoknak a kedves olvasóknak, akik itt nem találkoztak az általuk felvetett problémával. G—2000 Alapítvány Sikeres szabolcsi pályázók A G—2000 Alapítvány (Szeged) ügyvezetője, dr. Zvada Zoltán levélben mon­dott köszönetét a Kelet-Ma­gyarország Szerkesztőségé­nek azért, hogy a lapban ko­rábban közzétette az Alapít­vány pályázati felhívását. En­nek is köszönhető, hogy kö­zel háromszázan adták be pályázatukat. Megyénkből az Alapítvány kuratóriuma har­mincegy főt részesített tá­mogatásban. A támogatottak között van Almási Lászlóné (Nagykálló, kémia—matematika), o jánk- majtisi általános iskola, a kisvárdai Bessenyei Gimná­zium, a nyírmeggyesi általá­nos iskola, a Bessenyei György Tanárképző Főisko­la, Róka Sándor (Nyíregyhá­za, matematika), Hegedűs Márton (Nyíregyháza, ma­tematika), és Szabó Lász­ló (Kisvárda, nyelv). A megyebeli sikerrel pályázók összesen több mint 70 ezer forint támogatásban része­sültek. A következő pályáza­tot ez év tavaszán írják ki. „Örülök, hogy segíthetünk“ Beszélgetés az attaséval Amint arról a Kelet-Ma­gyarország hasábjain is be­számoltunk, a hét elején a Magyar Szívalapítvány, a Máltai Lovagok Szövetsége, valamint a nyíregyházi váro­si tanács együttműködésének eredményeként több száz­ezer dollár értékű egészségü­gyi segélyszállítmány érke­zett megyénkbe. Az adomány kísérője és ünnepélyes átadó­ja Thomas A. Schlenker, az amerikai nagykövetség tudo­mányos és kulturális attasé- j'a volt. — Amint azt ön az ün­nepségen is elmondta, az ösz- szesen ötszázezer dollár érté­kű szállítmányt három me­gye, Békés, Hajdú és Sza- bolcs-Szatmár kapta. Elmon­daná, miért pont ezek? — Azért, mert ezek a me­gyék annak idején elsőként siettek a romániai forrada­lom megsegítésére. Ezúton is szerettük volna elismerésün­ket kifejezni, s pótolni azt, amit ezek a megyék a romá­niai rászorulóknak odaadtak Az egyezség egyébként még Mark Palmer idején született, a megvalósulásra azonban csak most kerülhetett sor. Az amerikai légierőnél létezik Aranyos formák, minták születnek Nyíregyházán a VA- GÉP óra- és Ékszerjavító Leányvállalatának ékszerkészí­tő üzemében. Nemcsak a nyolcvan féle fazonból, hanem egyedi kérésre is havonta hatszáz darab ékszertárgyat készítenek el. <B—zs.) egy állandó program, amely­nek értelmében természeti katasztrófák idején azonnal a bajbajutottak segítségére sietnek. Ez ugyan nem ter­mészeti csapás, hanem forra­dalom, voll, a segítség azon­ban jofeos. — Megtudhatjuk, mi van a csomagban': — A Nyugat-Németország- ban állomásozó amerikai csa­patok leszerelése nyomán fe­leslegessé vált egészségügyi, kórházi eszközök, egyszer- használatos fecskendők, tá­bori ágyak, sebészeti műsze­rek, kötszerek. — Nyomon követik-e önök az adomány sorsát, számon- kérik-e felhasználását? — Egyáltalán nem. Az el­osztás azok dolga, akik a segélyt megkapják. Mi csak reméljük, hogy oda kerülnek, ahol a leginkább szükség van rájuk. Számunkra a tudat a fontos, az, hogy jó szolgálatot tettünk. Ka tehetjük, ezután is szívesen segítünk. A ter­vek szerint legközelebb kü­lönféle könyveket, iskolai fel­szereléseket hozunk, talán már egy-két hónapon belül. Szeretném még elmondani, hogy a budapesti amerikai nagykövetség gyakran kap különféle leveleket, melyek­ben segítséget kémek az em­berek. Sajnos, mi egyéni kí­vánságokat nem tudunk tel­jesíteni. Bármilyen támoga­tás csak a