Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

1989. szeptember 30. 9 Mátrai Tamás: Amerikába mentem Mátyás Ferenc: Árva tanyák Ahol Napunk a földra száll s a harmatból gyöngyöt csinál, ahol az Isten is szegény, s föltámadásra sincs remény, hol a tájban minden megállt, akiket az idő kizárt: csöpp tanyák, merre bújtatok kínotokban, mint a juhok? Ti jelzitek múltam, tanyák, kis népek sorsát, alkonyát, velem a homokba vesztek, mert titeket sem kérdeztek. Úgy vagytok, mint mikor ínség jön, s a nép elássa kincsét, — szemlesütve mind elbújtok, kitagadottként lapultok. Mégse múltatok fáj nekem, könnyetek megszokta szemem, az fáj, hogy így maradtatok szívemen fekvő sok halott. átrai Tamás egyike a M nyíregyházi Móricz Zsigmond Szín­ház legnépszerűbb művészeinek, sőt, a megyeszékhely egyik gimnáziu­mában egy felmérés eredménye azt mutatta; Juhász György mellett neki volt a legtöbb rajongója — természetesen a diáklányok köré­ben. Mostanában nem találkozhat vele a nyíregyházi közönség. Elu­tazása előtt adta a következő inter­jút: — Elegem van mindenből, a színházból, a színészetből is, már Nyíregyházán sem éreztem jól magam, feltétlenül változtatnom kellett. Amerikába megyek. — Gondolom, nem egyik pilla­natról a másikra határozta el magát... — Á, dehogyis, és a színház problematikája sem új keletű, elég talán Latinovits-ra emlékeztet­nem. Persze Latinovitsokra szük­ség van, de úgy, hogy irányítani kell őket: tudják az energiájukat jó irányba terelni. Én úgy tapasztal­tam, a színház ma mérföldekkel le van maradva, ugyanakkor a szín­háznak az lenne a feladata, hogy előtte járjon a politikának. Persze nem 56-ról, nem hasonlóakról kel­lenejátszani, hanem egy jövőképet kellene felmutatni, mert az embe­rek bizonytalanságban vannak, a színháztól is várnák a segítséget, de a színház ugyanolyan morális bajban van mint a társadalom, és hiába siránkozik, hiába várja a megmentést, nem fog senki a szín­háznak pénzt adni... — És a magyar színész? Hakni, tévé... ha el akarja tartani a család­ját, és ezt csinálja már évtizedek óta. Vagy idegbeteg lesz, vagy meghal, vagy egy csömör alakul ki benne, akkor meg mit lehet vele kezdeni? Vagy a munkába mene­kül, ami maximális kihasználtsá­got jelent, de azt meg sokan• csak napi tíz kávé és két doboz cigaretta mellett bírják. Ez engem nem elé­gít ki... — Azért voltak szép pillanatok is. Mi az a szerepe, amit a legjob­ban kedvelt Nyíregyházán? — Tényleg volt sok szép szerep 1984-től, amikor a főiskoláról egyenesen ide szerződtem, de nem tudok igazán rangsorolni, egyiket a másik elébe helyezni. Például na­gyon szerettem, mindnyájan sze­rettük az Őfensége pincére voltam című darab szerepeit — több sze­zonban szerette a közönség is. Nagy a Diákszerelem, a Galícia és a Lélekharang jut eszembe, de mint említettem, ez nem rangsor... —És még egy kedves élmény, ha annak lehet nevezni: itt lett apa Mátrai Tamás! — Az valóban nagy élmény, apának lenni, sokat veszítettem volna, ha ez kimarad az életem­ből... —,JJemutatná” olvasóinknaka gyereket? — Viktor Nyíregyházán szüle­tett augusztus 17-én, három kiló­val, ötven centivel. Azt mondják, jelentős az életében, hogy teljes holdfogyatkozáskor született. Egészségesek, mindketten jól van­nak, és Viktor rendületlenül szo­pik... — És most? Megtudhatunk kö­zelebbit is az úticéljáról? — Már korábban el akartam menni, de volt a vendég- szereplésünk Avignonban, meg az NSZK-ban, majd a feleségem arra kért, ne menjek el addig, míg a baba meg nem születik. Augusz­tusban megszületett a fiam—most már nyugodtabhan indulok el. Egy amerikai barátomnál lesz lakásom New York egyik kertvárosában — az ő cikkeiből már fordítottam magyarra és irodalmi fo­lyóiratokban jelent már meg ezek­ből az „ujjgyakorlatokból”. Ott el­sősorban a színházak működési mechanizmusát kívánom tanulmá­nyozni, főleg az érdekel, hogyan alakul a kapcsolat az írók és a szín­házak között, az ötlettől a bemuta­tóig. Maszeknak mégse akartam elmenni, megpróbálom ezt az utat, amit most két hónaposra tervezek. — Nem két fillér — ilyen gaz­dag? —Én is költők rá, de megpróbá­lok odakint szponzorokat szerezni, és remélem sikerül kapcsolatba kerülni a kinti magyar közönség­gel is. Azonkívül véletlenül meg­tudtam — megsúgták — hogy mi - nisztériumi ösztöndíjjal segítik a nyelvtanulást. Két kecskeméti kolléga most volt kint kilenc hétig az NSZK-ban — megpróbálom én is... —Esetleg fel is lép? — Azt nem hiszem, hogy szín­padra lépnék, nem is beszélem a nyelvet olyan szinten. —Érdekelne, mit szóltak ehhez a színház vezetői? —Még tavasszal, a szerződések megkötése idején jeleztem Léner Péter igazgató úrnak ezt a szándé­komat, és emiatt nem is akartam az új évadra a szerződést aláírni. De azt a választ kaptam, hogy marad­jak a színháznál, és írjam alá. így most érvényes szerződésem van, a társulat tagja vagyok. — És mik a későbbi tervei? — Azt még nem tudom. Lehet, hogy ezt fogom csinálni, iehe.r hogy mást. Most Léner igazgató úrnál van egy színdarab „kezde­ményem”... —Meglehet, hogy a nyíregyházi színház Mátrai-darabotfog játsza­ni? — Én szeretném, de ez nem jelenti azt, hogy az a darab jó is — ez inkább csak egy vágy... —Akkor hát, jó utat! Baraksó Erzsébet FOTÓ: CSUTKÁI CSABA A világ legkisebb újságja Békéscsabán a Kner Nyomdában a Tevan- évforduló alkalmából elkészítették a világ legkisebb újságját, a Békés Megyei Népúj­ság Tevan-centenáriu- mi különszámának ki­csinyített változatát. Az 55x80 milliméter nagy­ságú, nyolcoldalas pi­ciny hírlaphoz hasonlót a londoni kiadású Re­kordok könyvének nyilvántartása szerint csak az Amerikai Egye­sült Államokban állí­tottak elő, az azonban ennél nagyobb, 76x95 mm-es volt. A fénysze­déssel és ofszetnyomás­sal készült újságot stíl­szerűen apró kávéházi újságtartóban helyez­ték el. Hídon O ly szép ez az ősz, hogy büntetés az irodában ülni. Tudja ezt persze az olcsvaapáti csordás is, hiszen ezért adta fejét a marhák őrzésére. Még a tavaszon, kihajtáskor épített egy kis nyárilakot a legelő szélén, s most ott szuszog az árnyékban. Mellette kanyarog a Túr, kettészelve a legelőt, mely az istvándi Rókás mellett talán legszebb a Tiszántúlon. Távol hatalmas, magá­nyos tölgyek tornyosulnak, a Tisza gátja zárja a szemhatárt. Idébb göcsörtös vadkörték dacolnak az ősszel, oly zöldek még, mintha csak nyár derekát írnánk. Maga a Túr sem hajlandó tudomásul venni a hideg szeptemberi hajnalokat, buja hínár-, meg sásszigetek hajladoznak a folyásban, egy-egy apró keszeg csillan a kristálytiszta vízben. A kis hídon egy fiatal legényke támasztja a korlátot, néz le a mélybe. Öreg, valahol már kiszolgált horgászbotjáról vastag zsinór lóg le, a víz tetején aprócska pedző ring. Horgászik a csordás fia. — Van már valami? ­A csordástanuló pont szembenéz a nappal, kezét szemellenzővé emeli, mosolyog hunyorogva. — Semmi. Reggel óta egy árva keszeg. Nézzük a vizet, s a legelő díszeit. A lassan szürkére váltó héjakúl mácsonyát, a sárga varádi- csot, s az utak hűséges kísérőjét, a fakókék katángkórót. Az úszó fáradtan bukdácsol a vízen, a lent úszkáló halak ügyet sem vetnek a kis gilisztadarabra. — Pedig vannak itt halak. Pláne csukák... csak nem lehet őket megfogni. A pásztorgyerek hangjában semmi düh, semmi elégedetlenség, csupán a száraz tényt közli. Az erdőt-mezőt járó ember irigylésre méltó életbölcsessége fogalmazódik meg szavaiban. Van ugyan hal a vízben, de nem lehet megfogni. Meditálgatnék még az iménti mondaton, ám egyszer csak eltűnik a kis piros úszó. —Hoppá! — kiált újdonsült barátom, s felrántja a botot. Lent a horgon egy szép, aranysárga test vergődik, s a horgász már szalad is le vele a hídról, csak a parton csendesedik meg. —Cigány hal... compó—mondja sugárzó arccal, s gyönyörködik a szikrázó pikkelyekben. Majd később felsóhajt. — Jaj de régen fogtam! Szemével simogatja még egy darabig, majd a szákba csúsztatja a halat, s leengedi a vízbe. Nem szólunk semmit, a híd korlátjának dőlünk, süttetjük magunkat a nappal. Olyan szép ez az ősz, s olyan békés, megfájdul az ember szíve tőle. Hogy nem lehet mindenkiből marhapásztor. De erről nem az apáti csordás tehet. _______________________________ ______Balogh Géza SZOMBATI GALÉRIA „Egy jövőképet kellene felmutatni...” |1 Kelet­a inajBiarorszai hétvégi melléklete Pribojszki Zsófia festőművész munkái: \ 1. Életfa I. • i 2. Cirkusz /

Next

/
Thumbnails
Contents