Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-22 / 277. szám
8 Kelet-Magyarország / 1989. november 22. UEFA Kupa Teke Taurus vereségek (S «7. ^ - . ■ 2 SPORT Birkózás Éremeső a szőnyegen Meghívásos birkózóversenynek adott otthont a hétvégén Püspökladány. Az utánpótláskorúak találkozóján ott voltak az ibrányi és borbányai klub versenyzői is, akik összesen tizenkilenc érmet, közte hat aranyat szereztek. Eredményeik, első helyezettek: Inzsöl Tamás, Szakács Csaba, Berencsi Zoltán, Cseppely Gergely, Berencsi Lajos (ibrányiakj, Virág Roland (borbányai). Másodikok: Hagymási Károly (IbSzerdán hét városban lépnek pályára a csapatok az UEFA-kupáért. A nyolcad- döntő több érdekes küzdelmet ígér, s az erős mezőnyt elnézve szinte minden találkozó háromesélyesnek tűnik. Belgrádban a nyugatnémet FC Köln együttesét fogadja a házigazda Crvena Zvezda. Drágán Dzsajics, a jugoszlá- vok technikai igazgatója szerint a kőin védekező felfogású csapat, találataikat általában gyors ellentámadásaiknak köszönhetik. A legutóbbi Bundesliga fordulóban főleg Illgner kapus „jóvoltából” az FC Köln 5:3-ra kikapott az Eintracht Frankfurttól. A kupavédő Napoli nehéz feladatot kapott: az argentin ég brazil idegenlégiósokkal megerősített olaszok a Werder Bremen ellen játszanak a harmadik fordulóban. Nápolyban ma is Diego Maradona a legfőbb téma, az 1986- os Mexikói VB nagy csillaga állítólag valamennyit leadott túlsúlyából, és lassan visszanyeri formáját. Nem mondható el ugyanez a két brazil válogatottról: Careca és Ale- mao gyengén szerepeltek az utóbbi fordulókban. Az osztrák bajnoki fordulók elhalasztása miatt panaszkodott Hans Krankl volt válogatott csatár, a Rapid Wien edzője. Krankl szerint) a szünet nem tett jót, a játékosok egy része kiengedett, sokan pedig kizökkentek a megszokott ritmusból. Ellenfelük a belga FC Liege lesz. Érdekes összecsapás várható Hamburgban: a kikötőváros pályáján a technikás FC Porto vendégszerepei. A portugáloknál nagyszerű formát mutatott az algériai Madjer, a hazaiak fizikai erőfölényükben bíznak. A torinói Juventus-szur- kolók új kedvence a szovjet Zavarov, aki lassan hozzászokott az olasz „Calcio” követelményeihez, és szorgosan gyűjti a gólokat. Giampiero Doniperti, a „juve” veterán elnöke mindig tart a kevéssé ismert csapatoktól, így a keletnémet Karl-Marx-Stadt elleni találkozó előtt is óvja játékosait az elbizakodottságtól. A magyarok két válogatott idegenlégiós, Détári és KoBővült a decemberi világ- bajnoki selejtező tornára készülő magyar női kézilabda válogatott keret: bekapcsolódott a közös gyakorlásba Bonyhádi Klára, az Építők SC kapusa, akit a válogatottságról lemondott Rácz Mariann helyére hívtak, és Barna Ildikó, a nyugatnémet Bayer Leverkusen átlövője is. A kedd délelőtti, a Budapest Sportcsarnok edzőtermében megtartott foglalkozáson, amelyen 17-en vettek részt az MTI munkatársa Szabó István szövetségi kapitányt kérdezte : — Hogyan alakul a novemvács Kálmán révén érdekeltek az UEFA-kupa harmadik fordulójában. Az Olym- piakos Pireus és a francia