Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
3 1989. szeptember 30. Kelet-Magyarország Wem csupán egy tárca ügye... Miniszter a tüntetésről Kedden este a TV jóvoltából az egész ország láthatta: egészségügyi dolgozók vonultak a Parlament és az Egészségügyi Minisztérium elé, hogy követeléseiknek ezzel is nyomatéket adjanak. Szerdán a Parlament folyosóján Csehák Judit egészségügyi miniszter készséggel vállalkozott egy olyan beszélgetésre, amelynek témája az egészségügyben dolgozók, különösen az ápolónők helyzete volt. — Természetesen jogosnak tartom a demonstrációt. Megelőzően találkoztunk a szervezőivel és egyértelműen kifejezésre juttattuk, hogy amit kérnek, az a tárca kérése és követelése is. Az a véleményem, hogy az egészségügyben dolgozók — és itt nemcsak az ápolónőkre, hanem a takarítónőkre és az orvosokra is gondolok — bérezése méltatlanul alacsony. Nemcsak társadalmi jelentőségéhez és a nagy- nagy felelősséghez képest kevés, hanem a mai átlagfizetésekhez és a más ágazatokban megszerezhető jövedelmekhez képest is. Rendkívül alacsony ez a jövedelem azért is az egészségügyben, mert nemcsak a 8 órai munka után kapják, ezt a jövedelmet jelentős túlórázással, túlmunkával, éjszakai ügyelettel lehet csak megszerezni. — Ez az egyik fontos kérdés. A másik ugyancsak megfogalmazódott és ezt rendkívül fontosnak tartom, hogy az ápolónők nemcsak magukért tüntettek, hanem az egészségügy működési feltételeinek javításáért is. Sokan voltak azon a véleményen, hogy a béremeléssel egyenrangúan fontosnak, bizonyos tekintetben még fontosabbnak tartják, hogy megfelelően működjenek a kórházak, hogy biztonságos gyógyszerellátás legyen, hogy megfelelő eszközökkel, felszerelésekkel tudjanak dolgozni. Tehát nem azért követeltek nagyobb részt a nemzeti jövedelemből, mert a maguk számára akarják és bérre kérik, hanem a betegellátás érdekében is szóltak. —- Végül is csak bérkérdések voltak napirenden? — Nem csupán. A harmadik dolog, ugyanis amit elmondtak, éppen az, hogy nem lehet mindent bérrel elintézni. Családot akarnak, gyereket akarnak nevelni, tehát még pénzért sem vállalható a többletmunka egy bizonyos ponton túl. Ezért sürgetik létszámuk növelését, ezért követelik, hogy teremtsünk olyan munkafeltételeket, olyan bérezési feltételeket, amelyek erre is lehetőséget adnak. Mi ennek érdekében az idén tettünk már lépéseket. Fordítottunk pénzt a túlóradíjakra, az ügyeleti díjak emelésére és átlagban több ezer forinttal emelkedett július 1-től az ápolónők bére. Legalább ilyen, vagy még nagyobb jelentőségűnek tartom azonban azt, hogy az idén bevezettük a felsőfokú, a főiskolai ápolónőképzést, egyszerűen azért, mert szükség van arra, hogy érettségizett lányok jöjjenek dolgozni a szakmába, s szakmai előmenetelük biztosított legyen. Nemcsak fizetéssel lehet rangot teremteni, hanem a szakmai előmenetel lehetőségének megteremtésével is. Az elmúlt néhány hónap során a megyei tanácsokkal történt megállapodások alapján több helyen — köztük Nyíregyházán — vettünk át oktatási intézményt, főiskolai képzés céljára, így az elkövetkező években az egészségügyben főiskolai végzettségű ápolónők is dolgoznak majd. — Folytatnám még a sort olyan elképzelésekkel, hogy ha lehet és mód nyílik rá, akkor vegyünk át minden olyan épületet, amelyből — a tanácsokkal együtt — nővérszállást lehet kialakítani. Hozzátenném még, hogy nemcsak a nővérszállások létesítését szorgalmazzuk, hanem lakásprogram kell az ápolónők számára, hiszen egyedülállóként még egy OTP lakás megszerzésére is alig van reményük, még akkor is, ha összegyűjtötték rá a pénzt. Elintéztük az idén a so- ronkívüli gépkocsivásárlás lehetőségét, tehát azok az ápolónők is soron kívül vásárolhatnak gépkocsit, akinek munkájukhoz erre szükség van. — Mindezek nem csak az ön által irányított minisztérium munkáját érintik . ;. — Én tulajdonképpen nagyon jó szívvel vettem tudomásul, hogy ezen a demonstráción kifejeződött igazából az, hogy az egészségügy működési feltételeinek javítása nemcsak egy minisztérium törekvése, hanem hozzánk hasonlóan gondolkoznak az ápolónők. A kormányzat számára megfogalmaztuk, s már a demonstráció előtt nagyon határozott véleményként leszögeztük a költségvetési egyeztetések és a társadalombiztosítási reform kapcsán: csak akkor tudjuk elképzelni az egészségügyben a finanszírozási változtatások bevezetését, ha a pedagógusokéhoz hasonló, a bérlemaradást pótló, több lépcsőben bevezethető béremelésre, bérkorrekcióra nyílik mód. Ezt jó szívvel fogadta a kormány és előzetes ígéretünk van arra, hogy a jövő év január 1-jén az eddig már megállapodott 20 százalékos bérautomatizmuson felül két-három milliárd közötti béremelésre is lehetőség lesz. Ez nem többletbér, hanem olyan lemaradás pótlása, ami az elmúlt tíz esztendőben következett be és ami miatt drámai viszonyok keletkeztek az egészségügyben. — Vannak-e adatok arról: hány ápolónő hiányzik, hány ágyat nem tudnak működtetni ilyen okok miatt? — Ez nagyon változó. Egész pontos adataink csak az összes ágy vonatkozásában vannak, mert nehéz különválasztani a létszámgondok miatt, a kihasználás hiánya miatt üresen maradt ágyakat azoktól, amelyek azért üresek, mert hála Istennek épp akkor nincs infarktusos beteg, nem betegek a gyerekek, vagy fertőző betegség nem következett be. Statisztikánk szerint 100 ezer ágyból általában húszezer üres, tehát 80 százalékos a kihasználás. Teljesen nyilvánvaló és ez inkább a fővárosban jellemző, hogy a nyári szabadságok idején a legtöbb intézményben lelassul a betegfelvétel, éppen azért, mert normális körülmények között az intézmény működését még valahogy biztosítják, szabadságok idején azonban már erre nincs lehetőség. — Tehát munkaerőhiánnyal küzd az egészségügy? — Igen. De az egész világon, nemcsak Magyarországon. — Az egyházak szívesen segítenek a gondok megoldásában, erre történtek is már kezdeményezések. Hogyan fogadja ezt a segítséget az egészségügyi tárca? — Még a Minisztertanácsban miniszterelnök-helyettesként dolgoztam, amikor a a Minisztertanács módosította korábbi rendelkezését és lehetővé tette, hogy szociális ápolórendek jöjjenek létre. Ez két évvel ezelőtt volt. Akkor tulajdonképpen nem indult ed még ez a szerveződés. Magam is arra számítottam, hogy ha nem is tömegesen, de szép számmal lesznek olyanok, akik ezt a lehetőséget felhasználják és és ápolónőként megjelennek a kórházakban. Nem következett eddig be. Most azonban nagy változásoknak vagyunk tanúi, és mi nagy-nagy örömmel fogadjuk a felénk nyújtott kezet. Nagy butaság és nagy felelőtlenség is lenne bármilyen korlátot állítani az együttműködés elé és meg kell mondjam, hogy a ma működő szervezetek közül — én ezen értem a politikai pártokat, saját pártomat is — a legnagyobb valóságos támogatást az egyházaktól kapta a tárca. Balogh József esett. Szégyen, nem szégyen, egy-egy kis folt még mindig ott van. Lánctalpas kombájnnal se lehet rajta elmenni. Hatalmas Rába kényszerít lassításra bennünket, mögötte „összehajtogatott” tárcsa. Megvárjuk míg letér, időközben szemügyre vehetjük, meddig süppedt legutóbb a sárba. — A felszínen nem is látszik, hogy mi