Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-09 / 186. szám

1989. augusztus 9. Kelet-Magyaromig S r----7----­Mi ketten Lehet, hogy tudathasa­dásom van? Alig pár órát vezettem, de bizonyos vál­tozásokat már most észre­vettem magamon. Koráb­ban én voltam a GYALO­GOS. Lassan, szinte sétál­va mentem át a zebrán, akkor is leléptem az út- i testre, ha láttam, hogy ko­csi közeleg. Kiléptem az autóbusz háta mögül, át­cikáztam a torlódó autók között. Van azon fék, majd megáll! Mióta vezetni tanulok minden megváltozik, ami­kor beülök a volán mögé. Megszólom azt, aki mm siet a gyalogátkelőhelyen, aki hirtelen lelép elém, j vagy netán olyan helyen megy át a túloldalra, ahol nem szabad. Persze, hogy van az autón fék, de nem mindig találom! Mindez azonban csak addig tart, amíg ki nem szállók az autóból, mert olyankor mindig előjön a gyalogos. Azt hiszem, job­ban oda kellene figyelnem magamra, figyelnünk egy- ' másra, hisz a közlekedés szabályai valamennyiünk­I re vonatkoznak. (Sz. Zs.) AZ MSZMP MÁTÉSZAL­KAI REFORMKÖRE augusz­tus 9-én este 18 órától gyű­lést tart a pártbizottság nagy­termében. Folytatják a május 28-án felfüggesztett vitát, is­mertetik a Demokratikus Magyarországért Mozgalom céljait, szó lesz a kongresz- szusi küldöttválasztásról, valamint a programvitákról. Ismét lesz szépségkirálynő- választás Magyarországon — jelentették be a Miss World Ltd. és a Multimedia Kft. képviselői közös sajtótájékoz­tatón kedden. Ezúttal — első ízben — al­kalom nyílik arra is, hogy a győztes részt vegyen a no­vember 16-án Londonban tartandó Miss World-válasz­táson. A HARZ-HEGYSÉGBÖL, Blankenburgból érkezett ked­den negyven általános isko­lás gyermek a sóstói úttörő­táborba. míg helyükre ma­gyar gyerekek utaztak. A cserekapcsolatot a nyíregy­házi 2-es iskola tartja fenn, tizedik éve. A német pajtá­sok tíz napra érkeztek Sóstó­ra, programjukban német est, debrecen—hajdúszo­boszlói és miskolc-tapolcai, lillafüredi kirándulás szere­pel. Tisxa-bringa ’89 Augusztus 9-én jár le a je­lentkezési határidő a Tisza- bringára. A biciklisek talál­kozóját a Szatmári és a Be­regi Ifjúsági Szövetség közö­sen szervezi augusztus 11. és 13. között a gergelyiugomyai stramdkempingben. A meg­nyitót pénteken este 7-kor tartják, majd hajódiszkó kö­vetkezik. Szombat reggel in­dulnak a résztvevők a bicik­litúrára: az útvonal Tákos— Csaroda—Beregszász, majd vissza Gergelyiugomyára. Ezen az úton természetesen csak azok mehetnek végig, akik kishatár-átlépővel ren­delkeznek. Akiknek ilyen nincs, egy Tákos—Csaroda— Tarpa—Gulács—Jánd túrára indulhatnak. A programban szerepel még sportverseny, főzőverseny, kerékpáros ügyességi próba, éjszakai természetjáró akadályver­seny. Fellép a Resó, s él­ménybeszámoló hangzik el a XIII. VIT-ről. Jelentkezni a Szatmári Ifjúsági Szövetség­nél (Mátészalka, Lenin tér 1 —3.) és a Beregi Ifjúsági Szö­vetségnél (Vásárosnamény, Rákóczi út 13.) lehet. A szépségversenyre 17—23 éves hajadanok jelentkezését várják szeptember 5-ig. A 18 év alattiaknak szülői be­leegyezés szükséges. A ma­gyar döntőt október 2-án az Erkel Színházban rendezik, és nemzetközi zsűri, vala­mint a lakosság telefonos szavazatai döntik el, ki a legszebb magyar lány. (MTI) Megkérdeztük: Hogyan kamatozik az átntalási betét? Az Országos Takarékpénz­tár az átutalási betétszámla kamatát augusztus elsejétől évi 10 százalékról 12 száza­lékra emelte. Sokan élnek ennek a praktikus, időtaka­rékos betétfajtának a lehető­ségével, ezért kérdeztük meg dr. Szalóki Lászlómtól, a nyíregyházi OTP Damjanich utcai fiókjának osztályveze­tőjétől, hogyan számítják ki augusztus 1-jétől a kamato­kat? — A kamatszámítás a havi záróegyenleg alapján törté­nik. Minden hónapban az évi 12 százalékos kamat ará­nyos részét, azaz havi 1 szá­zalékot fizetünk a bent lévő összeg után. Ez a számítás­mód azonban csak az augusz­tusi egyenleggel kezdődik. Az átutalási betétszámla nagy előnye, hogy nincs időbeli le­kötés: ameddig fizetik, any- nyi időre adjuk meg az éves kamat arányos részét. B. A. SZÍVESEN ADUNK HE­LYET lapunkban az alábbi soroknak, melyet a nyíregy­házi Evangélikus Egészség- ügyi Gyermekotthon vezetője juttatott el hozzánk: „Utó­lag mondunk köszönetét a nyíregyházi zenei tábor taná­rainak és résztvevőinek azért a nagyszerű élményért, amellyel az' otthon lakóit megajándékozták. A művé­szi előadásban felcsendülő kórusművek felejthetetlen emlékét gondozottjaink bizo­nyára hosszú évekig megőr­zik.” FOGADÓÓRÁK. Augusztus 9- én, szerdán 9—11 óra közölt Sza­bó Endre, a fehérgyarmati ta­nács elnökhelyettese fogadóórát tart hivatali helyiségében. Bc- recz János országgyűlési képvi­selő várja a panaszosokat au­gusztus 10-én 9 órától a gáva- vencsellői tanácsházán. Ezen a napon tart fogadóórát a máté­szalkai vb-titkár, dr. Varga Mik­lós 8—10 és 16—17,30 között hi­vatali helyiségében. Isonzói harcos sétarepülésen „Megjártam Isonzót, visz- szajöttem gyalog a Don-ka- nyarból, de még sosem repül­tem” — magyarázta a meg­lepett és megijedt repülőtéri vezetőknek a 86 éves gyulai Pálinkás János, amikor hét­főn sétarepülésre jelentke­zett. Hosszas tanácskozás után a vezetők úgy döntöt­tek, hogy fölszállhat az égbe egy Zlin 142-es típusú sport­repülőn a pilóta mellett az isonzói harcos, aki a csabai reptéren húszperces repülést fizetett be. Békéscsabán, a műrepülő Európa-bajnokságon hatal­mas sikere van a sétarepü­lésnek: a vállalkozó gyerme­kek és felnőttek egy, két, négy, tizenkét személyes re­pülőn (vitorlázón, motoros sportrepülőn, helikopteren) emelkedhetnek föl a magas­ba. Pálinkás János a kertjé­be hullott röplapból tudta meg, hogy ilyen lehetőség kí­nálkozik, s kapott is az al­kalmon. Ahogy leszállt az életében először repülő idős férfi a magasból, újabb húsz percre fizetett be — azzal a felté­tellel, ha elviszik a háza fö­lé, mert felülről még nem látta. A jelek szerint makk- egészséges gyulai fronthar­cos ismét repülőgépre szállt, s Gyuláról jövet úgy szálit ki a gépből, mint akinek mindez meg se kottyant. (MTI) KOMPLETT útépítő, útkarban­tartó. csatornaépítő brigádot ke­resünk felvételre. Bérezés meg­egyezés szerint. Munkásszálló van. Jelentkezni lehet: XXII. Tan. VB. Karbantartó KV Üzem Bp., 1222. Gyár u. 1. 385-150, — vagy szombat, vasárnap Torma József, Beregdaróe, Szabadság u. 185. (2092) Számítógépes diéta Az Adar Systems-cég (Tel-Aviv) angol és német nyelvű egyéni diétákat készít. A felhasználó választ­hatja meg a számítógép által összeállított étlap érvény- tartalmát — 3 és 14 nap között — írja az Innovai- ton. A gép először a kort. a nemet, a testmagasságot, a jobb csukló körfogatát, a súlyt és a rendszeres gyógy­szerfogyasztást kérdezi meg. A szoftver érdeklődik az étkezési szokások és a kedvenc ételek után is — és hogy mennyit akar az illető fofjyni. Aztán nekilát. Az addigi táplálkozási terv (hibák) megvesztegethetetlen elemzésével együtt olyan étrendi előírásokat közöl, melyek betartása a kívánt idő alatt a kívánt fogyást eredményezi. Az Adar-szoftver csak olyan megbízásokat vállal, amelyeket meg lehet oldani anélkül, hogy a diétás napokon állandó éhségérzet len­ne. Reformátusok és római kato­likusok össze­fogásában, a megyei tanács egyik dolgozó­jának társa­dalmi munká­ban készített tervével, s a Nyugaton élő hívek támoga tása nyomán 1988. augusztus 13-án temp­lom építésébe kezdtek Ger­gely iugornyán. A templomból egy kisebb he­lyiséget is le­választanak, mely hittan­oktatásra is használható lesz majd. Ismét sxépségkirálynő- választás TAKARÉKOSABB POLGÁRI VÉDELEM «• Összevont gyakorlatok Megyénkben több mint száz oktató filmet használtak fel az elmúlt polgári védel­mi kiképzési évben, amely nem rég ért véget. A filmek és a korszerű technika igény­be vételével sikeres volt a lakosság és a munkahelyi kollektívák felkészítése. Szeptemberben újszerű mód­szerekkel, új feladatokkal kezdődik a következő kikép­zési év — kaptuk a hírt a polgári védelem . megyei törzsparancsnokságán. A következő kiképzési év­ben a takarékosság és a ha­tékonyság jegyében össze­vont pv-gyakorlatokat tarta­nak megyénk üzemei. Ugyan­azzal a technikával, keve­sebb energia felhasználásá­val egyszerre két üzem dol­gozói gyakorolják majd a védelmi, mentési feladatokat A gyakorlatok szervezésében és lebonyolításában önállób­bak lesznek az üzemek. Az elméleti felkészítés — a mun­kaidő alap védelme miatt is — minimális lesz, a pár órás szakszerű gyakorlatra fekte­tik a hangsúlyt Nem tabutéma már, hogy a vegyi üzemek ipari ka­tasztrófát okozhatnak. Tisza- vasváriban ezért tájékoztat­ják a lakosságot a védekezés fontosabb tudnivalóiról. Több megyei munkahelyen és iro­daházban gyakorolják majd: mi a teendő, ha egy „telefo­nos fenyegetés” után bomba­riadót rendelnek el. Komp­lex gyakorlatot tartanak majd Csengerben és Bereg- surányban. Egy leáldozott történelmi múlt elevenedik fel a TRAN- SINNOV Műszaki Fejlesztő Leányvállalat műhelyében, — ahol restaurálják Rákosi Mátyás egyik gépkocsiját. A Szov­jetunióban 1940 körül gyártott ZISZ típusú gépkocsi 50. példánya páncélozott, 4,3 tonna súlyú, hat személy ké­nyelmes utazását szolgálta. A 8 hengeres soros motor oldalt szelepeit és már két-körös fékrendszerrel rendelkezett. A gépkocsinak mintegy 60 milliméteres páncélozott ablakai vannak. A restaurálás több száz munkaórát igényel a le­romlott műszaki állapota miatt. Képünkön: Benedek Gá­bor és Tóth Péter a leányvállalat műhelyében. (MTI fotó) A kék blúz Mennyi szín! Mennyi for­ma! Micsoda bőség! Micso­da választék! (És mennyi bóvli. Mennyi kacat.) Tom­bol a nyári vásár. S akkor meglátom őt. Ott áll a háttérben, fején valami rózsaszín sálszerű, körbetekerve. Kék blúzt vi­sel. És aztán — deréktól le­felé: semmi. Ott áll, egy szál kék leéftékelt blúzban, a jobb lábára támaszkodik; áll mereven, festett szeme a semmibe bámul; a bal lá­ba két darabból van össze­tákolva. A nagy sietségben ott­hagyták pucéron, mondhat­ni félmeztelenül. Lehet, hogy ami rajta volt, már gazdára lelt. ö áll árván, az emberek mutogatnak rá, vihognak rajta. Várja a kirakatren­dezőt, a vásár végét. Várja, hogy felöltöztessék. (kzs) A tárgyalóteremből Fütyülős Felröppen időnként a hír Nyíregyházán „mutogatós” férfiakról. Tavaly ősszel, is­kolakezdés tájékán is felbuk­kant egy ilyen ember a Zrí­nyii Ilona Gimnázium és a 107-es számú szakmunkás- képző intézet leánykollégiu­mainak ablákai alatt. A 33 éves Gurály Györ­gyöt 1985 óta rendszeresen bíróság elé citálják szemé­remsértés vétsége miatt. Elő­ször figyelmeztetésképpen próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést kapott, mivel azonban továbbra is folytatta megbotránkoztató játékait, leültették egy év három hónapra. Ezzel egy- időben elrendelték a gyógy­kezelését is. A büntetések azonban nem fogtak ki raj­ta, továbbra sem hagyta ab­ba a magamutogatást, ö buikkant fel tavaly- a lány­kollégiumok előtt. Fütyülés­sel, kavicsdobálással hívta fel magára a figyelmét, majd amikor a lányok ki­néztek az ablakon enyhén szólva megbotránkoztató mozdulatokat tett. Egy alka­lommal a rendőrök a Zrínyi gimnázium nevelőinek se­gítségével el is fogták Gu- rályt, de a feljelentés megté­tele után szabadon engedték. A férfi már a következő va­sárnap ismét ott volt a 107- es kollégium udvarán. Gurály György nem tagad­ta a bűncselekmény elköve­tését, sőt, kézzel írott önval­lomással számolt be a tör­téntekről. Később azonban letagadta, hogy ezt ő írta volna, hogy egyáltalán ilyes­mit tett, azt állította, nyug­tatok hatása alatt áll, emiatt semmire nem emlékszik. A tanúk azonban határozottan felismerték. Gurály Györgyöt, mint többszörös visszaesőt folyta­tólagosan elkövetett sze­méremsértés vétsége miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, kimondták, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet jog­erős. CSENDES DÉLELÖTTJÜK volt kedden a mentőknek, délután azonban szinte egyidőben érkez­tek be a hívások. A 4. számú főút császárszállási szakaszán egy motoros súlyosan megsérült, amikor összeütközött egy cseh rendszámú személygépkocsival. Az autó három utasának nem történt komolyabb baja. horzso­lásokkal úsztak meg a karam­bolt. Nyíregyházán. a Kossuth téren a vizes úttesten megcsú­szott egy motoros és felborult, könnyebben sérült meg. Ötös koccanás történt a Márka presz- szó előtt, személyi sérülés nél­kül. szerda EMÖD NAPJA A Nap kél 5 óra 32 perc­kor — nyugszik 20 óra 08 perckor. A Hold kél 13 óra 53 perc­kor — nyugszik 22 óra 42 perckor. Huszonöt éve halt meg Budapesten a felvidéki Nyitraudvamokon született Bárczy Gusztáv (1890—1384) Kossuth-díias orvos, gyógy­pedagógus. Várható időjárás ma es­tig: az időnként erősen megnövekvő felhőzetből többfelé alakul ki zápor, zivatar, egy-két helyen fel­hőszakadás, jégeső is lehet. A változó irányú szél elein­te csak zivatarok környeze­tében erősödik meg, majd szerdán gyakran élénk, a Dunántúlon időnként erős északnyugati szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet szerdán 24 és 29 fok között alakul. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 660 Trabant Combi Hyc. (Bp.) 73 Trabant Um. Sp. (Debr.) 16749 Trabant Combi (Debr.) 5762 Wartburg St. (Debr.) 3424 Wartburg Spec. (Debr.) 4633 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 17381 Wartburg Tourist (Debr) 2780 Skoda 105 S (Debr.) 9632 Skoda 120 L (Debr.) 19058 Lada 1200 (Debr.) 35921 Lada 1300 S (Debr.) 19407 Lada Szamara (Debr.) 4856 Lada 1500 (Debr.) 15605 Lada Combi (Debr.) 1051 Lada Niva (Bp.) 1183 Polski Fiat 126 E (Debr.) 4072 Dacia Lim. (Debr.) 15116 Dacia Combi (Debr.) 5549 Dacia TLX (Debr.) 8571 Zastava (Bp.) 20538 Opel Kadett (Bp.) 1133 Volkswagen Golf (Bp.) 710 Volga Limousin (Bp.) 1752 Volga Combi (Bp.) 1785 Maruti (Bp.) 675 FSO 1500 (Győr) 193 B— — Főúr, van panasz­könyvük? — Nem, uram, vendég­lő vagyunk, nem köl- csönkönyvtár. Olrasószolgálat Hírek, információk, közérdekű kérdések közölhetők a belpolitikai rovatnál. Telefon: (42) 11-277. Hírügyeletes: BARTHA ANDREA Eseményhírek 17 órától lapzártáig: (42) 15-124.

Next

/
Thumbnails
Contents