Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-28 / 256. szám

1989. október 28 Emlékszavak Galambos Lajosról Születésének 60. évfordulóján, síremléke fölött G alambos Lajos most lenne 60 éves, s immár három éves sírja mellett emlékszünk rá. Itt nyugszik a nyíregyházi teme­tőben, azon a helyen, melyet szü­lőfaluja, Kótaj után a legjobban szeretett. Nem elbúcsúzni jött ide, hanem megpihenni, újra töl­tődni, és dolgozni. Azt hittük, minden sikerül, amikor ismert Szent Hallgatását törte meg az a tény, hogy 1986. márciusában Dudapesten a József Attila Szín­ház Stúdiószínpadán bemutatták Szerelmes égitestek c. színmű­vét. Barátai, pályatársai újra bá­torították, várták további szavát. Galambos azonban véglegesen elhallgatott. Az irodalomtörténészekre vár annak kimunkálása, hogy sorsá­nak alakulásában milyen közvet­len életrajzi mozzanatok, milyen lelki kondíciók és milyen más té­nyezők játszottak közre. Tény, hogy a fiatalabb olvasónemze­dék már nem tartotta emlékeze­tében Galambos nevét, s a régeb­biek is egyre kevesebbet emle­gették. Halálhírének fájdalmas riadalma fordította ismét az or­szág figyelmét rá. Mi történt? Miért nem váltotta be a hozzáfű­zött reményeket? Nem terhel-e mindannyiunkat felelősség érte, aki néhány esztendeje a legizgal­masabb epikát tette asztalunkra? S óhatatlanul munkál bennem a kérdés, hogy ez a város, ez a megye, ez az ország képes-e leg­tehetségesebbjét segíteni, alkal- mas-e az egyéni kiteljesedésre, az önmegvalósításra. Azt hi­szem, nem, ki elszürkül, ki hátat fordít. Egyik méltatója írta róla: „Ke­vés olyan írót ismer a magyar iro­dalom, aki oly konok kitartással, szenvedélyes hűséggel ragasz­kodott volna szent céljához, mint Ő.” Az ötvenes évek derekán kez­dődött a nagymérvű pálya, s egy évtized múlva már legmarkán­sabb képviselője volt nemzedé­kének. Egyre-másra jelentek meg vitát kavaró, drámai töltésű művei, a magyar irodalom leg­szebb hagyományait követő al­kotásai. Tamási Áron, Tersánsz- ki Józsi Jenő, Illyés Gyula öleli magához a Nyírség küldte „napszámosok fiát.” Hősei nagyot akarnak, kis és nagy ügyekben egyaránt meg­szállottak: rögeszmések, tánto­ríthatatlanok, kitartóak—tékoz­lók és kíméletlenek. Örvendezve ünnepelték. „Sza­bó Pálnak örvendhetett egykor így Móricz, aki Galambos Lajos­nak is írhatta volna üdvözlő so­rait: Maga erejéből adja amit tud, de nem azért adta bele Isten a vágyat és akaratot, hogy egy író­val több legyen... Hanem azért, hogy kimondja, amit más ki nem mondhat. Hogy hozzon valamit az élő igazságból, amely ott szunnyad a nép lelkében és életé­ben...” Mi történt? Csak kérdezni tud­tunk — a felelet bizonytalan, a jóvátétel lehetetlen. Véget ért egy élet és befejezetlen maradt egy életmű. Talán, ha tovább tűri, ha lett volna türelme várni! Mi már és most már tudjuk, hogy három évet kellett volna gyötör­nie, győzködni önmagát, hogy van még remény, hogy érdemes, hogy kell. Hiszen — hogy saját gondolataival folytassam — azok az emberek érdekelték, akik semmit sem akarnak, ami tegnapi, akik szüntelen csak az újat akarják, mert az a jobb. Hit­vallása ott gyökerezik Ady pró­féta szavaiban: A nagy Nyíl kilövi alóla kegyelmed egy-egy szép lovát, De ültesd szebb lóra az embert, Hadd vágtasson tovább, A végesség: hallhatatlanság S csak a Máé a rettenet, Azt Embernek, míg csak van ember, Megállni nem lehet. „Vele született vágya minden­kinek, lefojtva, vagy lefojtatla- nul, tudatosan, vagy öntudatla­nul, szüntelenül a nagyobbat elérni. Persze van úgy is, hogy a reménytelenség a mérhetetlen visszahúzó erők miatt elkap ben­nünket néha. De a hit órái azt mondják: az élet bármilyen kis részletét raga­dod meg, ha őszinte vagy, a ben­ne életre