Kelet-Magyarország, 1990. január (50. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-13 / 11. szám
1990. január 13. || Kelet a IfSagyaropszág hétvégi melléklete ii olyan ház, ahol már valóságos célszerszámok gyorsítják a munkát, s a hajaló, megváló eszközök segítségével szaporábban telnek a nejlonzsákok, hogy másnap kora reggel a felvásárlótelepre vándoroljanak. A hófehér, hámozott gyümölcsből készült kompótot, pudingot azután a világ sok országában, főképp Angliában és Amerikában tehetik asztalra a háziasszonyok, akiknek persze fogalmuk sincs arról, hogy nemzeti eledelnek számító csemegéjükhöz hol készítették elő az alapanyagot. Épületek és emberek Az meg aztán végképp hidegen hagyja őket, vajon milyen gondokkal, milyen bajokkal küszködnek ezekben az időkben az almatermesztő bogátiak. Az csak az itt élőknek öröm, hogy mára megépült az egészségügyi központ, amelyben a körzeti orvosi rendelők mellett korszerűen felszerelt fogászat, gyermekgyógyászat, fizikoterápia, valamint csecsemőgondozó is helyet kapott, emeletén pedig végre méltó lakást adhatott a falu az itt munkát vállaló fiatal szakembereknek Igaz, az épület még nem minden. Elkészült a Jókai és Bocskai utca kövezésének terve, s már megvette a falu azt az iskola melletti telket is, amelyen rövidesen úszómedence építésébe kezdenek. Idén 38 millió lesz a helyi költségvetés összege, így nemcsak a fenntartásokra, hanem fejlesztésre is futja a pénzből. Persze a dolog közel sem egyszerű. Igaz, az idén divatozó, úgynevezett bevételorientált gazdasági módszerjói jön a falunak, sokra azonban mégsem mennének vele, a tanácselnök meg a vb-titkár nélkül. Ők nemcsak azt nézik, mit lehet, hanem azt is, amit még lehetne. Jönnek, mennek, tárgyalnak és kérdeznek, csakhogy falujuknak minél többet szerezzenek. Gazdálkodnak és gondolkodnak. S hogy mindezekben segíti őket a falu? Hát hogyne segítené, amikor csak haszna származik belőle...? Jut-e idő a lélekre is S ha már minden megvan, ami a jóléthez szükséges, vajon jut-e idő a lélekre? A kérdésre adandó válaszért Csorna Zoltán református lelkész ajtaján kopogtattam. A szépen rendbetett narókia kertje, udvara híven tükrözi a bogáti szemléMegfelelő ellátás, lelkiismeretes dolgozók híján legfeljebb szép színfoltja lehetne a falunak, ami — bár kell ilyesmi is- kevés. Szerencsére az egészségügyi ellátásra az itt élőknek igazán nem lehet panasza. Arra inkább az egészségügyért felelősöknek lenne oka, hiszen a dohányzás, az italozás, az önpusztítás e faluban sem számít már ritkaságnak, s bizony az akaratlanul okozott bajok jóvátétele olykor nem is egyszerű feladat. Az egészségügyi központ mellett tavaly két kilométer járda is épült, s az élők mellett ezúttal gondoltak a távozókra is. A lakosság kívánságára felmondták a szerződést a temetkezési vállalattal, s ma már saját erőből oldják meg a halottszállítást. Kegyeleti tárgyakat árusító boltot is nyitottak, s új temető kialakításába kezdtek. Az idei tervek között már derűsebb témákat sorolhat a falu szülötte, Bírta Sándor tanácselnök. letet. Gyönyörű rend és tisztaság mindenütt, a fagyott föld ge- reblyélés nyomait őrzi. Átéli álmot alvó szőlővesszők katonás rendben sorakoznak a kordon mellett, a rózsák tövét takaros földkupacok védik a téli hidegtől. A parókia, még inkább a templom a domb tetején áll. Valamikor azért építették ide, hogy a veszedelem elől itt találjanak biztos menedéket az emberek. A gyönyörű műemléképület nehéz sorsot tudhat maga mögött. 1547-ben már álltak az első templom alapjai, amelyeket később beépítettek a mostaniba. Az új templom alapkövét 1823. április 16-án helyezték el. A korabeli feljegyzések szerint a gyülekezethez akkor 232 család, összesen 2000 lélek tartozott. Az építkezéshez felhasznált hozzájárulás parancsra történt, a penzum egy-egy részleg átadásakor családonként 12 forint, máskor pedig négy köböl gabona volt. A teljesen elkészült, 15 méter Akik majd miránk emlékeznek Nekem tavasz- szal, meg nyáron legszebb a falu. Kikeletkor azért, mert sok-sok almafa borul itt virágba, s a halványrózsaszín aprócska szirmok valósággal beborítják az ágakat. Egy-egy al- máskert ilyenkor valóságos virágerdő. A tisztára gereblyélt sorok között katonás rendben állnak az almafák, dús virágukkal is ígérve gazdájuknak, lesz értelme a sok munkának, korai metszésnek, gyakori permetezésnek, féltésnek és aggódásnak. Mire itt az ősz, megszolgálnak mindent. A nyár is a virágok miatt gyönyörű Nyírbogáton. ilyenkor már minden ház előtt ágyások díszelegnek, némely porta előtt igazi virágszőnyeg. Mintha csak versenyeznének a házak gazdaasszonyai, abban mérve össze erejüket, kinek virít jobban, kinek mutat legszebben a kertje. Alma a londoni pudingban Pedig az itt élők élete sem csupa virág, csupa gyönyörűség. Munkájuk, gondjuk is legalább annyi akad, mint bármely más magyar faluban. Legfeljebb ők közben nem felejtik azt a régi bölcsességet, amely szerint a szépség, a rend, a tisztaság igénye nem kizárólag a forintoktól függ. Sokszor elég a szándék, a jóakarat — no meg egy kis munka. Igaz, mint mondják, a bogátiak a pénznek nem voltak híjával soha. Gazdag, jómódú emberek éltek itt régen is, s élnek még ma is, olyanok, akik két kezük munkájának köszönhették a jólétet. Szerettek, akartak és tudtak is dolgozni, s e „szokásukról” mostanra sem mondtak le. Az almatermesztés nagy hagyománya mostanra is megmaradt, igaz, a pár évvel ezelőtti pánikhangulatból jutott Bogátra is. Akkor néhányan itt is kihúzgálták a fákat, amelyek helyére azóta újakat telepítettek. Az almára alapozták azt a léüzemet is, amelyet tavaly a helyi termelőszövetkezet létesített. Nem is annyira munkahelyteremtés végett, sokkal inkább azért, hogy a megtermelt gyümölcsből, Szabolcs aranyából egyetlen kiló se vesszen kárba, s ami nem kell a kereskedőnek, az még mindig jó a léüzemnek. S hogy a folyamatnak még ezzel nincs vége? Hát hogy is lehetne, amikor a téli estéken, az egykori tollfosztás, tengerimorzsolás helyett most az almahámozás jött divatba? Van A zsidóüldözés Bogátot sem kerülte el annak idején. A faluból mindnyájukat elhurcolták, a késői leszármazottak, gyermekek és unokák a messzi Amerikából is rendszeresen látogatják a temetőt. Az új egészségügyi központ, melyben gyógyulást keresnek és találnak bajaikra a bogátiak. Elek Emil felvételei hosszú, hat méter széles, 11 öl magas tornyú templomot 1828. október 24-én vették birtokba a hívek. Baj, munka, kiadás még ezután is jócskán akadt, de az egyház, a lakók, no meg a lelkészek fáradozásának és anyagi vállalásának köszönhetően ma már teljes pompájában látható a gyönyörű épület. — Legnagyobb számban, közel kétharmad részben ma is a református hitvallásúak élnek a faluban — tájékoztat Csorna Zoltán református lelkész, aki, beszélgetés közben jelent, hogy munkahelyén már nem, a ház körül, a háztájiban és a gyümölcsösben meg annál többet dolgozik. Mindezek mellett ő a zsidótemető gondnoka. — Annak idején száznyolcvan zsidó volt a faluban, s bizony mindet elhurcolták. Tudja — hajol hozzám közelebb, mindnyájan nagyon rendes, jóravaló emberek voltak. Főleg iparosok, kereskedők, de volt aki bérelt földön gazdálkodott. Az egész falu szerette őket, nem volt ebben különbség. Gondolhatja, zés idején? Pedig, de rendes, dolgos emberek voltak? Ismertük min- dőjüket. Itt lakott szemben velünk Weisz Ernő. Ő is '22-es volt, akár az uram, együtt nőttek fel, játszottak, barátkoztak. Na, ő például életben maradt, New Yorkban él, s rendszeresen jár haza Bogátra, ahol a felesége szülei nyugszanak. Vagy a másik rendszeres látogató, Hoffmann József főrabbi, ő is rendszeresen hazalátogat. Juliska szavaiból még kiderül: az Amerikában élő, Bogátról elszármazott zsidók gyűjA jövő nemzedéket, a majdan ránk emlékezőket ma még az iskolában oktatják. A 3800 lelket számláló faluban összesen 420 diák van, az 53 nyolcadikosból mindössze négy nem tanul tovább. A bogáti iskola bármely városban megállná a helyét. Nemcsak a legkorszerűbb berendezésekkel szerelték fel az évek folyamán, megfelelő számú és műveltségű szakemberről is gondoskodtak. A ma tudománya mellett, a múlt tiszteletére is nevelik a gyermekeket. A napfényes aulában a folyosókon elmúlt századok tárgyi emlékei sorakoznak. Kancsók, órák, köcsögök figyelmeztetnek arra, hogy a múltat illik megbecsülni. Nemcsak azért, mert nélküle Bogáton sincs jövő. Azért is, hogy majd valamikor ránk, a mai felnőttekre is emlékezzenek. Hogy legyen, aki a mostaniakat is számon tartja, s évtizedek múlva arra ügyel majd, hogy az anyagi jólét mellett a lelkiek se szenvedjenek hiányt... Kovács Éva nem kis büszkeséggel mutatja a több száz éves, nagy becsben tartott templomi kelyheket, tárgyakat, kancsókat. Nagy öröm számomra — folytatja, hogy mára nemcsak az idősebbek, de a nagyobb ünnepeken a fiatalok is mind többen járnak templomba. Idén először közülük is sokan úrvacsoráztak, s azt remélem, a későbbiekben még inkább oldódik majd a bizonytalanság, a félelem, s jönnek még többen is. Később még megtudom: a nyír- bogáti gyerekek közül ez évben közel húszán részesülne^ hitoktatásban, a konfirmáció-előthészítőre pedig 35-en járnak. Nálunk nenrvltanulnak rosszat — igyekszik meggyőzni Csorna Zoltán. Az a célom, hogy a fiatalok, a gyerekek nem is annyira a paptól, hanem a bibliából, Isten igéjéből tanuljanak. Hogy ez célnak sok, vagy éppen kevés? A választ döntse el ki-ki maga Mielőtt azonban megteszi, gondoljon arra, ugyan mire tanították, mire tanítottuk gyermekeinket, jó pár nemzedéket az elmúlt negyven év alatt...? Vajon az úgynevezett mai fiatalok tudnak-e, akarnak-e másokon segíteni? Emlékezni, és megbecsülni az emlékeket? Minden zsidót elhurcoltak Ahogyan azt sokan ma is teszik, s amiről leghitelesebben talán Bécsi Kálmánná, Juliska néni beszélhet. Nyugdíjas, ami Bogáton is annyit A református templom a falu egyetlen gyönyörű műemléke. Csorna Zoltán lelkipásztor azon fáradozik, hogy az itt élő emberek időnként a lélek gondjaival is foglalkozzanak. hogy megdöbbentünk, amikor deportálták őket. — Hogy szóltunk-e mellettük? — kerekíti rám a szemét. Hát hogy szólhattunk vóna? Mit mondhattunk mi akkor, vagy később, a kuláküldötötték azt a pénzt is, amelyből körbekerítették és azóta is rendben tartják a zsidótemetőt. Legutóbb is két asszony jött, arra kértek, kísérjem őket végig a falun, mutassam meg, hol laktak valamikor. Tudja — párásodik el Juliska néni szeme, nem gazdag emberek, akik idejönnek. Azért tisztelem őket, mert több ezer kilométert is képesek utazni azért, hogy szeretteik sírjánál elmondjanak egy imát. Ilyenkor minden sír előtt megállnak egy kis időre, hogy pár percre rájuk is emlékezzenek. Senkijük nincs itt, csak a halottaik. Értük vállalják a nagy utazást. Bogáton is fordul a világ Pénz régen is volt, ma is van a faluban. Az alma mindig szépen hozott a konyhára. A falu egyik új utcája az Oncsa, csak nevében őrzi a szó negatív ízét.
