Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-07 / 237. szám
10 1989. október 7. „Lezüllött szó helyett zenét" KA/í Adám Zsuzsanna AMIlLVA. vendége , , ^ ,----------------- énekművész Erzsébet fájdalmasan könyörgő imájában kér szánalmat és áldást az Úrtól, tiszta lelke irgalomért esedezik. A mélyről fakadó ének Verdi: Don Car- losából Erzsébet imája. A közönség átszellemültem csodálattal hallgatta a mély átéléssel bemutatott művet. Az estet W agner T annhauser Csamoká- riája zárta. Az előadóművész éneke magával ragadta a jelenlévőket. Az őszinte, szívből fakadó dallamokat hálás tapssal köszönték meg Adám Zsuzsanna énekművésznek. A Zeneiskola alapításának 5Ó. évfordulóján rendezett jubileumi hangversenyt a nyíregyházi evangélikus templomban tartották a közelmúltban. lyogva keresi gondolatait Zsuzsa. A zene megmelegíti az emberek lelkét, szívét. Mindig ebben találtam örömet és vigaszt, ezeket az érzéseket szeretném másoknak is átadni. Amit cselekedettel nem tudunk elérni, szóban nem tudunk elmondani, azt a zene kifejezheti. Bojté Gizella Film A gyógyszerekhez szokás mellékelni használati utasítást, effélét: száraz, hűvös helyen tartandó, használat előtt felrázandó, étkezés előtt kávéskanálnyi fogyasztandó. Az az ördögi gondolat támadt bennem Jancsó Miklós új filmjét, a Jézus Krisztus horoszkópját nézve, hogy vajon nem lett volna-e célszerű a főcím elé egy ilyesfajta útmutatás, mert bevallom, a másodszori megnézés után is több volt bennem a tanácstalanság és zavar, mint a bizonyosság, hogy pontosan értem-e a látványt. Leszámítva néhány korai filmjét, soha nem volt egyszerű lecke lefordítani Jancsó képnyelven fogalmazott gondolatait, vagy hogy egészen pontosak legyünk: állandó forgatókönyvírójával (ha egyáltalán forgatókönyvnek lehet nevezni azt, amely náluk kiindulópontul szolgál), Hernádi Szörnyecskék évada Gyulával együtt kialakított véleményüket a világról, amely azután hosszú beállításokba komponálva, Kende János nyugtalan kamerája nyomán öltött alakot. De ez a „lefordítás”, dekódolás — lett légyen is bármi nehéz — sokáig megérte, mert olyan ösz- szefüggések felismeréséig vagy megsejtéséig vezetett el, amelyek eredetinek, felfedező erejűnek bizonyultak. Talán a Boccaccio-filmtől (A zsarnok szíve) kezdődően az a jellegzetes, egyéni képnyelv, amelyet Jancsó megteremtett, és amely új kifejezési lehetőséget hozott a film világában, önmaga tehertételévé vált azáltal, hogy a képmezőben oly sok szokatlan elem halmozódott fel, ráadásul annyira gazdag kombinációkban, hogy ez követhetetlenné vált, különösen akkor, ha valaki direktben igyekezett lefordítani az egyes látványelemeket. Ami számomra egyértelművé vált a Jézus Krisztus horoszkópjábó\, az mindösz- sze annyi, hogy végkicsengésében végletesen pesszimista mű, amely a végső katasztrófa felé sodródó világ képét rajzolja fel, miként ezt tette már a Szörnyek évada is. Valamint azt is érteni vélem, hogy Jancsóék szerint miközben egyre több információ hullik ránk, egyre gazdagabb lesz ismertünk a világról, s egyre sokoldalúbb az az apparátus, amelynek segítségévei ez a tudás birtokba vehető, annál nehezebb ezeket egységes rendben látnunk, megfelelő következtetéseket levonnunk belőlük. Azaz a viAzok a művészek léptek fel, akik valamikor az iskola növendékei voltak, és munkájukkal sikereket értek el, így öregbítették az intézmény jó hímeSzezonnyitó bemutató lág, úgy ahogy körülvesz bennünket tárgyi elemeivel, szémélyes viszonyrendszerrel, kezelhetetlenné válik számunkra. Forradalom helyett ribillió? A zenés vígjáték egy jelenetében Molnár Erika, Rékasi Károly, Juhász György és Détár Enikő. Elek Emil felvétele vét. A meghívott művészek fellépéséből sugárzott a szeretet, mely Nyíregyházához, az iskolához köti őket. Ádám Zsuzsanna gyermekkora óta tanult itt zenét, és most boldogan tett eleget a meghívásnak. Több év után régi jó ismerősként üdvözölhettük egymást a sikeres koncert befejezésekor. A gimnáziumban mindig csodáltuk azt a kitartást, ami szinte megszállottként a pályához kötötte. Makacsul ellenállt minden apró nehézségnek, melyek naponként próbára tették erejét. — Valóban így volt, de ez ma sem lett könnyebb, hiszen ezen a területen minden apró örömért, sikerért, keményen meg kell dolgozni. Le kell tudni küzdeni a nehézségeket. Még a kezdet kezdetén ezt próbálta megértetni velem Molnár Éva, első énektamámőm is, akinek nagyon sokat köszönhetek. Bennem való bizalma és kitartása adott erőt ahhoz, hogy végül is a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola debreceni tagozatára sikeresen felvételiztem. Ennek befejezése után 1986-ban a Zeneakadémián szereztem diplomát. A szorgalmas munkának meglett az eredménye. Külföldi koncert körutak, kurzusokon való részvétel, hangversenyszereplések. Még 1985-ben Zwickauban a Schumann-dal- verseny díjazottja volt, ennek nyomán 1986-tól a drezdai Semperoper stúdiójának tagja és az opera magánénekese. Jelentős szerepe a Don Carlos Erzsébetje, Agathe a Bűvös vadászban. Don Giovanni Donna Anna szerepét alakította tavasszal a szegedi színházban. Jelenleg a Debreceni Csokonai Színház tagja. S nemrég mutatták be nagy sikerrel a Lili bárónő operettet, melynek a címszerepét játssza. S hogy mi lehet egy énekművész álma? — Elénekelni mindent ami szép és jó — mosoImmár szép hagyomány, hogy az évad első bemutatójának közönségét virággal köszönti a Móricz Zsigmond Színház. A Himnusz hangjai, majd Léner Péter üdvözlő szavai után Mensáros László mondta el a Szózatot nagy művészi erővel, mai félelmeinket, vívódásainkat, hitünket és hitetlenségeinket, reményeinket és reménytelenségeinket belesűrítve Vörösmarty versébe. De azzal a végső kicsengéssel, hogy nekünk ma itt, ebben a hazában kell megtalálnunk a feladatainkat, itt kell a jövőnket megteremtenünk. A felfokozott ünnepélyesség után logikus volt az előadás művészi teljesítménye iránti várakozás. Sajnos, ez csak kis részben igazolódott. De menjünk sorjában! Obernyik Károly nem tartozik a magyar drámairodalom nagy egyéniségei közé. Nem túlságosan gazdag életművéből leginkább a Főúr és pór című drámát érdemes kiemelni, amelyben a leghatározottabban és legmarkánsabban megnyilvánul demokratizmusa, liberalizmusa. Életének jelentékeny részét töltötte Csekén Kölcsey közvetlen közelében, hiszen ő volt a nagyon fiatalon elhunyt Kölcsey Kálmán nevelője. Nagy hatással volt rá Kölcsey politikai és esztétikai gondolkodása, Vidor Hugo romantikája. Az 1848-as márciusi események megmozgatták képzeletét, bár sohasem jött tűzbe, ahogyan Jókai jellemezte, de a szilárdság és a kitartás feltétlen erényei közé tartoztak. A Magyar kivándorlód a bécsi forradalomban című vígjátéka még a szabadságharc idején született. Tárgyára nézve Obernyik egy tétovázó magatartás ki- pellengerezésére vállalkozik. Torlai Gáspár földbirtokos — megrémülve a magyar forradalomtól ■— leányával Bécsbe menekül. Szerencsétlenségére a második bécsi forradalom eseményeibe csöppen. Vígjátéki helyzetekbe kerül, s hiába tiltakozik a republikánusok ellen, egy időre a fiatal forradalmárok vezetője lesz. Ödön, a demokraták elismert vezére nem tud az eseményekben részt venni, mert Torlainak és gyönyörű leányának keres szállást a felbolydult császárvárosban. Ödön így kikerül az események fősodrából, ami egyúttal azt is jelzi, hogy Obernyik nem a forradalmárokkal, hanem az ingadozókkal, az események valódi tartalmát nem ismerőkkel kíván foglalkozni. A vígjátékban nevetségessé válik Torlai maradisága, szűklátókörűsége. Végül az események, de legfőképpen Klára iránt érzett atyai szeretete beláttatják vele, hogy hamis úton járt eddig, hogy a fiatal forradalmárok jó és nemes ügyért harcolnak. Simor Ottó játékában hitelesen kelt életre a figura. A komikus helyzetekben volt benne elég fegyelmező erő, hogy ne fusson a játék harsányságba. így válhatott Simor Ottó interpretálásában Torlai a Bessenyei György által már nagyhatásúan megfogalmazott parlagi gondolkodásmód folytatójává. Klára és Ödön a vígjátékban nincs megírva, arctalanok, egymás iránti érzelmeik sem nyilvánulnak meg hitelesen. Détár Enikő és Juhász György megtették, amit lehetett; Détár Enikő énekhanggal többet is bírt volna, de nem kényeztette el őt a zeneszerző, Darvas Ferenc. A XIX. századi magyar drámairodalom fejlődési irányát jól jelzi, hogy ezúttal is a mellékszereplők a hitelesebbek. Pista és Lilla természetesek, a szívükre és az ösztöneikre hallgatnak. Azonnal kimondják gondolataikat, szabad utat engednek a vágyaiknak. Rékasi Károly és Molnár Erika valóságos testet adtak a két figurának. Különösen Molnár Erika játéka tetszett, aki a nagydarab szobalányban élő testiséget őszinte örömmel közvetítte. Réka- sit jó volt látni Pista szerepében, mert kiderült, hogy a vígjátékhoz is van érzéke, még akkor is, ha az inas figurájában a népszínművek sablonná silányított parasztjaiból is volt néhány gesztus. Minden bizonnyal Osztovits Levente, a vígjáték dramaturgja és Schlanger András rendező is érezték, hogy Obernyik darabja ma már kevés érdekességgel bír. Ezért Darvas Ferenc zenéjére, Várady Szabolcs versére várt az a feladat, hogy az alapszövegből szórakoztatójáték legyen. Sajnos, a vígjáték zenéje nem elég dús, főképpen a jelenetek közötti átkötés szerepét vállalja csak fel, a dalszövegek pedig nem elég szellemesek, he- lyenkét csikorognak is. Schlanger András nyíregyházi művészi pályafutása alatt sajátos színt tudott elfogadtatni közönségével. Alapvető vonása volt ennek a fanyar humor, olykor a groteszkre való hajlam. Ez az attitűd illett is hozzá, és mélységet adott a figuráknak. A rendezés legnagyobb hiánya ennek elmaradása. Mintha nem lenne rajta Schlanger keze nyoma a darabon, kényelmesen, olykor ötlettelenül csordogál a játék, különösebb meggyőző erő nélkül. Némi vitalitást Rékasi játéka visz az előadásba, de így túlságosan kiáltóvá válik a kontraszt közte és a darab többi szereplője között. Makai Péter díszlete funkcionálisan működött, bár a második felvonásbeli barikád csaknem teljesen elfoglalta a színpadot. A térelemek aprólékos kidolgozása kitűnően szolgálta a hitelességet. Kemenes Fanny jelmezei nem vonták magukra a figyelmet, jól harmonizáltak a figurákkal, akik viselték őket, közeledtek a polgári ízlés által elfogadottakhoz. Közismert, hogy minden történelmi tárgyú darab azokhoz szól, akik a színházban ülnek. Az aktualizálás szándéka nélkül illő, hogy a befogadó találjon olyan gondolatokat, amelyekre érdemes felfigyelnie, s olyan üzenetekre, amelyet érdemes meghallania. A Ribillió Bécsben színpadi formájában nem közvetített nagyhatásúan gondolatokat. Bele-belekapott egy-kettőbe, de egyiket se vitte végig, nem zárta le, nem tette egyértelművé. A magyarságnak csatlakoznia kell a nyugat-európai demokráciákhoz, harcolnia kell a fejlődést, az előrehaladás útját fel nem ismerők ellen. Vagy inkább az az optimizmus sugárzik az előadásból, hogy a demokratikus erők előbb-utóbb győzedelmeskednek? Lehet ez is, az is. Egyet nem lehet. Komolyan nem venni a tréfát. Az pedig már végképp kritikusi kötekedés, hogy nem értek egyet a cím ilyen átalakításával. A forradalom szinonimája a rebellió, bár kissé más a csengése. De a rebellió és a ribillió már nem ugyanazt jelentik! S éppen a Jellasics serege felett aratott magyar győzelmen felbuzdult bécsiek október 6-i második forradalmát felfordulásnak, rendbontásnak, zűrzavarnak felfogni (ezt jelenti ma a ribillió) enyhén szólva tiszteletlenség. Méltatlan azok emlékéhez, akik a 80 ezer császári katona gyűrűjében védték a bécsi forradalmat, majd elestek a barikádokon. Vagy éppen átszöktek az ostromgyűrűn, és csatlakoztak a magyar szabadság- harc katonáihoz. Számukra ez nem ribillió, hanem forradalom volt. Nagy István Attila Hogy nincs különösebb értelme bíbelődnünk a részletek megértésével, arra Marx József — aki konzultánsként részt vett az alkotói folyamatban — hívta fel a figyelmet. Arról van szó — mondta —, hogy Jancsó a Kulturgut (közismertnek aligha nevezhető — ezt én teszem hozzá) szemléletmódját fogadja el, mely szerint a magaskultúra elemei egy bizonyos idő elteltével mint egy aláhullanak, megjelennek a mindennapi- ság közegében, beépülnek oda, s ezáltal elveszítik eredeti értéküket. Ennek a jelenségnek lehetünk tanúi a Jézus Krisztus horoszkópjában, így kerülhet egymás mellé a videokamera és a Buharin- szövegrészlet, jelenhetnek meg a hatóság emberei a pórázon vezetett kutyákkal és így tovább. Ez utóbbi elemen — mint megtudhattuk az említett tájékoztatóból — Jancsó szándéka szerint nevetnünk kellene. Hát nem tudom. Legfeljebb kínunkban. Van azért a filmnek az első negyedóra után egy kvázi cselekménye is: Joseph K., a költő (Cserhalmi György adja kölcsön e Kafkától kölcsönzött nevű főhősnek ha nem is a személyiségét, inkább csak a fizikai testi megjelenését) keresi fel sorban szerelmeit. Először az odaadó-rajongót (Bánsági Ildikó), aztán az öntörvényű-önmegvalósítót (Udvaros Dorottya), de mindketten meghalnak, végre a harmadikhoz jut el, akinek a sorsában Sólyom Ildikóéra ismerhetünk (Básti Juli játsz- sza), de mintha ezeknek a részleteknek se lenne különösebb jelentősége. Nincs igazuk azoknak, akik látványos közönségbosszantásnak nevezik ezt a filmet, mert elvitathatatlanul van gondolati íve, de ebből hiányzik az az—akár önmagukhoz mért — eredetiség és mélység, ami például a Szegénylegényeket vagy a Még kér a népet jellemezte, és amit kifejez, ahhoz öncélúan túl- gazdag az installáció. Hamar Péter y Kelet ■ a Magyarország hétvégi melléklete
