Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-12 / 242. szám

2 Kelet-Magyarország 1989. október 12. TV -JEGYZET A tárgyalóteremből A klshatármenti utazás nagyban megnövelte a fehérgyarmati Áfész tiszabecsi ABC- áruházának forgalmát. Az üzletben havonta 4 millió forintot forgalmaznak, elsősorban élelmiszerekből. (Elek Emil felvétele) Könyvek ebek E z egy kupleráj — hangzott el kedden este a televízió amúgy elegáns, választé­kos, kulturált-'kultúrál is magazinjában, hozzá az egyik legjobb, legfelké­szültebb műsorvezető-ri­porter szájából. S meg kell adni, Vinkó József ominozüs kijelentése — ha a keresetlen kifejezés esetleg bántotta is néme­lyek fülét — pontosan jel­lemezte a riport helyszínét, az ország egyik legnagyobb könyvraktárában uralkodó áldatlan állapotokat. Sőt, voltaképpen magát a könyvterjesztést is, hi­szen nagy baj lehet azzal a rendszerrel, amely egy- milliárd (!) forint értékű, raktárakban heverő, hal­mozódó készletet produ­kált. Az ország három leg­nagyobb könyvterjesztő vállalatánál (a Tékánál, a Művelt Népnél és az Ál­lami Könyvterjesztő Válla­latnál) ugyanis jelenleg ekkora összegre rúg a ve­vőre (mindeddig hiába) váró könyvek értéke. El­adatlan, de nem eladha­tatlan ez a készlet, hiszen, mint láttuk, jórészt érté­kes művek porosodnak. A hallatlanul felduzzadt készletet úgy magyarázta a Művelődési Minisztéri­umnak a Stúdió ’89-ben megszólaló képviselője, kulcsra zárva. A család két fiú tagja éppen bálban volt, így csak az asszony, a beteg férje és süketnéma lányuk tartózkodott otthon. Az ágy­ban fekvő lányt látta meg először a két jogtalan beha­toló. Miközben a szülei hol­léte felől érdeklődtek tőle, magasra emelt karokkal a falhoz állították. Erre ébredt fel a szomszéd szobában alvó N.-né. Csépke Péter a megjelenő asszonyt kérdőre vonta. Ami­kor N.-né tagadta, hogy bár­miféle tartozást is híresztel- ne, a férfi egy kis kést vett elő zsebéből és azt megmu­tatta neki. N.-né megijedt, s Feltartott kézzel a falhoz Tovább épül a gázhálózat készítettek. A csoda két hétig tartott. Utána újra jöttek az itthoni hétköznapok, a tanulás és a próbák. Meg a gondok: akár­milyen gyönyörűen éneklik a Dzsungel könyvének megze­nésített verseit, a „próbate­rem” fölötti szolgálati lakás­ban bizony nem nagyon örül­nek nekik. És az értékes hangszerek tárolása is prob­lémát jelent, hisz rácsos ab- lakú, jól zárható helyiséget kellett nekik találni. Tovább­ra is hívják őket iskolai bá­lokba zenélni, ahol most már az új nevükön, Széltoló Am- berd-ként mutatkoznak be- A sok jóért ugyanis, amit oda­kint kaptak, egyet tehettek: felvették hálából a nevelőott­hon nevét. Barth» Andrea Az idén további 300 lakás­ba érkezett meg a gáz Kis­várdán és remélhetőleg a fű­Kellemetlen, ha az em­berről a faluban azt híresz- telik, hogy nyolcvanezer fo­rint kifizetetlen tartozása van. Ez a hír jutott fülébe a gyulaházi Csépke Péternek alkalmazottjától, Kerekes Jó­zseftől. Kerekes meg is ne­vezte a személyt, aki állító­lag a tartozást mondogatta mindenkinek: az illető sze­rinte N. József né volt. Csépke február 18-án éj­szaka néhány pohár ital elfo­gyasztása után úgy döntött, hogy „meglátogatja” N.