Kelet-Magyarország, 1989. szeptember (46. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-23 / 225. szám
8 y * 1989. szeptember 23. a nfagyarOTSZág hétvégi melléklete Griffmadár az ezüstkorongon Egy szenzációs lelet a Jósa András Múzeumban Ismeretes, hogy azokban az iskolákban, ahol a feltételek megvannak, máris élhetnek a szabadon választott idegen nyelv tanulásának lehetőségével Ez nem csak az általános és középiskolákra, hanem a felsőfokú intézményekre is vonatkozik. Ez utóbbiak közül a nyíregyházi tanárképző főiskolán néztünk utána, hogyan oldják ezt meg. Az idegennyelvi lektorátus vezető nyelvtanárától, Németh Zoltán docenstől megtudtuk, hogy a régóta várt rendelkezés több mint 400 elsőéves nappali tagozatos tanár- és tanítójelöltet érint. (A másod-, harmadnegyedéveseket már nem vonják be az új oktatási rendbe.) Természetes az is, hogy az idegen-nyelvszakos hallgatóknak kötelező jelleggel nem szükséges másik nyelvet tanulniuk. Jól járnak azok a fiatalok is, akik már középiskolás korukban középfokú nyelvvizsgát szereztek. Nekik sem kell nyelvórákra járni. (A tanárképzőn az új elsőévesek közül eddig 15 hallgató mutatta be az állami nyelvvizsgát igazoló dokumentumot.) A főiskola — mivel átmeneti időszakról van szó — azoknak, akik úgy gondolják, hogy a hagyományos feltételek mellett az orosz nyelvet választják, természetesen lehetővé teszi a nyelv tanulását. Ha két év után sikeres záróvizsgát tesznek oroszból, akkor nekik még nem kell középfokú nyelvvizsgát szerezniük. A többiek? A lektorátus angolból, franciából, németből és oroszból szervez térítésmentes nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamot. A főiskolai tanárok, ha némi túlórával is, felkészültek erre. Kíváncsiak voltunk, hogyan választottak az elsőéves főiskolások. Nos, a számok több mindenről árulkodnak: a hallgatók csaknem kétharmada nem vállalkozott új nyelv tanulására, megmaradt a könnyebb megoldás, az orosz mellett. Mögötte a népszerűségi listán az angol és a német vezet, mindkettőt a hallgatók 16— 16 százaléka választotta. A megmaradt 6 százalék a francia mellett tette le a voksot. (Persze ha már a vállalkozókedvet említettük, nem minden középiskolában volt módjuk a fiataloknak arra, hogy az orosz mellett más nyelvet is tanuljanak, és biztos alapokkal vállalkozhassanak valamelyik nyugati nyelv középfokú szintű elsajátítására.) Az idegen nyelvi lektorátusnak egy ösztöndíj elnyerésével lehetősége nyílt arra is, hogy három csoportban intenzíven oktassa az idegen nyelvet. Harminc hallgató vesz részt ebben. El kell még mondani azt is, hogy ha valamelyik másodéves hallgató nyugati nyelvet akar tanulni, arra is van lehetőség. Nem kétséges, szellemi és gazdasági életünk felvirágoztatásának egyik feltétele a nyelvtudás kiszélesítése. Bizonyára mindenki egyetért azzal, hogy egy felsőfokú iskolát elvégzett szakember legalább középfokon beszéljen valamilyen nyelvet. Vonatkozik ez a tanárokra is, akiknek gyakran lesz szükségük nyelvtudásra. (bodnár) Alig különböznek a festménytől Nyomatok a nagyvilágból Picasso: Fiatal spanyol paraszt A tenyérnyi nagyságú korongot zöldes patina borítja, az avatatlan szem csak hellyel-köz- zel fedezi fel alatta a mintázatot. És legfeljebb az itt-ott aranyosan megcsillanó fény sejteti, hogy nemes fémből készült tárgyat tartunk a kezünkben—jóllehet igazi értékét nem ez adja. A honfoglalás korából származó, úgynevezett hajfonatkorongra nemrég, az Ibrány és Kótaj között körülbelül félúton található temetőben bukkant rá Istvánovits Eszter, a nyíregyházi Jósa András Múzeum régésze. A maga nemében szenzációs leletről van szó, hiszen csak néhány, ehhez fogható darab akad az egész Kárpát-medencében. Kettőből egy... — Ugyanis ezeket a hajkorongokat növényi motívumokkal díszítették. Eddig yagy negyven darabot találtak a Kárpát-medencében, és közülük talán csak öt-hat nem ilyen. Az egyik éppen a mi ra- kamazi, turulmadaras korongunk, és most itt van ez az ibrányi. Valamivel kisebb rakamazi „párjánál”, ez is aranyozott ezüstlemezből készült, a szakértő szem ki tudja venni rajta a griffmadarat, amelynek farka, mellső és hátsó lába honfoglaláskori leletekre jellemző palmettában (pálmalevélre emlékeztető díszítőelem — G.M.) végződik. Az eddig talált korongokat csak ez utóbbi módon, növényi motívumokkal díszítették, az állatábrázolás rendkívül ritka, ezért olyan értékes... Egyébként Ibrány- ban két hajfonatkorongot találtunk, de az egyik sajnos széthullott, amikor kiástuk. A helybeliek által Esbó-halom- ként ismert terület — ez is érdekes — alapvetően köznépi temetőt rejt, de van benne néhány gazdag sír is. A feltárást négy évvel ezelőtt kezdte meg Istvánovits Eszter, de az első három évben kiásott 133 sír leletanyaga elég szegényes volt, elférne egyetlen dobozban — hajkarikák, két-két dénár István, illetve Salamon király (1063—1074) korából. Salamont ugyanis I. (Szent) László követte a trónon (1077—1095), s ő úgy rendelkezett, hogy a templomok köré kell temetkezni — Istvánovits Eszter úgy véli, valószínűleg e törvény kihirdetése után hagyott fel a közösség a régi temetővel. (László- korabeli pénzeket már nem találtak itt.) — Ahogy ástunk tovább, egyre korábbi sírokra bukkantunk: X. századi, azaz klasszikus honfoglaláskori anyagot leltünk, ami ráadásul szokatlanul gazdag. Az említett hajfonatkorongot egy fiatal lány sírjában találtuk. Talán 14— 16 éves lehetett, a két korong a váll fölött került elő. Ezen kívül volt egy hajkarikája, nyakában egy nyakperec, mellette gyöngysor, a végén átfúrt — valószínűleg disznófoggal, ami amulett lehetett, végül egy nagyon rossz állapotban lévő ólomkereszt. A pogány amulett és a bizánci kereszténységre utaló kereszt együttes előfordulása önmagában is nagyon érdekes, arra utal, hogy viselője annyira még nem volt azért keresztény, hogy keresztény módra is temessék el... Talán testvérek... A pogány rítusok ugyanis a temetkezési szokásokban éltek legtovább, csak 1100 körül szűntek meg, ekkor adták át helyüket a már említett templom körüli, keresztény szokás szerint úgynevezett „mellékletek nélküli” temetkezésnek. De hallgassuk tovább a régészt: — A kislány ruhája keresztben, a bal válltól a jobb medencéig gombolódott. Ezek itt a gomjai, közülük egy, a középső—egy pici csörgő. Két karján két-két ezüst karpe ecet, a lábán pedig egy-egy bokaperecet viselt. Volt egy kis kése is. Érdekes, és egyelőre nem találtam párhuzamot hozzá, hogy ezzel a kislánnyal együtt, ugyanabban a koporsóban eltemettek még egy, hasonló korú ifjú hölgyet, aki az egyik kezén, négy a másikon három gyűrűt viselt, neki is volt három karperecé és egy ugyanolyan lábperece, mint a másik kislánynak. Talán testvérek lehettek. A koporsóból persze nem maradt semmi, ennyi idő után — mondja a szakember — csak egy elszíneződött, kirajzolódó folt jelzi az egykori, szétporladt koporsó helyét. — A két kislány sírja egyértelműen X. századi. Ezt az is alátámasztja, hogy közvetlenül mellette megtaláltuk egy férfi maradványait. Őt is koporsóban, harci baltával, fülében-hajában egy-egy karikával (utóbbi valószínűleg a férfi varkocsát fogta össze) temették el, lábához pedig, a koporsó fölé megnyúzott lovának hőrét tették -— amikor megnyúzzák a lovat, a bőrben benne marad a koponya és a négy végtag is, ezt találtuk meg, valamint a lószerszámot. Márpedig ha pogány rítus szerint, azaz lóval temették el, akkor nem lehetett keresztény, vagyis ez a férfi is a X. században élt. A régész segítségével még arról is fogalmat alkothatunk, milyen testalkatnak lehettek honfoglaló őseink, illetve azok, akik az idő tájt Ibrány környékén éltek. Habár az ottani sárga homok nagyon rosszul őrzi meg a csontokat, annyi megállapítható, hogy igen nagy volt a különbség a férfiak és a nők között. Míg az előbbiek erős testalkatúak és mai mércével mérve is magasak, 180 centiméter körüliek voltak, addig a nők filigrán termetűek, 150-160 centi magasak — és szép kerek koponyájuk volt, ami arra utal, hogy a férfiakkal ellentétben semmi mongolid jellegzetesség nem volt rajtuk. — Az egyik férfi koponyáján annak nyomát találtuk, hogy annak idején az orvosként is funkcionáló sámán koponyalékelést végzett rajta. Bizonyos betegségeket tudniillik úgy gyógyítottak, hogy lyukat vágták a koponyán — valószínűleg innen származik az a kifejezésük, hogy ,.agyafúrt”.' Ezen a férfin is ilyen „műtétet” végeztek, a csont aztán újból összeforrt. A temető méreteiből ítélve (valószínűleg húsz-harminc sír feltárása van még hátra) — a régész véleménye szerint — közepes nagyságú település lehetett itt valaha. Lakói valószínűleg földműveléssel is foglalkoztak; erre utal az egyik sírban talált ásópapucs, vagy a tojáshéj. A restaurátor kezében — A ló jelenléte alapján pedig feltételezhetjük, hogy ezek az emberek azt az utat járták, amit honfoglalóink: megérkezésükkor még pásztorok, de csak félnomádok—kezdenek letelepedni, áttérni a földművelésre. És valószínűleg igen hamar felveszik a keresztény hitet. A fiatal lány sírjában talált szép hajfonatkorongot hamarosan kezébe veszi a restaurátor, letisztítja róla a patinát, hogy teljes szépségében ragyoghasson az aranyozott ezüstlemez, rajta a griffmadárral — egy évezreddel ezelőtt élt ifjú hölgy ékessége. Gönczi Mária N ew Yorkból, a Transworld Art Inc. Kiadó és a Carol és Alex Rosenberg Gallery gyűjteményéből egy nem mindennapi kiállítás érkezett Magyarországra. Ötvenhat ismert európai és amerikai művész százötven nyomata. Picasso, Vasarely, Dali, Henry Moore, Andre Masson, Esteban Vicente, Karel Appel, Rauschenberg, Segal, Oldenburg, Robert Indiana és mások neve jelzi, hogy a modem művészet élvonala sokoldalúan van ebben az anyagban képviselve. A műfaj, amelyet printnek (nyomatnak) nevez a szakirodalom, s amely napjainkban egészen más fogalmat fed, mint a hagyományos nyomat vagy sokszorosított grafika, rendkívül népszerű Amerikában. Az ötvenes-hatvanas években az USA-ban elterjedt színes nyomatok önálló művészi célokat szolgáltak, hatásukban a festészethez közeledtek. Korábban, évszázadokkal ezelőtt, csak a hagyományos kézi technikákat (a fa- és rézmetszési, a kőnyomatot) tekintették eredeti alkotásnak, amelynek készítésében a művész saját kezűleg közreműködött. A print forradalmát a kézi beavatkozást nem igénylő technikák (offset-litográfia, fotónyomat) megjelenése eredményezte. Amikor is a nyomatkészítő műhelyekben már nem a magányos művész, hanem egy-egy csoport működik közre a művész irányításával. A technika mellett a nyomatok mérete is változott. S anagyméretű printek kikövetelték maguknak a helyet a lakások és a kiállítótermek falain. Miközben a print festményként viselkedett, a festmények is éltek a nyomtatott technikával, s azonos stílus- és tendenciajegyek is közelítették a műfajokat. Az ötvenes évek végén az offset-litográfia festői hatását, a hetvenes években viszont a cool-printet (a hideg nyomatot) részesítették előnyben. „A cool-print nem jelentett meghatározott nyomtatási eljárást, csupán annyit, hogy a korábbi nézetekkel szöges ellentétben száműzni kívánták mind a nyomat, mind a festmény felületéről minden kézi beavatkozásra — s így a művész egyéniségére — utaló jelet”. Ez pedig a neoavantgarde ízlését tükrözte, amely még a festményen is a mechanikus eljárásokat kedvelte. A print mostanra alig különbözik a festménytől. Technikái keverednek, a táblaképeken éppúgy felhasználnak fotó- és nyomattechnikát, mint ahogy a nyomatot kézzel festett részekkel egészítik ki. S a variációk szinte eldönthetet- lenné teszik, hogy kézzel festett nyomatról vagy inkább nyomatra felvitt, papírra készült festményről van-e szó. Alexander Calder: Tájkép Turulmadár a rakamazi korongon Üzenet a X. századból | Legalább középfokon Ki milyen nyelvet választ?