Auxerre mérkőzését bizonyára telt ház előtt rendezik a görög városban. A magára talált pireusiak esélyesebbnek látszanak francia ellenfeleiknél. Firenzében a szovjet Dinamo Kijev lép pályára a Florentinival szemben. Alighanem két gyors csapat pergő küzdelmét láthatják az olasz nézők. Lobanovszkij csapatában a válogatottak nem remekeltek a törökök elleni, hazai vb-selejtezőn, de az eddigi kupamérkőzéseken nagyszerűen szerepeltek. bér 30-i utazásig hátralevő program? — Szerdán Nagytapol- csányban, csütörtökön Győrött, majd pénteken Vágsely- lyén három edzőmérkőzést játszunk a világbajnoki ezüstérmes, ám gyengébb olimpiai szereplése miatt szintén selejtezőre kötelezett Csehszlovákiával. A hétvégére pihenőt kapnak a játékosok, majd hétfőn és kedden már a szűkített, utazó keretnek tartok edzéseket szintén a Budapest Sportcsarnokban. Szerdán nem lesz újabb közös gyakorlás, csütörtökön pedig utazunk Dániába, a viA teke Nemzeti Bajnokság hét végi fordulójában a Nyíregyházi Taurus SC mindkét csapata kikapott. Különösen a nők veresége meglepetés, ők az utolsó helyen álló szolnokiakkal szemben szenvedtek 5:3 arányú vereséget. Ráadásul csak öten utaztak el a nyíregyháziak, így kevés esélyük volt a jobb eredmény elérésére. Az NB III-as Szabolcsi Építők hazai pályán győzött. Eredmények: NB II férfiak: Hódmezővásárhely—Nyh. Taurus 5:3 (2439:2374). Pontszerzők: Spi- sák 432, Szlovenszki 420, Ko- leszár 400. A tartalékos szalágbajnoki selejtező színhelyére. — Mikor hirdeti ki az utazó 15 kézilabdázó névsorát? — A pénteki Csehszlovákia elleni találkozó után két játékosnak megköszönöm eddigi munkáját. Ha nem jön közbe semmi, akkor az egyik jobbszélső és az egyik átlövő marad itthon. A döntésem nagyban függ attól, hogy az érintettek milyen teljesítményt nyújtanak az előkészületi összecsapásokon — válaszolta Szabó István, aki világversenyen először dirigálja majd a legjobbakat. bolcsi csapat csak ennyire volt képes. Nők: Szolnoki AÉV—Nyh. Taurus 5:3 (2033:1736). Psz.: Szabó 396, Lakatos 393, Kiszelyné 377. NB III férfiak: Szabolcsi Építők—Debreceni MTE 11 6:2 (2428:2230). Psz.: ifj. Hetei 409, Szokolyi 405, Ki- szely 402, Mártonfalvi 388. Elvándorolnak a keletnémet labdarígék Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a napokban több, elsőosztályű keletnémet labdarúgó távozott az NSZK-ba. A futballisták egy része ezek szerint kihasználta a két német állam közötti határok megnyitását, s profi szerződések reményében sokan úgy döntöttek, szerencsét próbálnak a Bundesligában. A legsúlyosabb veszteség a Chemie Halle csapatát érte. Két játékosuk, a 19 éves, junior válogatott középpályás Klein és a 25 esztendős csatár, Schnürer az NSZK- ba érkezésük után politikai menedékjogot kértek. Trautmann, a halleiek vezető edzője megpróbálta rábírni Schnürert a visszatérésre, de hogy milyen eredménynyel járt, arról még nem nyilatkozott. Yillltajniki fipréba a csehszlovákokkal Ráoz helyén Bonyhádi rány) és Tóth Attila (Borbánya). Harmadikok: Tündik Tamás, Inzsöl Zoltán, Szabó Csaba, Kormány Mihály, Gregor János (ibrányiak), Kővári Kázmér, Gégény Miklós, Sajtos Gyula, Lóczi Zsolt, Draski Norbert, Bíró Tibor (borbányaiak). 1. Karlsruhe—VfB Stuttg. 1 x 2. Nürnberg—Bayern M. x 3. Mönchengl.—Kaisers. 1 2 4. Hannover—Braunsw x 5. Meppen—Osnabrück 1 6. Unterhaching—Freiburg x 1 7. Verona—Roma x 8. Atalanta—Intemazio. x 9. Cesena—Fiorentina x 1 10. Licata—Torino 1 2 11. Catanzaro—Parma 1 x 12. Triestina—Ancona 1 13. A vellino—Brescia 1 x 14. Juventus—Napoli 1 ÜSZÖTANFOLYAMOT indít a „VIDÁM DELFIN” GMK november 25-én (szombat) 10—11-ig és 11—12-ig. ÖVODÄS vízhez szoktatás november 29-én (szerda) 18,15—19-ig. Jelentkezés: 9. sz. általános iskola uszodájában személyesén Dallos Sándornénál 17 —19-ig. (3430) Alakuló közgyűlések Tovább zajlanak megyénkben a sportági szövetségek alakuló közgyűlései és vezetőségválasztása. Ezúttal az úszók és a rádiósok tartották meg tanácskozásukat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rádióamatőr szak- szövetség. Elnök: Rudi Béla, titkár: Venczel Miklós, elnökségi tagok: Dévényi József, Fonalka István, Illés József, Macsuga Győző, Oro- si János. Megyei Üsző Szakszövetség. Elnök: dr. Bodnárné dr. Kovács Katalin, elnökhelyettes: id. Vinnai József, titkár: Miló Andrásné. Tiszteletbeli elnökségi tag: Cselószki György. Versenybizottság vezetője: Kovács Attiláné, edzőbizottságé: Varga Sándor. November 25-én a súlyemelők és a modellezők tartják vezetőségválasztó ülésünket. MOST ÉRDEMES FELKERESNI A CENTRUM ÄRUHÄZ fehérnemű — divatáru osztályát! NOVEMBER 25-IG 30%-KAL OLCSÓBBAN régi ár új ár Dobozos női harisnyanadrág 172,— 120,40 Férfi ing 685,— 479,50 Férfi ing 870,— 600,— AMÍG A KÉSZLET TART! TÉLI DIVATÉ JDONSÄGOK! November 23-án 16 órakor divatbemutatót tartunk a CENTRUM ÁRUHÁZ FÖLDSZINTJÉN. VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Mikroobjektiv. Gazdasági közelképek. Közben: Filmlevél. — 18,00—18,30: Hírek. — Tudósítások. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. Szerkesztő: Szo- boszlai Tibor. MAGYAR TV 8,00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8,05: Stúdió ’89. A Televízió kulturális hetilapja — ism. — 8,50: Képújság. — 8,55: Az Országházból jelentjük . . . Tudósítás az Országgyűlés novemberi ülésszakáról. — 17,20: Hírek. — 17,25: Déli videoújság. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 17,35: Správy. — Hírek szlovák nyelven. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. —17,40: Egy különc portréja: a rózsahal. NSZK ismeretterjesztő film. — 18,25: Betűreklám. — 18,30: Interpop Gála. Balogh Ferenc, Csepregi Éva, a Napoleon Bid és a Z’Zi Labor műsora. — 19,05: Reklám. — 19,10: Esti mese. Kacor kalandjai. Kacor zenél. Csehszlovák rajzfilm. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Az Országházból Jelentjük . . . összefoglaló az Ország- gyűlés mai napjáról. — 20,45: Muzsikál a mozi. Szórakoztató összeállítás. — 21,25: Reklám. — 21,30: tJj Világ. Külpolitikai képes krónika. — 22,15: Fiatal Művészek Stúdiója. — Szibériai nyár. Rövidfilm. — A kék kristály könnycsepp. Kisjátékfilm. — 23,10: Híradó 3. TV2 Rudiik Júliával és Dombóvári Gáborral 17,00: Képújság. — 17,15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. —• 17,45: Mozaik. Telefonos játék. — 18,00: Telesport. — 18,25: Gyerekeknek! 1. Drágalátosok. Szovjet kisfilm, 2. Népek meséi. A két lángnyelv. Jugoszláv rajzfilm. — 18,47: TV2. — 19,00: Az idő és a szél. Brazil tévéfilmsorozat — XI/10. rész. — 19,51: TV2. — 20,20: AUTO 2 — A TV2 autós magazinja. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: TV2. — 21,30: Itzhak Perlman és Plnchas Zukerman. Angol film. — Kb. 22,20: TV2. — Napzárta. SKY—EUROSPORT 6,00: Üzleti világhíradő. — 6,30: Európai üzleti hírek. — 7,00: DJ Kát Show. — 9,30: Eu- rosport étlap. — 10,00: Micsoda hét! — 11,00: Díjugratás. — 12,00: Kézilabda, Polar Kupa. — 13,00: Rugby. — 14,00: Birkózás. — 15,00: Rác Rally — előzetes. — 16,00: Motorkerékpár világversenyek. — 17,00: Fede- ration Teniszkupa. — 18,00: Gimnasztika. — 19,00: A világ sportja. — 20,00: Díjugratás. — 21,00: Sportkocsi. Prototípusok, — 22,00: Európai labdarúgás. — 0,30: Rác Rally. — 1,00: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7,00: Napkezdet. — 8,00: Egyveleg. Közben: 11,55: Europalia. Belgiumi művészeti fesztivál. — 14,30: Forró drót. — 15,30: Take Off. — 16,30: Hullámhosszon. — 18,30: Transmission. — 19,30: időlánc. Sorozatokból. — 20,00: Super vakációk. Útikalauz. — 20,30: Der Spiegel. Tv-magazin. — 21,00: India arcai. — 21,30: A világ ma. — 22,00: Hírek, időjárás. — 22,10: Europalia. — 22,15: Európai üzleti hírek. — 22,45: Nemzetközi hírmagazin. — 23,15: Az ITN hírműsora. — 23,45: Der Spiegel. — 0,10: Hírek, időjárás. — 0,20: Egyveleg. — 1,20: Időlánc. — 1,50: Egyveleg. TV5 16,05: Hírek. — 16,13: Európa- klub. — 17,10: Esély a daloknak. Varieté. — 17,30: Konyha- titkok. — 18,00: Számok és betűk. — 18,20: Pihenőidő. — 19,00: Hegymászók magazinja. — 19,30: Hírek, időjárás. — 19,40: Csillogó papiros. — 20,00: Közterület. Magazin. — 21,30: Kanada kétkeréken. Űtl- film. — 22,00: Tv-híradó. — 22,25: Időjárás. — 22,30: Szent Este. Varieté. — 23,55: Ex libris. Irodalmi magazin. — 0,55: Műsorzárás. SATl 8,30: Műsorelőzetes. — 8,35: Közkórház. Családfilm. — 9,20: Szabadidős ötletek. — 9,30: Műsorelőzetes. — 9,35: Szomszédok. — 10,00: Műsorelőzetes. — 10,05: A veronai Nagy Éjszaka. — 11,05: Egy bőrönd Lausan- ne-ból. Francia—olasz krimi. — 12,35: Autós ötletek. — 12,45: A zöld ember. Angol kalandfilm. — 14,00: Műsorelőzetes. — 14,05: Niklaas, a flandriai fiú. Rajzfilm. — 14,30: Egészségvédő ötletek. — 14,40: Közkórház. Csa- ládfilm. — 15,30: Boldog napok. Családfilm. — 15,55: Az arany lövés. — 16,05: örült vadnyugat. Western. — 17,00: Hírek, időjárás. — 17,10: Szomszédok. Családfilm. — 17,35: Piaci ötle- tek. — 17,45: Műsorelőzetes. — 17,50: Az Enterprise űrhajó. Sci-fi. - 18,45: Híradó. -19,30: Pantéziasziget. Film. — 19,55: Időjárás. — 20,00: Spenser. Krimi. — 20,45: Hírek. — 20,50: Menekülés a tajgáról. Spanyol —amerikai kalandfilm. — 22,20: A nap hírei, sport, időjárás. — 22,30: Döntés a folyónál. Amerikai western. — 24,00: Műsor- előzetes. SZOVJET TV 4,30: 120 ‘perc. — 6,35: A Rádió és Televízió gyermekkórusának koncertje. — 7,20: Gyer- mekfilm. — 8,30: Két találkozás Valerij Prijomihowal. — 9,40: A vm. Nemzetközi Nép- művészeti Tévéfeszlvál. — 10,00: Világjárók klubja. — 13,35: Dokumentumfllm. — 13,55: V. Csemov énekel. — 15,00: Impulzus. — 15,45: Angol nyelvlecke. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: Ujgur népi hangszerkészítő család. — 17,30: Lépcsőfokok. — 19,00: Híradó. — 19,40: Labdarúgó UEFA kupa (a szünetben: Világhíradó). — 23,00: Kaméleon (tévéfilm). — 1,15: Hírek. — 1,20: Georg Ott énekel. SZLOVÁK TV—1 9,20: Dokumentumfilm. — 9,35: Angol tévéfilm (Ism.). — 10,30: Az éveket nem lehet megállítani. — 11,10: Művelődési sorozat. — 15,25: Az alkotóképesség titka (sorozat). — 16,05: A szocialista országok életéből. — 16,30: Jegyzetfüzet. — 16,45: Művelődési sorozat. — 17,15: Bambinot (tévésorozat). — 18.20: Honvédelmi magazin. — 19,00: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,00: A selyemút (kínai—japán sorozat). —20,30: Petróleumlámpák (cseh film). — 22,10: A harmadik tó tükrében (dokumentumfilm). — 22,40: Big Band Live (NDK TV). szlovák tv—2 16,15: A sorsdöntő út (ukrán mesefilm). — 16,50: A nap percei. — 17,00: Fiatalok zenés műsora. — 17,30: Csehszlovákia —Szovjetunió, férfi EB kosár- labda-selejtező-mérkőzés. — 19,10: Torna. — 19,30: Híradó. — 20,00: Koncert (Dallbor Jan- da és együttese). — 20,40: Szlo- vák dokumentumfilmek. — 21,30: Híradó. — 22,00: Világhír- adó. — 22,15: Találkozás szovjet művészekkel. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: KUTYÁM JERRY LEE (K—9) (am.) Ea.: 1& és 18 óra! PINK FLOYD — A FAL (am.) Ea.: 20 óra! Videoház: USA: INVASION (video am.) Ea.: egész nap! Béke mozi: VISZONTLÁTAS- RA GYEREKEK (fr.) Ea.: 16 óra! A RÉMÜLET ÉJSZAKÁJA (HALLOWEN) (am.) Ea.: 18 és 20 óra! Móricz mozi: NYOLC SZAMURÁJ LEGENDÁJA (japán) Ea.: 15,30 és 19 óra! Fehérgyarmat: HALÁLOS FEGYVER (am.) Klsvárda: NEW YORK-i TÖRTÉNETEK (am.) Mátészalka: ASZOK- ASZA (fr.) Nyírbátor: AMERIKÁBA JÖTTEM (am.) 22., szerda 18,00: JÁTÉK A KASTÉLYBAN. (Széchenyi- bérlet.) Rangadó Nápalylai és Firenzében I f r'3 HALLGASSUNKn I U II B »rrlü 1989. november 22., szerda Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DR. ANGYAL SÁNDOR ■ HlŰT'ül1 ÉhV/! ! * Kisdia a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imra. Szerkesztőség és 1 j 1.ÍJ ' * " kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 1—5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó postaflókszám: 25. Telefon: 11-177. Sportrovat: 10-128. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza. Art* u. 15. Felelős vezető: láger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta, nőflzethető minden postaMvatalnál és hfrlapkézbesltőnél. Budapesten: X1H. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre SIS forint, fél évre 530 forint, egy évre IMI forint. INDEXSZÁM: ISOM HU ISSN 0133—2053