Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
10 - ES«"»* HÉTVÉG! MELL- — ^ “ a KM vendége Hét Adám és hét rendező egy Évája Azt még elárulhatom az olvasónak, hogy de- cemben 21-én Lukács Margitnak születésnapja van, de azt semmiképpen nem közlöm, hogy hányadik. Annyi, amennyinek látszik — és magas, büszke, királynői termete, nemes vonásé arca, sajátosan egyéni mosolya, orgonabúgású gyönyörű orgánuma, úgy ahogy van, az egész asszony legfeljebb ha ötvenet mutat. Örök Éva. Egyébiránt ez volt életének legkedvesebb és legtöbbször előadott szerepe. Az a százarcú, ezer alakot öltő, kiismerhetetlen és megunhatatlan,, titokzatos és átlátszó Éva, akit Az ember tragédiája költője, Madách Imre oly örökérvényűen megírt. Elsőéves színész korában osztotta rá egy rendező először Éva szerepét, amelyet azután megszakításokkal és változó rendezésekben, különböző partnerekkel, negyedszázadon át játszott. Pontosan hét rendező felfogásában szólaltatta meg, és hét különböző színész volt mellette Ádám, ugyancsak heten voltak a Luciferek is. Sodró levegője van Lukács Margitnak, fantasztikus atmoszférája, amint belép a színpadra, mindenki azt érzi, hogy Valaki lépett be — és mégis mindig más lép be. A színiakadémián ugyanis elsősorban azt tanulta meg (s milyen kiváló színészek tanították: Ódry Árpád, Góth Sándor, Kiss Ferenc), hogy a színpadon minden lehet, csak éppen Lukács Margit nem. Hanem mindig a szerep az, akit éppen alakít. Ennél tulajdonképpen többről van szó. Mert miközben mindig más és más jellem, alkat, figura, valahol a szerep mélyén azért mégis mindig bújkálnia kell egy kis Lukács Margitnak is, önmagának, mert az egyéniségével legellentétesebb figurát is csak úgy tudja igazán hitelesen megmintázni, ha közben azért a maga lelkét is beleadja. Még el sem végezte a színiakadémiát, Németh Antal, a Nemzeti Színház akkori igazgatója diplomaosztás előtt szerződtette. És azóta is egyfolytában tagja a Nemzeti Színháznak, amelynek épületei, igazgatói, rendezői és színészei váltakozhattak közben. „Magának minden szerepet el kell tudni játszania. Csak az számít, hogy a színpadon olyan legyen, amilyen még egy nincsen. És ha Lady Macbethet játszik is, ha a férfiak a nézőtéren nem fogják mint nőt kívánni, akkor maga rossz Lady Lukács Margit mint Éva 1963-ban Macbeth” — ezekkel a szavakkal bocsátotta a pályára tanára, Ódry Árpád, és Lukács Margit többször is eljátszotta Lady Macbethet, és mindig jó Shakespeare figura volt, akinek gonoszsága érzékelhető volt mindvégig, de akit mégis kívántak a nézőtéren a férfiak, mert ezerszázalékosan nő volt. ' Lady Macbeth és még hány más Shakespearefigura megformálása áll mögötte! Például Kleopátra. És Shaw, Claudel, Csiky Gergely, Katona József, Csehov, Gorkij, Moliere, Schiller és Goldoni... hosz- szú oldalakon át sorolhatnám a hímeves szerzőket, akiktől és a hírneves szerepeket, amelyeket eljátszott, de ez lexikonba való. És ne feledjük el közben azt sem, hogy bár a magyar filmgyártás a felszabadulás előtt is, és után is rangján alul, azaz igen kevéssé foglalkoztatta, de egy-egy olyan film mindig különleges eseményt jelentett, amelyben Lukács Margit szerepelt. Ugyanez mondható el a televízióról is. Nemrégiben láthattuk egy fiatal rendező, Balogh Zsolt díjat nyert