Kelet-Magyarország, 1990. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-17 / 41. szám

Elfogy-e a Körte utcánk? Megfiatalodik az Epreskert Sok régi irattári adat, Urbán Te­réz nélkülözhetetlen könyvecskéje (Nyíregyháza utcaneveiről), egya­ránt tanúsítja, hogy ezt a területet, nem sokkal a betelepedés után, az 1760-as években Régi kerteken épült házak együtteseként jelölték, a következő évtizedben pedig Régi kerteken épült utcakém emlegetik, — ami már bizonyos rendezettsé­get, igényességet igazolhat. Ez a régi kertség pedig az az Epreskert, amelynek emléke a szomszédos utca nevében máig fennmaradt. Meglehetősen nagy területen fe­küdt, északon túlnyúlt a mai nagy­körúton is. Itt mindig voltak mula­tók, többnyire csak nyári vendég­lők, de azok „epreskertisége” mindig megmaradt. A Bach-kor- szak német nyelvű adminisztráció­ja idején is olvashatunk hivatalos iratokat, amelyek „im Epreskerter Tanzsaale”, azaz az epreskerti táncteremben tartandó mulatságot engedélyezik. E TERÜLET RÉGI NEVE, AZ EPRESKERT ül. a közeli Selyem utcák mind arra a szorgalomra utal­nak, amelyet őseink a selyemher­nyó-tenyésztés érdekében fejtettek ki. Ennek ugyanis alapanyaga a friss és sok eperlevél. A szóban forgó utcák az 1836. évi városi elnevezési rendeletben Körtvély névvel emlegetik; ezt me­gelőzőleg és itiég egy ideig későb­ben is, fel-felbukkan levéltári ada­tok között a körtvélyfa nevezet. Pl. „a körtélyfáná/ levő megyei ház”, stb. Ez alighanem azt jelzi, hogy az Epreskert tartozékaként lehetett itt 170 évvel ezelőtt egy kocsma, ven­déglő, amelyiknek épp körtvélyfa volt a cégére. Ez nem meglepő, hiszen Zöldfa, Vén diófa, Zöldág és más hasonló címzetű intézmé­nyek Nyíregyházán és másun is voltak. Ugyanakkor azt sem lehet kizárni, hogy a már parcellázott epreskerti területen maradhatott valamilyen különlegesen nagy, valóságos, jellegzetes körte- körtvélyfa, s ez annyira közismert, hogy hivatalos iratokban is megfe­lelt helymegjelölés céljára. Amikor aztán városunk az 1890. évi népszámlálásra készült, rnár a megszokottabb, köznyelvi Körte Az epreskerti új iskola elnevezés vált hivatalossá. Ez is maradt a szóban forgó utca neve máig, — egy kurta évet kivéve, s erről érdemes külön is beszélni. A most lebontásra kerülő, 11. sz. sarki házban lakott egy alacsony, gyors mozgású, idősebb szakállas férfiú, akinek ablakában táblácska hirdette, hogy ő gitározni és eszpe­rantó nyelvet tanít, ilyen órákat ad. Sürgésével-forgásával elérte, hogy 1960-ban a tanács az eszperantó nyelv csinálójárói, Zamenhoffról nevezte el ezt az utcát; kicserélték az utcatáblákat is. A lakosság józanabb része azonban visszakövetelte a tör­ténelmi városnevet: s egy év múlva a visszakeresztelés is megtörtént, s a levétetett, de’ megőrzött számtáblák is régi helyükre kerültek, — olykor az újonnan csináltatott zománcos táblákkal együtt. CSAKHOGY, FURCSA KÖ­VETKEZMÉNYEI AKADNAK EGY-EGY HIVATALOS DÖNTÉSNEK. Az utca Kossuth utca felőli végénél lakott A. A., megyei szakszervezeti funkcioná­rius és felesége, akik ebben az idő­ben kaptak üdülési beutalót; ter­mészetesen kétágyas, házaspárt szo­bába. Amikor megérkeztek, az éber ügyintéző megállapította, hogy ők aligha törvényes házastársak, hi­szen nem azonos a bejelentett laká­suk. Az asszonynak ugyanis nem sokkal előbb cserélték ki a személyi igazolványát, ahová akkor már nemcsak az eszperantós utcanevet írták, hanem helyesbítették a házuk­nak eladdig b jelzését is, a következő házszámra. Ez, persze együtt súlyos aggodalmakat okozott a törvény- tisztelő üdülői funkcionáriusoknak. Többszöri telefonálgatások követ­keztek. s csak magas beosztású is­merősök igazolása, becsületszava nyomán hitték el, hogy semmilyen erkölcstelenségről nincsen szó, csak üdüljenek nyugodtan, együtt, közös szobában. Nincs itt hely arra, hogy minde­gyik házról részletesen beszéljünk, pedig a házak szépsége, nagysága, a tulajdonosok egykori szerepe a vá­ros közéletében ezt is indokolhatná. Hadd tegyünk kivételt azonban a Körte u. 9. — Nyár u. 1. sz. sarok­házzal. Itt, a Mikecz-Szesztay csa­lád egykori kúriájában a mostani háború után egy diákotthon kapott helyet. A görög katolikus egyház tartotta fenn; vidékről jött, tanulni vágyó 10-18 éves fiúk laktak itt, olykor százan is. A nemrég meghalt, közkedvelt „tiszi”, Kovács Gyula hittanár az igazgató, édesanyja pe­dig a köztartást vezeti, néhány na­gyobb fiú, afféle prefektus pedig igyekszik kordában tartani a diáko­kat. A nagyobbak, az érettségihez közel állók az utcai rész kisebb szo­báiban laktak, a kisebbek , pl. 1947/ 48-ban, a szép tornácra nyíló abla­kok mögötti naggyá alakított teremben hetvenen aludtak együtt, emeletes ágyakon. De erre csak szí­ves szeretettel gondolnak ma is az egykori intemisták, mint ahogy a korrepetálás vezetőjére, Kaszás ta­nár úrra, a boldog emlékezetű ked­ves Szepi bácsira. ELFOGY-E A KÖRTE UTCA? Jogos kérdés, hiszen már régóta kur­títják, mindkét végén, városrende­zési okokból széles utak nyitására, új , nagy házak építésére, területki­használás céljából. Mostanában, ta­lán a kedvező idő miatt is, itt, a Nyírfa tér környékén megerősödött a bontás irama. Az utca azonban mégsem fogy el, hiszen a lebontott, többnyire vályogházak helyett-mel- lett egészséges, összkomfortos há­zak emelkedtek, — bár a járókelők némelyiket kissé kacifántosnak tart­hatják. Hamarosan lebontják a Nyár u. torkolatával szemben még álló, egykori evangélikus, ún. oldalisko­lát, viszont már működik az új, mutatós epreskerti iskola, részben Körte utcai telkeken; a régi, század- eleji óvodaépület, mint arról nemrég épp lapunkban olvashattunk, hama­rosan múzeummá alakul át, de las­san egy évtizede használják már a kicsik mellett, az újat. Lám: a Körte utca is a valóságos életet mutatja; a régi elmúlik, bár egy ideig még szol­gálja a jelent, de már épül, készül a jövő is. Együtt, egymásután, egy­szerre. ÉS MÉG EGYET: növekvő vá­rosunknak immár szüksége van a körzetek, alközpontok külön elne­vezésére is. A Himes, Bujtos, Borbánya mellett ilyen a Ságvári- telep, az Örökösföld; vagy az újabb- kori termék, a Malomkeh is szíve­sen használt elnevezés. Egyre gyak­rabban hallható a vasútállomási környék feledésbe merült Erkertek elnevezése is. így talán indokolható, hogy ezt a városrészt is a régi nevé­vel jelöljük újra: értve rajta a kis- és nagykörút, illetve a Kossuth és Se­lyem utcák közötti területet. Legyen tehát Epreskert, hivatalosan is, amelyben az egyre rövidülő, de megújuló, fiatalodó Körte utca régi és új lakói is jól érezhetik magukat. Margócsy József Vannak, akik életükben alig lépik át falujuk határát, má­sok nyugati körutakat tesz­nek, Normantas Paulius, a Nyí­regyházán élő litván fotómű­vész viszont a távoikeleti országokat kedveli. Legutóbb Tibetben járt, ahol több hó­napot töltött el. Aludt jurtá­ban és néhány nagyon híres kolostorban, érdekes embe­rekkel ismerkedett meg. Összesen 40 ezer kilométer hosszú utat tett meg, ami azt jelenti, hogy akár a Földet is körbejárhatta volna, s eköz­ben mintegy nyolcezer fotót készített — köztük fekete­fehér és színes diákat. N em kis pénz egy ilyen — kéjutazásnak éppen nem nevezhető — expedíció: összesen 110 ezer forintba került. Szerencsére sikerült szponzorokat is találni hozzá; a Nyíregyházi Városi Tanács 30 ezer, a Főfotó szintén 30 ezer, a Hírlapkiadó Vállalat 25 ezer forinttal támogatta, anyagi se­gítséget kapott még a Hazafias Népfront megyei bizottságától és nem utolsó sorban a megyei és városi művelődési központ­tól. Ez utóbbi fotóanyaggal se­gítette, illetve ott végzi a labor­munkákat is. Mert — mint mondja — nem turistaként ment Tibetbe, hanem mint néprajzos és fotóművész. Tízéves tapasz­talattal rendelkezik már, ismeri az ottani népek szokásait, nép­rajzát, augusztusban jelenik meg első könyve. Apadó források címmel, s a Corvina Kiadóval már megkötötte a szerződést a másodikra is. SZOMBATI GALÉRIA Nagy István Attila Mert ami fáj mert ami fáj csak az dalol sebet üt rajtad valahol nyársra tűz mint egy kardvirág a nyári kertek illatát kihajt benned mint daganat a görcsbe rándult pillanat itt állsz magaddal vitázva csak lobog benned a fáklya únt fény korszerűtlen szerep belesápadsz: ki érti meg? mert ami fái csak az dalol sebet üt rajtad valahol