Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-27 / 23. szám
2 Kelet-Magyarország 1990. január 27. Illeték és adó egy kézben A késedelem sokba kerülhet Január 1-jétől a nyíregyházi lakosok illeték- és adóügyeit a megyei-városi tanács Bethlen Gábor utcán lévő épületében intézik. Erre az évre a tervek szerint ötvenmillió forint bevételt remélnek az adó- és illetékbefizetésekből. Közismert, hogy Nyíregyháza megyei-városi jogot kapott, s ezután az itt maradó összeggel a város rendelkezik és nem kerül a megyei kasszába. Fontos a tájékozottság A hivatal létrehozása során elsősorban az illetékekben történtek változások, s mint minden új dolog esetén, itt is több minden ismeretlen előttünk. A szervezet az 1990. január 1-je után idekerült ügyekben jár el —• tudtuk meg Szilágyi Zsolttól, a hivatal vezetőjétől. Ide tartozik a gazdálkodó szervek egymás közötti peres eljárásánál lerovandó illeték, melyet a keresetlevél beadása előtt kell befizetni. A nyíregyházi gépkocsivásárlók az átírás illetékét csekken róhatják le. Magánszemélyek körében az adás-vétellel, ajándékozással, hagyatékkal kapcsolatos illetékek nyíregyházi ingatlanok esetében szintén a hivatal hatáskörébe tartoznak. Az adó- és illetékügyek egy helyen történő intézése megkönnyíti az ingatlanforgalom követését a két terület között. Minél előbb fizetni Az adókkal kapcsolatban néhány aktuális problémára mutatott rá Borbély Ferenc- né osztályvezető. Január 31- ig minden olyan adózó állampolgár részére kipostázzák azokat az igazolásokat, melyek bizonyítják, hogy kik fizettek 1989-ben vízmű érdekeltségi és közműfejlesztési hozzájárulást. Mindez azért fontos, mivel a személyi jö- vedelmadó bevallásánál ezt az összeget le lehet vonni. Közel négyezer igazolást postáznak ki, megkímélve az állampolgárokat az utánajárástól. Célszerű, ha adófizetési kötelezettségünknek a februári, márciusi fizetésből kiszorítva minél előbb eleget teszünk, mivei március 15-ig lehet kamatmentesen teljesíteni. Az 1990. első félévi adó már január 1-jétől esedékes. Késedelem esetén havi 2 százalékos kamatot számolnak el. Ügyelni kell a befizetésre annál is inkább,, mivel nem küldenek értesítést, hanem a tavalyi adóív alapján kell fizetni, természetesen az esetleges változásokat figyelembe véve. Aki az adóívet elvesztette, az nincs tisztában azzal, hogy mennyit is számoljon, ám a hivatal ügyintézői bármikor tájékoztatást adnak. Ez a fizetési kötelezettség Nyíregyházán közel negyvenezer adózót érint. Gépkocsi, ház, föld A városban az adóhátralék 1989-ben 24 millió forint volt. A tartozást szerencsésebb minél előbb kiegyenlíteni, mert ez az összeg is kamatozik, nem beszélve arról, hogy küldik a letiltást a munkahelyre. De a. letiltást megelőzően az állampolgárt értesítik. Néhány bevallási határidőre utaltak még az adó- és illetékhivatalban. Fontos, hogy aki tavaly vagy ebben az évben adóköteles mezőgazda- sági művelésre alkalmas ingatlant vásárolt, március 1-jéig jelentse be. Az 1500 köbcentiméternél magasabb benzinüzemű személygépkocsira, dieselüzemű esetén köbcentimétertől függetlenül, utánfutóra, tehergépjárműre és pótkocsira a forgalmi engedélyben történő átírástól harminc napon belüli bejelentési kötelezettség van. Ennek eleget lehet tenni a rendőrségen is az átírás során. A házadónál, a nem lakás céljára szolgáló építmény adójánál a kötelezettséget a január 1-jén létező állapotnak megfelelően határozzák meg. Bojté Gizella Csillognak-villognak azok a fémtárgyak, melyek a baktalórántházl BAKTAFÉM horganyozóüzemében számos kémiai folyamatot megjárva a különböző gép- és műszergyárakhoz kerülnek. (Balázs Attila felv.) Porok, pirulák: a patikában Hiányzó gyógyszerek Ryomaban Elterjedt a hír, a Románia megsegítésére átküldött gyógy- szerszállítmányok miatt kiürültek a patikák, sok tablettát és injekciót hiába keresnek a betegek. Mi igaz a szóbeszédből? — kérdeztük dr. Kiss Endrénét, a Szabolcs megyei Gyógyszertári Központ gyógyszer-gazdálkodási osztályának vezetőjét. — A hír így nem igaz — kaptuk a választ. — A romániai forradalom idejében valóban elküldtünk másfél millió forint értékű gyógyszert és különböző tápszereket. de ez átmenetileg sem okozott gondot, mivel a Gyógy ért szinte azonnal leszállította az általunk igényelt és megrendelt gyógyszereket. A tény ettől tény marad, ha nem is a román forradalom miatt, de némely dolog azért mégis csak hiányzik a patikákból. Ellátási gond van például C-vitaminból, aminek legfőbb oka a Béres- csepp. amely az előírás szerint olyan nyomelemeket tartalmaz. amelyek kizárólag csak C-vitamin szedése mellett hatékonyak. A Béres- csepp okozta tömegpszichózisra nem készültek fel a gyógyszergyárak. így mára szinte minden C-vitamin elfogyott a patikákból. Ugyancsak régóta hiánycikk a Le- gatin drazsé, de szerencsére, pótlására kitűnően megfelel a Valeriána. A segédanyag hiánya miatt hosszú ideje nem gyártják a Tetran B drazsét, helyette azonban azonos értékű gyógyszert tudnak adni a patikusok. Sokan megkedvelték a gyulladáscsökkentő Voltarent. bizonyára ezért is fordulhatott elő. hogy mára az 50 milligrammos hiánycikké vált. Szerencsére kapható a 25 milligrammos Voltárén, ami mindössze azt jelenti, hogy a betegeknek nem egy. hanem két szemet kell egyszerre bevenniük. Hiányzik a Tetrán szemkenöcs és a sebhintőpor is. A gyári csomagolás helyett a gyógyszerészek által gyártott készítmények azonban korlátlanul kaphatók. A megyei gyógyszertári központ nem csak gyógyszereket, hanem kötszereket, gyógyászati segédeszközöket is forgalmaz. Ugyancsak rajtuk keresztül kapják a patikák az úgynevezett gyógytermékeket. azaz a nem gyógyszernek minősülő, de gyógyító hatással bíró Béres- cseppet. vagy a pikkelysömörre csodaszerként használt Psoricumot is. Űj dolog a palettán, de máris igen népszerű a Supradyn pezsgőtabletta. amelynél ismét elkövették a forgalmazók a klasszikusnak nevezhető hibát. Jóval korábban kezdték reklámozni, mint árusítani, így történhetett meg. hogy a 240 forintos, igen magasnak minősülő ár miatt óvatosan rendelő patikusok ugyancsak meglepődtek: a Supradyn méregdrágán is egykettőre elfogyott. A többféle vitamint tartalmazó tablettából most újra elegendő mennyiség van a gyógyszertári központban. Közel sem mondható el mindez a gyógyászati segédeszközökről. s legfőképpen nem a cukorbetegek által népszerűnek tartott, felszíváshoz használt egyszerhasz- nálatos tűkből. A gond rövidesen megoldódik, mert február 1-jétől injekciós tűvel egybeépített, egyszer- használatos fecskendő is forgalomba kerül. Az utóbbi hónapokban ugyancsak gyakran hiányzott a vatta némely fajtája, s ez időben sem kapható a nem sebészeti célra használatos huszonöt, illetve 200 grammos vatta. Kovács Éva Február közepéig a vajai téesz és a boglyasi üzemegység tagjai elszállíthatják a jövő évi tüzelőjüket. A téesztagok- nak mázsánként száz forintba kerül a fa. Levetkőztették, megerőszakolták ? , Terjed a hír, hogy az újfehértói MAV-állomás WC- jében két cigánynő egy magyar lányt erőszakkal meztelenre vetkőztetett, majd egy férfi megerőszakolta, s a ruháját elvitték. — Mindez Igaz? — kérdeztük Képes Lajostól, a nyíregyházi Rendőrkapitányság Akcióosztályának vezetőjétől. — Az erőszak nem igaz — szól Képes Lajos, de mielőtt részletesen válaszolnék, ismertetem az N. Mária feljelentésében foglaltakat: Tehát a nő közölte: január 23-án Kemecsére akart utazni, megváltotta a jegyét, s a váróteremben leült. Körülbelül 22 órakor egy cigány férfi mellételepedett, a kérte, csinálja azt, amit mond, különben megöli. Ezután N. Mária az állomás előtti részre ment, ahol több cigány tartózkodott Ekkor az őt zaklató személy követelte: menjenek a női WC-be, mert közösülni akar vele — folytatja a történetet Képes Lajos. — A nő ellenkezett, de a férfi fenyegette: ha a kérésnek nem tesz eleget, elvágja a torkát. „Többen a WC-be vittek, szól a feljelentés. Két cigánynő levetkőztetett, majd egy férfi a WC kövezetén megerőszakolt ...” A tettesek felderítésén a rendőrség nagy erőkkel dolgozott, s az esettel kapcsolatba hozható személyeket megtalálta, — említi az alosztályvezető. — Kiderült, a közösülés és a ruhaeltűnés igaz, de a nemi kapcsolatban nem volt erőszak, hiszen abFsgyókúrázik a Taurus 65 munkahely megszűnik Kétszázötven embert elengednek a Taurusból! A hír futótűzként terjedt a városban, egyesek még azt is tudni vélik, hogy az elbocsátások a napokban megkezdődnek. Jaczkó László, a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárvezetője a feltételezésre a következőket válaszolta. Elmondta, hogy a Taurus egy éve foglalkozik a szervezet továbbfejlesztésével. A világpiacon is megmérhető^ vállalat kialakítása a cél,’ ugyanis a nemzetközi vetély- társakhoz képest lényegesen többen dolgoznak a Taurusnál. A jelentős szervezeti átrendeződés első lépcsőjeként a budapesti központban közei 200 munkahely megszűnik, felmondanak az ott dolgozóknak, illetve felajánlják a korengedményes nyugdíjaztatást. Ez a „fogyókúra” érinti a vállalat vidéki gyárait, közöttük a nyíregyházit is. Ehhez még hozzájárul, hogy a vállalat a bejelentett inflációt megközelítő átlagjövedelem-növekedést tervez az idén. (A 20 százalékos infláció ellensúlyozására a nyereségből nyolc százalékos bérnövekedést tudnak kigazdálkodni, a különbözetet bérmegtakarítással hozzák létre.) Tavaly a nyíregyházi és az. il irányi gyárban átlagosan : 179-en dolgoztak. Idén nyol- in nyugdíjba vonulnak, míg 35 főnek (ha ők kérik) vállalják a korengedményes nyugdíjaztatás kötelezettségeit. Átmeneti termelés- csökkenés miatt (tavaly a kempingüzemben volt hasonló) várhatóan 70—80 főt részmunkaidőben foglalkozba N. Mária fenyegetés nélkül is beleegyezett. A szerelem hevében a ruhái tisztázatlan körülmények között eltűntek. A nő közölte: azért tett hamis vallomást, mert a holmijai eltűnése miatt dühös létt. Az ügy résztvevőinek szerepe tisztázódott. N. Mária ellen a hatóság félrevezetése miatt eljárást indítanak. Cselényi György Különleges, ritkáin hallható hangversenyre ikerült sor Nyíregyházáin, az Országos Filharmónia szerdai bérleti estjén. A Berlini Barokk Trio (NDK) adott koncertet. Érdekes volt az együttes ösz- szetétele, Susanna Seijfert (blockflőte), Horst Krause (viala da gamba), és Matthias Wilke (cembalo). Ezen hangszerek melyek egy időben feledésbe mentek, újra reneszánszukat élik. Hangzásúk intim jellegű, a mai zaklatott ember számára megnyugtató, ezzel -magyarázható újbóli népszerűsége. Az együttes tagjai a kamarazenei számoik közé beiktatott szólókkal tették műsorukat -még változatosabbá. A hangverseny első felében 18. századi francia szerzők alkotásai hangzottak el, Philidor: d-moll szonáta, Corrette és Boismortier szvitjei. A fenti — számunkra eddig ismeretlen — trio, szóló és duó számók (közül a legnagyobb elismerést, a Matthias Wilke által cembalon előadott Corrette szvit váltotta ki. Igen jó márkájú hangszerén a rövid tánctételek színesen szólaltak meg. Billentés — kultúrájával, technikájával, a változatos díszítések -kidolgozottságával, jól aknázta ki a hangszer adta lehetőségeket. Az együttes többi tagjának is sikerült, a városunkban élő előadásban alig hallható műveket élvezetessé tenni. A szünet után felcsendülő német szerzők műveinek világa már közelebb áll hozzánk. Telemann, Bach és Händel műveit gyakran hallhatjuk. A befejező számként megszólaló Händel-szo- náta virtuóz megszólaltatása különösen -tetszett. A közönség ünneplését egy francia tánctétellel köszönték meg. Babka József tatnak. Természetes fluktuációval is csökken 25—30 dolgozóval a létszám. A gyárvezetés megvizsgálta azokat a területeket, amelyeket vállalkozási formában működtetnek. Az ilyen munkaköröknél a gyár garanciát vállal az ott dolgozók jövedelmére, a béren kívüli juttatásokra és a munkahely biztonságára. A vállalkozásoktól az elvárás, hogy gazdaságosan, jól szervezetten működjenek. Ezenkívül várhatóan 25—SO főnek, akiknek nincs elegendő munkájuk és akikkel elégedetlenek, felmond a gyár. Idén a vállalkozókkal együtt mintegy 2400 dolgozónak ad munkát a nyíregyházi gyár, és egyúttal 60—65 munkahelyet szüntet meg. Ez átmeneti, mert év végén indul az új üzem, ahol 100 magasan képzett szakmunkást foglalkoztatnak. A beruházás miatt júliusban leáll a gyár, emiatt néhány üzemben jelenleg folyamatos munkarend szerint plusz létszámmal dolgoznak. (A kempingüzemben a műit fél évi részmunkaidő után jelenleg teljes munkaidőben készítik a matracokat. Ha hasonlóak lesznek az igények a második fél évben is, akkor nem kell visszaállni részmunkaidőre.) [Arra a kérdésre, hogy a hét elején munkások szervezkedéséről kaptunk hírt, azt válaszolta Jaczkó László, hogy a dolgozók közül elsősorban a gépészet területén lévők kifogásolták a szakszervezet érdekvédelmi munkáját, aminek szóban és írásban is helyt adtak. A gyárvezetés közvetlen információt adott számukra az elképzelésekről A szervezkedők a szakszervezeti vezetéssel részletesen megbeszélték a változtatásokat és' egyetértésre jutottak.] Ami a gumigyáriakat az elbocsátásokon kívül a legjobban érdekli, a tervezett 2C százalékos bérfejlesztés. Március elsejéig várhatóan befejeződik a tervezett létszám- mozgás, ezután növelik az alapbéreket. Máthé Csaba Német tagozat Német tagozatos osztályt indítanak a tanköteles ikonul első osztályosok számára a nyíregyházi 2-es számú „Jókai Mór” Általános Iskolában. Az első és második osztályos tanulóik szakköri keretben ismerkednek a német nyelvvel, harmadik osztálytól pedig szakosított tanterv szerint oktatják a gyerekeket. Jelentkezni lehet az iskola Színház u. 3. szám alatt lévő helyiségben február 28- ig naponta fél nyolctól 16 óráig. Tekintettél a túljelentkezésre a gyerekek beiskolázásáról képességvizsgálat alapján bizottság dönt. Barokk zenei est Berliniek sikere