Kelet-Magyarország, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
1989. november 18. Fiatalokról Fiataloknak Fiatalok alternatív szórakozóhelye Itt az AZ! Kétszázhuszonhárman írták alá a levelet Nemrégiben kétszázhuszonhárom aláírással megerősített levelet kaptunk. A levélírók egy olyan alternatív klub létrehozását sürgették, ahol az avant- garde és punk Fiatalok otthonra lelnének. Az aláírásokat összegyűjtő Bálint Attila Nem újkeletű igény ez — igazolja Bálint Attila aláírásgyűjtésük valódiságát. Amikor Nagy Gyula — a budapesti Fekete Lyuk vezetője—októberben az Ifjúsági Centrumban előadást tartott, akkor merült fel bennünk az ötlet, hogy miután már hasonló kéréssel szinte minden helyről elutasítottak minket, a Kelet-Magyarországhoz fordulunk. — Együtt jártuk végig a tanácsot, az ingatlankezelőt, a bíróságot és együtt alapítottuk az Alternatív Zenei Egyesületet. Most már úgy tűnik ,lesz Nyíregyházán alternatívszórakozóhely, aminek az AZ nevet adtuk. Hogyan tovább? — Remélhetőleg rövidesen megkapjuk bérletbe azt a raktárhelyiséget, ahol kialakíthatjuk a klubunkat. Az egyesületünk önfenntartó, megpróbáljuk saját bevételeinkből fedezni működésünket. Decemberben és januárban a helység felújítása miatt csak félgőzzel működik az AZ, de utána „beindulunk”. Remélhetőleg egy VKH (Vágtázó Halottkémek) koncerttel. —Kikből áll majd a közönség és van-e már valamilyen program- tervezetük? —Egyelőre minden csak esetleges. Valószínű, hogy december közepén egy kisebb koncerttel kezdünk, majd a szünidőben megpróbálunk egy vagy két környékbeli együttest felléptetni esténként az antidiszkóink keretében. A közönségünk diákokból, pályakezdőkből áll, de mindenkit szívesen látunk, akit érdekelnek a programjaink. —Politika? — Kizárva!!! Csak szórakozóhely. Keressük 1989 legjobb ifjúsági sportolóit Mindig meghatódva néztem egy-egy új esztendő első hónapjában, hogyan veszik át az Év ifjúsági sportolója címet az arra érdemesek a televízióban. Nem túlzás azt állítani, hogy annak az alig ötven erces műsornak a hatására százan és százan kezdtek el sportolni. Hasonló díjakat az ország több megyéje alapított már. Nagy vállalkozásba kezdett lapunk és a megyei tanács vb művelődési és ifjúsági főosztálya. Közösen elhatároztuk, hogy olvasóink szavazatai alapján megválasszuk megyénk legjobb ifjúsági sportolóit (felső korhatár 19 év). Az egyéni kategóriák első három helyezettjei jutalomban részesülnek, míg a legjobb csapatok felszerelést kapnak. Semmilyen megkötésünk nincs, bárki voksolhat. Kategóriák: fiú, lány, csapat és ezenkívül keressük a legjobb ifjúsági edzőt, vagy éppen testnevelő tanárt. A szavazatokat levelezőlapon várjuk. Arra kérünk mindenkit, hogy kategóriánként (fiú, lány, csapat, edző) három-három nevet tüntessen csak fel. Azok a szavazóink, akik a legjobban megközelítik a végső sorrendet, szintén jutalmat kapnak. Várjuk tehát a tippeket címünkre: 4401. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. A levelezőlapra feltétlenül írják rá: „Az év ifjúsági sportolója”. Beküldési határidő: 1989. december 31. NYIRDISZ után SZABISZ Rosszul sikerült a Rajt! Ha megírtad a NYIRDISZ-t, akkor most írd meg a SZABISZ- t is. Vagy ezt már nem mered? Mert ez a SZABISZ-Rajt szégyen! Vajon milyen pénzből fedezik ezek az ilyen kisded játékaikat? Csakis az államiból. Ilyen és ehhez hasonló véleményeket hallottam két héttel ezelőtt a Megyei és Városi Művelődési Ház környékén. A fentieket még megtoldotta az egyik sportszervező azzal, hogy itt aztán minden van, csak SZABISZ nincs. Mi is történt? A verseny napjának reggelén kiderült, hogy nincs forgatókönyv és így a főbb időpontokon kívül minden esetleges. Aztán ahogy gyéren gyülekezett a tömeg, az is kiderült, hogy a SZABISZ-Rajt szórólapjai nem jutottak el — ki tudja miért? — az iskolákba. A sztárvendég Szalma László nem érkezett meg, míg a fellépő nyíregyházi Spirit együttes pedig playbackről játszott. És még folytathatnánk a hibák, furcsaságok felsorolását. Nem folytatom. így is az a vád ért bennünket, hogy legutóbb belekötöttünk a NYIRDISZ-be. Ezek után most sokan azt gondolnák, hogy folytatjuk a sort a SZABISZ-szal. Pedig még véletlenül sem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a KISZ utódszervezeteiben csak a hibákat látjuk. De a rendezési hibák megelőzéséért nekik is többet kell tenniük a jövőben. És akkor majd mi is csak azt írhatjuk, amit ők is olvasni szeretnének. Róluk—jót. Nem idegen bolygóról csöppentek ide... Nyitástól kapuzárásig — egy Fidesz-programon Egy évvel ezelőtt még úgy néztek egy FIDESZ- tagra, mintha az idegen bolygóról csöppent volna közénk, nem érti a nyelvünket, és így abszolút képtelen az alkalmazkodásra. Azóta eltelt tizenkét hónap és a Fiatal Demokraták Szövetsége a legfrissebb közvéleménykutatás eredményeként az MSZP és az MDF mögött a harmadik legnépszerűbb szervezet az országban. A nyíregyházi FTDESZ-cso- portmindenhétfőnestehéttőltart- ja gyűlését a Honvéd utcai művelődési házban. Egyik ilyen estre mi kát is. Jó lenne, ha változtatni tudnánk az életünkön. Ez a feladat ugyanis ránk hárul, mert szerin- temhiábavannakazidősebbpoliTíz perc Mádi Lászlóval — Mikor és hogyan alakult meg a FIDESZ nyíregyházi csoportja? — A csoport ez év februárjában alakult meg, addig csak egyéni tagok voltak Szabolcsban. Először olyanok, akik nyíregyháziak, de egyetemistaként Pesten tanultak, később itt lakó fiatalok is beléptek a szervezetbe. — A nyilvánosság előtt március 15-én mutatkoztunk be a Történelmi Emlékbizottság tagjaként. Május 27-én tüntetést szerveztünk a helyi ellenzéki szervezetekkel közösen az infláció növekedése és térségünk általános helyzete miatt. Emléktáblát avattunk június 15-én az ötvenes évek meghurcoltjainak emlékére. Az ellenzéki kerékasztal munkájában is részt vettünk. — Sokan féltik a FIDESZ- töl a fiatalokat. Igazán tömegét nem lehet látni a szervezetnek, csak néhány tag hangja hallható állandóan. — Nagyon sok előítélet van velünk szemben. Alig győzzük lebontani. Nagyrészt ezeket a tömegkommunikáció szülte. Mind a mai napig kénytelenek vagyunk védekezni ellene. Az eddigi ellenszél után most úgy érezzük, hogy szélcsend van körülöttünk, és ez borzasztóan meglökte a hajónkat. — Hogyan kívánják növelni tagjaik számát? — Szinte minden középiskolában van tagunk, és a segítségükkel megpróbálunk beszélgetni a fiatalokkal. Elmegyünk majd a kis városokba, falvakba is, ahol az agrárollóról és a föld- tulajdonról cseréljük ki gondolatainkat az érdeklődőkkel. El kell érnünk, hogy minél többen megismerjenek bennünket. A taglétszámunk növekszik, most már r / közelít a hatvanhoz, pedig gyakorlatilag az egész szerveződésünket a megyében ősszel újra kellett kezdeni, mert korábban főiskolások tartoztak közénk, de ők végeztek, így nyárra kevesen maradtunk. Ma már nemcsak Nyíregyházán, hanem Nyírcsa- holyban is és — most kaptuk a hírt —, Fehérgyarmaton is megalakult a FIDESZ helyi csoportja. —A FIDESZ csak politikai szervezet? — Nem. A jövőben szervezünk sport-, kulturális és művészeti rendezvényeket, valamint csoportunkkal elmegyünk kirándulni egy napra. Mi is tudunk táncolni, örülni. Hisszük, hogy a fiatalos hévünk csak előnyünkre válhat a politikában. iselmentünk.Különösenazér- dekelt bennünket, hogyan zajlik le a gyűlés, van-e a szervezetnek egyáltalán tagsága, mert eddig a nyilvánosság előtt a csoportból csak Mádi Lászlót és Seszták Oszkárt ismerhettük meg. Esélyegyenlőséget Hét óra körül talán tízen lehetünk a művelődési ház egyik termében. A bejárati ajtón még MSZMP iroda felírás díszeleg, de bent már ki van téve a FIDESZ- zászló. Késve kezdődik az össze- jövetelhivatalosrésze,deígy legalább van idő arra, hogy Zele- nyánczkiLászlóelmond}a,hogyő miért szavazott bizalmat a FI- DESZ-nek. Orbán Viktor június 16-án elhangzott beszédének határása léptem be a szövetségbe, tetszik, hogy a pozitív értelemben vett ra- dikalizmusuknemcsapátdiktatú- ra elfogadásába. Érzésem szerint nagyonnagyszükségvoltmáregy ilyen szervezetre. Nem az a lényeg, hogy szocializmus, vagy kapitalizmus legyennálunk, hanem az, hogy legyen végre esélyegyenlőség. — Nem szabad azonban, hogy bárki is azt higgye rólunk, hogy csak politizálunk. Rövidesen szervezünkmásegyébprogramotikusok — akár más alternatív szervezetben is — ha azok az elmúlt negyven év hátukon vitt terhével önmagukban megbirkózni nemtudnak. Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor megérkezett Seszták Oszkár. Ami ezután következett, arról becsületbeli dolog, hogy ne írjak. A nyíregyházi FIDESZ - csoport a közeli választásokkal kapcsolatos stratégiáját és teendőit beszélte meg. Ott előttem, számokkalillusztrálva,minthaén is közéjük tartoznék. Tették ezt úgy, hogy minden hozzászólót meghallgattak, mindenki véleményét kikérték. Amikor önként jelentkezőket kértek egy-egy feladat elvégzésére, nem kellett nó- gatnikülönösebbensenkit. Férj, feleség Az est folyamán a taglétszám változó volt, a buszok, vonatok menetrendjéhez igazodott. Jöttek, mentek a tagok. Tíz óra után márcsak páran maradtunk. Dras- kócziné Juhász Tünde a férjével együtt jött el. Jelenleg GYED-en van, és elárulta, hogy a családfő még nem tartozik a FIDESZ-hez. Most azonban itt van, és ismerkedik vele —DeutschTamás nyíregyházi előadása után döntöttem el végleg, hogy itt a helyem. Lényegében már hamarabb is be akartam lépni, de ez egy jó alkalom volt erre. A FIDESZ-ben engem is a radikalitása vonz. Nagyon remélem, hogy a jövőben többet foglalkozunk majd gazdasági kérdé- sekkel,mintideológiával,éspoli- tikával. A pesti Siklósi Péter a következőket fejtegette, amikorarról kérdeztem, ő miért lépett be a szervezetbe? Konkrét kérdésre konkrét válaszokat —ÉnisDeutschTamáselőadá- sa után léptem be. Sokáig gondolkoztam azon, hogy FIDESZ-tag legyek-e, vagy SZDSZ? Az előa- dáseldöntötte. Énmárnemhiszek azMSZP-nek.AFIDESZkonkrét gazdasági kérdéseimre, konkrét válaszokat tud adni. Én a gazdaságélénkítő programoknak vagyok a híve, és úgy látom, hogy a mostanikormány ebbe az irányba nemképeselmozdulni. Seszták Oszkárral és Mádi Lászlóval együtt zártuk be a művelődési házat. Oszkárral hazafele menet arról beszélgettünk, hogy fél évvel ezelőtt még egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar riport jelenik meg a nyíregyházi FIDESZ -csoport gyűléséről. Hiába, nagyot változott mostaná- banapolitikaiélet... Az oldalt írta: Száraz Attila Ismét Csillagfénx-diszkó Benkő László, FIX,? Négy jegy gazdára vár Nyíregyházán a Csillagfény- diszkó tutti siker. Ez az a rendezvény, amelyik biztos nem veszteséges, miközben jóljár a vendég és a vendéglátó is. Az idei utolsó Csillagfényt december elsején rendezik a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Bes- nyö Lászlót, az est budapesti főrendezőjét először arról kérdeztük, hogy milyen a visszhangja a fővárosban a szabolcsi előadásoknak. —Nagyon jó, közülünk mindenki csak jót mond. A diszkósok szeretnek idejönni. Rendkívül nagy az érdeklődés és mi ezért úgyérezzük, hogy egyfajta hiányt pótlunk előadásunkkal. Kár, hogy a csarnok nagysága miatt ugyanazok a fény-, és hangeffektek, amikkel a Petőfi Csarnokban dolgozunk, itt nem jöhetnek szóba. Akkor még látványosabb lenne a produkciónk. — A következő Csillagfény- diszkóban kik lépnek majd fel? — Benkő László, aki az új nagylemezéről játszik el három dalt. Aztán a FIX együttes, ők tavasszal az egyik Csillagfényben már bemutatkoztak Nyíregyházán. Azt, hogy ki lesz a harmadik fellépő, most még nem tudom. Vagy a PA-DÖ- DÖ, vagy pedig a Pál Utcai Fiúk. Természetesen a Bujtosi Szabadidő Csarnok ezúttal is felajánlott négy tiszteletjegyet olvasóink részére. Az ingyen belépőjegyeket azok között sorsoljuk ki, akik november 24- ig beküldik azoknak az együtteseknek a nevét levelezőlapon, akik eddig már szerepeltek Nyíregyházán a Csillagfény- diszkóban. Slágerlista Továbbra is a Bonanza Banzai vezeti a hazaiak listáját, míg a külföldieknél a Kaoma került az élre. Alice Cooperrel kezdődik a metálosok toplistája. HAZAIAK 1. Bonanza Banzai: Induljon a banzájl (1) 2. Homonyik Sándor: Álmodj királylány (2) 3. Csepregi Éva: így vagy úgy (3) 4. Step: Ciaó (5) 5. Demjén Ferenc: Szerelemvonat (6) 6. Első Emelet: Subiduma (8) 7. Zoltán Erika: Csak neked (7) 8. Telegram: Nem tudok többé várni (9) 9. Bródy János: A fiam meg a lányom (4) 10. Bikini: Fúj a szél (-) KÜLFÖLDIEK 1. Kaoma: Lambada (5) 2. Michael Jackson: Liberian Girl (1) 3. Holly Johnson: Love Train (4) 4. Beach Boys: Cocomo (2) 5. Depeche Mode: People are People (6) 6. Madonna: Like a Prayer (3) 7. Janett Jackson: Miss You Much (8) 8. Sonia: Never Stop Me Loving You (9) 9. Jason Donovan: Too Many Broken Hearts (10) 10. Elton John: Healing Hands (7). METÁL 1. Alice Cooper: Poison (1) 2. EDDA: Régi barátság (3) 3. Bonfire: Point Blank (4) 4. Pokolgép: Itt és most (6) 5. Ossián: Sörivó vagyok (5) 6. Sodom: Agent Orange (2) 7. Metallica: Ride The Lightning (9) 8. Helloween: I Want Love (-) 9. Lord: Régi asszony (8) 10. Manovar: Kings of Metál A Zene-Bona hanglemezbolt (Nyíregyháza, Megyei és Városi Művelődési Központ) ajándékait nyerte: Fehér János Nagykálló (Guns N’ Roses kazetta), Bukovenszki Zsolt Nyírpazony (Bravo újság), Juhász Ágnes Napkor (Iron Maiden plakát), Csire Szabina Nyíregyháza (Vasalható matrica), Sándor Alexandra Nyíregyháza (felvarrható matrica). A nyeremények átvehetők a bolt nyitvatartási ideje alatt: kedd kivételével naponta 13 és 17 óra között, szombaton 9-től 12-ig. 150 forintos könyvutalványt nyertek: Bakura Mariann Vásárosnamény, Barida Irén Biri, Dudás Szabolcs Lónya. Továbbra is várjuk tippjeiteket — három-három hazai, külföldi és metál dalra — beküldési határidő: november 25. Címünk: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. A levelezőlapra feltétlenül írjátok rá: KM-Slágerlista ......... y Kelet a Magyarország hétvégi melléklete ■