Kelet-Magyarország, 1989. december (46. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-02 / 286. szám
1989. december 2. A KM MELLÉKLETE 9 Egy szekrényfőszerepe ■BH Kérdő- és hiányjelek Színházi bemutató Tiszavasváriban WW eltai Jenő nevét a M-M János vitézhez írt MM dalszövegei tették ismertté, igazán népszerűvé azonban A néma levente bemutatója után lett. Gazdag és termékeny élet jutott osztályrészéül. 1871-ben született és 1957-ben halt meg. Fiatalemberként éli az újságírók bohém mindennapjait, hírlapi cikkeket, tárcákat, verseket ír. Huszonegy éves korában megjelenik első verseskötete, a Modern Dalok. Ennek indító versében kifejti, hogy a boldog testi szerelem költője akar lenni. Természetesen a századvég prüdériája felhorkant erre a vallomásra, hiszen a szeretkezés szó leírása is nagy-nagy tettnek számított. Heltai nevét mégsem a lírája őrizte meg — bár abban új színeket, sajátos ízeket is teremtett —, hanem színpadi munkái. Igaz, ezekben nem fedezhető fel semmilyen formai újítás, de nagyon jó szakembere volt a színpadi hatásnak. Munkássága idején Molnár Ferenc a dráma koronázatlan királya. Heltai a társadalmi vígjáték és az újromantikus verses játék kettős hatása alatt alkot. Igazi sikerszerző, de olyan drámai műve, amelyben többet ad a bravúrosan megoldott rrtagas átlagnál, csak egy van, de az nem is vígjáték: az Egy fillér. Korai vígjátékainak (Ber- nát, Naftalin, A masamód) világa nagyon sok szállal kötődik korai költészetéhez. Bennük bohémek, szerelmes fiatalok, a társadalom peremén élő lányok, tehetséges, de pénztelen művészek derűs világa szórakoztatja a közönséget. Ezekben a könnyű vígjátékokban készülődik már a későbbi kabaréíró Heltai is. A Naftalin című bohózat a századelőn játszódik, „főszereplője” egy szekrény, ahová mindig be lehet bújni a titkos légyottakra váratlanul betoppanó férj, vagy feleség elől. A fülledt nyári délutánon kezdődő játékot körüllengi a fojtott erotika, a váratlan fordulatok, a meglepetések izgalma. A Móricz Zsigmond Színház Gellert Péter irányításával ezúttal főképpen a fiatalokat küldte a „ring- be”. A bemutatóra Tiszavasváriban került sor, a színházvezetés szándéka szerint a tájelőadások darabja lesz a Naftalin. De nemcsak ezért érdekes a vidéki bemutató, hanem azért is, mert az epizódszereplők erőteljesebb megvilágításba kerültek. Megnőtt a felelősségük, de a nagyobb lehetőséggel élni is tudtak. Horváth László Attila a szerető szerepében magabiztosan uralkodott a vígjátéki helyzeteken. Tetszett természetessége, az ironikus megjelenítésre való készsége. Lukácsi József a kikapós és megcsalt férjet alakította. Játékában megmutatkozott a nagyobb gyakorlat, de itt-ott a teátrálisabb gesztusok is. Színházi bemutatkozása szimpatikusán sikeres volt. Matolcsi Marianna a más férfi barátságát is kereső feleséget játszotta. Alakítása kissé feszesre sikerült, hiányzott belőle a lágyság, a Heltait annyira jellemző erotika. A hölgyek közül Gábos Katalin, Vennes Emmy és a most bemutatkozó Orosz Anna játéka érdemel említést. A férfiak között további jó alakításokat láthattunk. Balogh Béla az utóbbi időszak legkiegyensúlyozottabb játékát nyújtotta. Az öreg, kéjsóvár férfi nevetséges figurája tökéletesen élt a színpadon. Horváth István slamposan proletáros házmestere hálás vígjátéki figura. Horváth jól oldotta meg a szerepét, bár egy-két esetben fontosabbnak szerette volna tudni magát, mint lehetett. Gellért Péternek csak látszólag volt könnyű dolga, hiszen vígjátékot rendezni talán nehezebb mint tragédiát. Gellért sok jó ötlettel feldúsította Heltai szövegét, alkalmat adott arra is, hogy a figuráknak saját arcuk legyen. Meghagyta a vígjátékot annak, aminek a századelőn íródott: világkép és erkölcsi prédikáció nélküli nevettetésnek. N agyjából a tárlat megnyitásával egyidőben, hideggel, hóval valóban beköszöntött a tél, jelezve, az időjárás kész megfelelni az elvárásoknak. Nem a legjobb telünk lesz ez. mondhatnám „rosszkedvűnk tele” az idei. Nem a művészetnek, az áhitatnak, elmélyedésnek, hanem a harsány- ságnak, fogcsikorgatásnak kedvez most az idő, s a nyíregyházi Pál Gyula Terem csöndszigetébe megpihenni térhet be az érdeklődő, ha maradt még kedve és ideje. Az alkotók jó részével pár hete már találkoztunk itt az előző tárlaton, mások (jelentősek, fontosak) hiányoznak. Vajon miért? A magyarázatok között sok a racionális és a meg nem érthető. De kérdés marad: miért nincs itt Berecz András, aki bár elköltözött a városból, remélem nyíregyházi festő maradt, (talán a legjelentősebb) miért nem szerepel a főiskola rajztanszékéről például Bényi Slrpa Ihanus: Torony III. Árpád, aki debreceni ugyan, de városunkat is gazdagíthatná, és hol van Tóth Sándor Munkácsi-díjas szobrász? Válaszok gondolom bőven vannak, elfogadhatók és megkér- dőjelezhetők egyaránt — csak az alkotások hiányoznak. A kiállított munkák ugyanis igen eltérő színvonalat képviselnek. Miközben örvendezünk a műfaji és gondolkodási változatosságnak, akaratlanul is összehasonlítunk, viszonyítunk országos, „urambocsá!” világtendenciákhoz, a kép korántsem olyan szívderítő. Az alkotók egy része kora, más tehetsége szerényebb volta miatt nem találja az egyéni utat, s csak keveseknél, mint például Székhelyi Edith-nél, Nagy Lajosnál (náluk sem problémamentesen) ötvöződik a következetes kifejező eszköz, az eredetiség és a festői, szobrá- szi látásmód. A kritikus természetesen csak arról írhat, amit lát. Láthatjuk, hogy a Művészeti Szakközépiskola művész-oktató gárdája meghatározó súlyú a tárlaton, s előző önálló bemutatkozásukhoz képest nívósabb anyaggal rukkoltak ki. Láthatjuk azt is, hogy ezen a szinten a zsűri munkája teljesen felesleges. Ha valaki művész, művészeti testület tagja, az vállalja a felelősséget, a megmérettetést. Válassza ő ki legjobbnak vélt munkáját, amely a nyilvánosság elé tárva hozza számára a sikert vagy az elmarasztalást. Hiszen a kollégák egymásról alkotott, olykor szub- jetív véleménye, a „ma én zsűrizek neked, holnap te nekem”, a „harminc éve állít iki, nem lehet kihagyni” formájú N. LA. A Bodeni-tó partján elterülő Meersburg városkában hamarosan megnyílik az újságmúzeum. Láthatók lesznek ott — sok egyéb között — régi nyomódúcok, vagy a Zürcher Zeitung legelső példányai. A múzeum színhelye akként kapcsolódik az újságnyomtatáshoz, hogy a szomszédos Konstanzban jelentek meg — csaknem négyszáz évvel ezelőtt — Európa első újságjai. A világ legrégibb újságja is valószínűleg a Bo- deni-tó környékén látott napvilágot. A salemi kolostor egyik háztartási naplójában ugyanis felfedeztek egy feljegyzést, amely szerint egy konstanzi nyomdásznak 4 gulden (forint) fizetendő „egy éven át küldött újságokért”. Ez a följegyzés az 1500. évben íródott. értékítéletek, még ha nem .is ez az általános, megkérdőjelezik az objektivitást, a színvonalat, s ahogy ez a tárlat is mutatja: a minőséget sem garantálják. A kiállítóteremben az ajtótól balra Székhelyi Edith Színek és fények című ikerképei függenek, bizonyítva a fentebb róla elmondottakat. Vonalai, rajzszimbólumai (kalitka, kalap, madár, sto.) freudi elemzést kívánnak. A lendületes piros