Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

1989. szeptember 30. 7 Lezárhatók-e a koncepciós perek? 1948. egyik legnagyobb politikai indíttatású pere „A pócspetri rendőrgyilkosság” megjelöléssel került be legújabbkori történelmünkbe. Sokáig homály fedte, míg 1989 tavaszára megérett az idő arra, hogy a Legfőbb Ügyészség perújítási nyomo­zást kezdeményezzen. Ez a közelmúltban befejeződött, s eredményeképpen a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra, mert a perújítási nyomozás során megbizonyosodtak arról, hogy az eredeti ítéleteket alapvetően befolyásolták a politikai indítékok, de már az ügy nyomozása, bírósági tárgyalása során is törvénysértéseket követtek el. Munkatársunk a korabeli újsá- gbk híradásai, az ügy bírósági ítéletei, a perújítási nyomozás által feltárt új tények alapján készített dokumentumsorozatot, amelyet lapunk szeptember 19—23-i szá­maiban folytatásokban közöltünk. Most a — sorozat zárásaként — a koncepciós perekkel foglalkozó vezető szakemberek nyilatkoznak: miként rendezhető jogilag a „pócspetri ügy”, hogyan lehet igazságot szolgáltatni egy községnek, melyet négy évtizeden át sújtott a bélyeg: a „rendőrgyilkos falu”. DR. NYÍRI SANDOR: Megbékélési törvénnyel Van-e reális és jó megoldás, amely minden érintettet kielégíthet? — kérdeztük dr. Nyíri Sándortól, a legfőbb ügyész helyettesétől, aki a koncepciós elemeket is tartalmazó perek— köztük a,.pócspetri ügy”, azaz Asztalos János és társai perének—felülvizsgálatát is irányí­totta. —■ E témakörben lényegében három ismert perről van szó — mondta a bevezetőben. A Mindszenty József és társai, Grősz József és társai Asztalos János és társai iratainak tanul­mányozását fejeztük be a közelmúltban, az utóbbi ügyben a perújítási nyomozást is le­folytattuk. — Összefoglalóan elmondhatom, hogy mindhárom ügyben tetten érhetők a koncep­ciós elemek, és a törvénysértések csak perújí­tással orvosolhatók. A perújítás sem vezetne azonban teljesfelmentéshez, mert mindhárom ügyben találhatók olyan bizonyított tényállá­sok, amelyek az elbíráláskor bűncselekmé­nyek voltak. — A felülvizsgálat kapcsán figyelemmel kell lenni arra a történelmi tényre is, hogy a Magyar Népköztársaság, a Magyar Katolikus Egyház és a Vatikán ezekkel az egykori bűnü­gyekkel terhelten kötötte meg azt a megálla­podást, amelynek alapján az állam és az egy­ház viszonya folyamatosan fejlődött. Az- egy­kori egyházi vezetők egyházpolitikai, történel­mi megítélése kölönben sem igazságügyi feladat. Gondot okozhat az is, hogy a részle­tekbe menő perújítási eljárások az egyháza­kon belül viszályt szíthatnának. Napjainkban a társadalom különösen nagy érdeklődéssel fordul a múlt eseményei, köztük Hogyan vélekedik a pócspetri ügyről a tör­ténész? Miként lehet e negyvenes évek máso­dik feléből származó egyik jellegzetes és is­mert koncepciós pert beilleszteni a történelmi folyamatokba? Kérdéseinkre dr. Zinner Ti­bor, a Legfelsőbb Bíróság elnökének tanácsa­dója, a koncepciós ügyek felülvizsgálatával foglalkozó kormánybizottság társelnöke vá­laszol: Nem szabad csupán egyetlen ügyet vizsgál­ni. A valós folyamatot ez esetben például három, koncepciós elemekkel terhelt bírósági eljárás — az úgynevezett Mindszenty-per a Grősz-ügy, s a pócspetri rendőrgyilkosság, azaz Asztalos János és társainak pere—együtt jellemzi. Alapvető tényként kell azt is leszö­gezni, hogy azokban az országokban, ame­lyek 45 után a Szovjetunió hatósugarába ke­rültek, a pártok (tehát a kommunista pártok, illetve a velük szövetségre lépő szociálde­mokrata pártok, amelyek zömében, egyesült pártokként tevékenykedtek tovább) döntő szerepet szántak mind a hatalom megszerzése időszakában, mind azt követően a politikai rendőrségnek és az igazságügyi apparátus­nak. — Ez a két szervezet volt tulajdonképpen a néptömegek forradalmi aktivitása mellett az az erő, amely a munkáspártok számára a ha­talom megszerzését biztosította. Elsősorban a legújabb kutatások, de már a korábbi idősza­kok gyérebb publikációja alapján is nyilván­való, hogy ez az esetek nagyon jelentős részé­ben nem a törvényadta keretek között történt, hanem azok áthágásával. Gyakran a különbö­a törvénysértések felé. Ezzel kapcsolatban a legfőbb ügyész helyettese a felülvizsgálati eljá­rások bizonyos veszélyeire is felhívta a figyel­met... — E három ügy kapcsán is tetten érhető az a politikai gyakorlat, hogy a különböző nyíl atko- zatokban különböző személyek — a tények pontos ismerete nélkül — már megítélt dologként kezelik a jogi rehabilitációt. — Mindezek ismeretében milyen megoldást javasolnak? — A legjobb megoldás az lehetne, hogy a legfőbb ügyész az igazságügyi miniszterrel közösen terjesztené a kormány elé a három ügyet. Álláspontom szerint ugyanis ezeket és a hasonló ügyeket egy történelmi és politikai (jogpolitikai) elemzést is tartalmazó megbéké­lési törvénnyel kellene végérvényesen lezárni. Ez azért is indokolt, mert azokban az években nem csak a katolikus egyházat érték jogtalansá­gok, s a törvényben így a többi egyház jogos sé­relmeit is lehetne orvosolni. — Közismert, hogy a koncepciós perek nagy tömegben sértették a munkások, a parasztok, és az értelmiségiek érdekeit is. Az említett meg­békélési törvényben ezekkel is lehetne foglal­kozni. Megjegyzem, hogy nyilvántartásaink szerint az ügyészségeken már eddig is több száz egyéni kérelem került iktatásra. Ezek egyen­kénti elintézésére az ügyészi és igazságügyi szerveknek gyakorlatilag alig van reális lehető­sége. A törvényes elintézést jelentős mérték­ben gátolja az időmúlás is, valamint az irata­nyag hiányossága. — mondta befejezésül a legfőbb ügyész helyettese. ző intézkedések torz, felemás, esetenként drasztikus és brutális végrehajtásával páro­sult. A képlet egyszerű: miközben a sajtóban, a tájékoztatásban — a tömegeket félrevezetve — arról volt szó, hogy milyen súlyos bűncselekmények következtek be, milyen gyilkosságok történtek, milyen elvetemült papok, gyárosok, hitbizományok élére álló grófok, bárók élnek az országban, valójában nem ez történt. Az embereket (többnyire megfélemlítve) olyan hamis vallomásokra kényszerítették, hogy bűncselekményként vállalták fel mindazt, amit eléjük tártak. Két­ségtelen persze, hogy voltak bűncselekmé­nyek is, nem lehet azt mondani, hogy mindent csak kitaiáltaktf)e közös jellemzőjük ezeknek a pereknek, hogy az elkövetett bűncselekmé­nyek nagysága és az ítéletek mértéke között ijesztő különbség húzódik meg. A megfélem­lített emberek sajnos nagyon sokszor bitón fejezték be életüket. Ez tehát az egyik megkö­zelítési mód. —Mi jellemzi a másik oldalt? — Történeti irodalmunk korábban ezeket a koncepciós pereket leszűkítették a munkás- mozgalmi személyiségek elleni perekre, ami különösen nagy torzítás, féloldalas megköze­lítési mód volt. Mert törvénysértő pereket nemcsak szociáldemokraták, nemcsak kom­munisták, nem csak trockistáknak és frakció­soknak megbélyegzett személyiségek ellen folytattak le. Ezeknek a pereknek nagyon je­lentős része az ország egyszerű állampolgá­rait érintette, akik éppúgy lehettek kisgazda- pártiak, mint parasztpártiak, vagy éppenség­gel párton kívüli ezrek. — Számításba kell venni továbbá azt is, hogy ezeken a nagy pereken kívülamelyek a korszak jellemzői, az akkori politizálás kulcs- eseményei voltak — volt egy másik, egy még súlyosabb vonulat is, a tömegperek sokasága, ahol az igazságügyi apparátus, illetve a politikai rendőri szervezetet napi politikai feladatok végrehajtásának eszközévé tették. Az 50-es évek begyűjtési perei, padláslesöprési ügyeire a különböző vélt vagy mondvacsinált, a társadal­mi tulajdon védelmében hozott ítéletekre gondolok. Százezres nagyságrendben születtek ilyen ítéletek. Ezekben nagyon sokszor csak pénzbüntetést mondtak ki, vagy egy - két hóna­pos börtönbüntetésről volt szó. De az ilyen íté­letek tulajdonképpen egész családok életét tet­ték tönkre. És van adatunk arra, hogy Magyar- országon az 50-es években kb. minden harma­dik-negyedik családot valamilyen sérelem, vagy represszió ért. Ez lehetett adminisztratív intézkedés ugyanúgy, mint bírósági peres eljá­rást követelő ítélet, azonban mindenképpen mutatja azt a nyomasztó légkört, amely lényegé­ben robbanáshoz vezető hangulaton teremtve 1956 októberéhez vezetett. — Mennyit tudhatott az összefüggésekről a közvélemény? — Keveset. A korszak nagy pereinek ugyanis van még egy nagyon érdekes sajátossága. A főpereket sokszor mellékperek követték mint­egy „holdudvarként”. Meglepő lehet, hogy ezek többségében hasonlóan igaztalan vádak alapján sokkal súlyosabb — nem ritkán halálos — ítéletek születtek, mint magában a fő perben. Gyakran, amikor a közvélemény csupán három —négy, vagy tíz ember meghurcolásáról tudott, a per áttételesen akár száz—százhúsz emberre is kiterjedt. Azokat a személyeket pedig, akik a fő perben a vád tanúi voltak, később ugyanazzal a bűncselekménnyel vádolták, mintha bűnszövetségben követték volna azt el. Saját ügyükben az általuk korábban másra terhelő vallomásként elmondott információ ekkor már az ő helyzetüket súlyosbította. — Helyénvaló-e az a gondolat, hogy a pócs­petri rendőr gyilkosság úgymond nagyon „ ka­póra jött" a legfelsőbb politikai vezetésnek? A bevetett rendkívül nagy erő, a több mint kétszáz AVO-s, illetve nyomozó, rendőrtiszt, a különö­sen gyors tárgyalás óhatatlanul arra utal, hogy ez nem egyszerűen Pócspetri-ügy volt... — Ma már nagyon nehéz pontosan felmérni, hogy ennek mennyi volt a tudatos része, mennyi volt benne a provokatív elem. Egy kétségtelen tény: a ma még élő egykori statáriális bíráknak, illetve a politikai rendőrség korabeli vezetőinek — akik ebben az ügyben nyomozati tevékeny­séget fejtettek ki — visszaemlékezései, vagy az általuk elmondottak alapján úgy tűnik, pócspet­ri ügy valóban „kapóra jött", éppen idejében történt, sok mindenre fel lehetett használni. Ez az ügy azonban csak egyik eleme annak a folya­matnak, amely 1948 fordulóján a római katoli­kus egyház vezetése és a Magyar Kommunista Párt vezetése közötti párbeszéd alakulásában vizsgálható. Tudni kell ehhez, hogy a Mind- szentyve! szembenálló vagy a Mindszenty tevé­kenységét nem mindenben támogató főpapok egy „ modus vivendi” érdekében igyekeztek kapcsolatot kialakítani a párt (az MKP) vezeté­sével. Ezzel a szándékkal, magával a folyamat­tal Mindszenty nem mindenben értett egyet. Egy ilyen szituációban valójában Asztalos tevékenysége a Mindszentyvel való perspektivi­kus leszámolás vonulatában is elhelyezhető. A pócspetri ügy — tehát mintegy elem, egy köz­bülső láncszem — a konkrét helyi jelentőségén túl így válhatott országos jelentőségűvé. Ezzel az üggyel ugyanis messze többet lehetett elérni, mint ami valójában önmagában volt. Az akkori lezajlott koncepciós pereknek egyébként min­dig is az volt a sajátossága, hogy egy olyan másodlagos, vagy harmadlagos — a tömegek számára akkor még nem is ismert—cél érdeké­ben keletkeztek, amelyek végső soron megfele­lő vonulatokat alakítottak ki. — Nagyon szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ez a per—és a jelenleg felülvizsgálat alatt álló többi nagy per ugyan a római katolikus egyházra terjed ki, de az eljárások más egyháza­kat is sújtottak. Ugyanígy említhetők például az Ordas Lajos püspök meghurcolása vagy a refor­mátus presbiterekkel, illetve a református egy­ház számos tagjával szembeni eljárások, az 50- es évek elején megrendezett különböző cionista perek. Ezek együtt azt mutatták, hogy a hívő emberekkel szemben (legyen szó vezető főpap­ról, vagy középszinten elhelyezkedő személy­ről) az állam egy rendkívüli merev álláspontot képviselt és egyszerűen bírósági kérdésnek te­kintette a másként gondolkodókkal, a hívő emberekkel történő leszámolást. — hangsú­lyozta dr. Zinner Tibor. Marik