Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-06 / 263. szám

1989. november 6.

Kelet-Magyaronxág

3

Itt a11-277!

Válaszol: Csonka Zsolt újságíró

A munkások a gyárhoz ragaszkodnak

Felszámolás közben

Hangilatjelentés a Nyírbátori Agrára Cipőgyárból

Október utolsó napján olyan látogatók jártak Nyírbátorban és Csengerben, az Auróra Cipőgyárban, akik nem vendégként érkeztek, hanem „élet és halál uraiként” tartják kezűkben a vállalatot. A Pénzintézeti Központ munkatársai ugyanis a Fővárosi Bíróság határozata alapján a felszámolás lefolytatását végzik. Első intézkedéseik egyike volt, hogy megvonták az aláírási jogot a vállalati vezetőktől, mindenfajta, a pénzügyeket is érintő intézkedés csak az ő aláírásukkal együtt történhet.

A gyártósoron.

A. T. Nyíregyházáról az Oszoló út 101-ből keresett meg panaszával. Ez év augusztusában kötött szerződést az OTP- vel szövetkezeti lakás vásárlása ügyében. A takarékpénztár azonban már június elején kiértesítette őt, de csak egy hónappal később költözött. Ennek ellenére már erre a hónapra is felszámolták neki a közös költségeket. Kérdése az volt, hogyan lehetséges ez?

Diczkó Józseftől, a Lakás- szövetkezet elnökétől megtudtam, hogy a közös költségeket (szemét szállítás díja, lifthasználat, házfelügyelői bér, karbantartás stb.) folyamatosan kell fizetni, különben a házban lakók károsodnának. Amíg a lakás üres, addig az OTP fizeti ezeket a költségeket, de a szerződés megkötése után már a lakót terhelik, függetlenül attól, hogy mikor költözik. A lakás kiutalásáról az OTP értesítést küld a szövetkezetnek és ettől a pillanattól úgy tekintik, hogy az új tulajdonos beköltözött.

Jászai Pál a 12-468-as telefonról egyszerre két dologban is kért közreműködést, illetve véleményt. Nyíregyházán, a Széna tér jobb oldalán van egy autóbuszmegálló, közvetlenül egy romos ház mellett. Már három alkalommal helyezték át a megállóhelyet, de reméli, hogy nem ez a végső megoldás, hiszen az omladozó falak mellett nem túl biztonságos buszra várakozni. Ezúton is szeretné felhívni a Volán illetékeseinek a figyelmét, mert jobb a bajt idejében megelőzni. Másik kérdése az volt, hogy a MAv TOURS utazási iroda kirakatában található két vasúti alkalmatosságot miért hagyják tönkremenni az iroda dolgozói, hiszen jó ideje a rozsda pusztítja ezeket az értékes tárgyakat.

Reméljük, az autóbusz- megállóval kapcsolatos kritikát olvassák a tanács és a Volán illetékesei. A másik észrevételre érdekes információt kaptunk. Bártfai Valéria az iroda vezetője elmondta, hogy a kirakatban látható mozdonyt és vasúti kocsit a Közlekedési Múzeumtól bérelik. Ezek életkora megközelíti a száz évet, így nem csoda, ha már kikezdte őket az idő vasfoga, de karbantartásuk, felújításuk a múzeum dolgozóinak a feladata.

N. I. Nyíregyházáról a Főzde utcából azt kérdezte: mit lehet tenni, hogy közlekedésbiztonságra a külföldi állampolgárok is jobban ügyeljenek. Feltűnően sok újabban a Szovjetunióból érkező turista, s nem egyszer szabálytalanul közlekednek, a legnagyobb ködben is csak a helyzetjelző lámpával világítják ki személygépkocsijaikat, gyorsan hajtanak és járműveik műszaki állapota sem mentes a kritikától.

— Én magam is autóval járom a megye útjait és hasonló tapasztalatokat már én is szereztem. Csak fokozott ellenőrzéssel és szigorú bírságolással lehetne elejét venni az ilyen és ehhez hasonló szabálytalanságoknak.

Többen telefonáltak a Ti- szavasvári úti felüljáró ügyében, mert az augusztus óta tartó munkálatok nehezítik a közlekedést.

Hegedűs Csaba üzemeltetési üzemmérnök szerint, ha az időjárás nem késlelteti a munkát, november 20-án átadják a hidat a forgalomnak.

Az egyik csengeri olvasónk hallott Balogh Nikolettről, a négyéves pesti kislányról, akit csak csontvelő-átültetéssel lehet megmenteni. Munkatársaival szeretne a külföldi műtét költségeihez hozzájárulni, de nem tudta a számlára a pénzt befizetni.

Olvasónk segítőkészsége és önzetlensége példamutató, s ezért köszönet jár, két újabb hír is van: Mint megtudtam, a felhívás után nagyon hamar összegyűlt az összeg, amely a műtéthez szükséges. De már ez sem segíthet: Nikoletta időközben meghalt.

A 77 éves Darnyi Ferenc Sza- bolcsbákáról írt. Az iránt érdeklődött, hogyan lehet a lucernatermesztéshez hozzáfogni.

Papp László a Vetőmag Vállalat főmérnöke elmondta, hogy a lucernát tavasz- szal érdemesebb telepíteni (március végétől április közepéig.) Egy 800 négyzetméternyi területre 2 kilogram vetőmag szükséges, melynek kilója minőségtől függően 150—200 forintba kerül.

— Lesz fizetés, tovább folyik a termelés. A Pénzintézeti Központ finanszírozza a munkabért, az anyagvásárlást — szögezi le elöljáróban Kardos Lajosné gazdasági igazgatóhelyettes.

Fekete péntek

Ez az. ami pillanatnyi reménysugár! nyújt. Csakhogy "Kardos Lajosné a vállalati tanács elnöke is, így jogos a kérdés, mennyire nyugodtak bele a fekete péntek 13-ba, ugyanis október 13-án járt le a fellebbezési határidő.

— A vállalati tanács úgy döntött, hogy reménytelen, értelmetlen a huzavona, egyszer már tiszta lappal kell indulni.

— Kinek?

— Ennek a gyárnak. A Pénzintézeti Központ ugyanis meghirdeti a vállalatot, forgalmi értékén szeretné eladni teljes termelési kapacitásával együtt.

— És ha az új gazda a mai, eredménytelen vezetésre nem tart igényt?

— Ezzel mindnyájunknak számolni kell.

Tovább nőtt a veszteség

A felszámolás meghirdetésének dátumával, 1989. október 20-ával teljes körű leltárt kell készíteni. A hitelezőknek egy hónapjuk van, hogy bejelentsék igényüket a Pénzintézeti Központnak. Aki ezt nem teszi meg, az már csak legyinthet a pénzére. Ám a jelek szerint mások is futhatnak utána, mert reális külső becslések szerint közelíti az ötszázmilliót a különféle tartozások összege, miközben a vállalati tiszta

vagyon ettől jóval kevesebb. A legnagyobb összeggel, 145 millió forinttal a szanáló szervezetnek tartozik a vállalat. A mindenre számító gazdasági részleg pedig a nem kötelezően készített háromnegyed éves mérlegben 84 millió forintos veszteséget mutatott ki.

— Most már viszont a vállalat működtetését a Pénzintézeti Központ vette át — folytatja Kardos Lajosné. — Csengerben, ahol bérmunkában felsőrészt gyártunk, némi nyereséggel folyik a termelés, Nyírbátorban pedig a null-szaldó körül alakul.

— A csarnokban zúgnak a gépek, látszólag nincs gond a termeléssel.

— El vagyunk látva munkával — állítja Pozsonyi György termelési főosztály- vezető is. — Januárig van rendelésünk, egyrészt belföldi bérmunka, másrészt export.

Mindez azt is jelenti, hogy nem kell állásidőre járó bérrel hazaküldeni tíz-tizenöt napra az embereket, ha folyamatos a termelés, akkor nincs gond a munkafegyelemmel a szalagok mellett, de még a minőségben is többet lehet követelni.

— Most derül ki, hogy a munkásaink tudnak dolgozni

— erősíti meg Pozsonyi György. — A tőkés szóba sem állna velünk, ha nem megfelelő minőséggel és határidőre szállítanánk.

A gazdálkodás hibádzott

— Aki 15—20 évet lehúzott itt, innen akar megélni, az vallja, hogy nem a munkásokban van a hiba. hanem az eredménytelen gazdálkodásban, a rossz irányításban

— állítja az egyik középvezető. — Márpedig ez tudott volt. ezért sokan és sokszor szóltak —, de mint látszik, hiába.

— Persze, hogy megy a termelés — derül ki a tüzö- dében Antalné Bokor Valéria szavaiból. — Mi kooperációs modellt gyártunk egy német cégnek, amely a ragasztótól a cérnáig mindent ad.

