Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18. sendes házi ünnepC ség, elnöki nívódíj és a hallgatók tízezreinek gratulációja kísérte a Vasárnapi Újság századik adását. A rádióműsorok rengetegében nem nagy esemény, ha egy jól eltalált cím és a hozzáillő magvas tartalom hetente ráköszön a hallgatóra. A Vasárnapi Újság „élettörténete” azonban más megítélés alá esik, mert amikor kilépett a nyilvánosság elé, a pártállam még mindenütt a helyén volt, a sajtóirányítók naponta bombázták véleményeikkel. Nemtetszést nyugtázó kritikáikkal a Rádiót, kiváltképp a Vasárnapi Újságot. Kétségkívül, ingerlőén hatott a merész tematika, a homályból előlépő egykorvolt politikusok, és fájdalmaikkal, megaláztatásaikkal színre lépő civilek megszólalása. A műsor még az 1988- as májusi pártértekezlet előtt tabukat döntött halomra: Erdély, 1956, Nagy Imre és sorstársainak igaztalan halála nyílt és őszinte megvilágítást kapott. A Vasárnapi Újság szerkesztői nem féltek a magyar társadalom teljes skáláját felmutatni. Nem számított a foglalkozás, a politikai hovatartozás: megszólalhattak volt arisztokraták, horthysta tisztek, ÁVH-sok, a sokáig hallgatásra ítélt főpapok, az MSZMP politikáját bíráló tanárok, jogászok, újságírók. Szóhoz jutottak kétkezik, akik egy-egy hiteles élethelyzettel — önnön sorsuk darabkájának felvázolásával — pecsétes valóságot tártak a hallgatóság elé. A magyar társadalom arcáról — hogy szép lassan lepereghettek a lakkozások — nem kis szerepet vállalt a Vasárnapi Újság. Ma már szinte köztudott: a szerkesztőséget nem egyszer kényszerítették fegyverletételre és teljes visszavonulásra. A Rádió házatáján az sem ismeretlen: a felelős szerkesztő és csapata még az MSZMP 1988-as májusi pártértekezlete után is kötéltáncot járt, a Rádió főnökei és a pártközpont még hatalomban lévő hatalmasai között. Gyakori volt a megintés, a szerkesztői szuverenitást sértő beavatkozás. A szerkesztőség — a kezdet kezdetén—hallgatóságával sem volt teljesen szerencsés. A bátor hang meghallói felkapták ugyan a fejüket, de nem tudták mire vélni a dolgot. Azok pedig, akik szentnek és sérthetetlennek tartották az MSZMP-t és vezetőit, azok, akik a másként gondolkodást velejéig romlott jelenségnek, a szocializmus első számú ellenségének tekintették, csak gyűlölettel és kiátkozással voltak képesek reagálni a Vasárnapi Újság friss hangjára. Tulajdonképpen e gyors karriert befutó rádióműsor feletti összecsapások világítottak rá vitakultúránk igen alacsony voltára, demokratikus gondolkodásunk hiányosságaira. Negyven év erkölcsi-politikai csődjejutott kifejezésre a szerkesztőséghez érkező levelek hangvételében. Érdemes itt, e ponton nyugtázni: a Vasárnapi Újság lakkozás és köntörfalazás nélkül adott közre teljesen ellentétes tartalmú leveleket. Példaértékű ez az elfogulatlanság. Nem tört egyoldalúságra, valakiket vagy valamely csoportosulásokat nem támogatott ilyen vagy olyan levél-igazságokkal; az episztolákat nem csonkította meg. A szerkesztők — vélhetően — abból indultak ki: a hallgató, bár politikai kultúra dolgában soványkoszton élt az elmúlt 'évtizedekben, nagykorú, döntőképes és igazságérzetében még nem megnyomorított. , Ez a látszólagos fésületlenség emeli ki a rádióműsorok folyamából a Vasárnapi Újságot, nincs benne rejtett pedagógiai kelepce, nem sugalmaz, nem akar mindenáron állásfoglalásra késztetni. Egyet azonban akar: gondolkodni, szolid tűnődésre invitálni. A manipulációtól és a gyakori csúsztatásoktól sem tartózkodó sajtó-, rádió- és tévécsata évadján ez igazán nagy erény. P. L. Százon túl / a Vasárnapi Újság A Szabolcsi Szimfonikusok sikere A magyarok hírére megteltek a templomok Hálás dolog magyarnak lenni — vélekednek azok, akik mostanában külföldön járnak. Hasonló nézeteket osztanak a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar tagjai is, akik nemrég tértek haza Nyugat-Németországból. A nyíregyháziak iránt megnyilvánuló érdeklődés és szimpátia—a magyar változásoknak tulajdoníthatóan — minden korábbinál felfoko- zottabb volt. Régi baráti kapcsolatokat ápol a zenekar Hameln városának Kantorai kórusával. Ennek köszönhetően most harmadszor járt az együttes a Német Szövetségi Köztársaságban . Október végén 11 napos vendégszereplésre hívták meg a zenekart, amelyen három koncertet is adott, fellépésük komoly erőpróbának számított, hiszen igen nehéz műveket kellett megszólaltatniuk. Hindemith Mathias, A festő című műve és Dvorák Stahat Materja nem csupán a zeneirodalom kimagasló teljesítménye, hanem a profi együttesek számára is komoly erőpróba. A német precizitásra jellemző, hogy a fellépéseket napi 6-8 órás próbák előzték meg. Ezekre azért is szükség volt, mert a meghirdetett német—magyar zenei napok szellemének megfelelően két koncert közös volt, a hamelni kórussal együtt léptek fel a szabolcsiak. Ezt a két koncertet egyébként egy német karmester vezényelte, így a szabolcsi zenészeknek lehetőségük volt megismerni az ottani munkamódszereket. A harmadik, a bodenwerderi templomban adott koncerten egy kis ünnepségre is sor került: a rézfúvós kvintett tízéves jubileumát köszöntötték. Hidas Frigyes Concertója pedig lehetőséget adott la kvitettnek a bemutatkozásra is. A magyarok iránt már említett szimpátia abban is megnyilvánult, hogy mindenütt telt ■ház előtt játszottak. A vendégszereplés hírére megteltek a templomok, és minden alkalommal meleg szavakkal vezették be a vendéglátók a műsort. Ami a produkciót illeti, a zenekar tagjai úgy vélik, tisztességesen helyt álltak. A szimfonikus zenekar ezen a héten Prágába utazik, igaz, csak a zene szárnyain: tizenhét fellépésből álló koncertsorozat indul a megyében a középiskolás bérlettulajdonosoknak. Műsoruk címe: Prága aXVII-XVIII. században. Mozart-, Smetana- és Dvorák- művek hangzanak el a hangversenyeken. Ezt követően sincs megállás, már a karácsonyi koncertre kell készülni, amely december 15-én lesz a nyíregyházi evangélikus templomban, a hagyományoknak megfelelően közösen a vegyes karral. Az ünnepek hangulatát megelőlegező koncerten egy Men- delssohn-mű és Vivaldi Négy évszakja hangzik majd fel. Pódiumon a Szabolcsi Szimfonikusok ó néhány évvel ezJ előtt megróvóan mondta édesanyám egyik-másik himpel- lér barátomról: az utca neveli. Nem volt gyerekszobája— szólták le azt a felnőttet, aki nem tudott udvariasan viselkedni. Vagy éppen: volt gyerekszobája, de azon ment keresztül az országút. De később már szinte dicsekedve jelentette ki egy sláger: „Az illemet a grundon tanultam, /nem pedig a mamától”./ Három nyelvi fordulat és egy slágerszöveg két sora. Jelképezheti-e mindez az udvariasságra nevelés korunkbeli változását? Bizony Jelképezheti. Már annak is jó húsz éve, hogy felmerült szókincsünkben a kulcsos gyerek fogalma. Az anya csemetéje nyakába akasztotta a lakáskulcsot, aki ezzel a segédeszközzel ellátva ment'le az utcára, a térre fél vagy egész napokra. Aztán a kulcsos gyerekek felnőttek, lányaik, fiaik szintén kulcsos gyerekekké váltak. Ugyan kitől tanulhattak volna illemet? A harminc-negyven évvel ezelőtt gyerekeskedőket még édesanyjuk nevelte, tanította, egyebek közt az udvariasságra is. Iskolába indulás előtt, iskola után, reggelihez, ebédhez és vacsorához viselkedési, életvezetési szabályokat is feltálalva. Megnyerve a réven azt, amit az egykeresős családmodell vámján elvesztett. Ez a modell a múlté, legföljebb kényszerből jöhet vissza, mondjuk akkor, ha a feleség és anya munkanélkülivé válik. Csak félő, hogy ekkor sem hangulata, sem kedve nem lesz illemszabályokkal tömködni csemetéje fejét, noha ideje éppenséggel lenne rá. Persze a kétkeresős család sem véletlenül terjedt el, hanem azért, mert egy fizetésből nemigen lehetett megélni. Aki most arra gondol, hogy a nők munkavállalása ellen vagyok, téved. Csak azon meditálok, hogy a valóság egy szeletéSzombati galéria Szepesi Attila: SZENT ANDRAS HAVA Borús szőlőhegyek, Ifödült régi pincék, hol százlábú inai nyirkos boltíveken, a hébér és a kongó donga mind összetört rég, ásít a lépcsőgádor, mint mohos cinterem. A falon moha nő, egér motoz a sutban, az árnyak szőttese, mint barlang odva, tág, az ődöngő balek titkos gödörbe huppan s nem érzi buggyanó must fanyar jószagát. Tán dédapjára gondol, ki részeg őszutón botladozva megállt a pincegrádicson, kezében pózna végén izzott arany szövétnek, s míg hunyorgott a láng a hordók nyirkos alján, ott künn zsinatoltak a hullott szilva halmán keringő csapatban a bohóc seregélyek. Bokros Birman Dezső: Rokkant katona (1944) — a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. A művész, most lenne százéves — 1889. november 19-én született. Alkotásával tisztelgünk a jeles évfordulón. ben, az emberi viselkedés területén hogyan tudnánk visszaadni gyermekeinknek azt, amit a kétkeresős család, s a megélhetéséért mindenféle pluszmunkát vállaló munkakényszerünk elvett tőlük. Mert, hogy valamit elvett, az nyilvánvaló. Gyermekeink — tisztelet a kivételnek— nem tudják megszólítani a másikat, főleg a felnőttet. Nem tudják mit kell mondani, ha valakit véletlenül meglöknek az autóbuszon, nem tudják, kinek, hogyan köszönjenek, nem tudják, melyik evőeszköznek mi a rendeltetése egy szabályos terítéken, nem tudják helyesen használni a kést, a villát, nem tudnak kulturáltan vitatkozni, hangerővel pótolják igazukat (bizony még némely politikusra is áll ugyanez, dehát ő is volt kulcsos gyerek). Nem tudják, hogy a járdán is jobboldali közlekedés van, nem tudnak mit mondani egymásnak tánc közben (hála a diszkó fülrepesztő hangerejének, ez nem is zavarja őket), nem tudnak ismerkedni, nem tudnak kulturáltan szakítani (ne mondjam: válni), Veress Pál a megmondhatója, mit nem tudnak a szexuális életről. A leltárt be is rekeszt- hetjük, ki-ki folytathatja tovább saját tapasztalatai szerint. Tetszetős lenne leírni: az illedelmes viselkedés megtanításában csak az iskola és a szülő együttműködése vezethet sikerre, s ez bizonyára így is van. De — mint már említettem — sokszor a szülők sincsenek abban a ^helyzetben, hogy megtanítsák az udvariassági ismereteket, ők sem tudván azokat. így — legalábbis kezdetben — mégis az iskolának kellene megtennie az első lépéseket. Nem az iskolának, az életnek tanulunk — így a régi mondás. Ez azonban igaz úgy is, hogy nem (csak) az iskolától, az élettől (is) tanulunk. Érvényes ez az illemtanra is. A tételes szabályok tanítása mellett a tanítók — szülők és pedagógusok — viselkedéséből is átszármazik egy s más a tanulókra. A füstöt tanítványai orra alá fúvó tanár hiába beszél arról, hogyan illik dohányozni mások zavarása nélkül, s az atya sem tudja szülői tiszteletre tanítani gyermekét, ha ő maga megvetően beszél „őseiről”. G. J. Ki oktasson illemtant? B. I. Új templom, régi harangláb Nyírmeggyesen, (elek) y Kelet a Magyarország hétvégi melléklete