Szilágyi Sándor: Tél a Túr partján című akvarellje Nyíregyházán sokan ismerik a 41 éves fiatalembert, képei, jellegzetes öltözködése, hajvi­selete alapján. De azt kevesen tudják róla, hogy nem volt min­dig fotós. Sőt, „tisztességes polgári" foglalkozással is ren­delkezik, melyből nyugodtan megélhetne: a vilniuszi egyete­men szerzett közgazdászi dip­lomát, dolgozott mérnök-tech­nikusként, igazgatóhelyettese volt egy litván kereskedelmi köz­pontnak, de foglalkozott fafara­gással és profi halászattal is. A fotózással úgy került kapcso­latba, hogy sok barátja foglal­kozott fényképezéssel és meg­ragadta a nagyon erős litván fotóművésziskola. Imádkozó buddhista szerzetesek Jakbőr- komppal a Sárga-folyón expedícióra szánt 450 dollárjá­ból a tetemes útiköltségre nem futotta. Ötezer jüanba került egy ötnapos út, ez dollárba átszá­mítva másfélezer, ráadásul még az útitársakról is neki kellett volna gondoskodnia, hogy elin­dítsák a turistabuszt. Nem volt más választása, mint megfo­gadni a kínai utazási iroda ta­nácsát, és elmenni Chengdu- ba. Azt mondták ugyanis, hogy onnan olcsóbban eljuthat Lha- sába. Ott érte csak igazi meg­lepetés, mert Chengduból azon­nal visszaküldték Golmudba. Azért persze kísérték csodá­latos élmények is, hiszen lát­hatta az egyik híres tibeti kolos­tort, a Taert, találkozhatott Labrangban két mai buddhá- val. Mintegy négyezer kilomé­tert tett meg a történelmi Tibet­ben, járt a Szent-tónál, a Koko- nornál, ahonnan a hagyomány szerint a tibeti kultúra ered , ahon­nan származik a XIV. dalai láma is, Tenzin Giamco. (Ó kapta ta­valy októberben a Nobel béke­A híres Taer kolostor Tibetben S zinte még alig csomagolt ki hátizsákjából, alig ké­szültek el a fotók, máris tovább indul: önálló kiállítását rendezik Göteborgban. Augusz­tusban pedig részt vesz a VII. finnugor világkongresszuson, ám ezúttal nem kell hosszú utat megtennie, hiszen Debrecen­ben lesz. Októberben pedig Finnországba hivatalos, ahol szintén önálló kiállítása lesz. Következő expedícióját 1991- re tervezi: Indiából, Darjiling- ből, Körösi Csorna Sándor sír­jától indul Pakisztán—Afganisz­tán—Nepál—Tibet útvonalon, s az egész utat 10 hónaposra tervezi. Addigra viszont már bi­zonyára elkészül a Tibetről szóló fotóalbuma. Cservenyák Katalin Mostani expedíciójának cél­ja az volt, hogy képeket készít­sen az ujgurokról és a jogurok- ról. Alma-Atáig repülővel ment, onnan az ujgurok fővárosába, Ürümcsibe. Az autonóm terü­leten mintegy kétezer diát és fekete-fehér képet készített. In­nen busszal folytatta útját a jo- gurokhoz. Becslések szerint 8- 10 ezres nép lehet ez, s állító­lag régi magyar népdalokat is ismernek. Szerette volna mag­nóra rögzíteni dalaikat, énekü­ket, el is jutott a falujukba, Ziz- hixianba (ejtsd: dzsizsisán), de a kínai titkosrendőrség elza­varta — mondván — itt nem szabad megállni, a város le van zárva. így egyetlen képet nem tudott készíteni és nem talál­kozhatott az ott élőkkel sem. Fizethetett viszont 40 dollár bün­tetést a kísérletért. Kénytelen volt hát felhagyni ezzel a munkával, s folytatta útját Golmudba, ahonnan Tibet fővárosába, Lhasába szeretett volna eljutni. Ám az egész díjat.) Járt a világhírű Jiuzhai rezervátumban, ahol szaba­don élnek pandák, és aho­vá csak a városi tanács enge­délyével és a látogató saját felelősségére lehet belépni. Négy jak bőréből készült komppal kelt át a Sárga-folyón és lámákkal ebédelt a kis ko­lostorokban. A komp érde­kessége, hogy az egész vilá­gon egyetlen ilyen létezik, s egy enciklopédiából nézte ki Nor­mantas, melyik faluban találha­tó. S hogy egy litván anyanyel­vű, magyarul, németül és oro­szul is jól beszélő totós hogyan boldogul Távol-Keleten? Még idehaza készített magának egy kis szótárt, a legfontosabb dol­gokat tibeti nyelven egy füzet­be leírta, s ha kérni akart vala­mit, egyszerűen megmutatta a füzetet. Az a szó, amit viszont a leghamarabb megtanult, a „szia-szia” volt. Magyarul ez annyit jelent: köszönöm. II Kelet 8 , , 1990. február 17. IMIIM ........ A Wi. W HÉTVFfil MF! I FKL FTF ———6—■KHB—BSBBgy —'H'ltwriffli'’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents