Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-06 / 5. szám
— A Kreml Állami Múzeumainak kiállítása az Iparművészeti Múzemban — Erdősi Mária Egy néprajzkutató jegyzetfüzetéből Miért hoz szerencsét a kéményseprő? Most, hogy könyvet készülök írni a ké• ményseprő-mesterségről, 1945 előtti szaklapokat olvasva látom, e sajátos foglalkozás művelőit is erősen foglalkoztatta: Hogyan alakulhatott ki az a képzet, miszerint a velük való találkozás szerencsét jelez? ÍJájösan naív feleleteket adtak erre. Például: ha valami miatt éktelenül füstölt a kályha vagy a „sparhert”, és akkor betoppant a kéményseprő, örömében összecsapta a kezét a háziasszony, ,,beh’ szerencse, hogy épp’ most jött”... 1932-ben közölte a Kéményseprők Országos Központi Értesítője a bécsi kéményseprőtársulat elnökének a véleményét: „ez a hiedelem igen régi időkbe nyúlik vissza, amikor még a városokat erdők övezték, amelyekbe a polgárok vadászni jártak. Ez a vadász szénégetővel találkozott, ez számára szerencsét jelentett • (...) Ezekről a szénégetőkről származott át a szerencsét hozó tulajdonság az ugyancsak kormos kéményseprőre.” Ha ezt a fejtegetést elfogadjuk, akkor is nyitva marad a | kérdés: miért szerencsét hozó a kéményseprő — illetve a szénégető? Amikor elhatároztam, hogy megkísérli lek választ adni erre, és összegyűjtögettem a néprajzi szakirodalom meglehetősen gyér vonatkozó közléseit, alaposan meglepődÍ tem. Kiderült, korántsem kizárólagos — noha rendkívül elterjedt — a kéményseprő alakjához fűződő szerencseképzet. Van ahol azt tartják, szerencsétlenség előjele a velük való találkozás. Az ország néhány pontján szúrópróbaszerű rákérdezéseim során újabb és újabb adatok erősítették meg a negatív jelleget. Például a Baranya megyei Szalatnán ha kéményseprőt látnak, a jobb kéz középső ujját a mutatóujjra teszik keresztbe, hogy el ne vigye a szerencséjüket. Ha egy gyerekcsoportban egy szemfüles előbb meglátta, odaszaladt a kéményseprőhöz, rácsapott a hátára, és azt mondta a társainak: „leütöttem a szerencséteket”, Közrejátszthatott ebben, hogy a kéményseprő megjelenése eseményszámba ment, különösen kezdetben, amíg a 18. században szinte megyényi területeket látott el egy-egy mester. S e szakmát, amely nemcsak a földművesek életmódjától, hanem voltaképpen a többi iparosétól is teljesen elüt, eleinte etnikailag is mások, olaszok művelték. S a letelepedettek, az egy helyben lakók mindig is gyanakvással, vagy legalábbis megkülönböztetett figyelemmel övezték a nem helybelieket, különösen a garabonciás módjára vándorlókat. A hiedelemrendszerbe beépülés szempontjából igen lényeges mozzanatnak tartom a kéményseprő és az ördög alakjának összekapcsolódását. Nézetem szerint ebben nem csupán a fekete külszín, hanem e foglalkozás tűzzel kapcsolatos volta is szerepet játszott. („A kisgyerekeket ijesztgettük a kotróval, mondtuk, hogy elvisz az ördög bácsi”.) A hiedelemvilágban az ördögképzet egyébként rendkívül sokszínű, egyaránt előfordul negatív és pozitív előjellel. A szerencséthozó jelleget erősítette a korom is. Erre utal ez a versike is: Kéményseprőt látok, szerencsét találok. Kéményseprő piszkos, a szerencsém biztos. A kéményseprő korommal érintkező szerszámai, illetve azok darabjai is pozitív erővel bírnak: „az is szerencsét hoz, ha nyírfaseprőjéből letörünk egy darabot, vagy ha kihúzunk néhány szálat a keféjéből”. S a seprűhöz is igen elterjedt, szerteágazó hiedelmek fűződnek. Elsősorban a rontás elhárításának a tárgya, de eszköze a rontó szándékú embereknek is — gondoljunk csak például a boszorkányok seprűjére. S végül, de nem utolsósorban, magához a kéményhez, a lakóház kiemelt, kultikus helyéhez is gazdag néphit és szokásanyag kapcsolódik. Ám nem elég csupán a kéményseprő jellemzőit és az azokhoz tapadó képzeteket megnézni, hogy magyarázatát tudjuk adni az alakjához fűződő, egymással ellentétes hiedelmeknek. Meg kell kísérelni a hozzátartozó szokáscselekvéseket értelmezni. Ezek közül a leglényegesebb Az illusztráció reprodukció a szerencsi Zemplén Múzeum ké- peSlapgyüjteményéből a gomb megnyomása, illetve megfogása. A gomb megnyomása tipológiailag azonos önmagunk belevetítésével egy zárt, mágikus körbe. A mágikus kör arra szolgál, hogy elkerítsük magunkat attól, akitől vagy amitől félünk. A kéményseprők is bekapcsolódtak az újévi köszöntés magyar néphagyományban is elevenen élő gyakorlatába. Ez irányú kezdeményezésüket mutatja, hogy ők ajándékot is visznek, mintegy indokolva látogatásuk célját, holott rendszerint csupán a házigazdák honorálják ajándékkal, fizetséggel a köszöntést. S az ajándékba vitt falinaptárokon a kéményseprőket előnyös színben feltüntető progpa- gandaversikék voltak. (Az általam ismert legrégibb darabok a múlt század első éveiből valók.) A propaganda sikerrel járt. Napjainkban aligha vannak olyanok, akik ne örülnének, ha kéményseprőt látnak. Szulovszky János Szövött, hímzett, vésett nyereg (Törökország, XVII. század) Erotikus poétalány Regényei félmilliós példányszámban keltek el... A moszkvai nagyhercegek által a 14. században alapított kincstárból érkeztek hozzánk a drágakövekkel, gyöngyházberakással díszített arany és ezüst vadász- és lovas díszfegyverek, lószerszámok. A hajdani kincstár a főlovászmes- teri hivatalt és a fegyvertárakat foglalta magába, az előbbi az uralkodót és kíséretét látta el lovakkal, kocsikkal, lovasfelszereléssel. A fegyvertár a dísz- és vadászfegyverek, a követi ajándékok és a kereskedelmi úton negszerzett tárgyak őrzőhelye volt, mely mellett fegyverműhely is mű- ödött. Moszkva cárjai mindig is pompa- edvelő uralkodók voltak, akik egyre ibb kincset gyűjtöttek össze a fegy- ertárba. A 16. században, amikor 'ettegett Iván a doni kozákok táma- lása elől kiüríttette Moszkvát, a fegyvertár kincseit 450 lovasszán mene- dtette Novgorodba. Jelentősen gyarapította a gyűjteményt Nagy Péter cár, különösen a svéd háborúban szerzett hadizsákmánnyal. 1806-ban a kincstár múzeummá alakult. 1917-től nyilvánosan is látogatható közgyűjteményi ma, a Moszkvai Kreml Állami Múzeumai elnevezésű, majd húsz intézményt magába foglaló gyűjtemény leghíresebb része. A Parádé és vadászat a 17. századi Oroszországban alcímet viselő budapesti kiállításra százegy különleges műtárgy érkezett, amely ilyen összeállításban most szerepel először külföldön. (Az összeállítás az orosz uralkodók ünnepi felvonulásainak nagy politikai jelentőségét idézi.) Pompásak azok a lószerszámkészletek, amelyeket sokféle ötvöstechnika alkalmazásával orosz mesterek készítettek. Figyelemre méltó nak azok a nyeregtartók, kantárok, nyergek, amelyeket diplomaták, követek, gazdag kereskedők ajándékoztak az orosz uralkodóknak. Iránból való az a fejdísz, amelyet Nagy Péter apja, Mihail Fjodorovics cár 1635-ben kapott a lova számára. A dísz homlokrészét teljes felületén hatalmas drágakövek díszítik, mintázatát pedig rubinból, smaragdból, türkizből kirakott arabeszkek, növényi or- namensek alkotják. Kínából kapták az orosz cárok azt a különleges, 17. századi nyerget, amelynek aranyozott bronz szegélyét és kengyelpárjának kerek alsó részét színes gyöngyházberakás, valamint sárkány- és apró virágmotívumokból készült rekeszzománcok díszítik. A díszfegyverek legnagyobb részét a fegyvertár szolgálatában álló ötvös és fegyverkovács mesterek készítették. A puskatust, a pisztolymarkolatot csont-, gyöngyház-, ezüst-, teknőc- és nemesfémberakással díszítették, a zárszerkezet részleteit pedig fantáziadús vésett figurákkal, a fegyvercsöveket arany- és ezüstberakással ékesítették. Van a kiállításnak magyar vonatkozása is. Nagy Péter szablyája, amely a 17. században készült. Az egyszerű kivitelű, kovácsoltvas és ezüst szablya a Kreml korabeli leltára szerint Magyarországról került a cárhoz, hogy közelebbről mely vidékről, milyen mestertől származik, annak kiderítése még a kutatókra vár. (kádár) A könyvpiac sikerlistáján a szépirodalmi művek között a negyedik helyen Erdős Renée: A nagy sikoly című kötete állt néhány héttel ezelőtt. Azóta elkapkodták, és még az utcai árusoknál sem lelhető. Ez történt a Lysias című regényével is, két kiadása sem elégítette ki a mai olvasók érdeklődését. Megismétlődött a szerző hajdani sikere, amikor a harmincas-negyvenes években olyan olvasótábora volt, hogy egyetlen író sem tudott hasonló népszerűséget elérni, mamut példány számban jelentek meg művei, negyven kötete a félmilliós példányszámot is meghaladta. Kritikusok, irodalmárok, de maga a közönség is találgatta minek tulajdonítható ez a roppant, szűnni nem akaró sikersorozat, az írónő személyének, regényei atmoszférájának, rendkívül széles és végletes olvasói táborának? A századforduló irodalmi életének feltűnő, zajos eseménye volt a hirtelen híressé vált, erotikus költőnek nevezett ifjú poétalány és az őt körülrajongó nagyságok kapcsolata. Három, a maga nemében rendkívüli férfi, a legendás Bródy Sándor, a különös életű Fülep Lajos — akihez később férjhez- ment —, a nagykunsági bojtárból világhírű szóbrásztttuvés'szé vált Finta Sándor mély érzelmi szálakkal kötődött a kor szellemében „megméretett és könnyűnek találtatott” költőnőhöz. A korabeli lapokból, életrajzi adatokról kiderül, hogy ez a kapcsolat küzdőtér volt valamennyiük számára, ahol hitvallásaik, egyéni érzelmeik fölé emelkedtek, ez határozta meg jövőjüket, és útjaik szétváltak. — Anyám üstökösként tűnt fel a századforduló irodalmi életében, hogy aztán hulló csillagként tűnjön el, mert a szerencse igen hamar elhagyta — emlékezik Erdős Renée- re, leánya, Fülep Kornélia.—Első kötetének szokatlan őszintesége megbotránkoztatta a közönséget, Eötvös Károly írta az ajánlását, Ady zseniális poétalánynak nevez. , t Erdős Renée fiatalon, sikerei teljében te, Babits verset írt hozzá. „Iz- zószívű poétalány, minden dala a szívemet érte.” ■ ■>.' w Merész témái miatt különös piedesztálra helyezték, de a mindössze néhány évig tartó diadal Bródy Sándorral történt szakítása után véget ért, roncsolt idegekkel, kiáb-rándulva a világból, a költészetéből, külföldre meneküli. Az élet királynőjének tartott költőről megfeledkeztek Pesten a könyvkiadók, az újságszerkesztők. Csaknem egy évtizeddel később, Fülep Lajossal kötött házassága és két leányának születése segítette ki válságából. A próza fejé fordult, német, olasz kiadók jelentették meg műveit, és itthon is egymásután adták ki új írásait. —- Rákoshegyi magányunkban robotoló írónővé vált, apám már nem volt velünk, ő pedig naphosszat dolgozott, olvasói azt hitték, átélte mindazokat a szerelmeket, szenvedélyeket, amelyeket papírra vetett, irigyelték érte, felnéztek rá, de csak az írógépének esküdött örök hűséget. A hajdani karcsú, fiatal lány majdnem száz kilóra meghízott, jó étvágyú, fehér hajú nénikévé vált, aki azt vallotta: egyet kerestem egész életemben, a harmóniát saját lel- kemmel és a világgal. — Meg kellett érnie, hogy származása miatt betiltották műveit, álnéven dolgozott tovább, Réz Bálintként több első díjat nyert pályázatokon, és elkapkodták ezeket a regényeket is. Ugyanakkor menekülni kényszerültünk otthonunkból, ahányan voltunk, annyifelé bujkáltunk, idegeneknél húzódtunk meg. 1945-ben fejezte be utolsó munkáit, amelyek még abban az évben megjelentek. Bölöni György biztatására történelmi regénybe kezdett, de húgom halála miatt nem tudott tovább dolgozni. 1956-ban egy könnyűnek vélt megfázás áldozata lett. Ilyen volt titokzatos élete, amelynek örömeit, fájdalmait sohasem takargatta, ifjúkorában a verseskönyveiben írta ki magából elragadtatott érzéseit, majd nyolckötetes életrajzi regényében pályafutását ismerhette meg a közönség. — Tudomásom szerint nemsokára megnyitják családunk egykori villájának kapuit Rákoshegyen, és anyám személyét, életművét idéző sarkot is kialakítanak benne. Homlokdísz (orrozó)(Törökország, XVII. század közepe) az az 1673-ban készült íjtartó tegez, amelynek teljes felületét arany- és ezüstfonállal hímezték ki. Középső részén a Kreml képe látható, lent az uralkodói címer, és a cári birodalomhoz tartozó országok és tartományok címerei. (E motívumokat tartják a legkorábbi teljes orosz címerábrázolásnak.) Iránból, Törökországból származ1990. január 6. Remekművek a cári kincstárból Sjkériistán: A nagy sikoly 9 M Kelet HÉTVÉGI MELLÉKLETE hmm Vésett, szegecselt sisak(Törökország, XVI. század vége, Romanov herceg tulajdona volt)
