Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-25 / 21. szám

1990. január 25. Kelet-Magyarország 3 Jogi védelem az egyházaknak Beszélgetés Pregun István képviselővel Elfogadta tegnap a par­lament a lelkiismereti és vallásszabadságról, vala­mint az egyházakról szóló törvényt. Az elfogadás utáni szünetben kértem Pregun Istvánt, a Nyíregy­házi Görög Katolikus Hit- tudományi Főiskola rek­torát: foglalja össze a tör- vény lényegét. ____________ — A törvény neve is el­árulja, hogy mit tartalmai — mondta a képviselő. — Megszületése előtt általában mindenki úgy emlegette ezt a készülő szabályzatot, mint egyházügyi törvényt. Hangsú­lyozni szeretném, hogy a tör­vénynek csak egy része vo­natkozik az egyházakra, egy átfogó, gazdag tartalmú tör­vényről van szó. A minden embert születésétől fogva megillető jogról szól a tör­vény első része. Mondhatom azt, hogy európai színvonalú törvényről; van szó, rendkí­vüli módon, szinte kényes pontossággal ügyel arra, hogy az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi ökmányegyezsé- geket pontosan és hűen tük­rözze. Ebből a szempontból csak gratulálni tudok a tör­vényalkotóknak, mert ezzel a törvénnyel is felzárkózha­tunk az európai jogalkotás­hoz. — Tehát tartós, jó törvényt akarnak? — Én hiszem azt, hogy ez a törvény nem átmeneti jel­legű lesz, hanem hosszú idő­re meghatározza a magyar állam és egyházi közösségek kapcsolatát. Felhasználja a századfordulót megelőző val­lásügyi törvények . néhány nagyon fontos elemét, és ha­tálytalanítja azokat a törvé­nyeket, amelyek meggátolták az egyház és az állam kap­csolatának alakulását, illetve akadályozták az egyházak tevékenységét az elmúlt 40 év alatt. — Hangsúlyozni kell annak a döntő fontosságát, hogy végre az egyházi közösségek idézőjelbe mondom a törvé­nyen kívüli állapotból tör­vényessé váltak. Olyan érte­lemben, hogy megkapták jo­gi személyiségüket, vagyis ezután az egyházak, egyház- közösségek jogi alanyokká válnak, jogokat és jogi kö­telezettségeket hordozó kö­zösségekké alakulnak át. — Nagyon nagy érdeme a törvénynek, hogy pontosan és hangsúlyozottan rámutat arra;''hegy az egyházak az államtól különváltan működ- nek. 'Csak-Azokra a közös te­rületekre'sí Öl'a szabályozás, ami az egyház és állam kap­csolatában a közös ügyeket jelenti. — Eddig sok jót hallhattunk a törvényről, miközben a ter­vezet részletes vitájában kiedd este szót kért Képviselő Ür és módosító javaslatokat tett. Mit tartott kifogásolhatónak? — Nagyon furcsán hang­zik az én fülemben, hogy tíz ember már egyházi közössé­get alkothat. Ügy érzem, hogy legalább száz vagy ezer ember kellene ahhoz, hogy egy egyházi közösség létre­jöjjön. Ezzel a kis számmal veszélybe kerül az egyházi közösség rangja, méltósága, sokkal komolyabb dologról van itt szó, mintsem hogy tíz ember alkalmas legyen ahhoz, hogy egy vallási kö­zösséget létrehozzon. — Nagyon fontosnak érzem — felszólalásom egyik motí­vuma ez volt —, hogy a ma­gyar társadalom ne üljön fel azoknak a hangoknak, amelyek fölöslegessé teszik a törvényt és valamiféle vallás- ellenes hangulatot akarnak szítani. Én fontosnak