tévéfilmjét, a Béketárgyalást, amely ben játszik—azt is mondhatni: újrafelfedező- dik, és ki tudja, hányadszor már! — Lukács Margit. Mint ahogy szinte felfedezésszámba ment a televízió tavalyi szilveszteri műsorában a modem táncdalokat éneklő és a táncoló Lukács Margit. Az utóbbi években ritkábban szerepel a színpadon mint azelőtt, meglehet, bizonyos adottságok miatt nehezebben találnak számára szerepet a rendezők (bár tartok tőle, hogy nem is keresnek ilyet), de amiben játszik, abból kiragyog. Elég, ha a néhány évvel ezelőtti bemutatók közül csak Schratt Katalinjára emlékeztetek, Hubay Miklós Freud című drámájában, vagy Vészi Endre Le az öregekkel című tragikomédiájának egészen kivételes érzékenységgel megformált hősnőjére, vagy jelenleg futó szerepére. Eurydikét játssza, hozzá méltó szerepet, Eörsi István adaptációjában, amelynek címe: Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából. Ennél klasszikusabban és mégis modemül görög klasszikust játszani, mint ahogy Lukács Margit teszi, aligha lehet. Azt mondja: nekem a színház az életem, még olyankor is,amikornem játszom! Mi mást kívánhatunk neki, s magunknak, mint még hosszú életet, azaz sok színházat, sok szerepet. Barabás Tamás Film Adósságtörlesztés A magyar filmforgalmazás mögöttünk álló esztendeje áttekinthetetlenül nagy változásokat hozott, s hogy ebből mennyi a kedvező, s mennyi a kárhoztató folyamat, azt ma talán még korai lenne minősíteni. A legszembetűnőbb eltérés a korábbi gyakorlathoz viszonyítva az, hogy jelentős mértékben gyarapodott a bemutatott filmek száma. Ez a helyzet a jegyzetíró számára azt jelentette, hogy kényszerűen le kellett mondjon néhány olyan film részletező méltatásáról, amely megérte volna, hogy ne csak utalásszerű említés essék róla. Közülük főként az Alombrigádot, Jeles András filmjét sajnálom, mert számomra mégiscsak ez az év legjobb magyar filmje akkor is, ha a februári filmszemlén hozott döntések ezt a lelkesedésemet csak részben igazolják vissza; s még akkor s, ha 1989 legjobb filmje 1983-ban készült. Hogy miért késett idáig e jegyzet, arra is akad magyarázat. Lehetőség szerint e rovat írásai az adott film országos bemutatójának alkalmára vannak időzítve, de amennyire tudom, az Alombrigád megjelenése nem volt külön kitűzve. Budapesten — és ez már-már csúfolódásnak hat — az akkor még Mátra Ifjúsági- és Mesemozi műsorába illesztették be, s ha jól emlékszem, megyénkben is csak Nyíregyházán — itt is egy vagy két előadásban — volt látható. Hogy a moziüzemi vállalatok miért nem terítettek szélesebben, azt érteni vélem. A legoptimistább vélekedések szerint is kevés érdeklődőre lehetett számítani. Ma egy film, amelynek nincs jól ta- pinthatóan összefüggő cselekménye, meséje, az biztos üzleti bukás. Márpedig Jeles filmje ilyen. Ha két évvel ezelőtt mozikba került volna, biztosan nagyobb érdeklődés kíséri, hiszen már akkor is dobozban volt négy éve, s a tiltott gyümölcs a bibliai korban is vonzotta az embert. Azóta azonban telítődött a társadalom politikai pikantériával, a szókimondás természetes lett, így a bemutatás már nem szenzáció. Tegyük hozzá, időközben az emberek jelentős hányada a kiábrándultság állapotába került, nem érdekli a politika, legfeljebb annyiban, amennyiben egzisztenciáját közvetlenül érinti. Arra is kézenfekvő a magyarázat, miért kényszerült az Alombrigád alumíniumdobozok mélyére hat esztendőn keresztül. Ha e filmet bemutatják 1983- ban, s komolyan veszik azt a helyzetképet, amelyet fest, és amelyről közelmúltunk kérlelhetetlenül bebizonyította, hogy pontos és igaz, akkor aligha lehetett volna ilyen mondatot leírni 1985-ben: „Rendszerünk stabilitása és fejlődése szempontjából meghatározó jelentősége van a munkásosztály szocialista elkötelezettségének, aktivitásának, helytállásának.” (A XIII. kongresszus jegyzőkönyvéből!) Az Álombrigád ugyanis a munkásosztályról szól, ám akikről és akikért szól, azok ma már ilyen filmre el se mennek; vagy ha elmennek, tíz perc múlva kijönnek a moziból; vagy ha mégis maújra finom kis bordély Színes, szinkronizált csehszlovák film u Rendezte: VÁCLAV MATEJKA Újabb kötettel gyarapodott a megyei irodalom. A Párbeszéd Tudományos és Kulturális Egyesület kiadásában megjelent az Akác virágzás című, eddig jobbára ismeretlen szerzőket felvonultató antológia. Két nő és öt férfi mutatkozik be a nyolcvanlapps könyvecskében: Losohczyríé Szabó Magdolna, Hudák Erzsébet, Fehérvári Béla, Vitéz Ferenc, Orosz Károly és Makay Béla. A karcsú füzet anyagát a Párbeszéd által jó egy esztendeje meghirdetett pályázatra érkezett csaknem száz munkából válogatták ki a fölkért lektorok: Ratkó József, Márkus Béla és Jánosi Zoltán. A kiadvány történetéhez hozzátartozik, hogy több mint hatvan szerző jelentkezett alkotásával. A befutott sok-sok kiló- nyi kézirat tetemes része azonban esztétikailag könnyűnek találtatott. Az elszánt szerkesztők, Papp Tibor és Mester Béla, az irdatlan mennyiségű vers és novella között keresvén a közölhetőket, e munkát az Előszóban az aranyásáshoz hasonlítják. A kezdetleges, vagy kifejezetten dilettáns művek tömegéből a kinyom- tathatóknak véltekről is bátortalanul fogalmaznak: „A kötet írásművei talán nem aranyértékűek...” (Az egyik értékes, Móricz Zsig- mond stílusáról szóló dolgozat készítője nem küldte vissza a megjelenéshez szükséges szerződést: ezért találunk az Akácvirágzásban kizárólag elbeszéléseket és költeményeket.) A föntebb vázolt helyzet ellenére is üdvözölnünk kell a kezdeményezést, hiszen gazdagodott a megyei könyvkiadás, s a Tiszta szívvel füzetek sorozatban napvilágot látott gyűjtemények mellé méltán odaállítható ez az íráscsokor, amely ízelítőt ad a nyolcvanas évek végén élő, zömmel pedagógus toliforgatók világszemléletéAkácvirágzás ről, gondolkozásmódjáról, problémáiról. Köszöntenünk kell a vállalkozást azért is, mert lehetőséget kínált a megmérettetésre. Teret adott mindazoknak, akik — tálán évtizedek óta — az asztalfióknak dolgoztak. S miközben nap mint nap hallunk-olvasunk a kimondott szó devalválódásáról, azt látjuk, hogy nem kevés ember számára az irodalom szükséglet, görcsoldás, gyónás, gyötrelem: katarzis. Az Akácvirágzás „nemzedékének” tagjai nem azzal a szándékkal lépnek az olvasók elé, hogy bizonyítsák: küzülük kerül ki az új Kosztolányi, az új Nagy László, Kaffka Margit vagy Krúdy Gyula. A Párbeszéd Egyesületnek sem íróavatás volt a célja. Inkább az, hogy mindazokat, akik a betűhöz fordulnak mondandójuk megörökítéséhez, s még nem rendelkeznek kötettel, hozzásegítse a nyilvánossághoz. Természetes tehát, hogy az Akácvirágzásról az olvasó fog ítélni. (Érdekes, hogy míg a lírikusok, s elsősorban Vitéz Ferenc, a modernebb, rétegezettebb versnyelv megteremtésével, az összetettebb élménykifejezéssel kísérleteznek, addig a prózaírók a jól bevált realista stílust részesítik előnyben, s miközben témaválasztásuk gyakran merész és izgalmas, addig formai megoldásaik némileg avíttak. Nem beszélve a helyenként előforduló erős didaxisról, illetve a nyelvhelyességi-stilisztikai egyenetlenségekről.) Itt jegyzendő meg, hogy az Akácvirágzás megjelenése miatt érzett örömöt megfakítja a tény: a Mozgáskorlátozottak PIREMON Kisvállalata debreceni nyomdaüze- me nem volt hajlandó tisztességesen kijavítani a szerkesztők által a korrektúrában jelzett elírásokat, így a kész füzetben számtalan bántó helyesírási hiba maradt. Az is a nyomda bűne, hogy nincs Tartalomjegyzék. (Szintén hiányérzetet ébreszt, hogy — miként az efféle antológiákban szokásos — nem találunk néhány életrajzi vonatkozású sort a művek alkotóiról.) Mindezekkel együtt vállalható az Akácvirágzás, amelynek jelentősége éppen áttörő jellegében van. Abban, hogy bizonyítja: az ún. „magas”, vagy ,,hívatásos’’ irodalom mellett létezik egy ,,nem hivatásos" is, amelyben olykor meg-megcsillan az a bizonyos aranyszemcse. • (Az antológia a SOROS-Ala- pítvány támogatásával jelent meg, 1989. decemberében.) Karádi Zsolt radnak, vajmi keveset értenek az egészből. És ez nagy baj. De ebben nem a film a hibás. És nem is a munkásosztály. Az eb ennél jóval mélyebbre van elhantolva. „Vagy itt van a szórakozott narrátor: Rátonyi — egyetlen névben és ismerős hangban egy korszak idiotizmusa (és kikapcsolódás-utópiája)” — írja egy kritikus arról a keretről, amely a minduntalan széthulló főcselekményt körülfogja. (Ha ez pontos olvasat, jó lenne tudni, ismerte-e a színész a rendezői szándékot. Ha igen, miért vállalta a szerepet; ha nem, hogyan minősül az alkotói magatartás?) Ez a bizonyos főszál, amely folyton kicsúszik a narrátor kezéből, egy munkásbrigád története, akik elhatározzák, hogy bemutatják Gelman Prémium című darabját, amely szintén egy helyzetével elégedetlen munkáskollektíváról szól. De ez az egész tulajdonképp nem más, mint apropó, hogy Jeles Esterházy Péter modorában állapotrajzot készíthessen. így kerülhet filmjébe a gyárkapuhoz érkező Lenin, aki távoztában felszólítás nélkül szétnyitja táskáját a rendész előtt; vagy a kiérdemesült táncdalénekes, aki a Váci út és Lehel út között, a munkás- negyed közepén (lásd még erről Révész György Kassák-adaptá- cióját, az Angyalok földjéíl) a walesi hercegre emlékeztető öltözékben énekli, hogy ő itt otthon van. Az Álombrigád rendkívül keserű film. Ám sajnos nem a tükör görbe. Hamar Péter Csanády János: Földművelő Minek feltölteni, úgyis leszipkázzák a hévérek: üresen kong a hordó, de legalább hangot ad. Valami van e halk kongás alatt, a pince s a pince földje, s a fölötte termő múlt-jövendő. Mikor a rómaiak ültették a tőkét Pannóniában már akkor is ez a Föld élt; s jöttek az állítólag vadparaszt magyarok, mikor Árpád honolt: kik tovább tördelték a kacsokat s kapáltak, lefürtözték az érett tőkét - e munkából tanult minden nemzedék: menyasszonya Mária volt s gondolatot a Nagy-világból e jegyben foglalt. Könyvespolcunk