Máltai Lovagok Szövetségén keresztül kivite­lezhető. — Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. Mióla él nálunk, s hogy érzi magát Magyarországon? — Két éve vagyok Buda­pesten, s nagyon jól érzem magam. A város gyönyörű, a szabadidő eltöltésére renge­teg lehetőség adódik. Ha te­hetem, zenei rendezvényekre, legtöbbször operába járok, de kedvelem a sportot, külö­nösképpen az úszást és a te­niszt. — Megtudhatjuk, mivel foglalkozik a családja? — Nincs családom, függet­len ember vagyok. De nem magányos. Mondhatnám úgy is, a követség a családom, de sok ismerősöm, barátom is van már Budapesten. Kovács Éva *je haragudjon, szom- /f szédasszony, hogy tegnap este nem mentem át magához, a szo­kásos kis teref erére, de Szálkán volt a Rózsi. Hogy milyen Rózsi? Hát a Dem- jén. Az unokám szerzett két jegyet. Még be is vitt a Dáciával. Tudja, Jolánkám, én imádom a Rózsit. Mióta a De nehéz az iskolatáskát énekelte, én minden nótá­ját megtanultam. A leg­újabbakat is nagyon szere- retem. A sportcsarnokban volt a koncert. Egy nagy gömb forgott a mennyezeten, amelyből mint a locsoló­kannából a víz, csak úgy dőltek a fénysugarak. Az unokámmal előre­mentünk egészen a pódiu­mig. Ott álltunk a mikro­fonok közelében. Amikor a Rózsi bejött, mindenki visított. Én is. Mert azt nem lehetett szót­lanul kibírni. A Rózsi méllyé boltozatján a Szent István-cimer, a háta kel­lős közepén az amerikai lobogó, a nadrágján pedig lila és bordópiros csillagok tündököltek. Gyönyörű volt. Be volt fonva a haja, mint nekünk lyánykorunk- volt. A lány is nagyon tet­szett. Be volt fonva a haja. nem olyan kenderkócmad- zag-formán. Mint mikor a lakodalomban a lú farkát kicsinosították. Aranyos kis pofa volt, ahogy ott Szerelemvonatot elkezdte, a közönség összefogódzkodott, mint az ötvenes években, amikor azt énekeltük, hogy ..Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat”, és csühögött, mint a zajtai személy. Én is beszálltam volna, de féltem, hogy köz­Szerelemvonat ugrált egy mángurlófaszerű billentyűssel a kezében. Öt nem ismertem, de bemu­tatták. Ha jól emlékszem, Tyatyának hívják. Csuda szép neve van. Egy kicsit megijedtem, amikor hatalmas, fehér gombafelhők hömpölyögtek elő a zenekar mögül. Azt hittem felrobbont a pergő- dob. Tiszta Csernobil — mondom magamban. De aztán megnyugodtam, mert Menyhárt Jancsi, a szóló­gitáros és Rózsi is úgy nyelte a ködöt, mint ka­csa a nokedlit. Gyönyörűen énekel ez a Demjén Feri. Amikor a ben elfoglalják a helyemet. Sajnáltam volna, mert in­nen nyílt a legjobb rálátás Oláh Olira, a billentyűsre. Aztán bejött a Homo- nyik. Tiszta fehérben volt. Amikor az Álmodj király­lányt kezdte énekelni, tom­bolt mindenki. Eszembe ju­tott, hogy harminckilenc­ben a milotai dohánypajtá­ban én lettem a bálkirály­nő. Akkor habarodott be­lém az én Józsim. Erre vi- sitozni kezdtem én is, és szégyen, nem szégyen még a farom is megriszáltam, A Homonyik feltépte a mellén az inget, össszete- kerte a vezetéket és felénk nyújtotta a mikrofont, hogy mi is énekeljünk bele. Olyan volt, mint egy szép, nagy fehér magkokas. Aztán lement a Homo­nyik és visszajött a Dem­jén. Vagyis a Rózsi. De ad­digra már átöltözött. Szép, rojtos bőrlajbi volt rajta, meg ezüsttel kivert széles szíj. A legszebb az volt, amikor behozott egy hatal­mas, pirosra festett hunga­rocell szívet, széttaposta, s közben énekelte, hogy Da­rabokra törted a szívem. wynnyi temérdek em­Jß bért én utoljára ak­kor láttam Szálkán, amikor a Puskás öcsiék voltak lenn futballozni. Ak­kor az urammal voltunk, szekérrel. De most nem jött az istennek sem. Hiába hívtuk az unokámmal. Pedig ez a Rózsi, — egyem meg azt a darabokra tört, gyönyörű szívét, tartsa meg az Isten még száz évig — tán még vele is el tudta volna hitetni, amit én húsz éve hiába próbálok, hogy „a szerelemvonatból nincs kiszállás.” Szilvási Csaba SZERKESZTŐI OOOOOOOO Létező falak rtrdekes, bár szá- munkra nem egé­szen újkeletű kér­déssel foglalkozik a „Re­form” legutóbbi számá­ban Bajai Ernő István írása, aki Tóth József pé­csi professzorral, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia pécsi regionális kuta­tóközpontja igazgatóhe­lyettesével az ország kele­ti és nyugati ré­szének fejlődésében tapasztalható leszakadás­ról szól. A professzor úgy nyilatkozott, hogy Ma­gyarország fal nélkül is kettészakadt egy fejlet­tebb nyugati és egy lema­radó keleti részre... Nem elsősorban a törté­nelmi okokat vizsgálja a kutató, hanem a földrajzi fekvés által ma is domi­náló tényezőket, amelyek szerinte tovább állandó­síthatják a keleti ország­rész. így megyénk lema­radását a nyugati vidé­kekhez képest. A nyugati megyéket érthetően több turista, üz­letember keresi fel. már csak a közelség miatt is, nagyobb az esélyük a gaz­dasági. kereskedelmi, szol­gáltatási ágazatok fejlesz­tésére. Tegyük hozzá, a keleti országrész évtize­dek óta kevesebb közpon­ti beruházást kapott a kormányzattól, mint a nyugati megyék, s érthető, hogy a szabolcsi, szatmá­ri, beregi ember idegeseb­ben kapja fel a fejét, ha az egész államháztartást érintő nagy beruházások­ról hall. Az országon belüli fa­lak, sajnos valósak és kö­vetkezményeiket csak évek, talán évtizedek ki­tartó munkájával lehet lebontani. Természetesen ehhez a megyében élő em­berek igyekezete, tehetsé­ge is garancia, de mégin- kább a megpezsdülő gaz­dasági élet. A távolság azonban továbbra is hát­ráltató tényező marad, nem beszélve a fejleszté­sekhez szükséaes közleke­dési, hírközlési, s egyéb közszolgáltatási lehér fol­tokról. Érdemes a pécsi, pro­fesszornak azt a megálla­pítását is végiggondolni, hogy a keleti országrészen ma már. az országos átlag feletti a magasan képzett szakemberek aránya. s mint a kutató is mondja, a keleti országrészben jó­val több akadémikus, tu­dományos kutató szüle­tett. mint másutt. Ez va­lószínű igaz. tehetjük hoz­zá jóleső érzéssel, csak­hogy ezek a szakemberek csak részben maradtak a megyében, az ország szel­lemi állományát gyarapít­ják. a megye határain be­lül nem mindenkinek ju­tott megfelelő munka. Az. hogy Hunnia fal nélkül is kettészakadt, a saját bőrünkön érezzük, s ez olykor kisebbségi érzése­ket is kifejleszt az itt elő emberekben, holott a le­maradás oka nem ben­nünk. az itt élők igényte­lenségében, szellemi szint­jében keresendő elsősor­ban, hanem a történelmi­leg kialakult helyzetben, a rossz gazdasági politi­kában és nem utolsó sor­ban földrajzi fekvésünk­ben. S mivel a megyét aligha tudjuk eltolni egy kicsivel nyugatabbra. a nyugati részeket kellene valami módon közelebb húzni magunkhoz, mert az országon belüli „falak" kiszámíthatatlan társadal­mi feszültségeket konzer­válhatnak. P. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents