Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
8 1989. szeptember 30. ídátogatóban Kocsis Zoltánéknál A különc földbirtokos Száz éve született Nyárády Mihály néprajzkutató ^ jabb szállal kötődik M / Mátészalkához KoM / csis Zoltán KossuthV J díjas zongoraművész: a napokban feleségével, a mátészalkai Hauser Adrienne zongoraművésszel alapítványt tettek a művészetben tehetséges gyerekek és fiatalok támogatására. Kiemelkedő tehetségek voltak ők maguk is — csodagyerekek. Kocsis életrajzából tudjuk; háromévesen már a Himnuszt játszotta a zongorán. Adrienne pedig négy és fél éves volt, amikor kiderült róla, hogy abszolút hallása van, — bármely hangnak, zajnak, zörejnek a helyét eleve a skálahangsorban hallja. Mindketten szédületes sebességgel startoltak a zenei pályán. Zoltán 18 éves kora óta szinte le sem jött a pódiumról, a Liszt-díjat 21, a Kossuth-díjat 26 éves korában kapta meg. Pályája kezdetén írta róla Londonban egy kritikus az ottani koncert után: zseni, a jövő óriása. Adrienne két és fél év alatt végezte el a hat zenei évfolyamot, és hét éves volt, amikor felvették a kivételes tehetségek osztályába. Tizenhat éves korában lett az akkor huszonhét esztendős Kocsis Zoltánnak a tanítványa — együttlétük a tanár—növendék kapcsolattal kezdődött. Adri öt éve aratta az első nagy nemzetközi sikerét a Chopin-zongoraverse- nyen, és azóta ő is szinte csak akkor hagyta abba a koncertezést, ha nagyon muszáj volt, most harmadik éve, amikor a fiuk, Márk, és tavaly ősszel, amikor a leányuk, Rita született. Kocsis Zoltánt a közönség főként zongoristaként ismeri, ám amellett igen sokoldalú, más irányú zenei tevékenységet is folytat. Egyik nagy kezdeményezésük Fischer Ivánnal a Fesztiválzenekar menedzselése újabb és újabb lemezek elkészítésére. A közelmúltban ezért jeles nemzetközi elismerésben részesültek: megkapták a muzsikusok „Oscar- díját” az Edison-díjat a Bartók-zon- goraversenyek felvételéért. Időnként karmesteri feladatokat is vállal - láthattuk vezényelni Nyíregyházán is. Közben komponálással is foglalkozik. A csernobili tragédia hatására írt szimfonikus költeményét itthon és külföldön is bemutatták, az operájának pedig, melynek ihletője Pilinszky János költői szövege — az NSZK-ban volt a premierje. A legutóbbi és az elkövetkező napok, hetek eseményeiről a Hauser család mátészalkai otthonában hallunk Kocsis Ottótól a művész édesapjától, illetve Adrienne szüleitől. Természetesen a legtöbbet a család az unokákkal foglalkozik — édes történetek hangzanak el Márk „bemondásairól”. Most mindent megmér, mindenhováel akarja vezetni az áramot egy tekercs drót, meg egy szigetelőszalag segítségével — szinte figyelemre sem méltatja a drága külföldi játékokat. Úgy látszik, a két gyerek közül Rita lesz muzikálisabb, bár Márknak is szép hangja van. Nagy esemény volt az utóbbi időben az építkezés a Kocsis család budai házában: hozzáépítettek a meglévő épülethez -— már-már a végéhez közelednek. Eközben hatalmas tempóban folytatták munkájukat a művészek, közös estjük volt Szombathelyen, Adrinak a Zeneakadémián és több vidéki városban illetve a Magyar Rádióban voltak fellépései. Zoltán tovább járja Európát — ahogy a papa fogalmaz: talán Albániában nem szerepelt még — Berlin és Bécs után Londonban lesz bemutatója Kurtág műveiből. A következő hetekben, hónapokban az NSZK-ban lesznek koncertjei és már készen van a jövő évi tervezett programjának jó része: hosszabb turnéja lesz Amerikában és Japánban — mindkét helyen több alkalommal szerepelt már a hangversenytermekben. Eközben folytatja a lemezkészítést. Amikor édesapja legutóbb „leltárt” készített, több mint hetven lemezt számoltak össze — de azóta már jelentek meg újabbak. És komponál is, átiratokat készít. Tíz üveg pezsgőt veszített el az egyik népművelő Mátészalkán a művelődési házban — ő arra fogadott, hogy nem lesz elég érdeklődő ilyen dologidőben a Kocsis—Hauser hangverseny iránt. Utóbb örül, hogy veszített. Mert öröm, hogy telt ház volt, és olyan sikef, amilyet a szálkái színház falai ritkán élhetnek meg. Lelkesen ünnepelte a közönség a művészházaspárt, akik immár világhírűek és mégis olyan ártatlanul fiataloknak látszottak a szálkái színpadon. Schoenberget játszani — első számnak — több, mint merész vállalkozás. És a szálkái közönség „vevő” volt Schoenbergre, együtt lélegzett a művészekkel. Csodát teremtett a Kocsis—Hauser házaspár. Szokolay Sándor mondta egyszer amikor egy Kodály-dalt hallott Szabó Dénes énekkarától: mintha ezt a számot eddig nem ismerte volna. Ilyen érzésünk volt pl. a jól ismert Schubert Katonaindulót hallgatva— mintha Kocsisék előadásában először hallottuk volna. Több jótékonysági célú koncertet adott Kocsis Zoltán az utóbbi időben —de ez mégis különbözik a többitől. Miért? Erről Kárpáti Tibor a Mátészalkai Városi Tanács titkára a következőket mondta. Megkereste őket Kocsis Zoltán; hogyan tudná segíteni a város művészeti életét, a művésztehetségek felkarolását? Félre kellett tenni a szabódást és kereken megmondani, bizony pénz nincs, jól jönne egy alapítvány. Kocsis eleinte idegenkedett az alapítvány gondolatától, mert azt az ő nevének felhasználásával esetleg hivalkodónak találta. De végül az a döntés született: jótékonysági koncertet adnak, melynek bevétele legyen az alapítvány kezdőösszege. Az MDF ötezer forintjával együtt csaknem ötvenezer az induló tőke, ezt szeretnék százezerre fejleszteni. Mindazok, akik az ügyet pártolják, a befizetett összeget leírhatják az adóalapjukból. A csekkszámlaszám: MHB 444— 40019—0015. A pénz felhasználásáról évente egyszer kuratórium dönt, amely műértőkből és műpártolókból áll, az elnöke Kocsis Zoltán, a titkára Tóth Tibor, a művelődési ház igazgatója. Szépen terített asztallal várták a koncert után a művészeket a városi Kocsis Zoltán Ritával egy új fotón... értelmiségi klubban, egy kis harapni- valót is tálaltak, és könnyű kólázás, sörözés mellett zajlott a beszélgetés. Kocsis egy pillanat alatt a társaság középpontja lett, bevallotta, hogy bizony nagyon megfázott néhány napja, talán még láza is volt fellépés közben, és nincs valami jóközérzete. Ennek ellenére olyan közvetlen hangulat támadt, mintha mindenki száz éve ismerné a másikat. A klub tagjai a művészpálya alakulásáról kérdeztek, Kocsis pedig a tőle megszokott módon előszeretettel főleg politikai kérdésekben fejtette ki véleményét. És élénken érdeklődött: igaz-e a hír, amit hallott, hogy a nyíregyházi művelődési központnak vásárolnak egy Steinway zongorát? Reméljük azért volt erre kíváncsi, mert jó emlékeket őrzött meg a nyíregyházi közönségről és egy alkalommal ismét fellépne Nyíregyházán. Bárcsak így lenne — legnagyobb örömünkre. A Jósa András Múzeum volt munkatársa 100. születésnapjának megemlékezésére készülünk. Kéziratok, fotók, személyes tárgyai, levelezései kerülnek elő. De ki is volt Nyárády Mihály? Néprajzkutató, történész, honismereti és helytörténeti gyűjtő, a Nyírség, a Rétköz néprajzi kincseinek felfedezője, feltárója, leírója, tudományának országos ^ffrű és rangú tudósa. 1889. október 1-jén született Ramocsaházán. Apja Nyárády Bertalan 36 holdas nemes birtokos gazda volt, aki örökség révén 100 holdon felüli birtokossá vált. Nyárády Mihály származásával ellentétben a rétközi és a nyírségi parasztság kultúrájának és érzelemvilágának megértéséig, sőt a teljes azonosulásig is eljutott. Nyárády Mihály elemi iskoláit Ramocsaházán, a gimnáziumot Beregszászon végezte el. Érettségi után a Jog- és Államtudományi Kar hallgatója volt, először Debrecenben, majd Kolozsvárott. Egyetemi tanulmányai azonban hamarosan félbeszakadtak, ugyanis szülei után tanulmányait támogató anyai nagyapjais meghalt. Önéletrajzában írja „Árván maradtunk. Özvegy anyai nagyanyám rendelkezésére kiskorú testvéreim mellé haza kellett mennem. Gazdának kellett lennem." A Rétköz, Kék község Volt, az ahol Nyárády Mihály a gazdálkodással, az egyszerű emberekkel megismerkedett. Hogy minél sikeresebben gazdálkodjék egyre- másra a mezőgazdasági szakkönyveket bújta, a hagyományos paraszti gazdálkodás évszázados tapasztalatai után érdeklődött. Birtoka az 1920-as években már kísérleti telep volt, amely kísérleti jellege miatt egyáltalán nem volt jövedelmező. Különc volt, nem tartott kapcsolatot a hozzá hasonló birtokosokkal, helyettük a paraszt- emberekkel, kutatókkal tárgyalt. Nyárády Mihály életében az 1922. esztendő hozta meg a fordulatot. Kiss Lajos meghívására Győrffy István néprajztudós Szabolcs megyébe látogatott és felkereste Nyárády Mihályt. Beszélgetéseik során meglepetéssel tapaszB.E. ..Hauser Adrienne Márkkal egy régebbi felvételen Mindenkié Legyen a zene mindenkié! — ezt az ismert Kodály-idézetet választhatnánk mottóul október 1., a zene világnapja előtt. Szerte a világban, ahol megemlékeznek a zenei világnapról, azt a gondolatot helyezik ugyanis előtérbe, hogy az emberi lelket nemesítő, a szellemet gazdagító muzsikához legyen, lehessen joga mindenkinek. És arról, hogy akiknek lehetőségük van erre, éljenek is a jogukkal. Megyénkben ez évben talán forróbb hangulatúak lesznek a zene világnapjára rendezendő koncertek, meghatottabbak az ünnepi szónoklatok, hiszen jubileumi évfordulóhoz érkeztünk. Éppen egy hete tartottak színes programot Nyíregyházán abból az alkalomból, hogy ötven évvel ezelőtt kezdődött el itt a zeneiskolai oktatás, minden zenei képzés alapja. Vikár Sándor Kodály tanácsai alapján teljes elhivatottsággal indította útnak az első tehetségeket — és ma már ötven tanár irányításával évente nyolcszázan tanulnak zenét. Több száz azoknak a száma, akik a megye többi településén kerültek közelebbi kapcsolatba a muzsikával. És milyen jó tudni, hogy volnának sokkal többen, pl. a kicsi falvakban is, akik szívesen járnának zeneórákra, de nincs a közelben zenetanár. Bízzunk azért abban, hogy a tehetség utat tör magának és nem kallódik el. Nagyobb azonban azoknak a tábora, akik talán a kottát sem ismerik, nem játszanak semmilyen hangszeren, mégis vonzódnak az értékes muzsikához, szívesen tesznek fel egy lemezt, vagy mennek el egy hangversenyre csak azért, mert a muzsika szép. A zenerajongók sokassága volna talán az a „mindenki” akikre Kodály gondolt. Örvendetes, hogy ez a tábor is évről- évre gyarapszik. Szóljon dicséret a zene világnapján a sok lelkes kis énekkarosnak, zenésznek, hírneves együtteseink tagjainak, fáradságot nem ismerő vezetőiknek, mindenkinek, akik bennünket a zene felszabadító örömével megajándékoznak. talta, hogy néprajzi ismerete nem mindennapi, főleg a Rétközzel, a Nyírséggel kapcsolatban. E beszélgetések Győrffy híressé vált kérdésével fejeződtek be: „Hát maga miért nem ír?" Ezután hozzálátott az íráshoz és ez az elkötelezettség haláláig tartott. Az 1920-as években kisebb- nagyobb dolgozatokat írt és publikált. ,Az őszi rozs termelése Ramocsaházán” című tanulmánya Nyárády Mihály etnográfus nevét egy csapásra ismertté tette. Az 1930-as években már neves néprajztudós volt. Ekkor jelentek meg máig is alapvető néprajzi tanulmányai: ,A Nyírség nemesházairól”, ,.A Rétköz régi halászató”-tói, ,Az ajaki népviselet” -ről. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy 1933-ban a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagjává, 1939-ben pedig tiszteletbeli tagjává választották. A második világháború éveiben a kéki birtokon meghúzódva dolgozott tovább. 1941-ben több figyelemre méltó dolgozata is megjelent. A háborút követő évek életének végső elrendeződését hozták magukkal. 1945-ben, a földbirtokrendezés után 12 holdja maradt (a 179 holdból). Erről az időszakról így ír: „rendes magatartásomra való tekintettel nemcsak hogy igazoltak, hanem még 12 hold földet vissza is adtak, azzal az indoklással, hogy az kell nekem a megélhetésre." 1947-ben a Szabolcs megyei Szabadművelődési Tanács titkárává választották. 1948-ban pedig az országos „48-as hagyományok gyűjtése” akció keretében a megyében lévő hagyományok gyűjtését végezte és irányította, amiért miniszteri dicséretet kapott. 1949. február 16-tól a nyíregyházi Jósa András Múzeum romos, feldúlt anyagának rendezésével, őrzésével bízták meg „tudóspótdíjazás” mellett. Majd 1951. január 1-jétől ugyancsak tiszteletdíjas múzeumvezető beosztásban tevékenykedett. Az 50-es években szellemi teljesítőképességének csúcsára ért. Tanulmányai közül ki kell emelnünk, A tengeri népi termelése Ramocsaházán”, ,A szatmár- csekei református temető fejfái" című dolgozatait, és az, Ajaki népviselet” című tanulmányát, amelyért 1954-ben akadémiai nagydí- jat kapott. De azt hiszem, hogy szakirodalmi munkásságát műveinek bibliográfiája is bizonyítja. Nyárády Mihály életében 1957. május 1. fontos állomás. Véglegesítették múzeológusi beosztásában. 1962. április 4-én megkapta , A szocialista kultúráért" kitüntetést. 1964. augusztus 1-től tudományos főmunkatárs. 1966. júniusában nyugdíjba vonult, de néprajzi kutatómunkát nem hagyta abba. Gyűjtéseinek, régebbi kéziratainak feldolgozásával foglalkozott. 92 éves korában, 1980. augusztus 12-én halt meg Budapesten. Ennek az életpályának állít emléket az a szerény kiállítás, amely a Jósa András Múzeum nagyterme előtt látható. Bodnár Zsuzsa II Keleta nragpiirSZÉjj HÉTVÉGI MELLÉKLETE