-nét és felelősségre vonja. Kere­kes hűséges csatlósaként kö­vette. Az asszony lakásába zavartalanul jutottak be, mivel az ajtó nem volt tési szezonban már több mint 1100 háztartásban élvezhetik a korszerű fűtőanyag előnye­it. Már elkészült az Attila, Dózsa György, Kossuth és Szabadság úton a vezetékek kiépítése és bekötés előtt áll­nak a Rákóczi, Váci, Ostrom utcai lakások. Nemsokára a Nagyboldogasszony és a Tompos utcai házakban is gázzal fűthetnek majd. Az igény természetesen jóval na­gyobb lenne. Ám ami késik az nem múlik. Lassan az egész várost behálózza a gáz­vezeték, de az öröm nem mindenütt teljes, mert a la­kosság egy részét érthetően bösszantja, hogy nem egyen­lő arányban kell hozzájárul­ni a kiviteli költségekhez. felszólította hívatlan vendé­geit, hogy azonnal távozza­nak. Felébredt a férje is, és ő is távozásra akarta rábírni Csépkéjéket. Csépke azonban felfricskázta a beteg ember orrát, állította, hogy ő még mindig hatósági közeg — őr­vezetőként szerelt le a ka­tonaságtól, talán erre gon­dolt, — s ha száz rendőr is jön érte, akkor sem megy el. N.-né erre kijelentette, hogy értesíti a rendőrséget. He­lyettük azonban a szomszéd­nak szólt, aki át is jött, de Csépkéék kitolták az ajtón. Fenyegették a családot és a szomszédot is. A hosszas hu­zavona alatt a szerencsét­len lány mindvégig feltartott kezekkel állt a falnál. Végül éjfél előtt nemsokkal sikerült őket kitenni a lakásból, de még akkor is hangoskodtak, hogy a bálból hazatérő fiúkat fogják megverni. Verésre nem került sor, de N.-ék magánindítványt ter­jesztettek elő a történtek miatt. Magánlaksértés bűn­tette miatt mint társtettese­ket a nyíregyházi bíróság fe­lelősségre vonta őket. A bün­tetett előéletű Csépke Pétert 13 ezer ötszáz forint pénz- büntetésre ítélték, míg Kere­kes Józsefet két évre próbá­ra bocsátották. A megyei bí­róság Kerekes büntetését egy év próbaidőre mérsékelte. B. A. hosszú ujjú póló volt, amit odakint kaptak. Kvarcórák, számítógépes játékok kerül­tek elő, mindenki mutatta a maga kincsét. Két bét csoda — A búcsú, az nagyon szép volt. Utolsó reggel begördült a kapun vagy tíz kocsi han­gos dudaszóval, s amikor ki­néztünk, hegy mi az, lehúzták a kocsiablakokat, kinyitották az ajtókat, s mindegyik autó­ból a mi kazettánk szólt, az a felvételt, amit a rádióban harmincadján hogy a kereslethez képest a kiadók túl sok könyvet kínáltak, s a terjesztők is többet vállaltak annál, mint amivel képesek még megbirkózni. A megoldás kézenfekvő — lenne. Minél gyorsabban meg kellene szabadulni a könyvek tömkelegétől, ami nyilvánvalóan csak úgy lehetséges, hogy fél-, sőt, harmad-, vagy negyedáron dobják piacra ezeket a könyveket. Csakhogy az is kiderült, hogy az érvér v- ben lévő rendelkezések ér­telmében az ilyen és eh­hez hasonló akciókat — árcsökkentés — a könyv- terjesztők bére bánja... Kész, a kör bezárult. A potenciális vásárlót-olva- sót a méreg, a könyve­ket pedig ugye az idő vas­foga, no meg (mint lát- tuk-hallottuk), esetleg a penész, sőt a patkány eszi, mielőtt ez a hatalmas ér­ték végképp ebek har- mincadjára jutna a zúz­dában. A szóban forgó riport­ban elhangzottak szerint a megoldás kulcsa azok — a Pénzügyminisztérium, a Művelődészi Minisztérium — kezében van, akik a képtelen helyzetet okozó rendelkezések megváltozta­tására hivatottak. Hát csak elő azzal a kulccsal! Akár­kinél legyen is ... (G. M.) EGY FOLYÓIRAT SORSA A Magyar Nemzet szeptember 26-i száma egy 1970-ben kiadás­ra tervezet folyóirat előkészüle­teit és sorsát idézi. A vajai Vay Ádám Múzeumban működő al­kotóotthont sűrűn látogatták akkoriban a fiatal költők és írók, közülük is elsősorban az Elérhetetlen föld című antológia szerzői, közismert nevükön a kilencek. Felolvasóesteket tar­tottak. beszélgettek, borozgattak; így röppent föl a gondolat, mi lenne, ha az alkotóotthon ba­ráti köre háromhavonként meg­jelenő irodalmi folyóirattá, vagy periodikává alakítaná a múzeum értesítőjét. Molnár Mátyás igaz­gató lelkesedett, a süvölvény írók nemkülönben. Megindult a szervezés, vagyis az anyaggyűj­tés. Három szám anyagát akar­ták összeállítani, hogy legyen mit letenniük a kultúrilletéke- sék asztalára. Juhász Ferenc kéziratos lektori jelentésében arra biztatta a kezdeményező­ket, hogy ne közöljenek minden irányzatot és műfajt, csak azt, amelyben önmagukat fejezik ki; vállalva így akaratuk újdonsá­gát és veszélyeit a magyar iro­dalmi lapstruktúrában. De az újdonság veszélyt ho­zott. Hiába kapta meg a kiadói engedélyt Molnár Mátyás 1970. augusztus 15-én a határozatot három hónappal később a me­gyei tanács igazgatási osztálya visszavonta, arra hivatkozva, hogy az engedélyezés joga nem a megyét, hanem a Kiadói Fő- igazgatóságot illeti. Fellebbezé­sükben a szerkesztők arra hi­vatkoztak, hogy a „Kísérlet” évente csupán háromszor látna napvilágot, s kizárólag a vajai alkotóotthon baráti körének tagsága kapná — az érv nem használt. A három kézirat­dossziéra rátette a kezét, nem a tanács, nem a Kiadói Főigazga­tóság, hanem a politikai rendőr­ség. Botrány a lakosztálynál Válaszol az érintett Tisztelt Szerkesztőség! A „Botrány a lakosztálynál” című írásukkal kapcsolatosan a következő tényeket közlöm, aminek a kivizsgálására ugyan­úgy megvan a lehetőség, mint az ellenem alaptalanul elren­delt fegyelmi eljárás lefolyta­tására. A gazdasági szervezet vezetője a botránnyal kapcso­latosan a valóságos tények csak azon részéről tájékoztatta a nyilvánosságot, melyek az ügyben az ő véleményével egyezőek voltak. Ugyanis a nem akármilyen vendég érkezésé­ről a szabadidőközpont hiva­talos megrendelőt küldött, me­lyen az érkezési időpontot nem közölték. Erről én csak az el­lenem megkezdet fegyelmi el­járás folyamán értesültem. A gondnokságot személyesen ér­tesítette, de úgy gondolom, közvetlenül telefonon engem is tudott volna, illetve kellett volna tájékoztatni. Egyébként a vendég érkezéséről én is tudtam, de érkezési időpontot nem tudtak nekem mondani. Kimaradt egy összekötő lánc­szem : a vendég érkezési idő­pontjának velem való közlése, ami miatt a botrány bekövet­kezett. Munkahelyemen délután négyre kimentem várni a ven­déget, azonban csak a távo­zásáról értesültem az erdőgaz­daság éjjeliőrétől. Mivel na­gyon bántott a dolog, elmen­tem a szabadidőközpontba, hogy megtudjam, mi lett a kö­vetkezmény. Ott tudtam meg, hogy az érkezési időpontot is közölték a gondnoksággal. Ezt követően elmentem a Nyírte­leken élő munkatársamhoz, öt is lesújtotta az eset, de sem­mit sem tudott az érkezés idő­pontjáról. Tíz év alatt, mióta a vendégház vezetője vagyok, soha semmi probléma a mun­kavégzésemmel nem merült fel, csak elismeréseket, dicsé­reteket kaptam. Befejezésül talán' még any- nyit, hogy vezetőm, az érin­tett vasárnapot követően, hét­főn reggel nagyon szépen meg­kért adjam be a felmondáso­mat, mivel szérinte sorozato­san problémák merülnek fel a munkavégzésemmel a jelenlegi szoros igénybevétel miatt, ami­hez sajnos se személyi, se egyéb feltételeket nem -bizto­sítok. Erre én úgy reagáltam, mivel mint vezetőm nincs meg­elégedve munkavégzésemmel, mondjon fel ő nekem. • Tisztelettel: a vendégház vezetője Mit vár az ember egy tizenhárom évesekből álló könnyűzenei együttestől? Mutáló kamaszhangokat, né­hány egyszerű dallamot, vagyis mindenképpen amatőr zenét. Ami azonban a berkeszi gyermekotthon egyik alagsori helyiségéből kiszűrődött egy próbájuk alkal­mával, az sehogyan sem nevezhető amatőrnek. A Szél­toló Amberd együttes tizennégy tagjának ugyanis — túlzás nélkül állíthatjuk —, hogy vérében van a zene. Ennek is köszönhették többek között, hogy a nyáron Hollandiában jártak, ahol rádiófelvételt is készítettek velük. Az Ostermann osztrák divatcég kedden Budapesten a Duna Inter-Continenlál Szálló­ban mutatta be jövő évi divatkollekcióját. Íme: néhány szép modell. Az „Amberd” története Csipogó a zsebben Újabb 300 lakásba, Kisvárdán Húsz berkeszi állami gon­dozott fiú láthatta meg Hol­landiát. Húsz olyan gyerek, akinek arra is ritkán nyílt alkalmuk, hogy a megye ha­tárait átléphessék. Csoda hát, hogy az említett próba után olyan nehéz volt őket szóra bírni, hogy nem tudtak vála­szolni arra a kérdésre, mi tet­szett nekik legjobban oda: kint? A beszélgetésnél neve- ■ lőjük, Lázár Péter vitte a prímet, aki biológia-testne­velés szakos tanár, s aki mel­lesleg az együttes zeneszerző­je és menedzsere. Szavai hal­latán aztán a gyerekek is fel­oldódtak, s egymás után kezdték mesélni élményeiket. Videis buszban Egyikükben az ragadt meg, hogy olyan étteremben zenél­tek, ahol tekepálya volt és" elektromos játékok,, s termé­szetesén miridégyiket kipró­bálhatták. Aztán meséltek a kerékpáros kirándulásról, hogy ott mindenhol vannak bicikliutak, s még az is rá mert ülni a kétkerekűre, aki azelőtt sosem próbálta. Volt, akiben a kínai étterem ha­gyott mély nyomot, hogy mi­lyen szokatlan ételeket kós­toltak meg- A Budapesttől Zvolléig tartó buszútról ér­deklődve élénken tiltakoztak az „unalmas” és „fárasztó” jelzők ellen: hogy lett volna az, amikor az üléseket le le­hetett dönteni, működött a légkondicionáló és lehetett videót nézni? A holland gyermekotthon, ahol a berkeszieket fogadták, alaposan különbözik a ma­gyarországiaktól. Egy házban nyolc különböző korú és ne­mű állami gondozott él, nyolc felnőttel — vezetőtől a kerté­szig. Az otthon több ilyen la­kóegységből áll. Ha a gyere­kek. elérnek egy bizonyos ön­állósági és fejlettségi szintet, kiteszik őket négyesével egy városi lakásba. De hogy ne érezzék magukat elhagyatva, mindegyikük zsebében van egy csipogó, amivel jelezhet az otthon igazgatójának, ha valami problémája van. A fel­nőttek aztán hetenként egy­szer meglátogatják őket — ha „csipogós” hívás érkezik, akkor gyakrabban is —, s el­beszélgetnek velük. A magyarokat ilyen lakó­egységekben helyezték el. Lá­zár Péter elmondta, eleinte képtelenek voltak megszokni, hogy mindegyiküknek külön szobája van, ezért állandóan jártak át egymáshoz. Furcsá­nak tűnt a hollandok étkezés előtti imája is, éppúgy, mint a sok saláta, a könnyű éte­lek. De a jóba hamar bele le­het rázódni, s mindez nem zavarta már őket, mint ahogy a nyelvtudás hiánya sem. Ba­rátságok születtek a nyelvi nehézségek ellenére is a gye­rekek között, s volt egy fel­nőtt, akit a sok kedves, fia­tal nevelő között különöskép­pen megszerettek: állandó kí­sérőjük, az intézet igazgatója. Gerhard. Egy szó magyaréi — Közénk állt, s elkiáltotta magát: gyerek! Ennyit tudott magyarul, ez azt jelentette, hogy gyerekek, figyeljetek,' no meg azt is, hogy gyertek már. Az egyik kempingben, a tengeröbölben felléptünk egy látványos műsorban. Óriási tapsot kaptunk és egy vödör pénzt- Később tudtuk meg, Gerhard elmondta a nézőkö­zönségnek, kik vagyunk, hon­nan jöttüpk, így gyűlt Össze a sok goulden. Vettünk rajta mikrofont, meg felszerelést. — Sok pénzt pazaroltak ránk, míg kint voltunk — szö­gezték le valamennyien. — Igaz, a két hétért cserébe hol­land gyerekek üdültek addig Nyíregyházán és Berkeszen, és nekik éppúgy megmutatták a megyét és Magyarországot, mint a berkeszieknek Hollan­diát. Mégis végtelenül hálá­sak, hiszen felszerelésüket erősítőberendezéssel, orgoná­val egészítették ki, s elhal­mozták őket ajándékokkal. Néhányukon most is az a HÍRŰIIK

Next

/
Thumbnails
Contents