Kelet-Magyarország, 1989. október (46. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-04 / 234. szám
1989. október 4. Kelet-Magyarország 5 Megszámozva R engeteg ember gyűlt Sssze egyik reggel a nyíregyházi vasútállomáson. Legtöbben a Hajdú expresszre vártak és ott találgatták, merre induljanak a peronon, vajon hol fog megállni az a kocsi, ahová szól a helyjegyük. Az ismert zene után megszólalt egy női hang a hangszórókból és nagy meglepetésemre nemcsak annyit jelentett be, hogy hányadik vágányra fut majd be a vonat. Felsorolta, hogy hányas szá- múak és a szerelvény melyik részén találhatók az elsöosz- tályú kocsik, valamint a má- sodosztályúak. Ezt eddig kevés helyen hallottam, de szerintem jó, hogy divatba jött. Nem kis lótás- futást, kocsikeresgélést lehet vele megspórolni. (szilágyi) FOGADÓÓRAK. A nyíregyház zi tanács vb-hivatalának elnöke, dr. Bárány János fogadóórát tart október 4-én 15-től 18 óráig hi- vatali helyiségében. Október 5- én 7,30—11,30 és 13—17 óra közön a vásárosnaményi tanács elnök- helyettese, Miklós Elemér is hivatali helyiségében fogadja a panaszosokat. Ugyanezen a napon a mátészalkai tanács elnök- helyettese, Kárpáti Tibor szintén fogadóórát tart 8-tól 10-ig, valamint 16-tól 17,30-ig. A KOMPLEX SZAMOK egy lehetséges bevezetése lesz a témája annak a rendezvénynek, melyet a Bolyai János Matematikai Társulat szervez október 5-én délután 2 órától a Tanárképző Főiskola 7. sz. előadójában. A FALUSI TURIZMUSRÓL hallhatnak sok-sok információt, s mondhatják el igényeiket, véleményüket az érdeklődők október 6-án délután 2 órakor Tarpán a pártház nagytermében Csáki Csaba, a Falusi Vendégfogadók Országos Szövetségének elnöke lesz a vendég, így azoknak: is tud ötletekkel, tanácsokkal szolgálni, akik a falusi turizmusba, vendégfogadásba szeretnének bekapcsolódni, akik saját házukat is hajlandók ilyen célokra felhasználni. Minden bizonnyal megfogalmazzák azokat az igényeket is, hogy mivel tudná az állam segíteni a falusi vendégfogadók ügyét. ASZFALTOZÁSI MUNKÁKAT végeztet a Közterület-fenntartó Vállalat Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utcán a posta és az Egyház utca között. Az aszfaltozás október 4-én délelőtt 9-kor kezdődik, s előreláthatóan két hétig tart. Kérik a járművezetőiket, az említett útszakaszon óvatosan közlekedjenek. ŰJABB KIÁLLÍTÁS NYÍLIK Nyíregyházán a Képcsarnokban. Október 5-től, az Erdélyből áttelepült, jelenleg Nyíregyházán élő Madarassy György Tamás festőművész képeit láthatják az érdeklődők. A tárlat október 15-ig tart nyitva. BALESETMENTESEN. A SZÁÉV két tehergépkocsi- vezetőjét hétfőn kis ünnepségen köszöntötték balesetmentes közlekedésük alkalmából. Fábián József eddig 1 millió 250 ezer kilométert hajtott baj nélkül, míg Matyasovsz- ki József 1 millió kilométert- Az elmúlt évtizedekben mindketten több ezer tonna építőanyagot szállítottak a munkások keze alá. Emlékműavatás A két világháborúban elesettek tiszteletére emlékművet avat Baktalóránthá- zám, október 6-án fél ötkor, a római katolikus plébánia mögötti téren a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete. Az eseményre ezúton hívják meg az első és a máA diáikönkormányzat és a diákmozgalom megszervezése, továbbfejlesztése céljából a megyei tanács művelődési és ifjúsági főosztálya pályázatot hirdet középiskolások részére. Nevezhetnek iskolai diákönkórmányzati szervek, munkaközösségek, pedagógusok, diákközösségek már működő programmal, diákönkormányzati, szervezeti rendszerrel, gyakorlati tevékenység, vagy a további elképzelések bemutatásával. A pályázatot óktóber 20-ig lehet benyújtani, legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelemben a meghirdető főosztályinak. Az elnyerhető támogatások ősz- szege 10 ezertől 30 ezer forint. Irodalmi pályázatot írt ki a megyei pedagógiai intézet, szintén középiskolások számára. Versben, prózában — portré, riport, színdarab, novella, bármely irodalmi műfaj — pályázhatnak azok a fiatalok, akik segítséget tudNyereményjegyzék az 1989. október 2-án megtartott szeptemberi hatos lottó tárgynyereménysorsolásról, melyen a szeptemberi hatos lottószelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (4000 Ft). B Volkswagen Golf tip. személygépkocsira szóló utalvány. C Maruti 800 tip. személy- gépkocsira szóló utalvány. D Szerencse-utalvány (30 000 Ft). E SANYO rádiómagnó. F Vásárlási utalvány (7000 Ft). G Vásárlási utalvány (5000 Ft). 3 684 927 e 4 244 885 f 3 709 273 d 4 257 058 g 3 770 138 e 4 281 404 e 3 879 695 f 4 305 750 g 3 916 214 g 4 330 096 f 3 964 906 f 4 342 269 g 3 977 079 g 4 451 826 f 3 989 252 f 4 463 999 g 4 013 598 g 4 524 864 e 4 025 771 g 4 537 037 f 4 098 809 e 4 561 383 g 4 123 155 e 4 597 902 e 4 208 366 e 9 308 853 g Baktalórántházán sodik világháborúban elpusztult hősi halottak megyénkben élő hozzátartozóit, barátait, ismerőseit. A tervek szerint az emlókműava- táson Lezsok Sándor, az MDF országos elnökségének tagja mond beszédet. nák nyújtani írásművükkel a szenvedélybetegségeik elleni küzdelemhez. A téma ugyanis az egészséges életmód kialakításának lehetősége, értelmezése. A pályaműveket november 30-ig lehet beküldeni, legfeljebb 15 gépelt oldalon Nyíregyházára, a Búza utca 5. szám alá. TÜRA A BÜKK-HEGY- SÉGBEN. A nyíregyházi Pedagógus Természetbarát Egyesület gyalogtúrát szervez október 7-én a Dédestapol- csány — Mályinka — Bánkút — Bálvány — Má- la-bérc — Nagyvisnyó útvonalon. A kirándulók a Bükk-hegységbe autóbusszal utaznak el, amely 6,30 órakor indul majd a 4. sz. általános iskola elől. Az érdeklődők jelentkezhetnek az egyesület címén (Pacsirta u. 27. sz.) vagy a 18-977-es telefonszámon. A ráadás nyereményt — hatnapos kétszemélyes utazást Brazíliába decemberben, 425 000 Ft értékben — a 10 246 174. számú hatos lottószelvény tulajdonosa nyerte. A nyertes szelvényeket 1989. október 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest, V.,' Münnich FI u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyerményjegyzék október 9-től megtekinthető az OTP-fió- kokban, a totó-lottó kirendeltségekben és a postahivatalokban. 9 321 026 f 9 588 832 e 9 345 372 g 9 601 005 g 9 357 545 e 9 613 178 e 9 381 891 f 9 625 351 e 9 394 064 g 9 637 524 e 9 406 237 g 9 661 870 g 9 418 410 f 9 674 043 f 9 430 583 f 9 698 389 g 9 442 756 g 9 710 562 g 9 454 929 e 9 734 908 g 9 467 102 g 31 658 481 a 9 576 659 g 44 914 878 g A könyvbarátok nagy érdeklődésére tart számot az SZMT Központi Könyvtárának a nyíregyházi szakszervezeti napok keretében megrendezett kiárusítása, melyen még ma 8-tól 18 óráig a fölös példányokból 5—10—20 Ft-os egységáron vásárolhatók könyvek. (Balázs) Pályázatok középiskolásoknak GYORSLISTA Szakái, az szabál ' A japán Kokushikan egyetem megköveteli diákjaitól. hogy a magatartási szabályokat állandóan magukkal hordják, lehetővé téve, hogy a pihenés perceiben is meditáljanak az egyes passzusokon — írta a Panoráma. íme, néhány előírás: — A diák szeme a lélek tükre. A rossz gondolatok rontják a szemet. — Szünetben a diák köteles nyugodt helyre vonulni, hogy magatartásának javításán elmélkedjen. — Órán és tízpercben tilos a lányokhoz szólni. Ugyancsak tiltott a hazárdjáték, a dohányzás és a köpködés — A tanulás kemény feladat. Éppen ezért a diáknak, mint a jó katonának, egyenesen, feszes vállal, vigyázz- ba kell állnia akkor, amikor tanárát megszólítja. Satöbbi. Ahány ház, annyi szokás. Van, aki a marsallbotot hordja magánál, van. aki csak a szolgálati szabályzatot. CIPÖMÉRETVÉTELT rendez a Mozgáskorlátozottak Egyesületében (Nyíregyháza, Körte u. 19.) október 4- én fél kilenctől a Debreceni Általános Szolgáltató Ipari Szövetkezet. Az orthopéd cipőik társadalombiztosításra rendelhetők, az igényjogosultak vény nélkül is jelentkezhetnek. A MN Helyőrségi Klub (Színház út 2. sz.) smink tanfolyamot szervez a manöken-, művész-, divat- és kozmetikus pályán dolgozók, vagy dolgozni kívánók részére. A tanfolyam vizsgával zárul és bizonyítványt ad. Jelentkezni személyesen, vagy a 10-149 telefonszámon is lehet, október 8-ig. (2848) A Móricz Zsigmond Színházban a Rinocéroszok című darabot próbálják a színészek. A a Stúdió ’89 kamerája. AZ ORSZÁGOS B&KEITA- NÁCS választmányának Sza- bolcs-Szatmár megyei tagjai tanácskoztak kedden délután Nyíregyházán, a népfront székházában. Napirenden szerepelt a Béketanács megyei szervezetének létrehozása, valamint megvitatták, milyen taktikát kövessenek a júliusban megtartott békekonferencia után. A tanácskozáson részt vett Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára is. BÉLYEGBLOKK AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKÉRE. A Magyar Posta október 6-án! „Az Aradi Vértanúk emlékére” elnevezéssel. 20 forint plusz 10 forint értékű feláras bélyegblokkot bocsát forgalomba. A bélyegblokk Kékesi László grafikusművész terve alapján 229 300 fogazott és 4700 foga- zatlan példányban, több színű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készült. A bélyegblokkon a Kossuth-cí- meren, valamint a 13 aradi vértanú képén kívül Zala György aradi emlékművének Szabadság-alakját megjelenítő szoborkompozíció látható. EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI előkészítő tanfolyamot indít a Bessenyei György Tanárképző Főiskola angol, biológia, fizika, földrajz, francia, magyar, matematika, rajz, tanító (magyar), tanító (matematika) és testnevelés tantárgyakból. Érdeklődni a fő- ’sitoia főigazgatói hivatalában CG 4 es szoba) vagy telefonon (15-222/153) és levélben is lehet. A tanfolyamok feltételeit a szabolcsi középiskolák már megkapták. „SZEX-TANÄCSOK”, videós meglepetések, mesék. Mindezeket végighallgathatják, nézhetik azok, akik elmennek október 4-én este 6 órára a tanárképző főiskola nagyelőadójába. Itt rendez ugyanis műsoros közönség- találkozót a L’art pour l’art társulat, azaz Laár András, Galla Miklós és Dolák-Saly Róbert. HALÁLOS ÜTKÖZÉS. — Kedden délután Nyíradony és Balkány között egy Wartburg megcsúszott a vizes úttesten és fának ütközött. Egy személy meghalt, egyet súlyos sérülésekkel szállítottak a nyíregyházi kórházba. próbát kedden megörökítette Megkérdeztük: Miért sétáltak Vasváriban? Tiszavasváriban hétfő délután 100—150 ember látványosan elsétált az Alkaloidáig. A megmozdulást a Város- és Érdekvédő Közösségi Akciókor hirdette meg, környezetvédelmi séta néven. Utána környezetvédelmi fórumot rendeztek, melyen a kérdésekre Mándoki István, az Alkaloida igazgatója. Istenes István megyei polgári védelmi törzsparancsok-he- lyettes és Sulyok József tanácselnök adott választ. Mi volt a rendezvény célja? — érdeklődtük meg a tanácselnöktől. — A séta résztvevői petíciót nyújtottak át a gyár képviselőjének, melyben követelték, hogy szüntessék meg a veszélyes vegyi anyagok ideszállítását és itt-táro- lásá,t. — Kaptak erre választ? — Igen, a fórumon az igazgató bejelentette, hogy a legveszélyesebb anyag, a metil- klorid szállítását és tárolását — korábban kikötött időpont, december 31-e helyett már október 15-től megszüntetik. A polgári védelem pedig ígéretet tett arra, hogy felmérik, milyen veszélyességi kategóriába tartoznak a megmaradó vegyi anyagok. — A nemrégiben történt robbanás hogyan hatott a lakosság kedély állapotára? — A sétát és fórumot ugyan már korábban elhatározták, de ez az esemény még aktuálisabbá tette. A pánikhangulatot sikerült megfékezni. A jelenlévők nem is az Alkaloida szükségességét kérdőjelezték meg, hanem a biztonságát. Azzal, hogy Mándoki István megjelent a fórumon és tárgyilagosan válaszolt a kérdésekre, csökkentette a titokzatosságot, ami a gyár körül lebeg. Véleménye szerint az Alkaloida a környék legbiztonságosabb üzeme, a robbanást sem a technológia okozta, hanem emberi mulasztás, ami sajnos akárhol előfordulhat. Emiatt még mindig tart a rendőrségi vizsgálat, így felelősöket nem tudott megnevezni. B. A. A tárgyalóteremből Halál a tanyán Féltékenységből felesége halálát okozta az Üjfehértó-Zsinde- lyes tanyai Zováth Mihály. Az asszony 1988 tavaszán már idült alkoholista volt. A háztartással nem törődött, ha pénzhez jutott, elitta. Férje foglalkozásából eredően — juhász — többször huzamosabb időre eltávozott otthonról. 1988. május 14-én elment más megyébe legeltetni a juhait. Tizenegy nap múlva érkezett haza, kissé ittasan. Benyitott a lakásba, s ott találta a feleségét és egy vadidegen embert, mindkettőjüket részegen. Felöltözve aludtak a szobában. Zováth felébresztette a feleségét és felelősségre vonta az idegen férfi miatt. Az asszony erre primitív módon védekezett: itt nem tartózkodik senki idegen — mondta. Zováth ezen annyira felháborodott, hogy többször megütötte, majd miután a földre került, megrugdosta. Zováthné az istállóba menekült előle. És egy nappal később meghalt; a rugdosás miatt elszenvedett bél- fodor-repedés elvérzését okozta. Mindezekhez még koponyaűri vérzés, orrcsont- és bordatörés, valamint harmincegy horzsolá- sos sérülés társult. A megyei bíróság a büntetlen előéletű Zováth Mihályt ' halált okozó testi sértés miatt három- év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság figyelembe vette az asz- szony magatartását, amely erős felindulást váltott ki a vádlottban. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (B. A.) Október * 4-, szerda 1 FERENC NAPJA A Nap kél 5 óra 47 perc- j kor — nyugszik 17 óra 20 perckor. A Hold kél 10 óra 43 perckor — nyugszik 18 óra 46 perckor. Százhetvenöt éve született Jean Francois Millet (1814— 1875) francia festőművész, az ún. barbizoni mesterek közül az egyetlen, aki képeinek középpontjába az emberi alakot állította. Várható időjárás ma estig : felhőátvonulások lesznek, főként délen és keleten várható elszórtan záporeső. Országszerte többórás napsütés valószínű. Az északi szél gyakran erős, néha viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7 fok között, délnyugaton helyenként fagypont közelében lesz. A mai maximum 10 és 15 fok között várható. (MTI) A SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy hálózatrekonstrukciós munkák miatt az alább felsorolt utcákon a vízszolgáltatást szüneteltetjük 1989. október 4-én 22 órától október 5-én 05 óráig: Kereszt utcán, a Sarkantyú utcától a Kun Béla útig, továbbá Eötvös utca, Kereszt út, Csillag utca, Dimitrov utca. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket. (200881) A VARÁZSPÁLCA című mesejátékot mutatja be október 5-én délután fél háromtól Nyíregyházán, a Buj- tosi Szabadidő Központban a budapesti Arany János Színház társulata. Jegyek már csak korlátozott számban kaphatók. mnSSSSSMÍ — Ha nyerek a lottón1 — álmodozik a feleség — rengeteg szép ruhát ve-< szék magamnak! — És ha nem nyersz? — | kérdi a férje. — Akkor neked kell‘< megvenni őket! Olvasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: BARTHA ANDREA Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 1S-124.