kelő emberek harca vajon nem a kor teljes érzetét adja-e? A gyáva lelkek reagál­nak az eseményekre, a bátrak kialakítják azt.” Galambos Lajos bátor ember volt, s szava veszett. Ma, évnapján, síremlékének avatásakor talán egy picit bátor­ságot gyűjteni, s az újért, a job­bért való konok akaratutói erőt meríteni jöttünk szűkebb hazájá­nak lányai és fiai. Egyik írásában azt mondja: „Szeretem az életet, a születést, a növekedést, a tanulást, a szerel­met, a küzdelmet, a halált.” Én nem szeretem a halált, én lá­zongok a fiatal értelmetlen, elté- kozolt életekért, én azt gondo­lom, hogy azért kell tennünk, úgy kell élnünk, és dolgozni, és csökkenjen a befejezetlen élet­mű, hogy kevesebb legyen a fia­tal emberek halála. S amikor megköszönöm a SZAÉV Vasbeton Leányvállalat vezetőinek és munkatársainak, hogy síremlék avatás apropóján emlékezzünk Galambos Lajosra, én az élő-, a dolgozó, a többet, jobbat akaró íróra, emberre em­lékezem. Csabai Lászlóné Budaházi István: Az élőknek ezt üzenem Képes Géza koszorújára ,Az élőknek ezt üzenem a fáradtaknak is: ez a világ az övék.” Miénk hát e versekkel teleírt pergamen, s miénk a gyász, a megkondult harang, a megírt és csillagos póznákra képzelt remény is. Miénk a versekkel teleírt pergamen — és estenként a fény halászt halászó üres hálója immár. Szombati gaíéria Nyírségi táj. (Soltész Albert tus rajza) Petőfi kézjegye, a Nyugtató és az angyalos címer Óvodamúzeum — nyitásra várva Óvodaműzeumot létesítenek Nyíregyházán. „A gyűjtőmunka eredményére megfelelő időpontban visszatérünk” — írtuk tavaly ősszel lapunkban. És most elérkezett a megfelelő időpont... A napokban ugyanis levelet kapott Harcsa Tihorné, a múzeum­szervező vezető óvónő, melyben arról értesítik: városképi jellegzetes­sége miatt műemléki védelem alá he­lyezték az illetékesek, a nyíregyházi Körte utcai óvoda épületét, ezzel a műemléki előírások a házra érvény­be léptek. Most érkezett el annak az ideje, amikor a Krúdy Gyula utcai óvodában összegyűlt anyagot át le­hetne költöztetni, a kiállításokat meg lehetne rendezni, és mielőbb meg le­hetne nyitni itt egy óvodamúzeumot — elsőként az országban. Gazdag és értékes már az eddig összegyűlt anyag is. Fontos doku­mentumokat, illetve azok másolatait sikerült megszerezni a levéltárakból, családi iratokból; bőséges a szemlél­tetőeszközök tára, sok könyvből le­het a tárlókba válogatni, és látványos ritkaságok is akadnak. Itt van Susztek Sámuel evangélikus tanító naplójá­nak másolata — 1830— 1846 között írta — benne beszámoló a kezdet kezdetéről: 1846-ban „Grenenczy András úr ünnepélyesen be vezette­tett a kisdedóvói választmány által, és november 23-án már a beírotl óvonczok a tanításban is részt vet­tek.” Négy fizetési kategóriába so­rolták a gyermekeket, a szegény szülők gyermekeit ingyen taníttat­ták. Az egész városnak szívügye volt a kisdedóvó megnyitása. A korabeli plakátok tanúsága szerint a város pénzéhez egyéb kútforrásokból is gyűjtötték az indításhoz szükséges summát, mégpedig „több rendbeli tánczvigalmak, színmutatványok „alkalmából”, „a főtanodákból szünnapokra haza érkezett helybéli tanuló ifjak és lelkes hölgyek.” A hűség próbáját játszották és Kisfalu­Kegyetlen ősz ismeretlen halottaink Időpont: 1944. október 15. után, de 26. előtt, Mátészalkán. Már el­hangzott a szerencsétlen Horthy- féle proklamáció, kezdetét vette a zöldingesek uralma, nyugat felé özönlött a front, de Mátészalka térségében még nem történtek harci cselekmények. Azokban az októberi napokban különösen kegyetlen volt az ősz. Szálkái leventekorúak bujkáltak az Ócska-Kraszna környékén, máso­kat elhajtottak Ausztria felé, meg a Felvidék ismeretlenségébe; leven­ték, munkaszolgálatosok, katona- szökevények húzódtak meg biz­tonságosnak vélt házaknál, ember­séges magyar családoknál. Katonaszökevény volt Löké Sándor és Balogh Ferenc honvéd is, akik az akkori Nagy-végen Fülöp Istvánná házánál találtak menedé­ket. Élelmet, civilruhát kaptak — majd besúgás alapján elfogták őket és még aznap délben mindkettőjü­ket kivégezték, a Piac téren. Egy másik kivégzésről a szemta­nú, Sz. Ferenc így emlékezik: „— Ott voltam a tragédia színhe­lyén. A Kálmán-patika sarkán és az út másik oldalán, a későbbi Kádár­féle bordélyüzlettel szemben lévő villanyoszlopra kampót vertek és egy tiszt, nem tudom milyen rend­fokozatú, saját kezűleg akasztotta fel a két szökött katonát. Rengeteg ember volt a színhelyen, magyar és német katonaság és civilek. A ma­gyar katonák sírtak, amikor bajtársai­kat kivégezték! Az egyik hófehér volt, nem tudott szólni semmit. A másik odaszólt a közelben álló ka­tonának: — Bajtárs, ezeket a fény­Korabeli felvétel. Egy a sok közül... képeket juttasd> el családomnak Csíkszeredára. Értük halok meg!" A holttestek napokig függtek a vülanyoszlopokon — elrettentésül. Mellükön ott lógott a kézzel írott tábla: „— így jár minden katona- szökevény!" Később F. Sándor te­mette el őket a régi református temetőben. Ebben az időben több kivégzés is történt a városban, szin­tén akasztással. A Forrás utca — mai József A. utca végén, a Weisz Kálmán-féle kocsmával szemben szintén két szökött katonát koncol- tak fel. (Korábban. Mátészalkán akasztották fel Szőke András és Gaál Sándor szálkái ületőségű katonákat is, előbbit helyben, az utóbbit Vásá- rosnaményban.) A hóhérok, a fentebb említett tiszt és tábori csendőrök voltak. A besúgó személyéről a korabeli saj­tó, 1945. december 4-én így ír: „.....A nyíregyházi Népbíróság .... tárgyalta .... Lajos 51 éves máté­szalkai lakos népellenes bűnügyét. ....beismerte, hogy a két szökött katonát feljelentette. Azzal védeke­zett, hogy nem tudta, hogy ennek a feljelentésnek ilyen tragikus követ­kezményei lesznek. A nyíregyházi Népbíróság ....Lajost 10 évi kény­szermunkára és politikai jogainak 15 évre való felfüggesztésére ítél­te." (Nevezett vezetéknevét a hoz­zátartozók iránti tapintatból nem közöljük, de azt Mátészalkán min­denki tudja. Tudomásunk szerint a börtönben állítólag megőrült, ott is halt meg.) Löké Sándor, Balogh Ferenc, Csá­kány József magyar katonák (a töb­biek nevét eddig nem sikerült iden­tifikálni) hősi halottak. A közelgő Halottak napján gyújtsunk egy szál gyertyát ismeretlen szeretteink nevében is. Nyéki Károly dytól A fösvényt. A kisdedóvó tőké­jének gyarapítására három előadást tartottak „a boldogító célt tekintve” bátorkodtak „a nagyérdemű közön­ség hazafiúi pártfogásába ajánlani” magukat. Lakossági gyűjtést is vé­geztek a kisdedóvó javára, az ado­mányokat a Nyugtatónak nevezett nyomtatott számlával ismerték el. Az első óvó lépteit hosszan vi­gyázta a kisdedóvó-képzőintézet igazgatója Ney Ferenc, könyveket küldött ide, és afféle használati utasí­tást a polgármester számára, mire van szükség, mit szerezzen be. A kisdedóvás ügyében beadvánnyal fordultak a „Minister úrhoz”, az első aki aláírta a kérelmet, maga Ney Ferenc, de a többszáz kézjegy között megtalálható a Petőfi Sándoré is. A korabeli dokumentumok megőrizték például az akkori Házirendet, vagy A dajka kötelessége című passzust, il­letve a gyermeknevelés alapelveit. Csupa erkölcsös, nemes, jószándékú elvet tartottak fontosnak mint pl. a szülői, testvéri szeretet, jótékonyság, engedékenység, hála, szülői tiszte­let, stb. Az 1852-ből megőrzött lista sze­rint 95 gyermek járt óvodába: „R. Catholicus 16,. Ag.evang. 57, helv.reform. 