Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-07 / 184. szám

1989. augusztus 7. Kelet-Magyarország „...A megélt történelem és tapasztalatai néha lehűtik az indulatokat... A kizárólagos­ság, a tekintélyelvűség, az egyszerű politikai arculat áttekinthetetlen korlátokat állított a közember számára... Aki ma hiteles személyiség, holnap már — lehet — nem az..." Idézetek az alábbi hozzászólásokból, amelyek a lapunk július 22-i számában megjelent Kinek van hitele? című íráshoz fűznek véleményt. A cikk számos olvasónkat késztetett arra, hogy leírja gondolatait. Többen már az eddigi vitához is hozzászólnak. Várjuk, s szívesen közreadjuk az ezután érkező leveleket. Kinek lesz hitele? Az állampolgár kegyeiért A kérdés megválaszo­lásához kizárólag a saját vélemény jo­gán is alaposan el kell gon­dolkodni a történelmi tanul­ságokon éppen úgy, mint a választási fogások retorikai skálájának elemzésén. A po­litikától ma már magát tá­vol tartó idősebb nemzedék tapasztalatait is nehéz meg­szerezni, tapasztalataik ér­tékállóságát mérlegelni, míg a középkorosztály élettapasz­talatából kimaradt nyílt de­mokratikus politizálás gya­korlata hiányzik. Tisztelem a fiatalokat. Ép­pen ezért névreszólóan írom Módi Lászlónak: azért higy- gyen abban, hogy a megélt történelem és tapasztalatai néha lehűtik az indulatokat. Akár egy személy, akár egy párt történelmi küldetéséről a legkevésbé a jelenkor ítél pontosan és helyesen. A hitelességről közzétett írásából szeretném kiemelni: az „asztal másik oldalán” ülők gondolatait. Téved, ha azt hiszi, hogy ott ülni hősi­esség, vagy a néptől, nem­zettől származott kegy. Egy­re többen ismerik fel a na­pi politikai élet palettáján, hogy az ellenzék és a nép feje fölött politizál. Olyan módon kritizál, amire éppen a népi bölcsesség mondja, hogy „bort iszik és vizet pré­dikál”. A múlt terhes örökségével fellépve legalább olyan ne­héz hitelesnek lenni, mint múlt és jelen nélkül. Kiszá­míthatatlan jövőkép hiányá­ban csak az MSZMP kriti­kájára alapozni a mai ellen­zék választást előkészítő, kampányát elég? Állampolgárként szándé­kozóin továbbfűzni gondola­taimat és néhány kritérium­ra felhívni a figyelmet, ami­ben nálam a hitelesség meg­mérettetik. Tiszta, világos programot szeretnék látni althoz, hogy mérlegelni tud­jak. Olyan programot, ami megfogalmazza, hogy mit akar, de azt is, hogy hogyan és felismerhető legyen, hogy ikák szólnak és kikhez. A kri­tériumok alapján szükséges megteremteni a korrekt fel­tételt ahhoz, hogy győzzön a jobbik. A győztes jobbik is vegye figyelembe viszont azt: holnaptól létezhet egy újabb ellenzék, amely a társadalmi nyilvánosság mellett nyíltan kritizálhat. Ez a jog még el­követett hibák esetén sem zárható ki, ha korrekt mó­don a mai ellenzék legalább annyi mozgásteret kínál fel, mint amit most ő kap. A de­mokratikus paletta ezt is feltételezi, nem csak a győ­zelmi esélyt és főleg nem újabb hiitbizományként ke­zelt kiváltságokat. Remélem, hogy ezt ma már demokrati­kusan, érettséggel fogjuk tudni mindnyájan lekezelni. Véleményen ezért úgy ösz- szegzem, hogy akik ma és holnap nem a nép feje fölött akarnak politizálni, azok a történelmi realitásból kiin­dulva a közmegegyezés alap­jaiért dolgoznak és kompro­misszumokban gondolkod­nak akkor is, ha az ellenzé­kiséget nyíltan vállalják. Mindazoknak, akiknek fon­tos az emberi élet minősége, fel kell ismerjék a politikai és gazdasági mozgástér új elemeinek szükségességét. Tudás és képesség alapján fogalmazódhat meg a köz- megegyezésre való törekvés igénye is. A régi hatalom még nem tudja — talán nem is akarja- új módon megszólítani a né­pet, míg az új szerveződések még csak a múlt hibáinak kritikájával és magukkal foglalkoznak. Ez valójában senkinek nem jó. Rövid tá­von lehet látszólag nyerő és hiteles a szenzáció. Hosszú távon viszont csak az a prog­ram nyerhet, amely a siker­élmény lehetőségét egyenlő eséllyel kínálja fel mindenki­nek és amely porgram mö­gött van hiteles személy, akinek pedig széles töme­gekkel van kapcsolata. A csendes többség ma böl­csen hallgat és mérlegel. So­kak feltételezésénél több az önbecsülése, a hite és a fan­táziája a népnek. Ezért is kel­lenének az új mozgásterek és kellene legalább abban a kö­zös szándék, hogy ez a köz- megegyezés szintjén, a nép­felség elvének figyelembe vé­telével mielőbb deklarálód- jon. Ma még senki sem hiteles. Bízom benne, hogy a hite­lessé válás nagyon rövid tör­ténelmi időszakának tanúja lehetek. Ehhez igyekszem a helyi közmegegyezés alapja­ként az alábbiakat ajánte'ni: Ma hazánkban gazdasági, politikai és morális válság van. A múlt hibáinak őszinte feltárásával és elemzésével elkezdődött egy új jövőkép megfogalmazása. Népben, nemzetben gondolkodva a nemzeti 6orskérdés megoldá­sán munkálkodva kialakult az érdektagoló politikai ver­sengés. Még hiányzik a közös célért vállalt nemzeti össze­fogás. Ebben a kérdésben most már létünkért kell szól­ni politikai meggyőződéstől és pártállástól függetlenül mindén becsületesen gondol­kodó emberhez. Jelenünk ma már terhes az átmeneti helyzettel visszaélő, azt kihasználó vámszedőktől. Az őszintén, felelősséggel gondolkodó emberek nem le­hetnek érdekeltek abban, hogy a morális válság fenn­maradjon, súlyosabbá váljon. Felkérjük honfitársainkat, hogy a humánusabb politikai és gazdasági mozgástér elfo­gadásával munkahelyükön kezdeményezzék a gazdálko­dás elemzését,- fejlesztését, megújítását, kezdeményezzék a közkiadások csökkentését és a közigazgatási reformot. Vállalják bátran a bürokra­tikus intézkedések és a pazar­lás leleplezését. Erősítsék a munkahelyi közösségi akara­tot a hibákkal együtt élő ve­zetőkkel szemben. Becsüljük a közösségek maradandó ér­tékeit és az öntisztulást kez­deményező reformerőket. Tiszteljük a szabad vélemény- alkotást és a humánus értéke­ket vállaló korrekt politikai meggyőződést. Támogassunk minden vonzó programot, fo­galmazzuk meg és követeljük ki a sikerélményt nyújtó cse­lekvési mozgástereket. Tár­juk fel az önépítkezés és ön­fejlődés elemeit, de akadá­lyait is. Vitatkozzunk folya­matosan, s programunkat an­nak alapján a legrövidebb időn belül alakítsuk ki. Elvállaljuk azt a minősí­tést, mely szerint korábban áldemokráciában éltünk, mely megnyomorított min­den alulról építkező jó szán­dékú kezdeményezést. Ezzel a tapasztalattal akarunk — más módon — élni, csele­kedni. Szabolcs-Szatmár megyében a fejletlen ipar és a mező- gazdaság kedvezőtlen adott­ságai mellett nem alakulha­tott ki színvonalas kereske­delem és az élet magas mi­nőségét meghatározó eltartó­képesség. A munkahely­struktúra és az életszínvonal htárányait az elégtelen köz­ponti akaraton kívül a helyi kezdeményezések hiányával is magyarázhatjuk. Ezért is követelhetjük joggal a köz­ponti támogatással megte­remthető azonos esélyegyen­lőséget az élet minősége te­rén és a szociálpolitikai hát­rányok megszüntetését, vagyis az elmaradott térségek ki­emelt fejlesztését. A politikai harc helyi szín­tere és formája mindenki ré­széről a közmegegyezés fel­tételeinek kimunkálása, a korrekt választási program­ra és választásra való felké­szülés legyen. Ez mindany- nyiunk érdeke. Tisztelettel: Názon .Gyula építesz Nyíregyháza O lvasom a hitelügyekben véleményt alkotók írá­sait, az „ösztövér igaz­ságoktól”, a vádbeszédszerű „érdekes megállapításokon” át az újabb és újabb észre­vételekig. Örülök a vitában megfogalmazott sokszínűség­nek, az egymásnak feszülő érveknek, a vélt ellentmon­dásoknak. (Kevésbé az indu­lattorzította, vitára sem méltató üzenetnek.) Örülök, mert úgy gondolom, hogy ha minden állampolgár érdekelt ebben a kérdésben, akár úgy, mint az azt biztosító és meg­tagadó. És ezért is, mert a hitelesség kérdéseiről kibon­takozó gondolati tusában egyértelmű jelét látom poli­tikai közállapotunk változá­sának, fejlődésének. Hiszen a közelmúltunkban nem volt helye efféle vitának. Nem­csak azért, mert „gondos ke­zek” erőszakkal megakadá­lyozták volna, hanem azért is, mert bizalmi válságnak kellett(?) kialakulnia ahhoz, hogy egyre többen nyújtsa­nak valós politikai alternatí­vát Olyat amelyben nézet és hirdetője együttesen méret­tetik meg. S ma már e kettő elválaszthatatlan, egyaránt erősítik, vagy gyengítik egy­mást Az elmúlt időszak politikai kurzusa, és azt azt képviselő — bármilyen rendű és rangú — vezető hitele(-ssége) bár esetenként megméretődölt. nem adott — nem adhatott — hű képet a társadalmi el­fogadottságról, a velük szemben megnyilvánuló bi- zalomról(-atlanságról). Az eszme megkérdőjelezhetetlen volt, a képviselő mint em­ber, vagy vezető ítéltetett meg. A kizárólagosság, a te­kintélyelvűség, az egynemű E lőrebocsátom, hogy (az általam is nagyrabe- csült) Kiss Gábor jú­lius 22-én megjelent cikkét igényesnek, gondolatgazdag­nak tartom. Belőle önkénye­sen kiemelve (és értelmezve), két téma kapcsán teszek megjegyzést. Az egyik az, hogy az egyén vagy csoport politikai maga­tartását érdekek motiválják, s ezen érdekek érvényesítése végétté többnyire, minden lehetséges eszköz félhasznál­ta tik. Emiatt némi sanda- sággal figyelem, hogy a po­litikai színpadra lépő pártok, szervezetek a nép, a nemzet nevében beszélnek, fél kézzel seprik le a múltat, a misszió- teljesítés látszatával kanoni­zált igazságokat hirdetnek. Félreértés ne essék: híve vagyok a politikai demokra­tizmusnak, a többpártrend­szernek; a tisztességes, érde­keket világosan kifejező, cé­lokat megjelölő politikai versengésnek. A másik felvetésem az, hogy • a politikai közszerep­lés, a politikai pálya igen si­kamlós. banánhéjjal tele­szórt. Aki ma hiteles szemé­lyiség. holnap már — lehet, — nem az. Ha nem alkal­mazkodik a változó körülmé­nyekhez, akkor konzervatív, ha — tudomásul véve a tár­politikai arculat áthághatat­lan korlátot állított a köz­ember számára, a politikai vezető korrekt megítélésé­ben, ítéletalkotásában a vég­letesség lett a jellemző, mely természetéből adódóan a té­vedések sorozatát hordozta magában, tudniillik nem volt viszonyítási alap, evilági al­ternatíva, így a politikust ön­magához, vagy az abszolút­hoz viszonyították. Előfordul­hatott tehát — az embert ön­magához mérve — hogy nála óriási fejlődést tapasztaltak, s bizalmat, hitelt kapott, pe­dig nem történt más, mint­hogy — sportnyelven szólva — a 100 métert nem öt, ha­nem két perc alatt „futotta” le — ami nem nagy dicsőség. A másik jellemző véglet, amikor az abszolúthoz (esz­meihez) mértünk, amivel konkurálni képtelenség. Nem volt bizalom, nem volt hitel, pedig emberünk — a példá­nál maradva — már 10 má­sodperc körül futotta le a százat. S ha mindehhez hoz­závesszük, hogy szabad ítél­kezésünket még manipuláci­ók is torzították, belátható, hogy a hitelesség megítélése versenytárs nélkül nem lehet „hiteles”. Ma már más a helyzet — még nem az igazi —, mert új színek vannak a politikai palettán és új arcok. Válasz­tási lehetőség van, s termé­szetszerűleg vetődik fel' — a versenyszituációban — a hi­telkérés is. (Előnye a befutó­ra annak lesz, aki eközben több támogatást, hitelt kap.) Pártom — az MSZMP — e versenyhelyzetben hendikep­pel indul, hisz múltja foltja­it nap mint nap a fejére ol­vassák. S ezzel nincs mi sadalmi mozgást — igen, ak­kor szavahihetetlen. köpö­nyegforgató. (Ezekkel a jel­zőkkel ma gyakran illetik az MSZMP vezetőit, képviselő­it.) A folyamatos megmérette­tés, a tényleges teljesítmény .tesz hitelessé valakit. Éppen ezért ámítás és önámítás az, hogy mindenki hiteles, aki az ellenzéki pártok színeiben lép fel és senki sem hiteles, aki az MSZMP-t képviseli. A dolgoknak ez a túlzott le­egyszerűsítése ugyanúgy vul­gáris, mint hajdanán a kom­munisták mindenhatóságába vetett hit. Áttérve Módi László július 29-ei írására: mint szellemi teljesítmény — finoman fo­galmazva — nem üt meg magas mértéket. Már csak emiatt is el kellene gondol­koznia azon, hogy profi poli­tikussá (?) váljon-e vagy sem. Ebbéli gyötrődésében nem lehet fontos szempont az általa emlegetett, jelenlegi „kockázatos szituáció”. Hovatovább demagógiává válik az a hivatkozás, hogy az emberek a félelem miatt nem politizálnak, vagy nem csatlakoznak ellenzéki szer­vezetekhez. Mint ahogy de­magógia az is, hogy az ellen­zékiek elől elzárt a nyilvá­nosság, hogy nem fejthetik ki nézeteiket a sajtóban, a tö­mést kezdeni, mint elviselni és okulni belőle. Mert ha nem határolódik el hibáitól, embereket — leendő hitele­zőket — veszít. Nem enged­heti meg magának — mások­nak újabb előnyt adva —, hogy olyanok képviseljék, akik már párton belül is hi­telüket vesztették, akik már csak önmaguknak fontosak, akik például egy reformké­pes megyei vezetést akadá­lyoznak a kibontakozásban, akik mögül (mellől, elől) ki­álltak a társak, akik két perc alatt futják a százat. Ezért vetem hát fel, ha kell többször és újból a hiteles­ség szükségét, vállalva a „kissgábori” — általam vita­tott — nem éppen hízelgő minősítést Teszem mindezt azért, mert úgy látom, hogy az áhított előbbrejutáshoz politikai piacra, tisztességes versenyre van szükség, ahol a különböző nézetek és az azt képviselő sokszínű embe­rek (politikai vezetők) kínál­ják magukat, „portékájukat” és az állampolgár — mint a hitelesség kérdésében kizáró­lagos joggal felruházott dön­tőbíró — választ. Végre választ! S e dönté­sében lehet — és kell is — öt agitálni, termékbemutatójá­val magunkhoz édesgetni, esetleg a másik hibáit feltár­ni. De nem lehet a hitelezőt lepitizni, a feje fölött mara­kodni, azt gondolni, hogy ő az egészből semmit sem ért. Mert az állampolgár tudja, hogy a harc — valamennyi­ünk reménye szerint csupán politikai — az ő kegyeiért folyik. megkommunikációs eszkö­zökben. Néha már az az ér­zésem, hogy minden fontos társadalmi esemény megíté­lésében az ellenzéki minősí­tések a mértékadók. Mádi hű maradt a lassan hagyomány­szerű FIDESZ-stílushoz. hogy .tudniillik, ki tud alpáribb jelzőket használni az MSZMP-re, a kommunisták­ra. Lehet, hogy egy ideig még ebből meg lehet élni. de hosszú távlatú politikai prog­ramot nem pótol, „magas er- kölcsiségre” meg végképp nem utal. Mádi — önzetlenül! — csak „a politikai romeltakarítás­ban” kíván részt venni, az építkezést másra hagyná. Jó lenne végiggondolni, hogy kik akarják igazán a to- vábbépítkezést. Bár újra kell kezdenünk mindent, mégsem gondolom, hogy a múltat tel­jesen likvidálni kellene. Van­nak arra vonatkozó keserű történelmi tapasztalataink, hogy minden régit szétver­tünk egy illúziókból táplál­kozó jövő miatt. A szerves fejlődés híve vagyok, felelős összefogással, a kizárólagos­ság egyszer s mindenkorra történő elfelejtésével. Greksza Mihály Vaja Juhász Ferenc Nyíregyháza Gondolatok a hitelesség okán pr I Izrtffitő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents