Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18. 9 „Imádom az életet, de nem félek a haláltól. Ennélfogva a lehető legkésőbb szeretnék távozni az élők sorából.” - Mondotta George Simenon. A véleményt az tette időszerűvé, hogy Maigret felügyelő megalkotója távozott. S ahogy lenni szokott, a gyász véges, kezdődhetnek a viták a hagyaték körül. Nos, ki volt Simenon ? A kérdést a La Re- pubblica is föltette. „Azaz író, aki egyaránt megtestesítette a vitathatatlan középszerűséget és a zsenialitást." Futószalagon gyártotta műveit. Bár könyveit a világ 131 nyelvére lefordították — s ebben Marxszal vetekszik — példányszámuk pedig 500 millió körül lehet. Nem tudni, voltaképpen hány könyvet írt. Egyesek 225, mások 246 Simenon-regényre utalnak. A regénygyár 22 éves korában indult, s több-kevesebb kihagyással ontotta termékeit. Hírneve a termelés sebességével arányosan növekedett. És persze a vagyona is. Állandó foglalt asztala volt a „ Maxim’s” borsos árairól híres éttermében. Öltönyeit Londonból rendelte. Harminchárom esetben cserélt lakást, többnyire a villa- és kastélyvásárlásokat követően. Kívánság szerint készítette autóját a Chrysler, Amerikában. Olyan körülmények között élt, mint egy olajsejk. Egy író esetében azonban inkább az az érdekes, hogy miképpen dolgozott. így: leült az üres papírlap elé egy csomó jól kihegyezett ceruzával, megtöltött pipával, egy üveg borral, egy borítékkal, amely szereplői nevét és a cselekmény helyszínét tartalmazta. És elkezdte. „Körülbelül két óra alatt írok meg egy húszoldalas fejezetet, miközben 800 grammot veszítek súlyomból" — nyilatkozta. S ezt megerősítette Teresa asszony is, aki 20 percen kint csakugyan vitte is a váltást. Tegyük föl, nem volt kíváncsi természetű, elég volt, ha lemérte az átizzadt ruhát ahhoz, hogy tudja, hogyan haladt a munkában Maigret, azazhogy Simenon. ff Őrjítő mandmgóra A leleplezések korát éljük. Kicsiben, nagyban, történelmi méretekben és helyi politikában egyaránt. Természetes utóélete ez a megelőző diktatúra lefojtottságának; a félelemmel teli kisember szereti sárba tiportan látni azt, akitől nemrégen még félt. Ebben segíti őket most a két kitűnő újságíró, Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós műve, az Őrjítő mandragóra, amely Bevezetés a politikai pszichiátriába alcímet viseli. Ez a könyv az élményük elemzések és a riporteri erények könyve, amely az ÁVH és a KGB sajátos nyomozati módszereiről tudósít. A szovjet pszichiátria, élén a birodalom főorvosával, Sztálinnal, 1945-ben felszabadította a magyar pszichiátriát. Nálunk is megalakult a fehér köpenyes gondolatrendőrség. Első rettegett alakja dr. Bálint lst\'án, az AVH pszichiáter főorvosa volt. Ötvenhat után csak finomodtak a módszerek. A törvényesség áttetsző fehér köpenyén sejtelmesen rajzolódtak ki a formák: elmebetegek börtöngyógykezelése, politikai másként gondolkodók elektrosokkolása. Mi, akik óvatosan bíráltunk, mindezt megúsztuk. Nem úgy, mint Jakab Károly, aki sokszorosan és hangosan bírálta a pártállamot, nem úgy, mint Medve doktor, aki panaszlevelet írt az ENSZ-nek, és a Szovjetunió főügyészének. Nem úgy, mint Pákh Albert, aki nyilvánosan csalónak nevezte Moszkvát. Őket árammal sokkolták, bőrük alá őrjítő mandragórát fecskendeztek, vagy végső érvként a zárt osztályra küldték. Minden fordítva működött a jólétinek látszó hetvenes, nyolcvanas években. Az elmeszakértő orvos a politikai nyomozó szerepébe tévedt, a bíró a bürokratát játszotta el; az íróasztal mögül ő döntött, mit kell nyomozni, mit kell szakérteni, mit kell ítélni. Mikor egy nyugdíjas visz- sza akarta perelni a kényszermunkatáborban elkobzott gyűrűjét és bibliáját, s nyilvánosságra hozni az őt ért jogtiprást, akkor bíróság elé állították, elítélték, majd bolondnak nyilvánították, s „gyógykezelésre” utalták. Az Őrjítő mandragóra minden története színvonalasan és olvasmányosan megírt szenvedéstörténet. A könyv nemcsak a Gazsó—Zelei szerzőpáros vállalkozása, hanem a Magyar Demokrata Fórumé is. Politikai küzdelmünk része, hogy leleplezzük a félmúltat és a jelent. Ezért vállalta az MDF, hogy országosan terjeszti a könyvet, amely valameny- nyi MDF-szervezetnél megvásárolható. Hamvas László Körkép készül Nagykőrösön a könyvkötő kisszövetkezetben az egyedi tervek alapján készülő művészi könyvborítók mellett számos történelmi kiadványt is gyártanak. Egyik érdekes munkájuk most a híres Feszty-körkép reprodukciójának összeállítása, amely kinyitva mintegy 4 méter hosszú.- A szövetkezet az idén új termékkel is megjelent a piacon, megkezdték az úgynevezett konferencia mappacsalád gyártását és értékesítését, amelynek egy-egy szépen díszített darabja egy kis irodának is megfelel. Erzsébet Európa legszebb hidjai között emlegetik — s immár 25 éves. 1964. november 21-én avatták Budapesten a Duna felett átívelő hidat. Ahol áll, 1903-tól volt híd — nevét Erzsébet királynéról kapta—, de 1945 januárjában felrobbantották és olyan károkat szenvedett, hogy újjáépítéséről le kellett mondani. Csaknem húsz év telt el, mire a Sávoly Pál által megálmodott új kábelhidat — amelyeket a régi pillérek felhasználásával építettek — átadhatták a forgalomnak. Azóta fővárosunk egyik jellegzetes alkotása, jelképe is. „Az utolsó pillanatban érhetjük Bábalelte babona őst, hogy októberben pénteki napra esett tizenharmadi- I:a, a babona ismét gyakori beszédtémává vált. Luby Margit ma már klasszikusnak számító öröksége számunkra különösen fontos, hiszen Nagyarban született a Bábalelte babona szerzője. Ennek bevezetőjében írja; „Aki a falu életét tanulmányozza, könnyen összeszedheti minden babonakor csokrát. Persze közismertek ma már az összes babonakörök, de mégsem henye ismétlés összefoglalásuk. Először, mert mindig felmerülhet új momentum, amely mint tolvajlámpa a sötétben, rávilágít ősi kapcsolatokra; másodszor, mert még nincs babonakataszterünk. Pedig fontos lenne annak megállapítása, hogy vidékenként milyen babonakörök ismeretesek, melyek virágoznak legdúsabban. Ilyen irányú kutatásnak a néprajztudomány határán túl is visszhangja támadna.” Az elműlt hetekben került a könyvesboltok pultjaira egy babonagyűjtemény. Összeállítója, Kiss József Penyigén tanít. Fiatalember, 1976-ban érettségizett Fehérgyarmaton. — Ez a mostani gyűjtemény szervesen kapcsolódik az előzőhöz, amelyet még Makay Bélával közösen csináltunk. A Népi gyógyítások Szatmárban című könyv 1988-ban jelent meg. Miközben gyűjtöttük az anyagot, nemcsak a népi gyógymód különböző eseteivel találkoztunk, hanem a babonás hiedelmek jó néhány változatával is. Szerettük volna, ha a kötetből a szatmári emberek életmódja, gondolkodása is kirajzolódik. Sok ok miatt nem törekedhettünk teljességre. — A Szerelmi babonák című kötet mégis csak az ön neve alatt jelent meg... — Makay Bélával — sajnálatos módon—megromlott a kapcsolatom. Már nem dolgozunk együtt. A kiadómtól erre a munkára is csak én kaptam megbízást. Hát, így történt... Eredetileg Hiedelmek, babonák, boszorkányos történetek volt a kötet címe, de a szerkesztő ezt nem tartotta elég vonzónak, érdekesnek. —Hogyan lesz valakiből babonagyűjtő? — Még középiskolás koromban született meg ez az érdeklődés bennem. Részt is vettem akkoregy pályázaton, de nem értem el eredményt. A környezetem — élő hagyományaival, a gyakran hallott történetekkel — biztatott a munkára. Gyűjtés közben nagyon jól szórakoztam. Persze — de nem akarok szerénytelennek látszani — többször eszembe jutott Bartók Béla és Kodály Zoltán is. Amikor őket kérdezték, azt válaszolták^ hogy életük legszebb korszaka volt, amikor a magyar zene után kutattak. Engem is érdekelt, hogyan éltek évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt az emberek. A babonák sok mindenről árulkodnak. Látja az ember a saját múltját is. Mindazt, amiről ezek a hiedelmek vallanak, az utolsó pillanatban érhetjük ma már tetten. Megmenteni őket—úgy gondolom — elemi kötelességünk. — Mennyire élnek a babonás hiedelmek napjainkban? Mit mond a gyűjtő tapasztalata? — Az idővel, korral, haladással dacoló maradandóságukat tanúsítja, hogy ma is fellelhetők fal- vainkban. Hiszen napjainkban is sokan fordulnak az évszázados megfigyelésekhez, igyekeznek jóslással kitudakolni a jövendőt. Az ősi babonák- töretlenül fennmaradtak, s ha talán fakultak, halványultak is, szilárdan élnek, ha- gyományozódnak nemzedékről nemzedékre; van amikor nyíltan, máskor titkolva űzik, de máig sem tűntek el teljesen. Különösen az emberek életének sorsdöntő fordulatainál: súlyos betegségek, halálesetek idején bukkannak fel. De hasonló a helyzet akkor is, ha fontos esemény foglalkoztatja az embereket, legyen az bármilyen jellegű: járvány, természeti katasztrófa vagy háborútól való félelem. Veszélyes vagy örömteli helyzetekben egyaránt felelevenednek a réges-régi babonás, jósló cselekmények, szólások, megfigyelések, ezekből kívánják megtudni, illetve mások tudtára adni a jó vagy rossz sorsot, és elkerülni az esetleges veszélyeket. Persze nyu- godtabb időkben is jósolnak, babonákhoz fordulnak, a fiatalok kíváncsiak, ki lesz a jövendőbelijük. —Hallhatnánk egy módszert? — Érdekes az András-napi gombócfőzés. Tésztát készítenek, tizenhárom részre osztják. Minden gombócba cédulát gyúrnak, amire egy-egy fiúnév van írva. A gombócokat fővő vízbe teszik. Amelyik a leghamarabb feljön a víz tetejére, azt gyorsan kikapják. Olyan nevű lesz az udvarló, mint amilyen a cédulán olvasható. — Volt-e néprajzi gyűjtőmunkának elméleti háttere? Folytatott-e tanulmányokat ? — Teljesen autodidakta vagyok. Nagyon érzem a redszere- zett ismeretek hiányát. A gyűjtésnek igazi elméleti előkészítése nem volt. Itt-ott olvastam valamit, de akkor is, most is érzem a tágabb összefüggések megragadásának hiányát. Igazából a szakemberek profitálhatnak ebből az anyagból, hiszen ők gazdag előzetes ismerettel is rendelkeznek. — Nagyobb-e az ön által gyűjtött anyag a Luby Margiténál? — Ha a terjedelmet nézzük, feltétlenül. Több adatközlővel találkoztam, mint ő, s a gyűjtési köröm is nagyobb volt. Luby Margit Tu- nyogon, Matolcson, Szatmárcse- kén és Nyírmeggyesen jegyezte fel a babonákat, én negyvenhárom településre jutottam el. — Lesz-e folytatása ennek a munkának? — Biztosan, mert ezt nem lehet abbahagyni. A népi gyógyítással szeretnék foglalkozni. Ezt a hagyományőrző munkát, mert a magamét annak tartom, itt nekem kell elvégezni. N. I. A. Vendégségben A nyírbátori alkotóház minden hónapban fogad valakit, aki itt akar valami maradandót alkotni. Novemberben Tiszai Nagy Menyhért magyar származású szlovákiai festőművész állította fel festőállványát. Magáról mondja: — Zemplénagárdon születtem, anyám magyar. Az első osztályt szlovák, a többit magyar iskolában jártam. Voltam tanító, református lelkész, de nagyszájú vagyok, sokat és nem a megfelelő helyen beszélek. Művészetem az itteni képzőművészeti hagyományok talaján fejlődött ki. Béres Ferenc ve-j zetgetett, alakítgatott, adta az első megszívlelendő instrukciókat. Furcsa, hogy olyan festőktől tanultam, akik régen mind szobrászok voltak. Ezért is festek figurális képeket, nincsenek tájképeim. — Legjobban a butaságot ábrázoló figurális képeket szeretem, melyeken az otthoni nemzetiségi vezetők által orruknál vezetett kisebbséget látom felsejleni. Erre mondják, hogy amerre a kolompot viselő birka megy, arra megy a többi is. — Nem foglalkozom mindig ez • zel, az életakaráshoz egy kis ön-i zés kell. Elég az, hogy minden kis sikermorzsához egy nagy hegyet kell átrágni. Itt azt hittem, magamra .maradhatok egy kicsit, de nem Itt olyan emberek élnek mint én, ösztönösen is feléjük fordulok, figyelem őket. Remélem, ők is eljön • nek hozzám, ha sikerül egy kiállítást összeállítanom... Balázs Attiti M A képen: készül a Feszty-körkép reprodukciója. Maigret titkai II Kelet i A iflagyarorszap hétvégi melléklete