Sándor DR. ZINNER TIBOR: A kulisszák mögött PESSZIMIZMUSAIM- optimista véggel Vészjósló jelentéseket olvasok bolygónk romlásáról, kifosz- tottságának állapotáról, de készített, készít-e valaki helyzetje­lentést a szellemi környezetszennyezésekről, az érzelmektől megfosztott emberi kapcsolatokról, az anyagi érdekeltségek által ki- és bemért viszonyokról? Készült-e leltár a megélhető élet szürkeségéről, a viszonyok sekélyes természetéről, az iszonyok sokféleségéről, a kiszol­gáltatottságokról? Nyilvántartásba vette-e valaki, hogy kik és miért vették el tőlünk a dalt, a táncot, a játékot, a feszültségeket oldó vigasságot? Észrevette-e valaki, hogy az italozás, a do­hányzás, sok más ok mellett azért ölt pusztító méreteket, mert kiüresedtek a mozdulatok, mert semmi mást nem lehet a nye­reségérdekeit szórakozóhelyeken tenni, mint a pohár után nyúlni és rágyújtani? Szóvá teszi-e valaki, hogy a léleknek már csak lopva lehet luxusa, eluralkodott, mindent beborított a közvetlen és gyors haszon reménye, hogy érdek nélkül már senkinek semmi sem tetszik? Miért számolunk minden percet, amit pénzzel nem mérhető időtöltésekre „pazarolunk”? Tapasztalják, hogy elke­rüljük a régi kedves ismerősöket, mert ha összefutnánk, fel kellene idézni a közös emlékeket, és sorolni az eltelt idő történéseit? Valójában legfőbb vágyunk, hogy átadjuk magun­kat egy „haszontalan” beszélgetésnek, egy érdektől mentes kapcsolatnak, de a nosztalgiázásra nincs idő, a megszámlálha­tatlan elvégzendők rabszolgáiként futunk a pénzünk után. Nem tűnt fel önöknek, hogy ha az emberek együtt vannak, ritkán alakul ki egymásra épülő párbeszéd? Mindenki panasz­kodik, méltatlankodik, dühöng, nem figyel a másikra, csak mondja a magáét? Az elkerülő, az elhárító mechanizmusokban kifogyhatatlanul találékonyak vagyunk. Remek stratégiáink vannak arra, hogyan tudjuk magunktól távol tartani a másikat, nehogy beavasson szorongásaiba, nehogy ránk rakja zűrzava­ros lelke terhét, mert talán nem tudnánk közömbösek maradni. Márpedig az empátia, a tolerancia, nem beszélve a szeretetről, idő- és energiaigényes! Kinek mondjuk el az örömöt, a bánatot, kinek beszéljük ki a kétségbeesést, a félelmet? A barátunk féltékeny, a munkatár­sunk irigy, a házastársunk holtfáradt, az orvosunkra harmincán várnak, a szüléink öregek és betegek, a gyermekeink érettsé­gire készülnek és kimerültek, még éjfélkor is könyvek felé hajolnak. Megszakad a szívünk azért is, mert tudjuk, ha ötször ennyit tanulnának, az is kevésnek bizonyulhat a felvételin, az életben meg semmit sem kezdhetnek vele. Az emelkedő áraknál, az esztelen elvonásoknál, a nyomasz­tó terheknél is jobban fáj az emberi minőségek elszegényedése. A szellem, a lélek nem dáridózhat függetlenül a testtől, a tudat a léttől; a romlás folyamata kölcsönös, egy­mást gerjesztő. Ha még boldog idealista lehetnék, kérdezhet­ném: miért kell pénz a tánchoz, a dalhoz, a megértésnek, a türelemnek mi köze az anyagiakhoz, miért kell az egymásba kulcsolódó kezeknek számolni a kamatot?De az élet realistává egyszerűsített. Nézem a hitük sohasemvolt fiatalok ellenséges pillantásait, hallgatom könyörtelen ítéleteit, és sajnálom őket, mert hitek nélkül gyötrelmesen nehéz megtalálni a jogos reményeket. Én pesszimista hangulataimból, a reménytelenség állapotaiból is képes vagyok kilépni, és bízni abban, hogy az ember tenger tévedéseiből egyszercsak partot ér. Körülötte ma még sok minden rácáfol erre a reményre, mégis makacsul kapaszko­dom abba a hitbe, hogy az ember képes lesz — mellesleg kutyakötelessége! — erkölcsi energiájába és humanizmusába vetett bizalmának visszanyerésére, és annak felismerésére, hogy erre megvan minden oka és eszköze, mivel rendelkezik az emberléptékű jövőhöz vezető út megtalálásához szükséges képességekkel. Z. E. ItKatot I A HÉTVÉGI MELLÉKLETE A perújítási nyomozások után

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents