Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
1990. január 27. Kelet-Magyarország 3 Képviselői vélemény Földtörvény, kérdőjelekkel Heves vitát váltott ki a földtörvény módosítása, hiszen ez is olyan téma, amiről nem lehet jó döntést hozni. Vagy a jól működő közös gazdaságok is áldozatul eshetnek, vagy azt az igazságtalanságot nem lehet jóvátenni, ami az erőszakos tsz-szervezés idején történt a falvak népével. Hogyan vélekedik a módosításról egy olyan ember, aki egyfelől mint örökös a földosztásban, másfelől mint tsz-elnök a föld egyben tartásában érdekelt? Moravszki Györgyről, a tiszavasvári Munka Tsz elnökéről van szó, aki sok buktatót említett, ami megfontolásra érdemes. Az egyik dolog a tulajdonlás kérdése, a másik a földek értékesítése. Van szövetkezeti tulajdon és van állami tulajdon, amelynek értékesítése felmerült az állami vagyonvédelmi törvény 'kapcsán. Mivel egy speciális vagyontárgyról van szó, azzal intézi el a módosítás, hogy az 1 millió forint értéket meghaladó állami föld értékesítéséhez külön engedélyt szükséges beszerezni a MÉM-től és a PM-től. Alku tárgya is Ami a szövetkezeti föld tulajdonlását illeti, szó esett a kisgazdapárt javaslatáról Isi ; Ök az 1947-es állapotból akarnak kiindulni, tehát hogy az akkori tulajdonviszonyok alapján kapják vissza az emberek a földet. Ennek van egy szépséghibája. Igaz, hogy 1947-ben alapvető fordulat történt a földbirtoklás témájában, de mint folyamat nem állt meg a földszerzés lehetősége és gyakorlata sem, tehát ilyen merev határt húzni nem lehet, mert ez újabb érdekeket sért. Vannak olyan gazdák, akiknek a földvagyo- na a későbbiekben is gyarapodott. A másik kérdés, hogy a föld tulajdona és a föld használója mára elkülönült. A tulajdonosok egy része elhalt, másik része nyugdíjas lett, harmadik része pedig nem a mezőgazdaságból kívánt megélni az akkori gazdaságpolitikai helyzetnek megfelelően. Földjüket az akkori jogszabályoknak megfelelően a tsz-ek megváltották. Most a tulajdonlás kérdésében megint dilemma előtt állunk. Az egyik könnyebb, mert a mostani törvényjavaslat nem ismeri azt, hogy földmegváltás, hanem azt ismeri, hogy a földért járadékot kell fizetni a kívüállóknak és természetesen a tsz-tagoknak is, aki még aktív dolgozó. Alku tárgya az, hogy a szövetkezet a tulajdonostól megveszi-e a földet és mennyiért. A harmadik téma az, hogy kérésre a földet ki kell adni. Abba ne menjünk bele, hogy milyen feltételekkel, mert ez ismerős, a lényeg, hogy olyan minőségűnek kell lenni, mint amilyen az eredeti föld volt. Talán annyit, hogy a földtulajdon visszaigénylése lehet részleges is, tehát annyit igényel vissza, amennyire neki szüksége van. Miből áll a vagyon? Mivel többnyire nem azonos a föld tulajdonosa a föld használójával, innen adódik a feszültség, amit nagyon nehezen lehet feloldani. Tudniillik akik a tsz-ben maradtak, azoknál a vagyon létrehozásában a föld csak egyik eszköz volt. Tehát a földből megteremtették az állattartás fedezetét, az állattenyésztés fejlesztése már egy közös tevékenység volt, nem beszélve, hogy bizonyos állami támogatások is járultak ehhez a vagyongyarapításhoz és hogyha visszavezetem, hogy a földből milyen vagyongyarapodás következett be, akkor meg kell bontani ezt a vagyont és azt kell mondani, hogy egy részét az állattenyésztés produkálta, amelyik vagylagos, mert az a termelőszövetkezet döntésétől volt függő, hogy milyen mértékben alapította mondjuk az állattenyésztésre a termelőszövetkezetet. Ebben az esetben a föld elbírálása nem ugyanolyan elbírálás alá esik, mint ahol csak növény- termesztéssel foglalkoztak. Ezek a dilemmák. Üjabb problémát vet fel, hogy nem mindenki akarja a földjét saját maga megművelni, csak birtokolni akarja, tulajdonosa akar lenni, és azt így akarja hasznosítani, illetve hasznosíttatni, netán el kívánja adni. Ha a tulajdonába került földet például felajánlja, hogy a tsz hasznosítsa, a bérleti rendszer nem lehet azonos tartalmú a földjáradékkal, az eddigi földmegváltással. A bérleti forgalomban ugyanis már most is többszöröse, tíz, húsz, netán ötvenszerese annak a díjnak, járadéknak, megváltásnak, amit annak idején ezekért a földekért adtunk. Azonban ha egy szövetkezet úgy döntene, hogy ezeket a földeket tovább béreli a most már valós tulajdonostól, akköf kérdés, hogy meg tudnak-e egyezni a bérleti nagyságrendben, mert itt már áz a két-dé^: képződik-e akkora nyereség? Az állami gazdaságoknál hektáronként 6 ezer forint körüli tiszta nyereség, a szövetkezeteknél pedig 3800 forint körüli tiszta nyereség képződik. Ennek egy részét az állattenyésztés biztosítja, egy jelentős részét az ipari és egyéb tevékenységek adják. Ma a nyereségnek körülbelül 60 százaléka származik az alaptevékenységből. Tehát ha visszaszámolok matematikailag egy olyan eredményt kapok, hogy a megtermelt 3800 forint nyereségből ajig 1000—1200 az, amelyik földből származó nyereségként fogható fel. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a föld bérleti díja nem lehet ennyi, hanem ennek sokszorosa. Mozdulatlan nagyüzem Ha a földet értékesítik, kérdés, hogy az új tulajdonos mennyire hatékony termelést folytat majd rajta. Ha ez nem lesz legalább olyan hatékony, mint a nagyüzemi, akkor veszélyezteti az ellátást, élelmiszergondokhoz vezet. Tiszavasváriban, sőt a választókerület községeiben nem tudok különösebb igényekről. A mi tsz-ünkben hallani sem akarnak az emberek arról, hogy visszakérjék s a mostani jövedelmezőségi viszonyok mellett önállóan vállalkozzanak. Naivitás azt hinni, hogy a magántermelésben nem lesznek a mostani közöshöz hasonló rárakódó költségek. Szükség lesz kereskedői, beszerzői kartellekre, vagyis az a különbség, amit most a nagyüzemi termeléssel járó bürokráciára számolnak, a valóságban nem lesz meg. Természetesen nem gondolom, hogy a nagyüzem mozdulatlansága sokáig tartható. Egy folyamatos és fokozatos érdekeltségi rendszer kidolgozásával, vagyonrészjegyesí- tésével, a2 egyes üzemágak belső elkülönítésével meg kell mozgatni a tagokat, fel kell éleszteni azt a sokat emlegetett tulajdonosi szemléletet, mert enélkül nem lesz versenyképes ; gazdaság. Egyébként ha a volt tulajdonosok jelentkeznek a földért, igényeiket ki fogjuk elégíteni. Balogh József Az osztrák alapító által apportként behozott gépsorokkal 90 százalékban nyugatra készít az I. C. E. Voest-Alpine— KEMÉV vegyes vállalat technológiai fémszerkezeteket. (B-zs.) Konzervüzem a határszélen Kockáztattak - nyertek Tavaly nyáron — amikor legutóbb jártam a záhonyi termelőszövetkezetben, még csak sejteni lehetett, milyen külsőt ölt majd magára a központi irodákat rejtő épület. A napokban, amikor ismét felkerestem, már teljesen elkészülve lehettem tanúja az átalakítás eredményének. Szép tornácos házak ihlethették meg az építkezés tervezőjét, a belső formákat, a pedáns kivitelezést pedig valószínűleg a megrendelők ízlése. No de nem ezért jöttem, hanem mert Szabó Ferenc elnök arról adott hírt. hogy teljes Üzemben látható már az a konzervüzem, amely tavalyi ottiártamkor még alig hagyta el régi ló- és tehénis- tálló-külsejét — aminek nyomán létrehozták. Bonyolult gépek — Határidőre sikerült befejezni és megindítani a munkát — tájékoztat az azóta történtekről vendéglátóm. mialatt Tiszaszentmár- tonba tart velünk a gépkocsi. Ott áll ez a bizonyos konzervüzem. — Sokan kétkedve fogadják, amikor elmondom. hogy kihoztuk 86 millióból, plusz ÁFA. Ez utóbbit egy megfelelő szabályozási forma visszaigényelhetővé teszi. Az épület nagyságából, vagy a benne folyó munka, láttán nem lehet azonnal arra következtetni, hogy sok-e vagy kevés ez a pénz. Kraj- czár István üzemigazgató azonban, aki helyben kalauzol bennünket, további beszédes számokkal világítja meg, miről is van szó tulajdonképpen. — A múlt esztendő töredékév volt a termelés folyamatában — kezdi az elemzést. miközben végigmegyünk a céklától gőzölgő termen. — így is 50 millió forint termelési értékkel zártuk a decembert. 1990-ben pedig nem kevesebb mint negyedmilli- árd forint a tervünk. A csúszásmentes kövezettel ellátott, minden higiéniai kívánalomnak eleget tevő gyártósor egyik végében asz- szonyak csoportja céklát hámoz. A szomszédos kisebb helyiségből hordják be megmosott állapotban. — Az itt dolgozók 120 körüli létszámban vannak — kezd hozzá a technológiai folyamat ismertetéséhez Sallai Miklós műszaki vezető. — Korábban vegyesbefőtt ment a sorokon, most a cékla egy kissé bonyolultabb. 400 ezer üveget tervezünk megtölteni. A gépeket a hámozás idejére megállítjuk, és amikor elegendő gyűlik ösz- sze ahhoz, hogy az üstöket megtöltsük, utána indul az üvegekkel a sor. % Hozta a javadalmat Az asszonyok évődve fogadják az elnököt, de a jó hangulatú adomázás közé I egy-egy komolyabb kérdés is vegyül. Tóthné, Róza néni aggodalommal kérdezi: — Elnök elvtárs. igaz, hogy minekünk kevesebb lesz a nyereségünk, mert nem itt dolgoztuk végig az esztendőt? — A kérdésben nagy a félsz, az elnök kockáztat: — Persze, hogy nem ... — csak egy pillanatig néz szigorúan. aztán oldódik a hangulat. — Ugyan Róza néni, ki mondott magának ilyet. Maguk a cipőágazatban is dolgoztak, az is tsz-nek hozta a jövedelmet, nem? Aztán megbeszélik, hogyan is áll össze az idei nyereség- részesedés. — Tavaly 25 százalékot kaptak, igaz? Az idén is lesz legalább ennyi, de ezen felül még legalább nettó 400 ezer forinttal lesz több az összes növekmény. Megnyugvás látszik az arcokon. Folytatódik a cékla- hámozás. Miközben felkeressük az üzem további létesítményeit. beszélgetésünk továbbra is financiális kérdések körül folyik tovább. Manapság mindenki aggodalommal gondol arra, mennyi lesz a jövedelme, és nehezíti az egyes emberek magánkalku- lációit, hogy nehezen igazodnak el a rendeletek sűrűjében. Itt. a záhonyi tsz-ben olyan tételek is gyarapítják a tagok bevételét, amelyeket nem bérként kapnak kézhez. Egyedül paradicsomból kétmilliót fizettek ki azoknak, akik háztájiban ezt termeltek. A lehetőségek pedig még ennél is nagyobbak. Beváltott remény — Sajnos, az emberek nagyon bizonytalanok, és óvatosak — bánkódik Szabó Ferenc. Bár hozzáteszi: meg is van rá az okuk — sajnos. A tsz-nek és más gazdaságoknak is nagyon meg kell gondolniuk, mire kockáztatják a nehezen megszerzett fejlesztési pénzeiket. A Ti- szaszentmártonban felépült és kft. formában üzemelő konzervgyár beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ugyancsak így vannak a cipőforgalmazó részlegükkel, amely az idei mintegy tízmillióra becsült nyereségük nagy részét hozta. További vállalkozások fél- vagy egészen kész tervei is megvalósításra várnak. Esik Sándor János bácsi N ovember közepén idős, meggyötört arcú bácsi nyitotta rám a szerkesztőségi szoba ajtaját. Akadozva, nehezen beszélt. Újra fel kellett tépnie a sebet, amelyet felesége halála ejtett rajta. Egy éve múlt már, hogy elvesztette az asszonyt. Szavazásra invitáló kopogtatócédulát kapott, ö is, a felesége is. Ki szavaz? címmel rövid glosszában megírtam az esetet. A tanács egyik vezetője ismerte ugyan f a tényeket, de megrótt, hogy nem a választás eldkészüle- teinek nehézségéről ? írtam. „Persze a munkateljesítménynek manapság nincs értéke” — írta befejezésül. Igaza van. Napjainkban több energia jut a hibák, a hiányosságok, az emberi mulasztások, vétkek bűnök feltárására, „leleplezésére”, mint a hétköznapokban szép számmal megszülető emberi teljesítmények megmutatására. Ennek okairól itt és most nincs lehetőség meditálni. Mulasztások, vétkek, bűnök korábban is voltak ebben az országban, csak hallgattak az emberek. Most viszont egy „apróság” miatt is felszisz- szennek. Miért idézem föl, ami már elmúlt? Kovács János bácsi a héten ismét bent járt a szerkesztőségben. Csüggedt lemondással mutatta a március 25- re szóló kopogtatócédulát, amelyet most is megkapott a felesége. Nem érti, miért ! nem lehet egy megváltozott adatot a számítógépbe másfél év alatt betáplálni? János bácsi abban bízhat, hogy egyhamar nem kerül sor választásra. Én csak azzal biztathatom, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor csak a munkateljesítménynek lesz értéke. ______________Nagy István Attila Bizonytalanság V egyes érzelmeket kavart az a kormányzati döntés, amely leállította, illetve korlátozza a szovjet és a szocialista exportot. Az indok elfogadható. Az egymilliárdnyi rubelaktívummal és annak további növekedésével az ország a jelenlegi gazdasági helyzetében nem tud mit kezdeni. Neikünk az áruért áru, nyersanyag, vagy konvertibilis valuta kellene, hiszen nyomasztó az államadósság, szinte elviselhetetlenül nagyok a gazdaság terhei. Ide tartozó, de más jellegű probléma az is, hogy az árucserében hátrányukra van a valóságos értékektől eltérő fizetési megállapodás. Nevetséges például, hogy mi a Szovjetunióból 1 kilogramm baromfihúsért 26 forintot kapunk, ugyanakkor az egy kilogramm hús előállításához több mint egy dollár értékű takarmányt szójadarát, hallisztet és mást) használunk fel. De ha nem az import eredetű alapanyagokat, hanem a csirkehús piaci árait nézzük, akkor is erősen kifogásolható az exportár, hiszen nyugati piacokon a csirkehús kilogrammja egy dollár felett van, a hazai boltokban a vevő a csirkehúsért száz forintnál jóval többet fizet. Ez, és az ehhez hasonló példák ir- ritálóak, ne csodálkozzunk tehát, ha sokan az exportembargót helyes döntésnek, jó megoldásnak ítélik. Vannak azonban sokan, akik továbbgondolják a dolgot. A. szovjet és a szocialista piac igényeinek a kielégítésére itt ezer és ezer ipari, élelmiszeripari és mezőgazdasági üzem rendezkedett be. A szocialista relációs exporttermelés politikai, gazdasági hátterét ismerjük. Ezt inkább politikai, mintsem gazdasági szempontok motiválták. De voltak és vannak kedvező és kényszerítő gazdasági körülmények is. Itt a megyében például kedvező körülménynek számít a közvetlen határkapcsolat, a kiépült tranzitforgalmat biztosító nagy vasúti csomópont, de kedvező az is, hogy az itt termelt almának szinte egyedüii vevője a Szovjetunió, az itt gyártott konzerv- nek és egyéb mezőgazdasági, ipari árunak a befogadója szintén a Szovjetunió volt. Példa értékként maradjunk csak a téli almánál. Vajon jogos-e az almatermelők aggodalma, ha most megkérdik: mi lesz az almával? Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagos évben is 500 ezer tonna téli alma terem. Ebből 200 ezer tonna körüli mennyiséget minden ősszel nyersen a Szovjetunióba exportáltunk. További export volt, a téli szállítás és szovjet exportáru nyersanyaga volt a hámozott alma egy része is. Mindent egybevéve csak az alma, mint exportcikk, a nagyüzemeknek és a kistermelőknek több milliárd forintos árbevételt jelentett. Mi lesz tehát a téli almával, mi lesz a télialma-termelőkkel, mi lesz a megyei almaültetvényekkel? H a egy csatorna ilyen, vagy olyan oknál fogva bedugul, másikat kell nyitni. Megoldás lehet a régi csatorna rendbetétele is. Van-e, lesz-e tőkés piac? Lesz-e olyan piac, amely jó, vagy jobb áruértékesítési lehetőségeket kínál? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nincs információ. Mert akkor kinek és minek termelnek az üzemek, a kistermelők? Csak a munkaszeretetből nem lehet megélni. Seres Ernő
