Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
Vélemények kulturális életünkről Gyökeres átalakítást Váratlan és merész ötlet ma a közművelődésről, mint a Jövő szorításáról” vitát kezdeményezni. A közhangulat nem a kulturális élet gondjaival, vagy örömeivel telített. A megyénkben élők feszültségeit sem az egyes közvetítőrendszerek hiányosságai, vagy pl. a zsugorodó amatőr mozgalmak megtorpanásai okozzák. Meglepő a vita azért is, mert az önmagával meghasonlott szakmai kör mély csendbe burkolózva várja a politikai, társadalmi vákuum valamilyen irányú elmozdulását. Ki emlékszik már az évekig elnyúló indulatos disputába a kultúra és áru kapcsolatáról? Hozott-e megnyugtató választ a kultúrafogalom meghatározására, szerepére irányuló számtalan kérdés, megközelítés? Sikerülj-e az idejétmúlt népművelő kifejezés helyére valamilyen korszerűbb változatot meghonosítani? Sorolhatnánk a kérdéseket, de egyértelmű választ egyikre sem adhatnánk. Persze erről nem csak a közművelődési intézményekben dolgozó 22 000 népművelő, könyvtáros, muzeológus stb tehet. Naponta tapasztalhatták a déklarák Közművelődési Töry|ny törvérivétikívüliségét, az ingadozó jogszabályok AátmehfliWgél, a rohamosán romló gazdasági tiefy/et hátrányait, az irányítás és elosztás anomália^, ^áftozatlanul csak tárcaszinten jelentkezik a kultúra, a legkisebb létszámú szakminisztérium képtelen országos ügyként, létkérdésként elfogadtatni és érvényre juttatni a művelődés, a műveltség fontosságát. Hiányoznak a friss, megbízható felmérések a lakosság, illetve annak kisebb rétegeinek, csoportjainak műveltségi állapotáról, tényleges kulturális igényeiről. Az állami támogatások apadása, ellenőrizhetetlen elosztása, valamint az anyagi háttért nélkülöző helyi önállósodási folyamatok mára elsorvasztották a kistelepülések döntő többségét és belátható időn belül elnyelhetik a kisvárosokat is. Igaz az elszegényedéssel, a párt erejének csökkenésével enyhült a direkt irányítási szisztéma, életközelibbek a fenntartói elvárások. Ezzel egyi- dőben azonban egyre drágább lett egy-egy intézmény fenntartása, folyamatos működtetése. Gondolj unk csak a többszöri könyváremelésre, a tiszteletdíjakra, utazásra, fűtésre, villanyszámlára. A megnövekedett költségeket már lehetetlen az amúgy is ezer sebtől vérző lakosságra áthárítani. El sem fogadják, mert még mindig úgy tudják, hogy ezeket az állam biztosítja számukra, a központilag elvont jövedelemrészük ellensúlyozásaként. Szembetalálkozva a közművelődési intézményekben is szükségszerűen jelentkező piaci hatásokkal (koncert, mozi, színházjegy, tanfolyami díjak...), érthető és jellemző reakciójuk a távolmaradás. Pedig minden eddiginél nagyobb szükség lenne a gazdaságnak, társadalomnak a valóban felkészült, kiművelt egyénekre. A tudás, a műveltség fontosságát nem kinyilatkoztatni, hanem felhasználni, beépíteni kellene a mindennapi életbe. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlen szerepe van az oktatási intézményeknek, (lásd: Kuknyó János cikkéta szeptember 9.-i számban) de csak egy alapjaiban megreformált, felszabadított iskola lehet képes hatékony eredményekre. Ehhez a pedagógusok béremelése elengedhetetlen, de nem is a legfontosabb tényező. Jelenleg a sűrűn változó tantervek, oktatási jogszabályok, valamint a csak relatíve kevés milliárdok sem tudják eltakarni azt a csődöt, ami az alulképzettség miatt a magyar kilátástalanság meghatározójaként állandósult. Nem vétlenek a közművelődési intézmények, ezek dolgozói sem, de figyelembe véve arányukat (kb. a népesség 0,2 ezreléke) a ráfordított összeget, s azok területi elosztását ^igazságtalannak tűnik minden gondot, felelősséget az ágazat nyakába ' Várírik A megkésett-bérrendezés inkább eltávolította — irigység miatt — e csoportot más értelmiségi köröktől’. ‘.V..V Pedig a küldetés közös^megosztott erőkkel nem töltheti be hivatását egyik értelmiségi csoport sem, függetlenül a hatalmi helyzetétől. Hiszen önmagában kultúráról, közművelődésről beszélni lehetetlen. Ha önkényesen kiszakítjuk, leválasztjuk arról a szerves egységről, ami behálózza az egyéni és, társadalmi életet, értelmezhetetlenné válik a fogalom. Nincs külön gazdaság, társadalom, vagy, kultúra! Ezeket csak gondolati úton —? az egységet nem feledve — lehet célszerűségből alkalmanként megbontani. A kultúra szűrőjén keresztül is kimutatható az élet minden területe. (Természetesen fordítva is igaz.) Ha tehát hiányát tapasztaljuk, vagy zavarait észleljük, akkor baj van az egésszel is! Napjainkban lépten-nyomon problémákba ütközünk a közművelődésben is. Nyilván nem véletlenül! Toldozgatásokkal már itt sem érhető el tartós fellendülés. A megélénkült politikai mozgásoktól remélhetjük a hierarchikus kulturális modell lebontását, alulról építkező megújulását, az irányítás és ellenőrzés gyökeres átalakítását. A hasonló szellemben megváltozó gazdaságtól pedig azt a nagyon hiányzó anyagi hátteret, amely lehetővé teszi a felkészült és önálló személyiségekből álló kis- és nagyközösségek kibontakozását. Ebben a folyamatban nem jut meghatározó szerep a közművelődésben dolgozóknak, de tőlük is függ az átalakulás minősége. Tőlük és — nem kizárólagosan — az értelmiség egészétől. Vagy felismerik egymásrautaltságukat és másra át nem ruházható küldetésüket, vagy velük együtt süllyed még mélyebbre az ország. A fenti gondolatmenet csak látszólag kanyarodott el szűkebb régiónktól. A vitaindító és a hozzászólások részletesebben foglalkoztak a megyei közművelődési intézményrendszer helyzetével, kulturális örökségünkkel. Nem lenne haszontalan elmélyedni a területi egyenlőtlenségek kialakulásának okaiban, az irányítási és döntési mechanizmusok káros következményeinél, a népművelők felkészítésénél és felkészültségénél. Mindez rendkívül fontos, de másodlagos ahhoz a gyökeres szemléletváltáshoz képest, amellyel formálói lehetünk egy demokratikus, kitáguló társadalmi mozgástérnek. Stevanyik András, Tiszavasvári, városi művelődési központ Egy kétszázéves folyóirat A MINDENES GYŰJTEMÉNY Kétszáz éve 1789 júliusában, amikor még alig volt hagyománya a magyar nyelvű újságcsinálás- nak (az első magyar nyelvű lap az 1780-ban megindított Magyar Hírmondó), Péczeli József református lelkész Komáromban merész vállalkozásba kezdett. Mindenes Gyűjtemény címmel a ritkán olvasó közönségnek—a kis- és középnemességnek, a parasztoknak s a női közönségnek — ajánlotta tudománynépszerü- sítő, nyelművelő írásokat, hasznos ismereteket közlő folyóiratát. Programja ,,a hazai természeti história forrásainak leírása mellett a háztartásban, valamint a gazdaságban felhasználható hasznos tudnivalókat, a keresztyén virtus példáit, találós meséket, rejtvényeket” ígért. Mindössze hárman szerkesztették a hetente kétszer megjelenő lapot: Péczeli József mellett Perlaki Dávid evangélikus és Mindszenti Sámuel református lelkész. A lap ígéretéhez híven a kisne- mesi, paraszti olvasókhoz kívánt A Mindenes Gyűjtemény címlapja szólni. Belőlük akarta érdeklődő, támogató, előfizető táborát verbuválni. Ezért adott hangot a nemesség önkéntes jobbágyfelszabadító elhatározásának reményéről. Egy pápai mérnök, Kovács Ferenc, aki gyakran publikált a Mindenes Gyűjteményben, azt írta a nemességnek címezve: „Ha tehát hazátok boldogságának és dicsőségének örültök, ha nemzetetek kimíveltetését és palléroztatását szeretitek, ha hazátok fiai és polgártársaitok szemeitek előtt és szívetekben még emberi becsben állnak, adjátok vissza nekiek emberi jussaikat, szaggassátok, tépjétek széjjel láncaikat, oldozzátok fel bilincseiket, töröljétek el nemcsak szívvel, hanem valósággal és cselekedettel is ama szívet rémi tő és leverő boldogtalan rabi és örökös jobbágyi nevezeteket, és állítsátok vissza mind azokat, mind magatokat emberi jussaitokban.” (Ne feledjük, már előttünk a példa, a nagy francia forradalom!) Még diákként a Mindenes Gyűjtemény hasábjain fejti ki nézeteit Fejér György, a Tudományos Gyűjtemény későbbi alapító szerkesztője is. Szenvedélyesen foglalkozott a lap a nemzeti nyelv helyzetével. Péczeli tollából új tartalmú nyelv- védő írások jelentek meg. A nemzeti nyelv és a nemzet sorsáídátogatóban Fény felé forduló napraforgók, a népmesék táltosaira emlékeztető, büszke tartású paripák. Megbocsátó Krisztus, nap melegét sugárzó Madonna. Egymást óvó karok: lebegő szerelem, átszellemült arcok, sugárzó szemek. („A legkifejezőbb testrész a szem. A szeméri átsugárzik az érzés, a gondolat.”) Meghitt emberi kapcsolatok, természeti szépségek. Derűs, meleg színek, földöntúli violák, szépia-szín, megnevezhetetlen A A selyemfestő különös világa képein, a nyíregyházi Képcsarnok- ‘ ban megrendezett tárlaton is. A művész előszeretettel készít selyemből kollázsokat, ami egészen újféle perspektívát ad az anyagnak. Ezzel a technikával készült növényábrázolá- sai eredetiek és gyönyörködtetek. Egyik, több képből álló sorozatát a Szent Anna-tó regéje ihlette. (Ennek nagyon örülök a választásnak, mert így ki tudtam fejezni magam. — Képein béke, boldogság sugárzik. — Ebben a zűrzavaros világban, amikor az ember nem tudja bekapcsolni úgy a rádiót, vagy a televíziót, hogy ne hallaná, ki kit ölt meg, vagy Macskássy Izolda: Madonna kékek, zöldek. A marosvásárhelyi származású Macskássy Izolda festőművész boldog, különös világa. Idős mesterektől, Erdélyben tanulta a kínai selyemfestés technikáját a közel húsz éve áttelepült művész. A híres köröndi fazekasnak, Katona Sándornak az unokája. Művészi pályafutását alkalmazott grafikusként kezdte, ám az idei nőnapra készített szép plakátja bizonyítja, hogy most sem fordított teljesen hátat a művészi plakátkészítésnek. Betegsége miatt fordult a selyemfestéshez, ehhez az ősi művészethez, amit manapság kevesen gyakorolnak. A látszólagos köny- nyedség nehéz munka eredménye. Tudvalévő, hogy a selyem nagyon nehezen megmunkálható alapanyag, hiszen nélkülözi a papír és a vászon stabilságát, vibráló, könnyen mozduló, nehezen zabolázható. A festék gyorsan szétfolyik rajta, munka közben nem lehet tétovázni. Mégis, ezen az artisztikus anyagon annyi mindent el lehet mondani — mint az látható Macskássy Izolda ról szólva folytatta Ráth Mátyás, Révai Miklós, Barczafalvi Szabó Dávid, Kazinczy gondolatait. De Péczeli fejtette ki először, hogyha elvész a nyelv, elvész a nemzet is. Ám hiába a korszerű hangvétel, hiába a népszerű és olvasmányos írások, hiába a sok eredeti gondolat, a Mindenes Gyűjteménynek kevés előfizetője akadt. A szerkesztő azt remélte, hogy 1790-re legalább ezer előfizetője lesz, ám az olvasók száma ekkor mindössze 137 volt. Hiszen akikhez szólni akartak, azok szegények lévén nem rendelkeztek lehetőséggel, hogy folyóiratot, könyvet olvassanak, vásároljanak. A kezdetben hetente kétszer megjelent Mindenes Gyűjtemény 1790-ben tulajdonképpen mint folyóirat meg is szűnt. 1791—92- ben ugyan egy-egy évkönyvszerű kötete még megjelent, de Péczeli József halálával, 1792-ben végleg megszűnt. Szellemét, elképzeléseit három évtizeddel később a Tudományos Gyűjtemény próbálta feléleszteni. A Mindenes Gyűjtemény rövid életű folyóirat volt, de alapítása, megjelentetése jelentős tett a 18. századvégi Magyarországon. K. M. első képeit könyvillusztrációként készítette Tamás Menyhért hasonló című kötetéhez.) A monda szerint a gróf által megkívánt tizenhárom lány inkább vízbe vetette magát, minthogy a kéjsóvár grófé legyen. Ám ekkor csoda történt, a tiszta lányok hófehér hattyúvá változtak. Ezt a témát dolgozta fel a festő lírai szépséggel, gyönyörű színekkel, vonalakkal. Macskássy Izolda kitárulkozó, boldog ember, aki a tárlatnyitáskor a látogatók szimpátiáját azonnal megnyerte. Az autógramkérőknek — akiknek a száma időközben hosszú sorrá növekedett — a meghívó hátlapjára egy rajzot készített, így ajándékozta meg őket. Ekkor beszélgettünk vele, legelőször is a selyemről. — A selyem nagyon drága, kényes anyag. Festéséhez csak nagy odaadással, átszellemültséggel szabad fordulni. Egyfajta tisztességet és tisztaságot lehet megfogalmazni rajta. A selyemhez kényszerűség miatt fordultam, ugyanis az orvos szabályszerűen eltiltott az olajfestéktől, mert allergiás vagyok rá. Végül is hol történt tragédia és dráma dráma hátán, mind a hétköznapokban, mind a politikában, megpróbálok olyat festeni, amire a kedves nézőm vagy a gyűjtőm, ha ránéz, akkor úgy alszik el, hogy talán azt álmodja, szebb lesz a holnapja, jövője. — Valóban ennyire boldog ember ön, mint amilyennek a képein látszik? — Igen, nagyon boldognak érzem magam. Van két gyönyörű gyermekem és festhetek. Jó érzés, amikor szinte minden korosztálynak tetszenek a képeim, amikor tinédzser-korú lányoktól hallom, hogy milyen jó a festményeim előtt ácsorogni. Amikor Marosvásárhelyről eljöttem, azt kaptam útravalóul, hogy próbáljak úgy élni, hogy Istennek és embernek tetsző legyen, és az élőknek és az utókornak a tisztességére fessek. Macskássy Izoldának önálló tárlatai voltak Ausztriában, Lengyelországban, Angliában, Eszak-Ameri- kában, Kanadában, és állandó kiállítása van az NSZK-ban. A nyíregyházi Képcsarnokban a hónap végéig tekinthető meg az eredeti szép tárlat. Bodnár István Macskássy Izolda: A Szent Anna-tó regéje 1989. szepte...^* íj. U Kelet — a feiagyeropszág hétvégi melléklete 7