Antalné még a régi csarnokban kezdte, a korszerűtlenebb gépekkel. Ezért meglepő. amit mond:

— Csakhogy 1977-ben jobb hangulatban, jobban dolgoztunk. Most meg sokan elmentek, olyan is volt. aki a munkanélküli-segélyt választotta.

A nem túl régen még közel kétezer embert foglalkoztató Aurórában a nyírbátori létszám lecsökkent 750-re,

Csengerben sincsenek többen négyszáznál.

— És van, aki két-három ezret keres egy hónapban — jegyzi meg Futóczki Gábor- né tűzőnő. — Nekem két gyerekem van, 12 éve szakmunkás vagyok, innen akarok megélni.

Nyugodtan beszélgethetünk, mert ag a munkadarab, amelynek tűzését végezné, még valahol odébb van a szalagon. Csakhát az állás azt is jelenti, hogy egy fillért sem keres, hiába ül a tűzőgép mellett.

— Tíz évvel ezelőtt megvolt az öt-hatezer forintom és ma sem keresek többet — mondja. — Szerintem ez a sok fejetlenség, a pazarlás miatt következett be. Mi nem érezzük a béremelést, a főnökségnek pedig biztosan megvan a pénze. És nekünk semmit sem mondanak az okokról, kívülről, az újságból hamarabb megtudjuk az igazságot.

Kit kell elzavarni ?

Az alja-üzemben a tűsarkú cipők koptató flekkjét (kis műanyag sarkát) üti be Sándor István. Nem valami megerőltető. különösebb szakértelmet kívánó munka.

— S meglehet, hogy normában ezen egy nap harminc forintot keresnék — teszi hozzá. — De el kell fogadni, mert azzal fenyegetőznek, hogy felszámolják a gyárat, elküldik az embert, márpedig hiába voltam a tanácsnál, nincs hová menni dolgozni.

Legutóbb három hetet volt otthon állásidőben. A létminimum is alig jön össze, ami bizony kevés egy fiatalembernek.

— Kapunk olyan gyenge anyagot, ami nem felel meg az exportnak, tőlünk meg azt a minőséget kérik — folytatja. — Normális előkészítés kellene a termeléshez, mert nem a munkásokon múlik ez a kapkodás.

Hirtelenjében két-három középvezető veszi körül kicsiny beszélgető társaságunk- kat. (Mert olyan is van. aki csak a véleményét mondja, de fél, a nevét nem adja hozzá.)

— Ha mi otthon voltunk, nem kerestünk, akkor az irodában mit csináltak? — kérdezi az egyik indulatosan.

— A vezetőket kellene elzavarni, akik idáig juttattak minket — szól a másik. — Ne ők mondják, kire jut a létszámcsökkentés, hanem velük kezdjék.

Lányi Botond

SZERKESZTŐI

OOOOOOOO

Valuta- stop

A hétvége az újra megváltozott valutarendelkezések miatt volt zaklatott sokak körében. Szerkesztőségünk telefonja is jó- néhányszor csengett:

újabb és újabb kérdéseket tettek fel olvasóink, de legtöbbre nem tudtunk válaszolni, mi is csak előző este értesültünk a reggel életbe lépő változásokról.

Csak együttérzésünket tudtuk kifejezni azoknak az olvasóknak, akik a héten utaztak volna — bár időközben már hallottuk: aki igazolhatóan november 1. előtt jelentkezett, még a régi (?) feltételek mellett kap valutát.

Most megkapta a magáét az is, aki válóban turistaként akart utazni szép tajakra. Évi ötven dollár: az is több a semminél (pénzügyi korifeusok bizonyára mondják: a szomszéd országokban sem mindenütt adnak ennyit, legyünk boldogok, hogy kapunk egyáltalán). Másrészt nemrég láttam: a

budapesti Novotel Szállodában egy éjszaka 70 dollár — hát ennyire számíthatok, ha külföldre utazom.

Másrészt valóban megdöbbentő volt honfitársaink pazarlása és sokak csencselése a valutával Kiváltották a mozgásképtelen dédnagymamának, vette és felárral adta el, aki nem is utazott, de aki utazott is (tisztelet a kivételnek) vette a bóvlit — valóban világlátásra, kulturált utazásra talán a határt átlépők néhány százaléka használta fel csupán.

Várható volt tehát, hogy véget vetnek az össznépi csencselésnek.

Mégsem örülök a méltatlanul alacsonyra állított sorompónak. Újra látszik: a pénzügyi bunkó ott himbálózik a fejünk felett, s havonta újabb és újabb intézkedésekkel irritálja az embereket. Ilyen korlátozás; olyan korlátozás, fejenként súlyos ezresekbe kerülő csekk-kényszer, és vásárlási kényszer, mert ki tudja: holnap lehet-e még venni valutát. Vélem: az egész össznépi cirkusz, ami tavasszal Hegyeshalomnál tetőzött; az előre átgondolatlan pénzügyi intézkedések sorozatának egyenes következménye.

Folyamatosan változó rendelkezései miatt rossz a pénzügyi kormányzat, amely — vélem — ezáltal maga gerjeszti legjobban az újabb és újabb túlköltekezést, ami végülis aláássa a stabilitást. De miért mindig az állampolgárnak kell megfizetni azt a tanulópénzt, amit az intézkedéseinek várható következményeit felmérni képtelen pénzügyi arisztokrácia immár sokadszor büntetlenül az ő nyakába varr?

Most talán annyi volt az elégtétel, hogy maga a miniszter volt kénytelen magyarázkodni. De hányszor teheti meg ezt?

Maiik Sándor

Horoszkó-(piás)

S

zűz vagyok — mondta volt Stohanek annak a más városbeli hölgynek, aki egy felesért a közkedvelt kiskocsmában felállította a horoszkópját. A pálinka büdös volt, a hölgy bőbeszédű, Stohanek csupafül, jómagam viszont azzal szórakoztam, hogy ejtőzködtem a réveteg mélabúban. Ragyogó ez az ősz, gondoltam, miközben álig-alig hatott el tudatomig a szöveg, amellyel szomszédomat a jósnő etette:

— Kisapám, maga egy jóindulatú, hűséges pali. Magát mindenki palira veszi. Főleg a nők. Maga jót akar, de balszerencsés, a vállalkozásait ritkán kíséri szerencse ... Hé, mégegyszer azt, amit szeretek!

A pincér hozta és a hölgy beszopta a második kupicát, a nyelvével csettintett és töretlen lendülettel folyt belőle a szöveg:

— Szóval maga Szűz? Nem úgy néz ki, de mindegy. A szüzeknek kevés az igazi jó barátjuk. Ez a mu- ki itt maga mellett kivétel. Ebben megbízhat. Na tehát. Sok baj érheti, de ne aggódjon, nem marad pácban, mindig akad egy kiskapu, amin kisétálhat.

Felállók és kisétálok. Hátamat veri a kiáltás, amit utánamereszt a nő:

— Hé, magának ne állítsam fel?

V isszadünnyögök:

— Ne tegyen meggondolatlan ajánlatokat. Nem mondom, ha maga is szűz lenne és tizenhat éves ...

Megkönnyebbülök és visz- szaülök, és látom újra tankolt a nő, már három az üres pohár. Stohanek viszont nyaggatja.

— Na és ha Bak lennék? Ha nem is a Szűz jegyében születtem volna? Akkor most mit mondana?

— Azt, hogy maga nem Bak. A bak az egy szolid, megnyerű típusú krapek, szakasztott a barátja, aki most rendel nekem egy rundót.

Ezt ni, mutatom. De a nő már kiabálja.

— Főúr! Amit szeretek. Szóval ez a maga barátja egy igazi Bak. Előzékeny, de nem bízik másokban, önmagában bízik és szeret önállóan cselekedni, közben feléli és kimeríti a tartalék energiáját is.

Milyen igaz, gondolom, miközben megnézem titokban az asztal alatt a pénztárcámat. Ötszázötven. Talán elég lesz, reménykedem, ha Stohaneknek is van némi zsozsója. Persze ez a balek most semmire sem gondol, újabb és újabb jóslatokat akar:

— Na és ha Vízöntő lennék?

— Fuj — mondja a nő — utálom a vizet. Inkább legyen Bika vagy Oroszlán. Ha maga Bika lenne itt nekem kisapám, akkor most a pénz dolgában meglepetésre számíthatna. De maga Szűz. Szűzecske! Na viszlát fiukák.

Következik a békés átmenet. A hölgy átesik egy széken, káromkodva feláll, lever néhány poharat, majd kiköt egy magányos úrnál. Kisvártatva átszáll a kri- mó füstjén a csatakiáltás:

— Hé, főúr, amit szeretek!

Amikor fizetek, a pincértől megkérdem, ki volt ez? Azt mondja, valami horosz- kópiás. De inkább piás. Nem lettem okosabb, ha csak azt nem számítom, hogy most már tudom: Stohanek Szűz és már erősen piás.

Seres Ernő