Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
10 1989. szeptember 2. A dialektikus képnyelv megteremtője Rendkívül sokoldalú ember. Köves Iván egyaránt foglalkozik művészetfilozófiával, képalkotással és kultúrpolitikai kérdésekkel. Életrajza érdekes és csaknem utánozhatatlan. 1956- ig Magyarországon élt, majd pedig ekkor előbb Ausztriába, később pedig a Német Szövetségi Köztársaságba távozott. Itt lakik ma is. Nagyszerűen csellózik, ragyogó, gondolatgazdag fényképeket, albumokat készít. Sikereinek egyik legfontosabb állomása az, amikor 1962-ben a Jövő című képével elnyerte a világ legjobb jotója címet. Talán arra a legbüszkébb, hogy önmagát tartja a dialektikus képnyelv megteremtőjének. Nyári szabadságát Magyarországon töltötte, azonban nem egy olyan ember, aki pihenni tud. — Már régóta levelezek a magyar kulturális élet jeles képviselőivel, így Gyertyán Ervin író, kritikussal, Vitányi Iván szociológussal és P. Szűcs Juliannával, a Mozgó Világ főszerkesztőijével, művészetkritiikussal — mondja Köves Iván. — Lünen város vezetőinek a megbízásából tárgyalok itt Magyarországon. — Milyen céllal? — érdeklődtünk. — Késő ősszel szeretnénk rendezni egy szimpóziumot, ebben a Rurh-vidéki városban — hangzik a válasz —, én úgy gondolom, hogy az Interkontinentális rakéták helyett interkontinentális kommunikációt kell létrehozni. Ebben fontos szerep jut a művészet különböző ágainak. Azt tervezzük, hogy Lünenben több napra összejövetelt szervezünk, ezen az NSZK és Magyarország jelentős személyiségei vesznek részt, és vitatkoznak majd az európai gondolatokról, arról, hogyan is kapcsolhatnánk össze Keletet és Nyugatot egymással. — ön hogyan képzeli el Európát? — Izmusok, főuralom és lobbyk nélküli Európát képzelek el, azt hiszem, ahhoz hogy jobban megismerjük egymást, a kultúrának, a küStílusgyakorlatok M ivel a rádióban és a televízióban szerfölött kevés a lehetőség a megszólalók stílusának utólagos csiszolgatására — az élő adásoknál pedig semmi —, ezért leginkább az ott dolgozó újságírók a megmondhatói, milyen delejes ereje van a nyilvánosságnak. Elsősorban ők tapasztalják, milyen rejtélyes átalakulást idéz elő sók emberben az a pillanat, amikor hosszabb— rövidebb előzetes megbeszélés után a riporter végül a delikvens orra alá dugja a mikrofont, hogy rögzítse a „nyilatkozatot” (mert ugye nálunk az is „nyilatkozik”, akinek csupán a melltartó szükségességéről, a jó halászlé titkáról, vagy a zöldségárakról tudakolják a véleményét). Nem, nem a drukkra gondolok. A lámpa- és vagy mikrofonláz természetes (pontosabban alkat dolga), érthető. Tehát nem erről, hanem arról a sajátságos, időnként egyenesen • elképesztő változásról van szó, aminek következtében az illető egyszer csak „nyilatkozat-nyelven” szólal meg. Amit pár perccel korábban, még a magnetofon bekapcsolása előtt közérthetően, szép magyarsággal elmondott, azt most a szó szoros értelmében elkezdi „bonyolítani”. így tolakodik a szabatos, pontos olcsó (drága) helyére a fontoskodó „alacsony (magas) árfekvésű”. így lesz a délutáni focizásból, az esti olvasgatásból, a hétvégi pecázásból, a játékból „szabadidős tevékenység”. Aki nyilatkozik, nem azt mondja, hogy kijavítom vagy bemutatjuk, hanem hogy „kijavításra (bemutatásra, stb.) kerül” — s ezzel szépen elmaszatolja a felelősséget is... Ezen a nyelven szólva az iskolát, az új gyárat nem átadják, felavatják, a gépeket nem munkába állítják, hanem „beüzemelik”, az elintéznivalókat nem elintézik, hanem „lerendezik”. Ahelyett, hogy valamire most nincs pénz (nem futja, nem telik rá), majdnem biztosan valami olyasmi hangzik el ország-világ fülehallatára: ezt „per pillanat” (újabb nyelvi torzszülött) „nem tudjuk pénzeszközökkel lefedezni”. Az idegen nyelvek hátása- ként beszivárgó formákról („foglalják el helyeiket”, „hozzák el kedves feleségeiket is”), vagy a vonatkozó névmások hibás használatáról („a vállalat, aki...”, „a családok, akik...”) és más apróságokról most nem is beszélve. A rádió, a televízió (és a már említett oknál fogva kisebb részben az írott sajtó) jóvoltából ilyen „stílusgyakorlatokban” van részünk nap mint nap. Előbb-utóbb a természetességét, közvetlenségét eddig megőrző háziasszony, állatgondozó, esztergályos, gépkocsivezető, stb. is azt gondolja majd, a nagy nyilvánosság előtt bizonyára így illik megszólalni... Ennek megakadályozására azok tehetnek a legtöbbet (a ' hivatásos nyilatkozónak tekinthető politikusoktól kezdve a vállalatvezetőn, az orvoson át az újságíróig), akiktől a néző, a hallgató, az olvasó joggal várhatja el ’a nyelvi igényességet. Sajnos, gyakran hiába. Gönci Mária lönböző művészeti alkotásoknak nagy szerepe lehet. Éppen ezért Liinenben magyar filmeket is láthat a közönség, és minden bizonnyal 'különféle képzőművészeti alkotásokat is, ha mást nem, diavetítéssel mutatjuk be ezeket, és magyar muzsika is megszólal, Farkas Ferenc kamaraműveit a Philharmo- nia Hungarica fúvósötöse mutatja be felvételről. Gondolom, hogy mindez csak a kezdet, mert Lünen városán kívül más NSZK-beli városok is jelentkeztek, hogy szívesen házigazdái lennének egy olyan szimpóziumnak, amely közelebb hozná a keleti és (nyugati művészeket és így a két égtáj kultúráját is. Még nem tudjuk pontosan, hogy kik lesznek a nyugatnémet partnerek, akik eszmecserét folytatnak majd a magyarokkal, de szívesen vennénk, ha az eseményen részt venne Oskar Lafontaine, a Saar-vidék miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt egyik jelentékeny vezetője. Nemrég olvastam a legfrissebb könyvét, és ez nagy hatást gyakorolt rám, mert úgy éreztem, olyan témát tárgyal, amely sokunkat érdekel most ebben az időszakban Európában. Reméljük, hogy a minden hizonnyal november sorrakerülő lüneni ren- dezívény hidat épít majd Magyarország és az NSZK kultúrájának képviselői között. Molnár Károly AZ IDEI MOZIÉVADBAN körülbelül annyi amerikai filmet játszanak nálunk a mozikban, videotermekben, mint néhány évvel ezelőtt szovjetet. A kínálat arányainak tekintetében felzárkóztunk Nyugat-Európához, s bár ennek a tizenéves korosztály nyilván örül, jómagam nem tudok különösebben lelkesedni érte. Még azért sem, hogy a Duna Film jóvoltából néhány nagy sláger pillanatok alatt eljut hozzánk, mint ahogy ezt az Esőember és legújabban a James Bond, a magányos ügynök (1988 júliusában kezdték forgatni) bizonyítja. James Bond-ügyben így „filmműveltségbeli hiányaink” gyorsan pótolhatók: az első 007-es, aziaz Sean Connery látható az Intervide- anál kölcsönözhető Gold- fingerben; a második, Roger Moore a Kém, aki szeretett engem-ben; s a harmadik John Glen említett filmjében, nevezetesen Timothy Dalton. S ha a film- és vi- deoforgalmazás jelenlegi felpörgetett ütemét nézzük, minden bizonnyal előkerül még néhány a sorozat korábbi darabjaiból. A helyzetképet szemlélve jut eszembe az amerikai film egyik nagymoguljának, ha jól emlékszem Zukor Adolfnak 'híres mondása, miszerint: a film harmadrészt technika, harmadrészt művészet, harmadrészt üzlet, Ha az arányok pontosságán lehet is vitatkozni, a lényegre vonatkozóan kétségeink aligha lehelnék. Akkoriban, amikor nálunk még pluralizmi’sról szó sem volt, hanem . oldogan lubickoltunk a nemzeti köz- megegyezés langy os vizében, filmművészeink és forgalmazóink nyugodtan elfeledkezhettek arról, hogy a mozi üzlet is. Nem kárhoztatom egyértelműen ezt a gyakorlatot, mert az nyilvánvaló, hogy financiális szempontból Jancsó Miklós nem versenyképes Steve Spielberg- gel, de az is tény, hogy alkotóink közül néhányon visszaélték a helyzettel, s néha szűk baráti körük számára forgattak nagyjátékfilmet. Ahogy korábban, most is az arányok tekintetében érzékelhetünk zavarokat. A kizárólagosságra törekvés mindkét véglete elviselhetetlen, és komoly szemléletbeli károkat okoz. Míg korábban agyonműveltük a mozinézőt, most agyonszórakoztatjuk. Holott abból kellene kiindulnunk, hogy a mozgókép többfunkciójú közeg, s bármelyik szerepének tagadása, háttérbe szorítása kultúraellenes magatartás. HOGY LÉTEZNEK OKOS KOMPROMISSZUMOK, arra döntő bizonyíték a nálunk is jól ismert amerikai rendező Sidney Lumet pályafutása. A múlt héten játszotta tőle a tévé a Serpicot, bizonyára sokan emlékeznek még a Tizenkét dühös emberre, a moziban pedig néhány éve láthattuk A város hercegét és :a Halálcsapdát. Ez utóbbiak és a közelmúltban a mozikba került Másnap reggel azt bizonyítják, hogy a bűnügyi tematika sem szükségképp az igénytelenség és a tucatárutermelés terepe, hanem a műfaj alkalmas mélyebb emberi tartalmak közvetítésére anélkül, hogy elveszítené eredeti sajátosságait, izgalom- és f eszül teégteremtő erejét. S ezek a művek mintha azt is bizonyítanák, hogy az okos kompromisz- szumokig előbb lehet eljutni az üzlet, mint a művészet szorításában. A másnap reggel hitch- cocki ihletésű film. Tiszta vonalvezetésű, mindig pontosan lehet tudni, mi miért történik, s az indokoltság képi forrású, nem a túlbe- szélés folytán válik világossá. (A jelenlegi krimiinvázió több darabjában a visszamenőleges logika érvényesül: egy-egy korábbi jelenet ösz- szefüggései azáltal lesznek nyilvánvalóvá, hogy ki kit üt a későbbiek során.) JANE FONDA alkoholistává vált színésznőt alakít, alki egy reggel ismeretlen helyen idegen ágyban ébred, az előzményekre az elfogyasztott ital mennyisége miatt nem emlékszik, s az számára a legkellemetlenebb, hogy a mellette fekvő férfi hasából jókora kés áll ki. Ki a tettes? Ö maga vagy valaki más? S mi köze az eseményhez a kiszuperált zsarunak, akit Jeff Bridges alakít, illetve a Raul Júlia által megformált fodrász ex- férjnek? A bűnügyi film szabályai szerint természetesen mindenre fény Serül, a fürdőkádas jelenet az abszolút csúcspont, de ennél sokkal fontosabb, hogy ezenközben valódi emberek cselekszenek a vásznon, s nem a tucat- Ikrimi sablonfigurái. Mondhatnánk: persze, ilyen színészekkel könnyű. De ne feledjük, láthattunk mór világsztárokkal megtűzdelt csapnivaló filmet is. Hamar Péter Egy jelenet a Bűnvadászok című színes, szinkronizált olasz filmvígjátékból. Főszereplők: Terence Hill, Bud Spencer, David Huddleston. Milan Kundera cseh költő, ■ dráma- és regényíró, esszéista az idén töltötte be a hatvanadik életévét. Ennek a tudatosan építkező életműnek már világosan látszanak az értékadó határai, a magyar olvasóközönség Kunderát mégis kevéssé ismeri. Első sikerét a Kulcstulajdonosok című művével aratta, amely a német megszállás alatt „a hősiesség és kispolgárkodás, bátorság és gyávaság között hányódó cseh embernek és társadalomnak igényes rajza”. Sokszólamú alkotó. Költészetének központi témája a szerelem, amelyben az ember érzésvilága, a legközvetlenebbül feltárul. Leghíresebb esz- székötete az európai regény fejlődéstörténetét rajzolja meg. (A regény művészete, 1960.) Kundera művészi pályája kezdetét 1959-től datálja, ekkor fordít hátat a zenének és a költészetnek, s elkötelezi magát a próba mellett. A Tréfa, a Nevetséges szerelmek még megjelenhettek Csehszlovákiában, de Az élet másutt van, a Búcsúkeringő csak francia fordításban láthattak napvilágot. A nevetés és a felejtés könyve és A lét elviselhetetlen könnyűsége már Franciaországban íródott. Regényeit csehül, esszéit, tanulmányait már franciául írja. A Tréfa című regény húsz évet várt, hofey eljusson magyar olvasóihoz. pedig olyan világhírű ajánlója volt, mint Louis Aragon, aki a regény első francia kiadásához írt előszavában a század egyik legnagyobb regényének nevezte. Joggal. A mű időtállóságát — tárgya megjelenítésének esztétikai értékein túl — az is bizonyítja, hogy képes Közép- Kelet-Európa szocialista fej- ' lődésének olyan általános vonásait megragadni, amelyek meghaladása éppen napjainkban vált aktuálissá. Ludvik Jahn a természet- tudományi fakultás hallgatója pártiskolára vezényelt kedvesének tréfából olyan képeslapot küld. amelyen ez áll: „Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól, bűzlik. Éljen Trockij!” 1949-et írnak. Ennek a tréfának, fiatalos köny- nyelműségnek Ludvik egész életét befolyásoló következménye lesz. Kizárják a pártból, az egyetemről, behívják katonának. A büntetőalakulathoz sorozzák be. bányamunkára kerül. Nehéz évek következnek. Ludvikot egyetlen cél élteti, jónási indulat él a szívében: bosszút állni az őt ért sérelemért, az elveszített hitért, az elpusztított egyéniségért, a fölégetett vágyakért, az elveszített fiatalságért. Kiszabadulása után kitartó küzdelmet folytat felemelkedéséért, neves kutató lesz belőle. tekintélye van a szakmában. Aztán elérkezik a bosszú ideje is. Egy rádióri- porternő keresi meg. akiről kiderül, hogy annak a Pável- nek a felesége, aki kizárásakor a vezető szerepet játszotta. A nő lényegében felkínálkozik neki, de Ludvik arra gondol, hogy szeretőjévé téve az asszonyt, megalázza Pávelt is. Helena elcsábítása azonban nem rendíti meg a férjet, hiszen régóta nem él már házas életet az asszonnyal. A bosszú nem sikerül. Miközben Ludvik szülővárosában Helénára vár. véletlenül összefut legnagyobb szerelmével, Lucievel. aki nem ismeri meg. A nő váratlan felbukkanása arra készteti Ludvikot, hogy szembesüljön a sorsával. A regény érdekessége, hogy Ludvik petének „szereplői” is megszólalnak. Mindnyájan elmesélik a férfi élettörténetét, de úgy. ahogyan ők látják. Ez a sokoldalú szemlélet tárgyila- gosabbá teszi a képet, s koncentrikus körökben haladva egyre nagyobb lesz rálátásunk az ötvenes, . hatvanas évek csehszlovákiai eseményeire is. Miről szól a Tréfa? Arról, hogy a történelmi sebeket újabb sebek adásával (visszaadásával) nem lehet begyógyítani.- A sebeket el kell felejteni. De csak akkor, ha belenézünk a tükörbe, s azt látjuk benne, ami van. s nem azt. amit látni szeretnénk. Kundera regénye számos ponton kínál tanulságot mai életünk alakítói, formálói, résztvevői számára is. (Európa, 1989.) Nagy István Attila Film y Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Krimi minden mennyiségben aKM vendége L4 tréfán nem lehet nevetni Könyvespolcunk
