Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
8 Kelet-Magyarország 1989. augusztus 7. Folytatódik a nagyüzem az atlétikában. Egy héttel az OB után Strassbourgban, illetve Brüsszelben az Európa Kupa B-döntőjén szerepeltek a magyar válogatott atléták. A nők szombaton minden előzetes várakozást felülmúlva az összesített pontversenyben a második helyen végeztek, ezzel feljutottak az A-csoportba. A női válogatott legkiemelkedőbb eredményét Malovecz Zsuzsa, az NYVSSC gerelyhajítója érte el.- aki 61,50 méterrel győzött. A férfiak közül az első napon Molnár Tamás 400 méteren 46,61-es teljesítménnyel a második, míg Stefán László Malovecz Zsuzsa férfi gerelyhajításban 72,46 méterrel a harmadik helyen végzett. Szorító a strandon Befejeződött az ökölvívó Sóstó Kupa I nyíregyháziak nyerték a ptntversenyt „A jó bornak nem kell cégér!” Mármint a közönség Is megérzi, ha izgalmas sporteseményre van kilátás. Vasárnap a Sóstó Kupa ökölvívótorna befe-' jezö napján, mintegy 3 ezer néző volt kíváncsi a mérkőzésekre. S mivel a verseny a meleg- strand területén zajlott, az érdeklődők fürdőruhában nézhették a küzdelmeket, biztathatták a szoritóban lévőket. A hagyományos sportesemény — amely 14 egyesület színeiben hetvenen indultak — a hazaiak sikereivel végződött. A Nyíregyházi Kickbox Karate SE legénysége nyerte az összetett pontversenyt a Kinek lesz másfél milliója? Boda a „senki földjén" Játék a kérdésekkel, vagy eg-, s más komolyan. Boda Mihályról, az NYVSSC 27 esztendős labdarúgójáról van szó, aki néhány nappal ezelőtt az NB I-es Rába ETO csapatában edzett, a hét végén Nyíregyházán gyakorolt, szombaton viszont a lelátón találkoztunk vele. Mint játékos. a senki földjén tanyázik, fogja, markolja azt a bizonyos köldökzsinórt, amely elvezetheti egy másik együtteshez. — Vétkesnek érzi magát? — Játékos vagyok, bohém természet, tudom, hogy hibáztam. ezért vállalnom kell a, felelősséget. — Miben hibázott? — Nyílt titok: összesen tizenegyen vagyunk testvérek, köztük néhány labdarúgó. Az említett időben Péter nevű bátyám — aki Sóstón nyaralt — meghívott egy kis beszélgetésre. Régen találkoztunk, hosszasan társalogtunk. s mire észrevettem, kifutottunk az időből. Próbáltam telefonálni, de csak a szertárosig jutottam el. a vezető edzővel nem sikerült beszélni. — És másnap mi .történt? — Annak rendje és módja szerint megjelentem az edzésen. próbáltam Buús Györgynek elmondani, miért maradtam távol, ö azonban közölte, hogy jómaga és az egyesület elnöke már döntött a további sorsomról, szabadlistára tesznek, játékomra nein számítanak a jövőben. Egyben azt is közölték, keressek más csapatot magamnak. — És keresett? — Hamar híre kelt, hogy eladó vagyok, több együttes — Szarvas, Debreceni Kinizsi, Rába ETO — megkeresett. Egy hetet töltöttem a győri zöld-fehérekkel, de azt, hogy mi lesz a további sorsom, nem tudom. — Azóta itthon edz a Szpari keretében. — Mivel még a csapat szerződéses játékosának számítok, itt kell dolgoznom, amíg el nem adnak. Egyébként azt fogták rám, hogy morálisan rontom a csapat hangulatát. Véleményem szerint meg akarnak szabadulni tőlem. Egyelőre elkülönítettek a csapattól. — Hogyhogy? ... — A vezető edző kijelentette a keret tagjai előtt, hogy rontom a morált, ezért az ifjúságiak öltözőjében jelöltek ki számomra helyet... Egyelőre ott öltözöm. — Mit gondol, meddig marad ez az állapot? — Másfél millió nem kis pénz. ennyit kérnek értem egy esetleges eladás során. Nem tudom, hogy ebben a pénzszegény világban akad-e csapat, amely egy védőjáté-> kosért ilyen összeg megfizetésére lesz képes. Ha viszont nem akad jelentkező, kénytelen leszek Nyíregyházán tölteni a szerződésben vállalt további egy évet. Ügy érzem, nem ezt érdemeltem a nyíregyházi csapat vezetésétől, felnagyították a kérdést. Bo- da-ügyet konstruáltak az együttesnél. Teljesítményem alapján az elmúlt években mindig az első három között végeztem a játékosrangsorban, az idén első lettem! Túl nagy a gombóc, egyszerűen nem vagyok képes lenyelni .,. — Van-e mostanában visz- szajáró téma a játékosok között? — Erről érdemes lenne a csapat tagjait megkérdezni. — Azt mondják, Boda Mihály tudatos ember. Az volt mindig? — Igen. Szeretek nyerni. És nemcsak a tétmeccseken, a kiskapus edzésen is. Ilyen vagyok! — Elhangzott olyan is: Boda nemcsak rontja a hangulatot, iszik is. Mi ebben az igazság? — Ha az ember az edzés után megiszik egy pohár sört, még nem lehet italozásról beszélni. Ha az baj, hogy ha egy játékosnak is lehet véleménye — az elég nagy baj! Eddig úgy tudtam — edző és futballista — egy hajóban evezünk, egy célért küzdünk. — Mi bántja legjobban a történtek után? — Van egy vezető a Nyíregyházi VSSC csapatánál, akinek érdekében áll. hogy lehetetlenné tegyen, képes volt eltorzítani a valóságot. Távollétemben azt híresztel- te rólam, hogy jellemtelen, kétszínű, simlis alak vagyok, így akart tőkét kovácsolni a maga számára. — Ki ez a vezető? — Egyelőre hagyjuk a dolgot... Röplabda Nyírség Kupa; Győztes az NYVSSC fiúcsapata A nemzetközi Nyírség Kupa junior röplabdatornát csütörtök- tói szombatig rendezték Nyíregyházán. A torna előcsatározásait a nyíregyházi 3-as számú iskolában tartották, a döntőkre és a helyosztókra a bujtosi sportcsarnokban került sor. Több jó mérkőzésre került sor, a fiatalok játékát elismeréssel nyugtázta a közönség. Az ünnepélyes eredményhirdetésnél Baja Ferenc, a városi tanács elnökhelyettese adta át a díjakat, az aranyérmet a nyíregyházi fiúk,’ illetve a debreceni lányok nyerték. Képünkön a tornagyőztes NYVSSC (17-cs iskola) fiúcsapata, (suri) Soványka egy gél Szpari—Szalka 1:0 Szombaton délután a városi stadionban előkészületi mérkőzést játszott egymással az NB Il-es NYVSSC és a harmadosztályú Mátészalkai MTK. A találkozón kiegyenlített játék folyt, a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, a vendégek kontrái viszont mindig „életveszélyesek” voltak. Végül egy soványka gól döntött a nyíregyháziak javára, akik soraiból Csehi U-est is hibázott. NYVSSC—MMTK 1:0 (0:0), 300 néző. v.: Vlda. NYVSSC: Llpták (Tóth P.) — Szobonya. Drob- ni, Szikszai, Cséke — Kertész I. (Kertész J.), Csehi (Tóth Z.). Szabó — Szilágyi (Seres), Erdei. Váczi (Nagy L.). Mátészalka: Sántha (Biró) — Bartha. Márián, Nagy Zs. (Kocsán). Kelemen — Kósa. Kiss. Bakonyi (Tóth L.). Jakab — Gyüre. Szpodnyi. Gól: Erdei. Versenyzők és érdeklődők a strandon. borsodi, illetve a budakeszi öklözök előtt. Mester Gyula a megyei ökölvívó szövetség elnöke ekképpen értékelte a látottakat: — Nagy közönségsikert aratott a verseny amely egyben a MOSZ pontszerző viadala. Végig sportszerű keretek között zajlott az esemény, a házigazdák megérdemelten nyerték a pontversenyt. A rendezvény egyetlen szépséghibája, hogy néhány klub kevesebb versenyzőt indított a vártnál, emiatt egy-egy súlycsoportban kevés induló akadt. Eredmények, győztesek. JUNIOR. Kislégsúly: Kelemen Tibor (Nyíregyháza). légsúly: ötvös Róbert (Bors. Bányász), harmat- súly: Ubrankovics Zoltán (SBTC). 2. Kohán Szabolcs (Ny), pehely: Hám Béla (Zalka SE), könnyű: Fazekas Tamás (Bors. Bányász), kisváltó: „A” Bikkes Róbert (Zalka SE), kisválo „B”: J. F. Ritenberger (osztrák) ... 3. Farkas Géza (Ny), váltó: Bodnár Miklós (Ny), nagyváltó: Lő- rincz József (DMTE). 2. Lakata György (Ny), közép: Kolozsvári István (Kaposvári Dózsa). 2. Szalontal Zsolt (Ny), félnehéz: Támba Miklós (Ny), nehéz: Baj- lai Sándor (Ny), szuper: Tóth László (Kisvárdai SE). FELNŐTT. Kislégsúly : Botos Albin (B.-gyarmat). légsúlv: Kass Lajos (DMTE). harmat: Németh János .(Kecsk. SC), 2. Kormos Bertalan (Kisvárda). pehely: Magyar Róbert (B. Bányász), könnyű: Nagy Lajos (Ny), kisváltó: Hain Ferenc (Kapos v. Dózsa), váltó: Gresina Gábor (B.-gyarmat) ... 3. Újhelyi Antal (Ny), nagyváltó: Ács Tibor (Kecsk. SC). közép: Gcresi Gyula (B. Bányász). félnehéz: Gödér János (Kun B. SE). 2. Kulcsár Albert (Ny), nehéz: Kovács László (Kecsk. SC). szuper: Papp István (Kecsk. SC). 2. Adám József (Ny). A legtechnikásabb versenyzők, junioroknál: Ötvös Róbert (B. Bányász), felnőtteknél: Nagy Lajos (Nyíregyháza). Pontverseny: 1. Nyíregyháza Kick-Box Karate SE 56 pont (edzők: Zerinvári János. Magyar Sándor). 2. Kecskeméti SC 35. 3. Kaposvári Dózsa 33. Legújabb Molnár broniérmes! Szegeden befejeződött a felnőtt .súlyemelő országos bajnokság, amelynek utolsó — szombati — napja a Nyíregyházi VSSC versenyzői számára is hozott sikereket. A 110 kilós óriások Versenyében egy bronzérem és egy ötödik hely sikeredett. Eredmények. 110 kg: bajnok: Kertész Zoltán (MTK-VM) 365 (165, 200), 2. Illés (Szeged) 345 (155, 190). 3. Molnár Miklós (NYVSSC) 325 (150, 175), ... 5. Németh (NYVSSC) 305 (145, 160). A bajnokság idején Szegeden tartotta ülését a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége. A testület úgy döntött, hogy az Athénban sorra kerülő világbajnokságra 10 versenyzőt neveznek, a keretet szeptember elején jelölik ki. Az oldalt írta: KOVÁCS GYÖRGY Foci* pletykák Azt beszélik, hogy a Nyíregyházáról eltávozott Tóth Ernő labdarúgó, az új bajnoki évben a Salgótarjáni Síküveggyár csapatában folytatja a pályafutást. RÉPASI LÁSZLÓ az FTC 23 éves labdarúgója a Váci Izzó csapatát erősiti a jövőben. Az ok: a Fradiban lemondtak róla. FIATALODIK A VASAS. Visz- szajött az Ü. Dózsától Klink, a Balassagyarmatra kölcsön adott Szalánszky, számítanak Nyúl játékára is. A VIDEOTON feltehetően a bajnoki cím egyik várományosa lesz, hiszen több játékossal — köztük Qurikóval és két jugosz- láwal — erősített. AZ NB II-ES VOLÁN SC leigazolta Baloghot (Ü. Dózsa). Hévízit (Vasas), Urbánt (Duna Cipő). Temesvárit (Ü. Dózsa), várják a leszerelő Farkast és Herczeggt. MELIS, a tavalyi gólkirály pályát változtatott — a Vasas hívta. a Debrecen marasztalta — ő azonban szódás lett. Futballháború skót módra M brit szigetország ül focipályáin is ” ’ uborkaszezon van, az üzletek megköttettek, a várakozás mézesheteit élik a főszereplők, játékosak és szurkolók egyaránt. Kivéve a skótokat. A Glasgow Rangers új csillaga ellen ugyanis tüntettek a klub székháza előtt. A 26 éves Johnston — aki korábban a Celtic, majd a Watford színeiben ontotta a gólokat, s a kapusok réme volt a kontinensen is, s éppen emiatt nehéz szívvel vált meg tőle a francia Nantes — nos, Johnston kétségtelen sztárként érkezett Skóciába. Egyetlen, ám bocsánatos bűnnek semmiképpen sem nevezhető hibával: katolikus. A tüntetők félreérthetetlenül tudatták vele tábláikon: „Nincs szükségük katolikusra!’’ S hogy nyomatékot adjanak szavuknak, éjszaka sem mozdultak el a székház elől. Reggel szóba állt velük a klub megbízottja, és a csapat jó szereplésére hivatkozva megpróbálta belátásra bírni őket. Arra hivatkozott, hogy a kapu előtti helyzetkihasználásnál végül is elhanyagolható a vallási hovatartozás. Ezt a választ kapta: „Nekünk nincs semmi bajunk a katolikusokkal, de a Ran- gersnek protestánsnak kell maradnia.” Majd elválik. A klub vezetői biztosak a dolgukban, ezért is fizettek közel 1 millió dollárt Johns- ionért. És ugye, a skótokat mégicsak ők ismerik jobban. I világ sporttá LESZNO. A saiakmotorosok páros világbajnoki döntőjében a dán Hans Nielsen. Erik Gunder- sen kettős negyedszer győzött. 48 ponttal. A második helyen a svéd Nilsen. Jönsson (44). a harmadikon a brit Tatum. Thorp (37) duó végzett. BERLIN. Két számban is magyar siker született a gyorsasági motorversenyen. A 80 kémesek kategóriájában a 10 körös, 67,9 km-es futamot Szabó, míg a 125 kcm-es géposztályban Csősz tette meg a leggyorsabban a 98,2 km-es távot. Ugyanitt Szabó a harmadik lett. akárcsak Lo- vasi az 500 kcm-esek 95.1 km-es versenyében. PÁRIZS. A francia labdarúgóbajnokságban Kovács Kálmán csapata, az Auxerre 2:2 arányú döntetlent játszott hazai pályán a Toulouse ellen, míg Bognár György együttese, a Toulon sima. 4:0-ás vereséget szenvedett az újonc Moulhouse-tól. — Az élcsoport 'állása a 4. forduló után: 1. Bordeaux 7. 2. Nantes 6, 3. Marseille 6. ... 1. Toulon 5. . . . 13. Auxerre 3 pont. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár tnegyei politikai napilapja Főszerkesztő: KOPKA JANOS. Főszerkesztő-helyettes: DR. ANGYAL SÁNDOR Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zrínyi u. 3—5. 4401. Szerkesztőségi postafiók: 47. Lapkiadó posta- fiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: Xin. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 830 forint, egy évre 1260 forint. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Malovecz Zsuzsa győzött az Európa Kupa B-döntőjén