10, óhitű 2 és izraelita 10,” Kilenc tót, a többi magyar, több a fiú, mint a lány. Valóságos gyöngyszem, ipartör­téneti érdekesség a most védetté nyilvánított Körte utcai ház építésze­ti aktája, kivált Szuchy József ács­mester és fia építkezési naplója. Pá­lyázaton-nyerték el az építés jogát, a biztosítékot a tőkeerejükről le kellett tenni a város kasszájába, és csak az épület végleges átadása után kaphat­ták vissza, 1905-ben. Több pályázó is volt, és jellemzi a kor versenyszel­lemét, hogy a tervben szereplő 12 ezer 019 koronából 7.23 százalék en­gedményt adott a mester a városnak. Vannak immár különlegesnek számító anyagok is a gyűjtemény­ben. A 96 éves dr. Friedmann Sán- dorné, Wagner Etelkához „csoma­golópapírként” jutott el a Kelet- Magyarországnak az a száma, mely­ben a gyűjtőakció megkezdéséről tudósítottunk. Számára igen becses,' kegyelettel és szeretettel őrzött tár­gyakat ajánlott most fel boldogan az óvodamúzeumnak, ahol — mint írja „ méltó helyen lesznek a fényképek, bizonyítványok, pl. édesanyja óvó­női oklevele 1897-ből. Számos jelentős dokumentum meséli majd el az utókornak a kis­dedóvás történetének állomásait, pl. az első óvónő Gömöri Ilona megjele­nését; azután dr. Jurányi Imréné munkáját a második világháború után, amikor a romokból újra óvodát teremtett. Vagy itt van pl. egy ma már humoreszknek beillő utasítás: „Felhívom Ovonő Úrnőt, hogy Sztá­lin elvtárs 70. születésnapjára tett felajánlásáról egy példányt megkül­deni szíveskedjen. Kelt 1949.” Többszáz tárgy gyűlt össze a leen­dő múzeum számára, igyekeznek mindent megszerezni, ami az óvodai életre jellemző volt. Lehetőség sze­rint különböző korszakokból való tárgyakat, eszközöket. Babakocsiból nyolcfélét sikerült begyűjteni, van köztük egy „fapados” is. Az egyik szemléltetőeszköz-készletet tetőfe­dés alkalmával egy elhanygolt pad­láson fedezték fel, az valódi érték­mentés volt. Az érdekesebb tárgyak között található egy kilencven éves írógép, a N°7-esként került Magyar- országra, és van már csikótűzhelyük is, azután gyermekfektetők más-más korból, és megkapták Martonvásár- ról azt a portrét, amely a Brunszwik nővéreket, Józefint és Terézt (az első magyar kisdedóvó alapítóját) ábrá­zolja, amelynek eredeijét Köpeczi Béla hozta Franciaországból és most a Beethoven-kiállításon látható. Bár a gyűjtemény máris igen je­lentősnek mondható, néhány tárgy még hiányzik. Főként óvodai gyer­mekkönyveket keresnek, dalos, ver­ses, és játékokat leíró köteteket, to­vábbá a század elejéből származó szakkönyveket, azon kívül régi ba­bákat, régi óvodás táskát. Nagyon fontos volna, hogy hozzájussanak négy szemléltető képhez, ami egy 15 részes sorozatnak a tartozéka, és 1916-ból való. A többi megvan, de a Betlehemesek, A húsvéti nyulacs­kák, a Mulatnak a bogarak, valamint a Piroska és a farkas című képek hiányoznak. Ugyancsak múzeumba kívánkozik az Óvodai angyalos cí­mer, amin „Községi óvoda” felirat volt olvasható — remélik, valahon­nan csak előbukkan, jelentkezik va­laki, aki tud róla, vagy megőrizte. Az is valószínű, hogy vannak további értékes tárgyak magánszemélyek tu­lajdonában, melyeket majd mégis­csak átadnak, hiszen múzeumban" van a helyük. Nemes dolog ilyen pénzszűke vi­lágban, hogy a Nyíregyházi Városi Tanács művelődési osztálya erejé­hez mérten anyagi téren is felkarolta az óvodamúzeum ügyét. így sikerült olyan komoly gyűjteményt létrehoz­ni, amit ma már országos szaktekin­télyek is számontartanak. És ha már itt van ez az anyag, jó lenne, ha a gyors döntés a múzeum megnyitásá­ról mielőbb megszületne. Ha lehe­tünk, akkor hadd legyünk mi az elsők az óvodamúzeumunkkal! Baraksó Erzsébet U Kaiét ■ a HHBllärflrSal hétvégi melléklete 8^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents