Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 2. 11 eregsurány — az ország keB leti csücske. Már a gepidák idején lakták, ezt bizonyítják az ásatások során feltárt cserépégető kemencék. Az első írásos emlék 1280- ból való. Itt vetett szikrát és terjedt tova az országban a Rákóczi szabadságharc, s itt vívta első csatáját Esze Tamás. A szatmári béke után a Károlyiaké, majd a Bay családé lett. Ez utóbbiak két fia, Mihály és András még a török pasánál és a tatár kánnál is járt követségben. Nagyot ugorva a történelemben: a trianoni béke Asz- tély és Beregsurány között jelölte meg a határt, s ezzel egyszersmind megszűnt a Beregszásszal kialakult folyamatos kapcsolat, s a lehetőség, hogy az arra vezető kereskedelmi útvonal itt menjen keresztül. Határközség lett, a világ vége, Még a fel- szabadulás után is három urádalom volt itt: a két Bay család és Uray báró osztozott a földeken. 1969-ben egyesítették Be- regdaróccal és Márokpapival, s bár Surány lett a központ, a kényszerű házasságból nem sok előny származott. Ahogy itt mondják: húsz év alatt százat fejlődött vissza ... — Azt mondják, maguk a Kelet-Magyarországtól jöttek — mondja az asztalunkhoz telepedő idős bácsi. — Most fizettem ki, de le fogom mondani. Mi tagadás, rosszul esik, hogy így akar beszédbe elegyedni velünk. Látva elko- maruló tekintetemet, így folytatja : — Rossz már a szemem, nem tudok olvasni — és széket húz magának. Trill Gyurka bácsi, az eszpresszó tulajdonosának apósa. Nyolcvan éves múlt éppen tíz napja. Még az unokák is itt voltak a születésnapján. — Hét lányom van — folytatja — de egyet sem engedtek tanulni, mert kulák voltam. Húsz hold földem, meg egy cséplőgépem volt és megvettem a cseh vámhivatalt is, — hirtelen újabb emlékek tolulnak elő, témát vált. — Négy és fél évet töltöttem hadifogságban. Az első évben felszedtem még a kenyérhajat is a szemétdombról. De aztán már jobb dolgom lett, mert festő, kőműves ás ács munkát vállaltam. „Jómódban” éltem. — Mikor hazajötem, felhívtak, mondták, írjak alá. Tizenötször jöttek egy éjszaka. Nem volt nyugtom tőlük. Azt mondták: „Gyuri bácsi, nem akarunk magának rosszat.” Tettek oda egy széket, hogy üljek le. Csak amikor le akartam ülni, kirúgták alólam, és nekem álltak, hogy részegen jövök ide, úgy összevertek ... Orrom alá dugták a papírt, alá kellett írni. Közben megérkezik Filep Gyula. Róla azt tartják a faluban, hogy egyike azoknak, akik fordítani szeretnének a szomorú sorson. 1976 óta tanácstag. Egyenes ember, ami a szívén, az a száján. — Volt itt egy uradalmi ispán, Csiszár Lajos. Tőle úgy akartak megszabadulni, hogy fegyvert rejtettek el nála az egyik szénakazalban. Aztán házkutatást tartottak, és persze, hogy megtalálták. Halálra ítélték. A felesége azonban ügyvédet fogadott, és kiderült, hogy az, aki a fegyvert eldugta a kazalba, olyan ostoba volt, hogy a saját húga ruhájába csavarta. Csiszárt így felmentették, de soha többet nem jött vissza. Ibrányban lett főagronómus. Nagyon tehetséges ember volt. Ha itt marad .. 113 embert hurcoltak el innen — pörgeti vissza az eseményeket Gyuri bácsi. Kidobolták, hogy a tizenöttől hatvan éveseknek három napra be kell vonulniuk, különben agyonlövik őket. Bújkáltam egy darabig, de nem volt mit tennem. Elhurcoltak mindanyiun-kat. Huszonhármán jöttünk vissza. — Ebben a faluban ahány család volt, annyi özvegyasz- szony — folytatta Filep Gyula. — És rengeteg árva. Legtöbb családban nyolc gyerek. Nehezen sikerült vidámabb dolgokra terelni a szót, mert D. Pethe István, a község történetének egyik feldolgozója (a másik Angalét Sándor) — nyolc éve a Szatmár- Beregi Tájvédelmi Körzet természetvédelmi felügyelője, egyébként Gyurka bácsi veje — sem dicsekedhet boldog gyermekkorral. Nem idevalósi, Büdszentmihályon született, a mai Tiszavasváriban. — Édesapám a Donnál harcolt, majd öt évig hadifogságban volt. 1950-ben jött haza betegen, három hónap múlva meghalt. Egyedül maradtam anyámmal. Akkor tizenkét éves voltam. Gimnáziumba Hajdúnánáson jártam, és geológusnak készültem. Bár a tanulmányi eredményem alapján felvettek volna, nem mehettem, mert az én apámat is kuláknak nyilvánították. így a tiszaló- ki erőműhöz kerültem bérelszámolónak. — Egy újsághírből értesültem 1958-ban, hogy képesítés nélküli pedagógusokat alkalmaznának a megyében, elsősorban orosz tudással. Bementem Butenkov Melánia megyei orosz szakfelügyelőhöz, aki azt mondta, írjam le oroszul az önéletrajzomat. Föl is vettek, így kerültem Beregsurányba, mert itt a végeken nagy szükség volt tanárra. Automatikusan tovább tanulhattam az egri főiskolán, és elvégeztem a magyar —orosz szakot. — Én addig a Beregről annyit tudtam, hogy az is van. Naményig lehetett vonattal jönni, onnan minden páros napon jött busz ide. Hát én páratlan napon jöttem. Ahogy megszerezte az első diplomáját, azonnal beiratkozott földrajz—biológia szakra. — 1978-ban jött az iskolakörzetesítés. A felső tagozat átkerült Csarodára, az első— második Beregsurányba, a harmadik—negyedik Márok- papiba. Csarodán negyvenes létszámú osztályok voltak. Pedig itt a 10—12 fős osztályokban még a gyerek kezét is megfoghatta a tanító, hogy segítsen. Elbetyárosodtak a gyerekek Csarodán. Pedig Surányban két iskola is volna, ha azt rendbe lehetne tenni, maradhatnának helyben. Még a régi időkben épültek, előbb a református, majd a katolikus. Témánál vagyunk. A surá- nyiak és a márokpapiak legnagyobb bánata, hogy a gyerekek három faluban kénytelenek elvégezni az általános iskolát, egyrészt az ostoba, át nem gondolt körzetesítés, másrészt egy fájdalmas, rájuk erőszakolt megyei döntés miatt. A -három társközség közül Beregdarócon épül a négytantermes iskola kisvárosba is beillő tornacsarnokkal. Ez a negyvenmilliós beruházás azt jelentené, hogy a két kisebb községből még távolabbra kellene járniuk a gyerekeknek, s a nagyobb baj, hogy hosszú időre kimeríti a közös tanács pénztárcáját, így valószínűleg álom marad a beregsurányi szolgáltatóház, a szennyvíztisztító berendezés és a szolgálati lakás, Márokpapiban pedig az egészségház. Ezért berzenkedik a két község, s ezért szorgalmazzák a Beregdaróctól való elválást. Már a megyét is megjárta a kérés, s ha minden igaz, jövő január elsejétől önállósodnak. Nem a falvak lakosságának van gondja egymással, ezt külön kérték, hogy írjuk meg. Beregdarócnak sem lesz könnyű dolga, hiszen még híja van a negyvenmilliónak, s nagy valószínűséggel kölcsönt kell rá felvenni. Ezt azonban már a két társközség nem bírná. Hiszen jó örülni más gyarapodásának, de úgy, hogy közben az is pénzét adja hozzá, akinek semmi előnyt nem jelent, fájdalmas teher. Most mindkét településen, Surányban és Papiban is befejezéséhez közeledik a ravatalozó. Tehóból adták össze a hatszázezret, ez azonban csupán az anyagra elég. Összefogtak hát a lakók, és társadalmi munkában építették fel. A szakmunkát azonban csak ki kellett fizetni, s egy- egy összes költsége megh ladja az egymilliót. Ezekről a a dolgokról azonban már a szabadságát töltő tanácselnöknél, Oláh Dezsőnénél beszélgetünk, s természetesen elkísért kalauznak. Filep Gyula is. — Annyit fejlődtünk, hogy örököltünk három kastélyt. és mindig olyan táblát akasztottunk rájuk, amire szükség volt — mondja Filep Gyula. Az Uray kastély most éppen felújítás alatt áll, mert az épület életveszélyessé vált. Egyébként a tanácsházának és a művelődési otthonnak ad helyet. Az egyik Bay kastélyban van az óvoda és a posta, a másikban az idősek klubja. Ez utóbbira nagy a szükség, hiszen a falu lakossága egyre öregszik. öt házbót négyben nyugdíjas lakik, az átlag életkor lassan meghaladja az ötven évet. Nem is csoda, hiszen a megélhetést itt a Barátság tsz garantálja. Az is olyan szerény jövedelmet nyújt, hogy sokan kényszerűinek az ingázásra, még többen arra, hogy végleg elhagyják a falut. A valamikor 1100 lelket számláló községből már csak 586 lakó maradt. Az első nagy elvándorlási hullám a 41-es főút építésekor kezdődött. Sokan igyekeztek itt munkát kapni, s az út elvitte őket... Az itthon maradtak nyugdíja alig éri el a 3500 forintot, s szinte a létminimum alatt élnek. A háztáji sem jelent megélhetést, nehéz eladni, a vízért, villanyért itt is ugyanannyit kell fizetni. A tanács rendszeres segélyekkel próbálja támogatni az öregeket, de mindenki tudja, hogy ez sosem lehet elég. Mára azonban mintha felcsillanna egy kis reménysugár. A termelőszövetkezet tejfeldolgozót és szárítóüzemet létesít. Mindkettőt Beregdarócon, de ez ellen senkinek nincs kifogása, hiszen ésszerű, mert ott a gáz. Közel száz embernek teremtenek így munkát, s a surányi- aknak is jut belőle. Csak legyen jó a bér, mert két éve itt még a 8—10 forintos órabér volt az általános, és ma sem igen haladja meg az átlagkereset a téeszben az évi 60—70 ezer forintot. A másik lehetőség a március elsején megnyitott határ. Az eltelt néhány hónap alatt a surányiak már hozzászoktak ahhoz, hogy több vásárló fordul meg a faluban, s igyekeznek a délelőtti órákban megvenni, ami szükséges. Tej, kenyér és alapvető élelmiszer van, de tartós fogyasztási cikkekért még mindig átjárnak Naményba, Fehérgyarmatra és Tarpára. Remélik, hogy a most letelepedő üzletek változást hoznak ebben is, azt mondják, a nemrég megnyílt fotóelektronikai bolt kínálata vetekszik a debreceni ellátással, és illatszer is van bőven. A napokban nyitott üzletet a falu határában a Délker, s a nyíregyházi Elekterfém is raktáráruházát készül építeni. Két telekhelyet kapott a tanácstól két évi beépítési kötelezettséggel, s a bútorbolt mellett vendéglátó egységet is akar létesíteni. Kövezik a valamikor Uray báró tulajdonát képező hatalmas magtárat — a budapesti székhelyű Kárpáttá Kft. a té- esszel, a tarpai Áfésszel, a fehérgyarmati kisszövetkezettel közösen áruházat nyit, tízmilliós árukészlettel a tervek szerint már a jövő hónapban. A debreceni vendéglátóipari vállalat utasellátót adott át a pénzbeváltó mellett, s egy ugyancsak debreceni kft. egyelőre félévre konténeres boltba csalogatja a vevőket. Jó tehát a megnyitott határ, de némi fejtörést okoz. Nincs ugyanis parkoló és illemhely. Sokan gyalog jönnek át, és busszal folytatják az utat Vásárosnaményba, vagy még tovább. Most még istenes a helyzet, de amikor megkezdődik a tanítás, újra gond lesz. Mert, ha az eredetileg dolgozókat és iskolásokat szállító busz megint annyira megtelik Vásárosna- ményban, akkor Csarodán nem fér jel a negyven bejáró gyerek, és mehetnek értük biciklivel a szülők. Gond az is, hogy sokan nem jutnak át négyig a határon, és kénytelenek itt éjszakázni. Egyrészük ugyan be- kérezkedik házakhoz, mások viszont alkalmi szálláshelyül a félkész ravatalozót választják. Félő, hogy a szalma, amiből maguknak ágyat vetnek, egyszer kigyullad az elhaji- gált cigarettacsikkektől. Sok az ilyenek között a cigány, s itt, Surányban másmilyen cigánycsaládokhoz szoktak — azok dolgosak, jóravalók. A megoldást talán az jelentené, ha meghosszabbítanák a határállomás nyitva tartását, s ehhez kérték is a megyei tanács közbenjárását. Alig egy nap borzasztóan kevés arra, hogy megismerjük egy falu évtizedes, évszázados gondjait, történetét. Arra elegendő csupán, hogy érdekes, értékes emberekkel ismerkedjünk meg, akiknek megígérjük, rövid időn belül megismételjük a látogatást. Mert van még mit mondaniuk, ez a személyes beszélgetésekből hamar kiderült. írta és fényképezte: r--------------'■ — ■ — Nyári csendélet a falu határában. Az egyik Bay kastély. Most az óvodának és a postának ad helyet. A XV. században épült református templom szószéke. Nagyon megérett már a felújításra, kár lenne megvárni, míg késő lesz. Márcsak azért is, mert a templom műemlék. Boldog - boldogtalan beregiek y Kaiét a Magyarország h£tv£gi melléklete Évszázados faritkaság az egykori Uray báró kertjében. Az országban mindössze két pira mis tölgy található, ez az egyik.