Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-07 / 237. szám

8 || Kelet a nSagpropszás hétvégi melléklete 1989. október 7. Vizsgabeszélgetés Teleki Pállal Les-hegy, Lacfi nádor utca — félszázados emlék — a Árulkodó nevek Diákéveim nagy érdekességei voltak, hogy mint rászoruló egye­temi hallgató, már elsőévesen az egyetemen végzett dolgaim után elmentem muzsikusnak a közeli vendéglátóhelyekre. Először egy kis budai kocsmába cigányprímás­nak, amin jól kerestem, — bár alvási időm kevés maradt — de a zongorát, édesanyám díjnyertes hangszerét jobban kedveltem. Ezt megtudva az éppen ott mulató egyik professzorom, Bajcsy-Zsi- linszky Endre, átvitt másik kedves vendéglátóhelyére, az Attila körú­ti Kakukk-bárba, akkoriban a fővá­ros egyik legelegánsabb mulatóhe­lyére, és a betegszabadságon lévő bárzongorista helyett pillanatok alatt eladott oda bárzongoristának. Itt szórakozott kis társaságával együtt egyik közgazdasági egyete­mi professzorom, gróf dr. Teleki Pál később miniszterelnökünk, aki hamarosan behívott az egyetemi dolgozószobájába és „vizsga” címen beszélgetést kezdett velem. Libanon és Palesztina Ez az első vizsgám, a kollok­vium csupa hazugságommal kez­dődött. Hogy milyen nyelveket tudok, hol jártam külföldön, és milyen tudomány érdekel, félel­memben, hogy tágabb ismereteket követel majd tőlem, csupa nullával válaszoltam. Hamarosan megértve, mekkora hiba volt ez, a következő meghívá­sán, melyen nemcsak szigorlatoz­tam, hanem mint jól végzett pilóta és matróz is bemutatkozhattam, és hat nyelvet beszélőnek, nyolc or­szágot bejártnak és kilenc tudo­mány után érdeklődőnek vallhat- tam magam. Arra a kérésemre, hogy jogász is szeretnék lenni, rög­tön pótindexet hozatott nekem erre. És visszakérdezett: tudom-e, hol töltötte a nyarat? Nem tudtam, mire elmondotta, hogy, — mint a Népszövetség egyik fontos bizott­ságának a vezetője — azzal a meg­bízatással ment a Közel-Keletre, hogy a Törökország és a mai Liba­non közti határvitában, az igazítá­soknál néhány ottani falu hovatar­tozásáról döntsenek. Szóval a zsi­dó és mohamedán világban járt, a két nagy világvallás közötti félú­ton. Arra kért, mondjak neki egy jó viccet erről a környékről. A „KISZMET” meséje Sok minden történt velem akko­riban és ottanában, de—tekintettel tanárom nagy rangjára—olyasmit mondtam el neki, amit nemrég olvastam és jól megjegyeztem az úton olvasott, világhírű írónk kitű-, nő könyvéből, aminek a címe „Röptében a világ körül” volt. E szerint egy zsidó asszony viszi a jeruzsálemi villamoson apró gyermekét. A picike pisilni akar és mivel a mamának a táskájában van erre a célra egy éjjeliedény is, a mama gyorsan előveszi a bilit, ráülteti a gyereket és amikor min­den kész,.kiönti a pisit az ablakon. Igen ám, de a bili tartalma éppen ráömlik egy villamos előtt gyalo­goló mohamedán férfi, — egy jel­vényei szerint is szent városába, Mekkába igyekvő — feldíszített turbánjára, amelyért, mivel szaglás után rájön, hogy mi volt ez, a szent­ségtörésért hite szerint ölnie kell. A zarándok fel is horkan, de az épp leszállók között meglátva, hogy a szentségtörők egy anya és a kisfia “voltak, maga elé veti a szent zarán­dokjelet és csak ennyit mormol: „Kiszmet”, (vagyis Sors, azaz a Sors akarta így.) Professzorom, várakozásom el­lenére nagyon megköszönte a tré­fát, és amikor rákérdeztem, hogy miért, gyorsan válaszolt: „ Mert kiderítetted nekem, hogy a vallá­sok, papok hamarabb békét köt­nek, mint a politikusok.” Később, mint újságíró, figye­lemmel követve pályáját, lassan megértettem, mire gondolta ezt. Rám ruházta egyetemi előadá­saiból jegyzet készítését, amit fele­ségem gyorsírt és lesokszorosítva jó pénzért árultam. Más professzo­raimnál is bizalomba kerültem, így például Bajcsy-Zsilinszky Endre rám bízta a lengyelektől kapott hatalmas pénzösszeg visszautasí­tását, és utána rögtön pár pengőért elvitette velem zálogházba ezüst­óráját. Szóval —jól vizsgáztam... —gesztelyi— Újabb névtudományi forrás­munkával gazdagodott megyénk. Nemrégiben jelent meg Debrecen­ben a Szabolcs-Szatmár megye földrajzi nevei című sorozat ne­gyedik kötete. A debreceni egye­tem magyar nyelvtudományi tan­székének és a Mátészalkai Városi Tanácsnak a támogatásával látott napvilágot Kálnási Árpád: A má­tészalkaijárás földrajzi nevei című becses munkája. A szerzőt, az egyetem nyelvész docensét, nincs szükség külön be­mutatni, hisz megyénk könyvfor­gató és múltja iránt érdeklődő la­kossága jól ismerheti őt korábbi művei alapján. 1984-ben A fehér- gyarmati járás földrajzi nevei, 1987-ben pedig Jakab László társszerzőjeként A nyírbátori járás földrajzi nevei című impozáns kö­teteket is az ő neve fémjelzi. Most megjelent újabb kötetével ismétel­ten bizonyítja, hogy a megyénkhez szoros szálakkal kötődő szerző profi a szakmájában. Az ízléses kivitelű, vászonköté­sű munka a debreceni Alföldi Nyomdából került ki ebben az évben. Több mint hatszáz oldalán a volt mátészalkai járás 24 telepü­lésének teljes jelenkori névanya­gát, és több régi, ma már nehezen hozzáférhető forrásmunka szám­talan történeti adatát találhatja meg az érdeklődő. Az egyes települések bel- és kül­területi nevekre tagolt betűrendes adattárát mindenütt széles körű tá­jékoztatást adó és tudományos igé­nyű településtörténeti ismertetés vezeti be. Ezekből az ismerteté­sekből nemcsak a tudományos ku­tató, hanem a szülőföldje múltja és jelene iránt érdeklődő egyszerű ember is bőségesen meríthet. A kocsordiak például megtud­hatják belőle, hogy falujuk már 1270-ben feltűnik az írásos emlé­kekben, a falunév pedig abból a régi kocsord köznévből alakult ki, ami a disznókömény nevű növényt jelölte hajdan. De a most falujuk határát egységesnek gondoló sza- mosszegiek is adatot találhatnak a kötetben arról, hogy a középkor­ban az azóta elpusztult Bachna és Tenyhe falvakkal kellett osztoz­kodniuk azon a területen, amit ma határuknak mondhatnak. Ám, ez a két kiragadott példa csak csöpp a tengerből! Kálnási Árpád munká­ja számot ad a 24 település hajdan­volt birtokosairól, a lélekszám év­százados alakulásáról, szinte min­denről. A betűrendes adattárban a szer­ző nem csupán földrajzi neveket közöl, hanem a lehetőséghez mér­ten magyarázza is azokat, sőt törté­neti-, gazdálkodás-, birtoklás-, művelődéstörténeti és néprajzi adalékokkal is kiegészíti. így a kötet túlmutat a névtudomány szűk keretein, és egy sor más tudo­mányág művelői számára is for­rásmunkává szélesül. A földrajzi nevekhez kapcsolódó egyéb ada­lékoknak ez a sokrétűsége teszi Templomok, plébániák Páratlan nemzeti érték A helyreállított nagyszekerest templom A közelmúltban Nyíregyhá­zán ülésezett az Országos Egy­házművészeti, és Műemléki Tanács, amely a II. vatikáni zsi­nat szellemében a magyar püs­pöki kar égisze alatt alakult meg 1967-ben. A tanács — mint a neve is mutatja —, tanácsadó szerv,, amely az Állami Műem­lékvédelmi Hivatallal együtt a katolikus egyházmegyék mű­emlékeinek és az új létesítmé­nyeknek a védelmét és irányítá­sát szolgálja. Valueh Istvánt, a Katolikus Gyűjteményi Központ igazgató­ját, a szabolcsi tanácskozás al­kalmából, kértük, hogy adjon áttekintést a tanács munkájáról, az egyházi műemlékvédelem helyzetéről, valamint a szabol­csi tapasztalatokról. — Társaságunk nem jogi sze­mély« de felöleli a megyék egy­házművészeti bizottságaiból ki­választott tagságot, és az ő révü­kön érvényesíti azokat az eszté­tikai alapelveket, amelyeket az általános művészeti értékek és a II. vatikáni zsinat liturgikus megújulásának szellemében kíván megvalósítani. Működése párhuzamos az állami műemlék­felügyelőséggel . —Bizonyára nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy az egyházi műemlékek páratlan nemzeti értéket képviselnek. — Az ország műemlékeinek 70-80 százaléka egyházi. Közü­lük a legtöbb templom, de plébá­niák, létesítmények, útmenti keresztek és egyéb emlékek is ide sorolhatók. — Milyen állapotban vannak ezek? — Az egyház kezelésében lévő templomokat gondozottak­nak lehet mondani. Persze ez ha­talmas anyagi áldozatokat köve­tel. A karbantartás és felújítás évről évre többe kerül. A hívők és nem utolsó sorban az állam tá­mogatásának köszönhető, hogy templomaink többé-kevésbé rendben vannak. A kiemelkedő jelentőségű műemlékek — mint például a bazilika, a tihanyi apát­ság, a Mátyás-templom stb. — védelmére az állam igen nagy összeget áldoz, tudomásom sze­rint az idén 60 millió forintot fordít ilyen célokra. Meg kell említeni, hogy külföldről is je­lentős támogatás érkezik. A templomfelújítás Szabolcs me­gyei programja is példás. Ritka kincs a tákosi, a nagyszekeresi, a tiszacsécsei templom. Örömmel látjuk, hogy most is több temp­lom felújítása — mint például a nyírderzsi, piricsei — folyamat­ban van. — Útón-útfélen látni, hogy új templomok is épülnek. A közeljö­vőben éppen Jósavárosban kez­dik el egy új templom építését... — Bár az utóbbi negyven évben nehézségbe ütközött a templomépítés, mégis közel kétszáz új templom és több mint száz kápolna épült. Szabolcs- Szatmár megyében megtekintet­tünk több templomot is. Az újak közül, amelyeket láttunk, a ho- dászi, de különösen a vajai római katolikus templom nyerte el a tanács tetszését. Külön figyel­met érdemel a borbányai temp­lom, amelyet Bán Ferenc terve­zett, és hadd említsem meg, mindannyiunknak nagyon tet­szett Sebestyén Sándor ottlévő plasztikája. Örömmel tapasztal­tuk, hogy az újszerű megoldáso­kat kereső festő, a badacsonyi Udvardi Erzsébet művei már en­nek a megyének templomaiban is megtalálhatók. — Gondolom, a szerzetesren­dek visszaállítása különös fela­datokat ró a tanácsra, az egyház­ra. — Valóban. A régi épületek, amelyeket már visszakaptunk, többnyire rossz állapotban van­nak, s ráadásul kiegészítő helyi­ségekre is szükség van, mint például kápolnákra, termekre. — Hogy tetszettek az egyház­művészeti tanácsnak megyénk műemlékei? — Eddig is tudtuk, mennyire gazdag a megye egyházi műem­lékekben. Bár nincs olyan jelen­tős temploma, mint Esztergom­nak vagy Egernek, de több ki­sebb népi jellegű régi templom található itt, mint bárhol másfelé az országban. Szerencsére a tö­rök hódoltság megkímélte ezt a vidéket, és több olyan román vagy gótikus stílusú templom is megmaradt, amilyenből kevés van az országban. Bodnár István érdekessé a kiadványt az egyszerű emberek számára is. A hodászi Les-hegy név például nem csupán a történészek figyel­mét keltheti fel a középkori védel­mi-vonalra történő utalással, ha­nem a faluját szerető egyszerű hodászi emberek lokálpatriotiz­musát is fokozhatja: „No lám, ilyen jelentős volt ez a mi kis fa­lunk már a középkorban is!” Az efféle érzelmi hatások mellett persze gyarapodhat a helyi lakos­ság helytörténeti ismerete is ebből a kötetből. A szamosszegi Lacfi nádor utcáról például nemcsak azt árulja el Kálnási, hogy Arany Já­nos Toldi című művének egyik hőse után alakult ki, hanem azt is, hogy régebben ezen az utcán volt a zsidó templom, Ardai Józsi boltja, Kacsa Miklós boltja, Náci hússzé­ke stb. Ez pedig már olyan falutör­téneti adalék, amit a fiatalabb nemzedék csak innen, Kálnási Árpád munkájából ismerhet meg. Fokozza az adatok hitelét és használhatóságát az egyes telepü­lések névanyagához kapcsolt átte­kinthető kül- és belterületi térkép- vázlat is. Ezek helyrajzi számainak segítségével az adatok jelentős része helyhez rögzíthető, mintegy élővé tehető. A kötetet lezáró szótár a névele­mek értelmezését, a források jegy­zéke pedig az ellenőrizhetőséget szolgálja kiválóan. Úgy vélem, hogy Kálnási Árpád munkájának ott a helye Szabolcs- Szatmár-Bereg megye valameny- nyi könyvtárában, és az egyéni érdeklődők könyvespolcain is. Honismereti és helytörténeti jelen­tősége pedig arra kötelez, hogy a volt mátészalkai járás 24 települé­sének általános és középiskoláiba még tanácsi vagy egyéb támogatás útján is eljusson ez a kézikönyv­számba menő munka. Balogh László A 25. Karikatúra­biennálén kiállított müvekből Tettamanti Béla: T öbbpártrendszer

Next

/
Thumbnails
Contents