Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
4 Kelet-Mi|juonn| 1989. Augusztus 9. Kezdeményezések Kádár János és Nagy Imre emlékének megörökítésére A nemzeti megbékítés,! közmegegyezés jegyében Elindult a Columbio Kémműhold Kedden, közép-európai idő szerint 14,37-kor a floridai Kennedy-űrközpontból elindult útjára a Columbia űrrepülőgép. Fedélzetén ötfőnyi személyzet tartózkodik, valamennyien az amerikai hadi- tengerészet. illetve a légierő tisztjei, s a védelmi minisztérium által összeállított katonai célú repülési programot fogják végrehajtani. A Columbia útjával kapcsolatban — tekintettel katonai jellegére — hivatalosan semmit sem közöltek. A kémműhold pályáját úgy választották meg, hogy a Szovjetunió és Kína területeit tudja megfigyelni. Valamennyi jelentés egyetért abban, hogy az űrfegyverkezési terveket szolgáló berendezésről van szó. Rendezzék be és avassák emlékhellyé Kádár János gyermekkorának színhelyét, az elmúlt években felújított kapolyi lakóházat. Erről szü* letett megegyezés a korábbi viták és nézeteltérések után a Somogy megyei község lakossága körében. Kapoly község lakosságának és társadalmi szervezeteinek kezdeményezését helyeslik és támogatják az MSZMP-tagok Somogy megyei reformkörei is. Ehhez csatlakozva javasolják, hogy a Kádár- emlékház létrehozásával egy- időben Kaposvárott rendezzenek emlékkiállítást Nagy Imre tiszteletére. Indítványozzák, hogy mindkét emlékhelyet az idei októberi évfordulókhoz kapcsolódva nyissák meg; Nagy Imréről október 23-án, Kádár Jánosról október 31-én — a népfelkelés kezdetének, illetve az MSZMP megalakulásának napján — emlékezzenek meg. A kaposvári reformkor javasolja továbbá, hogy szervezzenek közadakozást Nagy Imre szoborportréjának elkészíttetésére, amelyet 1990 őszén állítanák fel a szülővárosa, Kaposvár egyik közterén. Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága legutóbbi ülésén mindkét kezdeményezést támogatólag tudomásul vette. A testület tagjai kifejezték azon meggyőződésüket, hogy a megyéhez kötődő két történelmi személyiség emlékének megörökítése és ápolása a nemzeti megbékélést és a közmegegyezést szolgálja. Az MSZDP újra a kerékasztalnál A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ismét részt vesz az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Az MSZDP november 4—6. között tartja kongresszusát. A pártot alkotó platformok és frakciók között akcióegység jött létre abban a kérdésben is, hogy a kongresszust megelőzően, szeptember végén pártérte- kezletet kell tartani. Egyebek között erről tájékoztatta a sajtó képviselőit az MSZDP országos pártvezetősége kedden a Gellért Szállóban. Dr. Petrasovits Anna ügyvivő közölte, hogy a párton belüli platformok megegyeztek: véget vetnek az ellenségeskedésnek, a párt csütörtöktől részt vesz az Ellenzéki Kerekasztal megbeszélésein. Bejelentették, hogy a közeljövőben a párt elindítja a Szociáldemokrata Népszavát. Elhangzott az is, hogy az MSZDP modern nyugateurópai párttá szeretne válni, kis lépésekkel halad a piacgazdaság felé, nemcsak békés, hanem megrázkódtatás nélküli átmenetet óhajt. Leszögezték: a Szociáldemokrata Pártnak együtt kell haladnia azokkal a reformkö- rökbeli MSZMP-tagokkal, akik szintén a demokratikus átalakítás szükségességét hirdetik, Az MSZDP együtt akar működni a progresszív liberálisokkal is, akikkel együtt egy későbbi politikai koalíciójuk hozzájárulhat egy esetleges jobboldali vagy szélsőbalos térnyerés megakadályozásához. (MTI) Újabb ítéletek Kínában Helyi sajtójelentések szerint újabb öt személyt ítéltek hosszabb börtönbüntetésre a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő Csengtu- ban, a június"' elején lezajlott véres események nyomán. Valamennyiüket a köztulajdon megrongálásával, felgyújtásával vádolták, s kettejükre tízévi börtönbüntetést róttak ki. A harmadik oldal státusáról A harmadik oldalon tömörült társadalmi szervezetek teljes jogú résztvevői kívánnak lenni a politikai egyeztető tárgyalásoknak — jelentette ki Kukorelli István, a Hazafias Népfront ügyvezető elnöke azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyben a nemzeti kerékasztal úgynevezett harmadik oldalán helyet foglalók fejtették ki nézeteiket a hónapokkal ezelőtt megkezdett politikai disputáról. A tájékoztatón többször is hangoztatták azt az igényüket: tekintsék végre a harmadik oldalt is egyenrangú partnernek, hiszen szerintük úgy tűnik, mintha a kerékasztalnál valamiféle „vidéki rokonnak” tekintenék a harmadik oldalon helyet foglaló szervezeteket. Román asszony menekülése Egy mindenórás román fiatalasszony kalandos szökéséről adott hírt kedden a Belgrádijain megjelenő Ilus- tromava Politika című képeslap legújabb száma. A 30 éves Camélia Popes- cu-Sonina férjével együtt Turnu Severiben élt és tanítónőiként dolgozott. Már korábban elhatározták, hogy a Dunát átúszva Jugoszláviába menekülnek. A férfi első kísérlete nem sikerült: vele együtt menekülő barátját a román határőrök lelőtték, őt bebörtönözték. Később sike-, rült megszöknie, átúszta a Dunát és jelenleg egy Bécs melletti menekülttáborban él. A fiatalasszony idén júliusban, 9 hónapos terhesen határozta el, hogy követi férjét. Olyan szakaszon indult neki a Dunának, ahol a a folyó alig egy kilométer széles. Félúton volt, amikor elkezdődtek a szülési fájások, de sikeresen elérte a jugoszláv partot. Innen több órás gyaloglással eljutott Kladovo városába, majd autóbusszal Negotinban, ahol egészséges leánygyermeknek adott életet. Camélia Popescu-Sorina jelenleg kislányával együtt Jugoszláviában él,' de reméli, hogy az ENSZ menekült- ügyi főbiztossága segítségével mielőbb férjéhez utazhat. Ukrajnai gázrobbanás Tizennyolc ember vesztette életét abban a gázrobbanásban, amely Mogilev-Po- dolski ukrán város egyik ötemeletes épületében történt. A hírt a moszkvai Pravda közölte keddi számában. Az épület egyes részei a robbanás következtében ösz- szeomlottak, a romok alól hat lakót sikerült élve kimenteni, de állapotuk súlyos. A robbanás az épület raktárként használt alagsorában történt. A lakók gázszivárgást jelentettek és a központ két karbantartó munkást küldött ki a hiba elhárítására. Egyikük gyufa világánál akarta megkeresni a szivárgó gázvezetéket — a robbanás akkor keletkezett, anlikor a gyufát meggyújtotta. A gyufát gyújtó munkás meghalt, a másik életben maradt. BUDAPEST A GARANCIA SZOLGÁLTATÓ KISSZÖVETKEZET megnyitotta! Divatudvarát NYÍREGYHÁZÁN, a Búza tér 17. szám alatt. AJÁNLATUNKBÓL: egyedi női ruhák, szoknyák, blúzok, blézerek, sportruhák, különleges sportcipők. Reméljük ön is észreveszi, hogy nem csupán ruházati kínálatunk tér el a megszokottól, hanem boltunk berendezése is! Ezek a sárgaréz lakás-kiegészítő kisbútorok szövetkezetünknél megrendelhetők! Ha nálunk vásárol, tapasztalhatja, hogy nemcsak a nevünk GARANCIA! (2242) Séta Magdeburg főépítészével VENDÉGLÁTÓNK dr. HANS-PETER KIRCH mag- deburgi főépítész ötvenes éveinek végén járó, kitűnő szellemi-fizikai kondícióban lévő jókedélyű ember. Azzal kezdi a bemutatkozás után, hogy 805-ben már okmányban említették Magdeburgot, ami a várospolitikával foglalkozók számára kerek évfordulót jelent: 2005-re kell elkészülni, mert akkor a ma 290 ezer lakosú város 1200 éves lesz. Ennyit lehet az irodában elmondani, a többit nézzük meg a helyszínen és közben beszélgessünk — ajánlja. , Három helyszínt választunk: Magdeburg északi lakónegyedét, amely 1973—81 között épült és harmincezren lakják, Olvenstedtet, amely 1981-től épül és 92-ben Lesz kész, s majd negyvenezer magdeburgi otthona lesz és az óváros egyik rehabilitációját. Magdeburg tehát régi város, de történelme során sokszor nem volt szerencsés. 1945-ben is mindössze néhány héttel a háború vége előtt pusztult el épületeinek csaknem fele. Most ezért egy fiatal város benyomását kelti, hiszen rengeteg az új épület. A számokból kiindulva nincs is sok gond, a 127 ezer lakás (amelynek fele új) elegendőnek látszik, egy éven belül az. új házasok is önálló otthonhoz jutnak. A fő cél most ezért nem az új lakások és közintézmények építése, hanem a meglévők rekonstrukciója, a minőség javítása. Közben már az északi lakónegyedben járunk. Tízemeletes, soklépcsőházas szürke panelek uralják a kör- . nyéket egy régi kavicsbányató szomszédságában. De vannak sízéles parkok, a tó partját kiépítették, közepén szökőkút buzog. Mégsem szívesen költöznek ide az emberek. Kirch doktor elmondja, hogy 57 négyzetméter az átlagos lakásnagyság, az összes fele 3 lakóhelyiséges, a többi kisebb vagy nagyobb. Az átlagos családszám 2,5, a város lakossága évek óta nem nő. Gond a lakásmobilizáció; sok idős ember relatíve nagy lakást foglal el, s az olcsó lakbérek nem is ösztönöznek a cserére. Most minőségi cseréket ajánl a város; a rehabilitált részekben létrehozott kisméretű, de legalább két lakóhelyiséges és összkomfortos lakásokat — lakótelepi nagyokért. S úgy tűnik, ez megmozgatja az érintetteket. Változtatnak a korábbi beépítési elveken is. Bebizonyították ugyanis, hogy az egyébként drága földterületet nem feltétlen a tízemeletes épületekkel lehet legjobban hasznosítani, ötszintesekkel is elhelyezhető ugyanannyi lakás, csak éppen a tervezői fantáziát kell jobban hasznosítani. Most mindenesetre liftes házakat nem terveznek — tehát maximum az öt szint. ILYEN A MÁSODIK HELYSZÍN, OLVENSTEDT. Miközben odamegyünk, megmunikájáért természetesen ellenszolgáltatás jár.) E fő gyalogos utak mentén vannak az ABC-k, vendéglátó és szolgáltató helyek, iskolák, óvodák, s nem messze tőlük a villamos- és buszmegállók, garázsok. A lakónegyed belseje csendes, parkos, virágos. Továbbépítéséhez állandóan kikérték a már ott lakók véleményét, a tervezők heti vendégek voltak a lakóknál. A külső szemlélő számára kellemesnek tűnik — a főépítész szerint is inkább oda kívánnak cserélni, mint Ol- venstedtből elmenni. Magdeburg óvárosában. — NAGY KÄR VOLT — mondja a főépítész, de szerencsére már a múlté, csak éppen mostanra a pénz kezd elfogyni, s a még szebben szárnyaló tervezői fantázia ismét kezd beszűkülni. De azért néhány szép dolgot csak sikerült létrehozni — búcsúzik... Főépítész, sok tervvel. HARMADIK SZÍNHELYÜNK AZ ÖV ÁROS, a Haselbach platz környéke. 2800 lakás tartozik a rehabilitáció alá vont részbe. Ebből kétezret „gyógykezelnek”, távfűtéses korszerű lakásokat alakítanak ki. Nyolcszáz lakást lebontottak és ugyanennyit építettek vagy építenek, tehát az összlétszám változatlan — o minőség viszont más, mindenütt teljes lesz az összkomfort a régi épületekben is. Hatalmas munka. Kitisztítják a nagy épülettömbök össze-vissza beépített belső udvarait, a „lichtho- foknál” elvágják az épületeket és napos szobákat létesítenek, amelyek ezentúl belső parkra néznek. Egy sor új ötlettel házgyári elemekből olyan foghíjbeépítéseket produkálnák, amelyek apró, síkban való elmozdításokkal, vagy néhány plusz elem beépítésével a hangulatos ódon környezetbe is illő új épületeket eredményeznek. Építettek egy olyan játszóteret is, amelyben van dühöngő és lehet a vízben po- csolni. Egy építész-iparművész team mutatta meg, hogy a széria játszóterek helyett ugyanannyiért olyat is lehet kialakítani, amit szeretnek a gyerekek. Dr. Kirch szerint eddig a legnagyobb baj az volt, hogy a tervezők elszakadtak a területtől, sokszor nem is abban a városban laktak, amelyet terveztek. Magdeburg- ban változtattak, nemcsak a helyi tervezők arányát növelték, hanem a lakosság beleszólását is. És ezt nem hagyták meg formálisnak, menetközben is változtattak, ha jobb ötlet érkezett, csupán testvérlapuk, a Volksstimme 1200 olvasói véleményt közölt. Megoldották azt is, hogy aki a Haselbach platz környékén lakott évtizedekig, a rehabilitáció után is ott maradhat, még akkor is, ha korábbi lakását lebontották. A lakóközösségeknek ugyanis óriási ereje van — régen pedig, a nagy szanálások, lakótelepítések idején úgy szórták szét az embereket, mint szél a pihét. tudjuk, hogy jelenleg Magde- burgban 50—50 százalék az állami és szövetkezeti lakásépítés aránya (a családi házas építkezés elenyésző, s nem azért mintha nem lenne rá igény, de egyszerűen nincs kivitelező, s egyedileg roppant nehéz az anyagbeszerzés). Magdeburg egyik büszkesége a most is épülő lakónegyed, amely egy nagy, szocialista kísérlet része. A szovjetunióbeli Gorkij és az NDK-beli Magdeburg kapta ugyanis a feladatot, építsenek emberi léptékű, ám mégis közösségi (tehát nem családi házas), a jövő igényeinek is megfelelő városrészeket. Magdeburg-Olvenstedtben a négy szint az uralkodó, s a házak mintegy bokorban helyezkednek el, otthonos belső udvart zárva közre, amelyben egy-egy klubhelyiség is helyet kapott, a játszótér, virágoskert szomszédságában. 200—250 család otthona ez, szinte mindenki mindenkit ismer. Fő közlekedési (gyalogos) utakra fűződnek e lakásbokrok és köztük is sok a park, a virág. (Ezeket is lakóközösségek tartják rendben, a közterületfenntartó vállalat küld egy szakembert, aki irányítja a vállalkozó lakókat, ellátja őket szaktanáccsal és ültetni való cserjékkel, virágokkal. A lakók Tízszintesek árnyékában. Marik Sándor „Liftes házat nem építünk... '