Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-04 / 234. szám

4 Kelet-Magyarország 1989. október 4. Útlevél és vízum nélkül: nem! Utasforgalom felfüggesztése Azonnali hatállyal felfüg­gesztették kedden azt a meg­állapodást, amelynek értel­mében az NDK állampolgá­rai mindeddig útlevél és ví­zum nélkül utazhattak a szomszédos Csehszlovákiába. Az ADN hírügynökség ál­tal bejelentett intézkedés a csehszlovák és az NDK-beli hatóságok között folytatott konzultáció nyomán szüle­tett. Ennek értelmében „ide­iglenes jelleggel, azonnali ha­tállyal felfüggesztették NDK- beli állampolgárok részére a Csehszlovákia és az NDK kö­zötti útlevél- és vízummentes utasforgalmat”. Az intézkedés indoklása­ként a hírügynökség közölte: az NDK rendelkezésére álló jelentések szerint bizonyos NSZK-beli körök további provokációkat készítenek elő az NDK megalakulásának 40. évfordulója kapcsán. E pro­vokációk a nyugalom és a rend ellen irányulnak. Csehszlovákia és az NDK 1971-ben kötött megállapo­dást a „békehatáron” át bo­nyolódó utasforgalom egy­szerűbbé tétele érdekében Azóta mindkét ország polgá­rai egyszerűen személyi iga­zolványuk felmutatásával, útlevél, illetve vízum nélkül léphették át a másik ország határát. 725 ezer tagja van az MSZMP-nek Az idén mintegy 78 ezer­rel csökkent az MSZMP tag­létszáma, miközben csak 2600-an léptek be a szerve­zetbe — közölték az MTI munkatársának érdeklődé­sére az MSZMP KB pártpoli­tikai osztályán. Elmondták, hogy az idén január 1-jén 800 ezer tagja volt az MSZMP-nek, október 1-jén pedig mintegy 725 ezer. A taglétszámcsökkenés az egész országban nagyjából Kiutazhatnak Prágából a menekültek Az NDK kormánya kedden elhatározta, hogy megengedi a kiutazást az NSZK-ba mindazoknak az NDK-állam- polgároknak, akik áttelepü­lési szándékkal tartózkodnak Szöul—Varsó Diplomáciai kapcsolatok Dél-Korea és Lengyelor­szág hamarosan felveszi egy­mással a teljes értékű diplo­máciai kapcsolatokat — kö­zölte kedden a szöuli sajtó, Csői Ho Dzsung külügymi­niszter nyilatkozata alapján. A dél-koreai lapok szerint a döntést a múlt héten hoz­ták meg New Yorkban, ahol az ENSZ-közgyűlés üléssza­kán részt vevő Csői Ho Dzsung találkozott Krysztof Skubiszewski lengyel kül­ügyminiszterrel. Gardelli bosszankodott Botrány a lakosztálynál Mint erről lapunkban be­számoltunk, október 1-jén a zenei világnapon Nyíregyhá­zán, a szabadidő- és sport- csarnokban tartott hangver­senyen Lamberto Gardelli világhírű karmester vezé­nyelte Verdi Rekviemjét. A neves karmester fellépését azonban megzavarta egy kellemetlen epizód. A mesternek a szabadidő­csarnok vezetői az MSZMP megyei bizottsága által fenn­tartott és szálláshelyként hasznosított vendégházban foglaltak lakosztályt, vala­mint kísérete tagjait is itt helyezték volna el. Gardelli mester azonban nem tudta igénybe venni Nyíregyházára érkezése után az előre lefog­lalt lakosztályt, mert a ven­dégház vezetője nem volt ott, vagy más időpontban várta a vendéget. Mi történt tulajdonképpen ? Dr. Mikola Andrásné, a gazdasági szervezet vezetője adott tájékoztatást az igen kellemetlen ügyről. Elmond­ta, ő maga személyesen is járt a gondnokságon és fel­hívta a figyelmet, hogy nem akármilyen vendég érkezik és tegyenek meg mindent a méltó fogadására. Sajnos, en­nek ellenére a neves vendé­get senki sem fogadta, aki bosszankodva távozott a helyszínről, mondván, ba nem talál megfelelő szállás­helyet, esetleg lemondja a nyíregyházi vendégszerep­lését. Ez — az elkerülhetet­len kultúrbotrány mellett — körülbelül egymillió forintos ráfizetést jelentett volna a szabadidőcsarnoknak, aminek a céhj ét valakinek állni kel­lett volna. Szerencsére Gardelli mes­ter mégsem maradt szállás nélkül, elfogadta és alkal­masnak találta a Korona Szálló egyik lakosztályát, így a hangverseny, illetve a mes­ter vendégszereplése nem maradt el. De az eset meg­bocsáthatatlan — fogalmazott dr. Mikola Andrásné, ez nem csak ránk, hanem az egész megyére, a városra rossz fényt vet és megenged­hetetlen a jövőben. így a legtermészetesebb, hogy fegyelmi eljárást kezde­ményezett a vendégház ve­zetője ellen. A döntés meg­hozatalára ezután kerül sor P. G. PATEX FROTTIER RT FELVESZ: — női munkaerőket 3 műszakba: szövő, hurkoló szövő-előkészítő munkakörökbe. Kezdőket betanítunk, betanulási idő 3—6 hónap. Kereset: betanulási idő alatt 5000—5500,— Ft/hó, betanuás után, teljesítménytől függően 15 000,— Ft-ig. — 1—2 műszakba varrót, (frottier törülközők szegésé­re) minősítőt. Kezdőket betanítunk, betanulási idő 3 hónap. Kereset: betanulási idő alatt 4600,— Ft/hó » betanulási idő után teljesítménytől függően 8000,— Ft-ig. — férfi munkaerőt 1—3 műszakos munkakörbe — anyagmozgató — üzemi lakatos — szövő gépmester — fonalfestő — esztergályos — fűtő, segédfűtő munkakörökbe. Bér: megegyezés szerint. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Budapest, XIII., Fáy u. 81—83. Tel.: 129-0050/135. Vidékiek előzetesen levélben jelentkezzenek, melyre részletes tájékoztatót küldünk. Levélcím: PATEX Ffottier RT. Budapest, Pf.: 391. 1394. ________(Bp. 5331) a prágai nyugatnémet nagy- követségen — ezt este sebté­ben összehívott sajtóértekez­leten jelentette be Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a Kancellári Hivatal vezető­je. A miniszter egyúttal nagy megkönnyebbülésének adott hangot az utóbbi drámai órák nehéz tapasztalatai után­Seiters szerint erről egyfe­lől Adamec csehszlovák mi­niszterelnök tájékoztatta te­lefonbeszélgetésben Helmut Kohl kancellárt, aki beteg- szabadságát megszakítva je­lenleg a nyugatnémet fővá­rosban tartózkodik. Másfelői Horst Neubauer, az NDK ál­landó bonni képviseletének vezetője a Kancellári Hiva­talt felkeresve közölte a dön­tést Seitersszel. A menekül­tek az NDK államvasútjá- nak, a Reichsbahnnak a sze­relvényein utaznak az elő­zőkben bevált megoldásnak megfelelően Prágából az NSZK-ba. Az első vonat kedd este 20 órától vár indu­lásra. egyenletes, nincsenek kirívó területi egyenlőtlenségek, csak tizedszázalékos eltéré­sek. Eszerint az iparosodott megyékben, amelyekben mos­tanában nagyobb a feszült­ség — így például Borsod­ban, Komáromban és Bara­nyában — valamivel na­gyobb a pántból kikerülőik szá­ma, mint a keleti megyék­ben. A budapesti taglétszám­változás az országos átlag­nak felel meg. A gazdálkodási osztálynak arról nincs pontos adata, hogy hányán tartják vissza tagdíjukat. Becslések szerint mintegy 8—10 ezren nem fi­zetnek tagdíjat, ők valószí­nűleg várakozási álláspontra helyezkednek a kongresszu­sig. Ez a jelenség főképp Bu­dapesten tapasztalható. Any- nyi azonban bizonyos, hogy míg áprilisban 97 millió fo­rint tagdíj folyt be a párt­kasszába, addig augusztus végén már csak 79 millió. Sevardnadze elutazott New York-ból Eduard Sevardnadze szov­jet külügyminiszter kedden elutazott New Yorkból, ahol a szovjet delegáció élén részt I vett az ENSZ-közgyűlés 44. ülésszakának munkájában. ; A szovjet diplomácia vezető­je a továbbiakban Nicara- . guában és Kubában tesz lá­togatást. Román felhívásra Az MSZMP határozott nemmel válaszolt... Valamennyi keddi lengyel napilap feltűnő találásban, és nagy terjedelemben számol be Kótai Géza Népszabad­ságban megjelent interjújá­ról. A magyar politikus eb­ben feltárja, hogy az MSZMP határozott nemmel válaszolt arra a román felhívásra, amely Lengyelország bel- ügyeibe való közös beavat­kozásra szólította fel a szo­cialista országokat, miután Varsóban a Szolidaritás kép­viselője kapott kormányala­kítási megbízást. A lapoik kiemelik, hogy Kótai Géza szerint Magyar- országon nem kerülhet ma sor olyan lépésekre, mint 1968-ban Csehszlovákiában, vagy 1981-ben Lengyelor­szágban. Holtan találták az eltűnt kislányt Kedden a déli órákban megtalálták a pénteken el­tűnt esztergomi kislány, a 2 és fél éves Pócsik Nikolett holttestét. Miután az eddigi, nagy apparátussal folytatott nyomozás eredménytelen volt, kedden a városi rend­őrkapitányság és segítőik is­mét az eltűnt kislány laká­sának körzetére összpontosí­tották a kutatást. Arra kér­ték a környék háztulajdono­sait, hogy velük együtt újra tüzetesen vizsgálják át por­tájukat, a kerteket, a pincé­ket, a ciszternákat. Ez az akció szomorú eseménnyel zárult: Pócsikék szomszéd­jának kertjében egy 1,5 mé­ter mélységű emésztőgödör­ben leltek rá a gyermek holttestére, miután a kislány nagymamája rábírta szom­szédjukat, hogy szivattyúz­zák ki a vizet az emésztőgö­dörből. Amikor a víznívót minimálisra csökkentették, a 32 centiméter átmérőjű cső­ben megpillantották a kis­lány élettelen testét. Noha az előző napokban is többször benéztek, bevilágítottak a ciszternába, nem láthattak semmit, mert a víz még nem dobta fel a holttestet. A vizsgálat eddigi feltéte­lezése szerint a gyermek va­lamilyen módon belecsúsz­hatott az emésztőgödör fel­színre nyíló szivattyúcsövé­be, s megfulladt. A rendőr­ségi helyszíni szemle még a kedd késő délutáni órákban is tartott. A rendőrorvos a kislány holttestét a helyszí­nen megvizsgálta, de bűn- cselekményre utaló jelet nem talált. Ennek kizárását azonban majd csak a bonco­lás után lehet megállapítani. (Fele) Barátomnak! Lehet, hogy politikai elv­barátaim nem értenek majd velem egyet, de őszintén megmondom: én szurkolok nektek! Nyilatkozataitok, előadásaitok után csettint- getek magamban, s azt mondom: Ez az! Csak így tovább! Igaz, én a Ti megfogal­mazásotokban egy kom­munista vagyok, akit egye­sek majd „beledöngölnek”, mások „menesztenek”, s azt is tudom, hogy felelnem kell még ’48-ért, ’56-ért és ’68-ért is. Jogos, hisz ’68- ban már én is „fegyvert fogtam”, lévén, hogy nyolc­évesen indiánosdit játszot­tam. Persze a kommunisták felelőssége — szerintetek — egyetemleges, s én bár­hogy is tiltakozom, a nép már úgy sem hisz nekem! (Ez utóbbit Tőletek tudom, Ti meg — gondolom — a néptől.) Hát igen! Ilyen ez a vi­lág! Én az elmúlt 40 évben, elnyomva a népet haszon- élvezője voltam ennek a társadalomnak, s mint kom­munista, meggazdagodtam. Igaz, hogy „megtakarított ösztöndíjamból” nem sike­rült BMW-t vennem, a So­ros (Űr) sem támogat havi apanázzsal, de a lényeget ez nem érinti, ugye! Az ítélet ugyanis, hogy az MSZMP-tag (legyen az tanár, munkás, vagy köz- tisztviselő) a nép ellenében kizárólagos haszonélvező­je volt ennek a társadalom­nak — szerintetek — még igaz! S ezt Ti, mint a nép hangos lelkiismerete, ter­mészetesen képviselitek. Én ezért is szurkolok nektek! Csak így tovább! Ti demokraták vagytok, akik nem félnek, bár néha az az érzésem, hogy félel­met keltenek, de tudom, hogy érzékenynek lenni csak nektek van Jogotok. Ebben a játékban „tiszták” csak Ti vagytok. S ha Ti mondjátok, hogy... nem kommunista kormánynak kell majd felülről forradal­mi úton megváltoztatnia a gazdasági és társadalmi szerkezetet és az államot magát...” — ez demokra­tikus fejlődés, ha én mon­dom ugyanezt — a „nem” szó elhagyásával, akkor ez egy rossz emlékű diktatúra perspektívája. Ha Ti mond­játok, hogy „népszavazást”, az a népakarat tolmácsolá­sa, ha én mondom, akkor ez a hatalom átmentésére tett „átlátszó”, népellenes praktika. Hát igen! Ilyen ez a vi­lág! A nép egyszerű fia küzd a démonnal. Én már csak azért is szurkolok Nektek! Csak így tovább! Ti polgári demokraták vagytok, ami annyit tesz, hogy polgári demokráciát akartok. Igaz, én hazug, képmutató lévén nem gon­dolom, hogy ez lehet ha­zánk válságának egyedül üdvözítő megoldási módja, bár sejtem, hogy ez amo­lyan kommunista taktika, ami miatt szintén kirekesz­tődöm. Bár azért bujkál bennem a kisördög, tényleg van realitása annak, hogy mi Svédország legyünk ? Tényleg nem lesz majd sze­génység, félelem, terror? De tudom, ez egy sztálinis­ta észjárása csupán, mely a népben fel sem merül. Szóval én csak azért szurkolok Nektek! Csak így tovább! Mutassátok csak magatokat! Mondjatok el minél többet magatokról. Cselekedjetek! Mert a sokak szimpátiá­ját kivívott kezdeti lépései­tek után úgy tűnik szá­momra, magatok is rálép­tek saját aknáitokra, s las­san kiderülnek látens cél­jaitok. Amelyek tisztázódá­sa után az eufóriából ki­józanodott emberek reáli­sabb képet alkothatnak ró­latok. S a holnapi választáshoz, — hogy az tényleg válasz­tás legyen — ez is kell! Juhász Ferenc Zöld jelzés a reformok támogatására (Folytatás az 1. oldalról) zös költségvetéshez való hoz­zájárulás arányában bizto­sítják ezt az összeget. A közösség 12 országa ál­tal így együttesen biztosítan­dó 3Ö0 millió ECU (majd­nem 330 millió dollár) a fe­lét képezi annak a minimá­lis összegnek, amelyet az ak­ciót összehangoló EK-bi- zottság javaslata értelmében a 24 tőkés ország együttesen nyújt majd jövőre (a Len­gyelországnak szóló rendkí­vüli élelmiszersegélyen felül) a reformok útján haladó két közép-európai országnak. A bizottság által szeptem­ber 26-án előterjesztett terv öt területet jelölt ki a Nyu­gat segítségnyújtására: élel­miszersegély (csak Lengyel- országnak, s a 600 millió ECU-s csomagon kívül) a pi­acra jutás előmozdítása a két ország árui részére, a tőke- beruházások, vegyes vállala­tok alapításának előmozdítá­sa, környezetvédelem és szakmai oktatás, elsősorban menedzserképzés. A Minisz­teri Tanács egyetértett ezek­kel a célokkal, s így a brüsz- szeli bizottság megkezdheti a gyakorlati lépéseket e támo­gatás megszervezésére. Miskolcon, a MEGITER Kft. harckocsivontatókat alakít át polgári célra. A volt honvédségi járművet hidraulikus toló­lappal szerelik fel, s a közeljövőben bemutatják a várható megrendelőknek. A polgári célra nem alkalmas részegysé­geket a Borsodi Vaskohászati Tröszt gyárainak adják el, ahol azokat beolvasztják. (MTI fotó: Kozma István) Hitel a tőkés export támogatására (Folytatás az 1. oldalról) év. Hátulütője a dolognak, hogy ha a termelő taktiká­zik, magasabb áron szeretné termékét eladni, akikor nem kap bankgaranciát az eladás­ig és hitelt se. A másik hitelakció a ma­gán és kisvállalkozások fej­lesztéseket szolgálja. Itt a hitel negyedét a Magyar Nemzeti Bank, a többit a kereskedelmi bánik adná a hatvan dolgozónál keveseb­bet foglalkoztató kisvállalko­zóknak. Ez független attól a Világbank által finanszíro­zott fejlesztési programtól, melyet már korábban meg­hirdettek az ipari feldolgozás és szolgáltatás élénkítésére. Október 30-tól indul a pri­vatizációs kölcsönakció is, amely kombinálható lenne az újrakezdési kölcsönnel, de ezeh még dolgoznak a szak­emberek. (Szilágyi)

Next

/
Thumbnails
Contents