áthúzások, fehér érvénytelenítések, halál biztosan induló. majd érzékenyen rezdülő kardiog- rammok, befeléfordulást sejtető négyszögek bonyolult, érzékeny lelki alkat lenyomatai, konzekvens képépítési közvetítésben. Székhelyi Edith a szó klasszikus értelmében nem festői képein nincs harsány kolorit. Talán éppen ezért nagyhatású a fényképre húzott piros kereszt, vagy a „kalitka-látomás” elszállni készülő madara. Kevéssé sikerülnék a lényegtől eltávolítónak tartom bronz képeit, amelyek láttán a lehető legelmaraszta- lóbb jelző jutott eszembe az első látáskor: ügyesek. Egri Erzsébet elidegenítő, gyermek-kaffkai képeinek mondanivalóját azonnal megértjük, és egyetértünk vele. Azután már nem is marad más, mint keresgélni emlékeinkben, honnan ismerősek e már-már horrorisztikus víziók. H. Németh Katalin grafikái lendületük ellenére is mintha nem önmaguktól volnának frissek. A fehér behúzások pótszereknek tűnnek, és most a talányos címek sem lendítik a fantáziát. Horváth János • Áttörés című képét kísérletnek érzem. Van benne valami színbravúr, aminek ő mindig is mestere volt, de nem is több annál. Madarassy György Báthori templom című képe a Zichy Galériában honos dekorativi- tás felé tör. Bizonyosan jól Madarad György: Fest* és modelljei érlelődő meggyőződésem: Sebestyén nem szoborban, hanem szavakban gondolkodik. Szobrai az utolsó jelig (például fogamzásgátló) elolvashatok. Szinte kiskanállal adagolja (hogy stílusos legyek) a nézőnek a mondanivalót. Nem veszi észre a képzavart (gyermek a kereszten), nem érinti a „déjá vu” érzés (haláltábor-figuráit Moore már megcsinálta). Az általa birtokolt szobrászi tudás csak a szó illusztrálására haszmáltatik, s az agyonma- gyanázás közben kimerül a gondolati tartalom. Ezzel a szobrászi hozzáállással ellentétesek Sirpa Ihanus alkotásai. Az ősi szimbólumok így, egy csomóban elkülönítve misztikus teret Sebestyén Sándor: Per aspera ad astra Orr Lajos: Halász mutatna egy szürke tónusú szobafalon. Balogh Géza mintha az utóbbi időben kevesebb időt tudna a festésre fordítani. Talán a szervezőmunka tiszteletreméltó erőfeszítései gátolják. Ez a jobbik eset. Mert szerintem Balogh Géza még nem találta meg önmagát. Általa sem tagadott tény, hogy igen nagy hatással vannak piktúrájára a közelébe kerülő erős egyéniségek, például így találhatunk „székhelyis” vonalakat Idézők című képén. Félő, hogy e nagyfokú affinitás mögött a tehetséges Balogh Géza vész el. Finom vonalúak, kézbe kí- vánkozók Fodor Ildikó desz- szertes tálai, vele ellentétesen rusztikusak Mészáros Gábor kerámiái. Reméljük, mindketten sokáig működnek közre a nyíregyházi kerámiakultúra fejlesztésében. Külön cikket érdemelne Sebestyén Sándor. Régóta hoznak létre, elfelejtett természeti kapcsolatokra utalnak, melyek jelentősége ma már csak piedesztálra emeltükben tudatosul. Nagy Lajos érmei közül talán leginkább az Aphrodité ragadja meg a nézőt köl- tőiségével. A telt csípőjű nőalak grafikai finomságú nyakéke kiemeli az egyébként nem hangsúlyos kebleket, s hozzájárul, hogy megérintsen bennünket az önmagában gyönyörködő nő sugárzó 'kacérsága. Orr Lajos két alkotása közül eredetibbnek tűnik a Halász című. Láttán a néző Egry balatoni képeire gondol, amit elősegít a szobor „képszerű” megkomponálása is. A kiállításon képviseltette magát Gaál Ludmilla tex- tiikompozícióval, Soltész Albert, Huszár István egy-egy, valamint Ursula Hőing két alkotással. A tárlat december közepéig látható. Papp Tibor Nagy Lajos: Aphrodite. Lassanként kiderül az Igazság ... Jelenet az előadásból (Csutkái Csaba felvétele)