rejtezik az eldolgozott magágy alatt. Csak akkor szerezhetünk felőle tapasztalatot. amikor a kerekek alatt megnyílik a massza, és már hason ül a gép. A tábla, ahol a rögtörés munkálatait vesszük szemügyre óvatos traktorosról árulkodik. A gyanúsabb foltokat kellő ívben kerülte el. így aztán a régenvolt szántás barázdaszeletei között zöld algát nevel a víz. A napsütötte partocskán gondtalan kecskebékák süttetik magukat. Arra se rebbennek, ahogy két méterre mellettük eldübörög a gyűrűshenger. Búza lesz itt, akár van mocsár, akár nincs. A főagronó- mus a kezébe vesz egy nagy rögöt, és szokatlan összehasonlítást tesz: — de Nagyszekeresen most a legjobb T erhűktől megszabadított almafák, sárguló kukoricaföldek, és a vegyszer által kényszer-szárított napraforgó-táblák szegélyezik az utat az őszi Szatmárban. A Nyírségben a rozs már üdítő zölddel borította be a homokdombokat, itt azonban még innen vannak a vetésen. A nehéz rögöt porfelhőbe burkolózó vastag, fekete füstöt eregető traktorok törik. Készül a magágy. körül kellett gátolni. mert úgy is féllábszárig ért a víz. Nyolcvan milliméter „jött le” egyedül azon a hét végén. Még szerencse, hogy a násznép jókedvét egyszerűen nem lehetett semmivel szegni. Debreceni Károly is rendíthetetlen nyugalommal sorolja a lehetséges variációkat: — Vetni novemberig is' lehet. bár az optimális vetésidő most van. Mi azonban a kompromisszumok gazdái vagyunk, amelyek nagyon sokszor esnek kívül a szakmai optimumokon. Nyáron az aratás után elmentem nyaralni azzal, hogy a hátralévő néhány tucat hektárt már gyerekjáték lesz „lekapni”. Visz- szajövök két hét múlva: hozzá se lehetett nyúlni, végig A vidék gyönyörű. Még mindig találkozni egy-egy nyugati lakókocsival, melynek tulajdonosa ámulva fotózza a pirosló csipkebokrokat. A nagyszekeresi Egyesült Erő Termelőszövetkezet elnöke, Bállá Jenő kevésbé romantikus. „Azt mondta a rádió, hogy megint jön az esős idő” — panaszkodik. Errefelé ennél rosszabb hír alig létezik. — Az idén eddig már több mint 800 milliméter hullott — közli az összesített számadatokat. — Az árpát ennek ellenére már sikerült „eltenni”. a búzával most indulunk. Debreceni Károly főagronó- mussal vesszük nyakunkba a határt, hogy tájékozódjunk a munkák állása felől. Az ARÖ nyögdécselve zötyög a hol sziklaszáraz, hol kenődő kátyúk között. Egy húsz hektár- forma tábla mellett találjuk meg Ármos Gyula vetőtraktorost, aki munkatársával, és egy IH 6200-as vetőgéppel szeretné még aznap estig elvetni a romantikus környezetben elterülő földdarabot. — Még egyszer talán meg lehetett volna töretni gyűrűshengerrel, de azért meglehetős. — Vesz a kezébe egy marékkai a diónyi, almányi rögöket tartalmazó talajból. — Azt mondják, jön az eső? Debreceni Károly: ezzel szeget lehet a falba verni. Nem is lenne baj! Kellene egy kétnapos csendes sze- merkélés, attól ezek a nagyobb darabok megomlaná- nak, és ha kisütne rájuk a nap, maguktól válnának olyanná, amilyet géppel és művelő eszközökkel sajnos nemigen csinálunk meg. De- hát... A két nap. Neki is van egy története az idei „esős évszakról”. Augusztusban egy szombat délután lakodalomhoz készültek. Délelőtt szerencsére még sikerült a sátrat felverni. de azután megnyíltak az ég csatornái. Esett másnap reggelig, de úgy, hogy a végén a sátrat 4 z indiánnyár a végét /£ járja. A végeláthatatlan El Dorádó fennsík kesernyés füstöt pipált. A kanyonban mo- kaszínes inka férfiak, nők és gyermekek guberáltak átszellemült, réveteg arccal. A közelben álldogáló Ford Taunusaikban, Opeljeikben és BMW-jeikben vibrálva duzzadt a rengeteg lóerő. — Maga a főinka? — szólította meg a riporter a legtekintélyesebbnek tűnő gu- berátort, aki vadonatújnak látszó műbőrkabátokat és műbőrharisnyákat gyömöszölt feszülő iszákjába. — Én vagyok — válaszolta a ráncos arcú, de optimista tekintetű férfi — de amott guberál a sógorom. Ö még inkább. Útban a sógorhoz, az egyik dombon a Cortez Ferdinánd nevét viselő nagymúltú gyár pecsétjével ellátott okmányokat, szerződéseket és egyéb fontos iratokat fedezett fel a látogató. Odébb a sógor, Szi- várványos Kolibriszem diadalmas „uff! uff” kiáltásokkal jelezte, hogy nem mindennapi leletre bukkant. A hívásra odasiető társak fürge ujjai hatalmas aranyrögöket kapartak ki az egyik szeméthegy gyomrából. — Borzasztó — mondta Fűsimogató Szellő. — A népgazdaság jelenlegi nehéz helyzetében egyesek, hogy engedhetnek meg maguknak ekkora pazarlást! — Rettenetes — bólintott egyetértőén Puhaléptű Gepárd. Micsoda tékozlás — tódította Hajnali Galamb- búgás, aki épp egy marék aranyrögöt dobott a közelben bóklászó gyerekeknek, hogy legyen mivel játszaniuk. A riporter is a zsebébe tett néhány darabot a szabad prédából és a Cortez Ferdinánd-gyár felé vette az útját. Az igazgató szívé- jesen fogadta, de amikor megtudta, hogy a látogató a kidobott kincsek ügyében jött, elkomorodott. „Láthatja, milyen kopottak — mondta. Ki kellett őket szuperálni. Itt vannak a selejtezési jegyzőkönyvek. Minden szabályosan zajlott le. — De nem tudták volna esetleg valamire felhasználni az értékes aranyrögöket? — okvetlen- kedett a riporter. — Profil- váltás volt a gyárban — mondta az igazgató, — és a polcra mutatott, ahol fából készült vaskarikák, sárgarezet imitáló rézkilincsek és madzag-ajtózárak hevertek. A felesleges hulladékot kiselejteztük. — De azért... esetleg... talán ... mégis... — próbálkozott a riporter. — Nem — mondta dühösen a gyár vezetője, profiljának 90 fokos fordulatot adva, s ezáltal hátát mutatva beszélgetőpartnerének. Az elkedvetlenedett látogató kitámolygott az irodából. Becsukta maga mögött a madzagkilincses ajtót és elhagyta a gyártelepet. Alig távolodott el a kaputól, amikor madár- szárnyhoz hasonló aranytárgyak repültek el surrogva a füle mellett. Bumerángok voltak. A gyár termékei. Az El Dorádó szeméttelepen szálltak le. A riporternek — miután egyik sem repült vissza a gyárba — tudomásul kellett vennie, hogy ezek a bumerángok is kivétel nélkül selejtesek voltak. Azokért pedig igazán nem kár ... Szilvás! Csaba Egy marék jó vetőmag Almás Gyula traktoros kezében. — Ezzel be lehetne verni a falba a szöget. Nyilvánvalóan szemléltető erejű túlzásnak szánta szavait, de egyáltalán nem járt messze az igazságtól. Hogy a másik véglet se maradjon el, megfog egy jól megtermett békát. A búzaterület, amin azért mihamarabb szeretnének túl lenni, nem nagy. 270 hektár vár vetőgépre. Az erőkoncentráció annál inkább. Még kölcsöngépek is róják a köröket. Egy jánkmajtisi műtrágyaszóróval bajlódik éppen vezetője, amint elhaladunk mellette látjuk: darabos az anyag, és felboltozódik a tartályban. Közben a gyűrűshengerben is eltörik valami, de estére ismét elkészül any- nyi terület, ami a vetőgépnek másnapra elég. Kétszer-háromszor annyi munka rendesen előkészíteni a talajt ezen a vidéken, mint másfelé. Debreceni Károly mégse számíthat kétszer-háromszor annyi haszonra itt. a nagyszekeresi Egyesült Erőben. Sőt: belenyugvással említi. „három. három és fél tonna, jobb esetben”. Langyos kilátások a napsütéses őszben. De hát lehet-e mást tenni? Kérdés, amelyre választ egyikünk se vár. Esik Sándor