tartom annál is inkább, mert ez a törvény a vallások összes tevékenységének jogi hát­terét és jogi védelmét szabá­lyozza. Erre pedig szükség van, különösen napjainkban, amikor úgy tűnik, hogy a magyar állami és társadalmi életben egyre inkább az in­dulatok, a szenvedélyek ve­szik át a szót, a bölcs, a nyu­godt és józan hang helyett. — Felszólalásom másik motívuma volt az, hogy ezt a hangulatot megpróbáljam el­oszlatni. Az előttem lévő felszólalók közül néhányan megpróbálták az Országgyű­lés hangulatát ilyen irányba terelni, s ha nekem sikerült valamit visszafogni ebből az ébredező törvényellenesség­ből, akkor megérte a felszó­lalás. — Elmondtam azt is, hogy 1989 tavaszán interpelláció­val fordultam a pénzügyi kormányzathoz, hogy az egy­házi iskolák ugyanolyan tá­mogatást kapjanak, mint a hasonló állami intézmények. A pénzügyminiszter meg­ígérte, hogy 1990-től ez a tá­mogatás biztosítottá válik. Az elmúlt év novemberében megk&'dózlem a péhzügymliJ nisztéríÓL.bogyáff áll^ÖS az51 ügy. U.^ujra rtífegéíőkíföfte elődje ígéretét. Sajnálattal kellett kop^|atálAí3Íí beígért azonos taiböigátásnSalt; csak a felét kapják meg az egyházi iskolák. A törvény­ben nagyon ravaszul helyez­ték el az egyházi intézmé­nyeknek nyújtandó állami támogatás meghatározását, nevezetesen arról van szó, hogy, a törvény ;.föéjghatáro- zptt.otárnogatásrólV^szél ,én' pedig azonos támogatást Kér­tem. E*t kifogásolva, Wúj tot- tarprbe javaslatomat, amely egyébként nem csak az isko­lákra vonatkozik, hanem az egyházak kulturális, szociá* lis, egészségügyi, ifjúságvé­delmi tevékenységére is. A bizottság elfogadta javasla­taimat és megszavazta az Or­szággyűlés is. — Az utóbbi Időben ritkáb­ban látják hívei és választói rektor urat Nyíregyházán? Mi ennek az oka? — 1990. január elsejei ha­tállyal kinevezést kaptam Paskai László bíboros úrtól arra, hogy főállásban a Mű­velődésügyi Minisztérium egyházi főosztályán tevé­kenykedjek dr. Korzenszky Richárd pannonhalmi perjel­lel együtt a katolikus egy­ház képviseletében. Ez a fő­osztály azokat a feladatokat végzi, amelyek a katolikus egyház és az állam közötti közös ügyeket jelentik. Tel­jesen új és szokatlan ez a feladatkör és egyelőre — mi­vel egzisztenciális gondjaim még nem oldódtak meg — nyár végéig maradok a Hit- tudományi Főiskola élén, folytatom a tanítást, és he­tenként kedd és csütörtök között tartózkodom Budapes­ten. Hangsúlyoznom kell, hogy előtte megkerestek, megkérdezték: el tudom-e vállalni ezt a feladatot? Egy kicsit szorongva a feladattól mégis igent mondtam, mert tudom, hogy ezen a terüle­ten még nagyobb lehetősé­geim lesznek arra, hogy egy­házam javára tevékenyked­jem. Ez nem jelenti azt, hogy Nyíregyházától akár érzel­mileg, akár más szempontból elszakadnék, a fizikai távol­ság nem jelenti azt, hogy el­szakítom azokat a szálakat, amelyek az egyházhoz fűz­nek. Én szívemben mindig hordozni fogom azt a szere- tetet, ami ehhez a városhoz kapcsol és lehetőségeim sze­rint továbbra is segíteni fo­gom a várost és annak min­den lakóját. Balogh József Per van-pénz nincs Nyugati tőke a keleti határon. Két évvel ezelőtt a fehérgyarmati Zalka Máté Terme­lőszövetkezetben arra gondoltak, na most megfogták az Isten lábát. Nyugati gépek, gyártási technológia és itt a tőkés partner, aki piacot teremt a konzerveknek. Megala­kult tehát Tunyogmatolcson a Macowe Kft., annak rendje, módja szerint átadták az üze­met. Azt már csak az itt dolgozók tudták és most már mesélik is, hogy bizony az ün­nepélyes átadásra Tyúkodról hozták a kész­terméket. Ez jött ki a futószalagon, az ak­kor még felfűtetlen gépekből. Akkor a vilá­got tréfálták meg, most azonban már egy­mással civakodnak a partnerek a dolgozók feje felett. Létrejött tehát a kft., a termelőszövetkezet megépí­tette a konzervüzemet, be­hozták a gépeket és az NSZK-beli Manz-cég 315 ezer márkával szállt be az üzlet­be. Aztán megkezdődött a gyártás, de hiányzott némi­nemű pénz. amit a termelő- szövetkezet hitelezett. A ve­zetőség és Klapka György, a tsz elnöke, aki egyben a Ma- cowe Kft. egyik ügyvezető igazgatója is. úgy gondolták, hogy a cég bejegyzése után visszakapják azt a pénzt, amit egy év alatt arra költöt­tek. hogy termelhessen az üzem. Erre azonban mind a mai napig nem került sor, a Macowe Kft. nem tud fizet­ni, sőt egyelőre arra sincs pénze, hogy újra indulhas­son. A termelőszövetkezet fut a pénze után, amit ők 80 millió forintra becsülnek és most már a Fővárosi Bíróság cégbírósága elé vitték az ;üg,y,ett, rnjjUj.elsp,'számú hite- fewrtet§ ßg $r; 4cft. felszá- gondolják, ad­dig áll a gyjár, amíg a bíro- séftíö»tfllto»» hoz. ! a d sgQi EisjhseB'’ m oaoM&a Xlé a felelőssé«? — Higgye el nekem, ezek padlóra akarják küldeni a termelőszövetkezetet. és mindezt azért, teszik. hogy megkaparintsák ..az ■ füzemet.: amit mi építettünk — mond­ta KJfipka ßyörgy, ag Jtöz-j ben lemondott a . Macowe ügyvezető igazgatói' tisztjé­ről. (Eddig se értettem, hogy tudta a két céget egyszerre képviselni!) — Bérmunkát végeztettek velünk, idehoz­tak mindent, nyersanyagot, félkész árut. és a tsz által megvett uborkát, vöröská­posztát nem akarták átvenni. Nem vagyunk hajlandók to­vább fizetni a működés költ­ségeit. bár a decemberi mun­kabér ránk eső részét meg­hiteleztük a Macowe-nak. Mit mond ezzel szemben a másik fél, a nyugatnémet cég képviselője, Wolfgang Pol­sterer? ö is fel van háborod­va kellőképpen. Azzal ér­vel. hogy az egyik ügyveze­tő igazgató a másik bele­egyezése. megkérdezése nél­kül önkényesen nem állít­hatja le az üzemet, és ez itt már többször előfordult. Nem teheti meg, hogy lehívat a közös számláról ötmillió fo­rintot. ami ma már a bünte­tőkamatokkal együtt hétmil­lióra rúg. Azzal, hogy Klap­ka György önkényesen le­mondott, nem bújhat ki a fe­lelősség alól, állítják a né­metek. Nem teheti meg azt sem. hogy a Vám- és Pénz­ügyőrség bevonásával visz- sza tartja a tizenegy kamion­nyi árut. mert amíg ezt nem tudják kiszállítani, addig a vevő. aki korábban már hi­telezett, előre fizetett, nem hajlandó érte egy fillért sem kiadni. Ök állítják, mindent meg­tettek annak érdekében, hogy a gyár termelése fo­lyamatos legyen, munkát hoztak az embereknek, akik igazán mindent megtettek, jól dolgoztak és olyan minő­ségű konzervet gyártottak, amit Nyugaton is el lehetett adni. Wolfgang Polsterer el­ismerte azt, hogy a Macowe tartozik a tsz-nek, de szerin­te ez az összeg közel sincs olyan nagyságrendű, mint azt Fehérgyarmaton kiszámol­ták. mert szerinte vannak itt olyan állami támogatások, szubvenciók, amiket a ter­melőszövetkezet azért kapott, mert belépett a kft.-be. Megegyezés nélkül Elmondta, hogy a Manz- cég évente 20 millió márka értékű konzervet szállít ki Magyarországról, és eddig sehol nem volt ilyen jellegű problémájuk. Arról nem te­hetnek. hogy a termelőszö­vetkezet fizetésképtelenné vált, 65 százalékban ők is benne vannak a kft.-ben. a rájuk eső részt vállalniuk kell. A< ,: Miközben folyik a huzavo­na. az üzem áll, az óra ke­tyeg, a gépek lízingelése után járó díjat fizetni kell, mert ha ez nem történik meg, leszerelik és elviszik a berendezéseket. Ha ilyen ma­rad az idő, február közepéig elég lesz a fűtőolaj, de mi lesz utána, ha nem sikerül megegyezésre jutni. A rak­tárban ott a késztermék, a németek nem vihetik ki. másutt eladni nem tudják. A dolgozók, úgy látszik, most megkapják bérük egy részét, de hogy munkájuk lesz-e. azt nem lehet tudni. Ök itt a munkanélküliek, munkakönyv nélkül. Bejön­ni nem kell, igaz. ezért pénzt se igen látnak. Tavaly már­ciusban is. amikor jórészt állt ®-gyár, volt aki 1400 forin- töt vitt haza. Hallgattam az embereket, akik elmondták, milyen szívesen jöttek ide dolgozni, örültek, hogy mun­kát kaptak, sőt azt is ter­vezték, hogy megtermelik majd azt a paprikát, uborkát, káposztát, ami itt kerül maid az üvegekbe. Volt egy szép álmuk! I bíróság diri — Hát való az. hogy en­gem és a két felnőtt testvé­remet nyugdíjas édesapánk tartson el? — Ha végigmegyek a fa­lun, megkérdezik, hát te mi­ért nem dolgozol. Én erre in­kább azt mondom, hogy sza­badságon vagyok, szinte szé­gyellem, hogy áll a gyár — panaszkodnak nekem, akik a partvonalról nézik a herce­hurcát. Arról tehát, hogy mi lesz az üzem és az emberek sor­sa. a magyar fél szerint a bíróság dönt, a németek vi­szont a kérdés megvitatását a február-márciusi társasági gyűlés elé aikarják vinni. Nem hiszem, hogy az alapí­tók látták volna előre, mihez kezdenek közel két éve. de a többszöri leállás, az egyezke­dések azt bizonyítják, hogy már a kezdet kezdetén se nagyon klappolt a dolog. Szilágyi Zsuzsa Kereskedel­mi árukapcso­lat jött létre a Technomark osztrák—ma­gyar Kft. és a nyíregyházi Ak- kuvill Kisszö­vetkezet között Ebben az évben több mint IS millió forint értékű külön­böző csavar­ipari terméke­ket értékesíte­nek. Képünk a nyíregyházi akkumulátor- boltban készült ahol Czvik László havonta egymillió forin­tot forgalmaz. (Elek Emil fel- 1 vétele) Dollárforrás parlagon Hús — szinte ingyen! Há­rom kutató szenzációs ta­lálmányának lényege rövi­den ez. Ha figyelembe vesszük a hazai húsellátás javítására és az export fo­kozására tett erőfeszítése­ket, ez nem mindennapi be­jelentés. — Dr. Béres József, dr. Klenczner Imre és jómagam — mondja dr. Puskás Lajos agrármérnök —, Ovistibol, valamint Bovistibol néven ki­kísérleteztünk egy úgyneve­zett állatstimulátort (súly­gyarapodás-növelő készít­ményt). A szer itatóvízzel juttatható a jószágok szerve­zetébe, melynek nyomán rendkívüli dolgok tapasztal­hatók. Például a szarvasmarhá­nál 5—6 százalékos, a juhok- nál a választási súly elérésé­nél 18, szopós bárányoknál 33 százalékos súlytöbblet-gyara­podást értünk el. A pulykák esetében pedig tojásszám- növekedést és elhullás-csök­kenést tapasztaltunk. Egyéb­ként az Ovistibollal kezelt juhok és a Bovistibollal ita­tott szarvasmarhák a külön­böző betegségekkel szemben is sokkal ellenállóbbak. A szabadalom egyik tulaj­donosa hangsúlyozza, hogy az említett készítmények nem gyógyszerek. Az állatok szer­vezetében olyan biokémiai egyensúlyt teremtenek, mely­nek révén a takarmány-hasz­nosításuk nagyban javul, s így téstsúlygyarapodást pro­dukálnak. A stimulátor alkal­mazása kapcsán a jószágo­kon semmilyen kóros elválto­zást nem észleltek. — Hol próbálták ki a talál­mányt? — Az ország több mezőgaz­dasági nagyüzemében — vá­laszol Puskás Lajos. — A legkiválóbb eredményeket a sárospataki Kossuth Téesz- ben, valamint a kemecsei termelőszövetkezetben érték el. A tudományos kísérletek nyomán az eljárást szabadal­maztattuk, de a találmányt a tulajdonosa, a Vetőmagter­meltető és Értékesítő vállalat nem hasznosítja és az al­kalmazási jogát másnak sem adja át. Mindebben 1985 óta hajthatatlan, melynek során a népgazdaság tetemes plusz bevételtől esik el. — A szúbanforgő szerek fel- használása a takarmányozási költségeket mennyire növeli? — Jelentéktelenül — közli Puskás Lajos. — Ugyanis a mi stimulátorunkból egy ál­latnak naponta 5—6 milli­literre van szüksége, s egy liter (igaz, 1985-ben), mind­össze kétszáz forintba került. — Másféle stimulátor van-e forgalomban? — Igen, de azt külföldről drága pénzért veszik, a pre- mixekhez keverik, de így az ár jócskán megemelkedik. Az Ovistibol és a Bovistibol hasznosításával tetemes mennyiségű többlethúst, va­lamint a készítmény érté­kesítésével jelentős devizabe­vételt produkálhatnánk. Cselényi György Máltáavtalai? C sak úgy félfüllel hallom, méltányta­lannak érzi a fővá­ros tanácsa, hogy nem Bu­dapest pénztárcáját hiz­lalja annak a — ha jól emlékszem a számra, mintegy háromszázezer­nyi — bejárónak a sze­mélyi jövedelemadója aki a fővárosban dolgo­zik, de nem ottani lakos. No, szépen vagyunk! Még csak az hiányzik, hogy ezt a pénzt is, ami pedig szinte élet-halál kérdése a falvaknak, a kisvárosoknak — elnyelje az ország „vízfeje”... Tu­dom én, persze, ott is csak kuncog a krajcár (egy vasat se kaptak pél­dául erre az évre a világ- kiállításra), meg is értem, hogy kapnának minden forint után. De ezt azért mégse! Az ingázók nem jókedvükből töltik a fél életüket vonaton, buszon, a pesti munkahelyen, ha­nem mert — más válasz­tásuk nem lévén — kény­telenek ingázni. S ha az amúgyis elszegényedett településeket még az em­lített, várvavárt bevétel­lel is megrövidítik, ak­kor usztán „Isten véled, szülőföldem ..Azt pe­dig bajosan hiszem, hogy a főváros tárt karokkal várná az újabb betelepü­lőket ... (gm) Egy szabolcsi találmány

Next

/
Thumbnails
Contents