Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26. 11 A divat nagy úr. Ma egy falu — ha — ad magára és lépést akar tartani a korral — rögvest az önálló közigazgatást sürgeti. Vélik, a boldogulás forrása ez. Törik magukat, mint a válni készülő házasfelek, hogy mielőbb szabaduljanak a másik fogságából. Hogy évek múlva kiderül-e, kinek volt igaza, ma még nehéz eldönteni. Ám éppen az a szokatlan, ha négy falu jóban, rosszban kitart egymás mellett és fel sem vetődik a kiválás egyikőjük részéről sem. Az egyesülés gyökerei a messzi múltba nyúlnak, olyan távolra, hogy már bajosan osztozhatnának. Merő szimbólum, hogy a táblák még jelzik a falvak széleit. A két szekeres, Kis- és Nagy-, valamint Zsarolván és Nemesborzova élete ezer szállal kapcsolódik egymáshoz. A krónikás, aki gyakorta hall évtizedes sérelmeket, régi, fontos elvtársak erőltetett döntéseit, s ennek hatása alól szabadulni vágyó falvakat, kissé elcsodálkozik: vajon mi késztette ezt a másfél ezer magyart, hogy együtt keressék a boldogulás útját? — Tessék osak jól körülnézni mifelénk! — invitál szíves szóval és széles gesztussal Berki Zoltán, az Egyesült Erő Tsz nyugdíjas elnöke, Kisszekeres elöljárója. — Mi is végigjártuk a körzetesítések minden fokát. Hol ezt, hol azt társította a mesz- sziről jött ukáz. Míg végül odáig .jutottunk, hogy a termelőszövetkezet is a négy falu határában gazdálkodik — ugye érzi, hogy a nevünk jelképes? —, majd a tanács, az iskola, az egészségügy került közös irányítás alá a kereskedelmet pedig Jánk- majtisról szervezik mind a négy településnek. Valahogy úgy érezzük, közösen találtunk rá az útra. Mondok egy példát. Mifelénk a gyümölcs- termesztésnek korábban egyáltalán nem volt hagyománya. Igaz, Zsarolyánban termesztettek almát, de a gyümölcsös kiöregedett, a fákhoz értő emberek örökre elmentek. Még csúfoltak is bennünket, hogy mit akartok ti a gyümölcsössel, amikor a kökényfát nem tudjátok megkülönböztetni a szilvafától? Az iskolások gyűjtötték az almamagot, magunk neveltük a csemetéket és most már 200 hektáron szüreteljük az almát. Akikor 1968-at írtunk ... A tsz-nek olyan jól sikerült az első szezon, hogy vérszemet kaptak és újabb táblát telepítettek. Húsz éve még egy almafát is nehezen találtak volna, tíz éve pedig 380 vagonnal termett. De mire fordíthatják a hasznot? — Nem is ez fáj nekünk, hanem az, hogy a paraszti munka elveszítette az értékét. Maradjunk az almánál. Debrecenben láttam, hogy a hótt-halálos fuszikos almáért 20 forintot kémek, tőlünk meg a szépet 3 forintért veszik át. Annyira azért nincs messze Debrecen, hogy józan ésszel ezt felfoghatnánk. Vagy nézzük a mai napot, a húsáremelés körüli cirkuszt. A sertés felvásárlási ára 50 forint, de a táp ára nőttön- nő, s a gépek, a vegyszer, a permet sem megy lejjebb. Hitel sehol. így aztán gürcölhetünk látástól vakulásig, és csak nem jutunk ötről a hatra. A paraszti munka továbbviteléhez három nemzedék kell, egy, aki megtanítja, hogy kell beállítani az ekét, fejni a tehenet, gondozni a földet, a jószágot. Kell, aki nézze, hogy ha az élet úgy hozza, beugorjon az apja helyett. És végül kell a legifjabb nemzedék, amely értelmét látja a kemény munkának. S most éppen az értelme veszett el... — Tessék már mondani, akkor mivel agitáljuk a fiatalokat, hogy maradjanak a szülőfaluban? — sarkosan, ám őszintén fogalmaz Nagy Zsigmond. Nemesborzova elöljárója, helyesel rá Bessenyei Béla, akinek a dédapja volt Bessenyei György és most Zsarolyán tette meg elöljárónak. — Mert hiába mondjuk, hogy így meg úgy szép a falu, tiszta a levegő, nyugodtak az emberek, itt ismeretlen a városi kór, a stressz, hát javaslom, nézzük meg tételesen, hogy minket mennyire hátrányosan érint ez a kérdéskör! A mi falunk a maga 126 lakójával a megye legkisebb települése. Megkapóan szép, ha költő lennék, biztos gyönyörű rímeket faragnék róla. De ha húszéves lennék, nem biztos, hogy még egyszer itt maradnék! Mert hiába építünk itt akármilyen csodapalotát, az értéktelen, hisz eladni végképp nem lenne kinek. A legnagyobb baj az, hogy csak a tíz kilométerre fekvő fehérgyarmati üzemekre számíthatunk, s ott is lépten- nyomon fenyeget az elbocsátás réme. Egyetlen reményünk o tsz melléküzeme. Viszont a keresetek olyan nevetségesen 'alacsonyak — rajtunk aztán nem gazdagszik meg az adóhivatal! —, hogy a 3—5 ezer forintos „jövedelem” mellett mindenki háztájit fog, földet bérel és jó, ha az esti filmre a tévé elé ülhet. Hajnalban indul a verkli, mert az állat nagyon sok munkával gyarapszik. Itt még mindig a tehén a legkelendőbb portéka. Hallom ám a múltkor a tévében, hogy a csepeli munkás nehezen jön ki a havi 22 ezer bruttóból, hát szívesen meghívom ide Nemesborzovára! Keresse meg a térképen, mert legközelebb biztos nem jönne ide, aki abból az összegből alig él meg! Mi pedig az erőnket, az idegeinket áldozzuk egy elhibázott politikai és gazdasági koncepció oltárán.. Úgyhogy mifelénk is szedi áldozatait az infarktus, leszázalékolják az alig ötvenévest, s a fiatal is emészti magát, hogyan teremtsen többet elő a család asztalára?! — Az a baj, hogy az eddigi politika a nagyot pártolta gazdasági, szellemi, ideológiai értelemben. A kisfal- vak tehát rendkívüli hátránnyal startolnak a felzárkózásért. Szeretnénk, ha a világhoz, az országhoz tartoznánk, ám elérni őket nem tudjuk. De ahhoz, hogy az ország ideérjen, már mi is nagyon sokat tehetünk — vallotta Csűri Lajos református lelkipásztor. Szakavatott idegenvezetőnek bizonyul, amikor a XV. században emelt, emberarcú, gótikus műemléktemplomot mutatja be. A kis szigeten épített templom előtt füvesítették a területet, pihenőpadokat helyeztek ki, az istentisztelet előtt a szabad ég alatt elmélkednek világról, emberről, hitről, hovatartozásról a gyülekezet tagjai. A csodálatosan szép, nemesen egyszerű nagyszeke- resi templom szószéke előtt középkorú, hátizsákos turisták nézegetik a térképet. Csűri Lajos, hallva az angol szót, angolra vált és kedvesen tudakolja a vendégektől, talán a holland testvérgyülekezettől érkeztek? Merthogy hét éve az észak-holland kisváros, Dokkum református gyülekezetétől rendszeresen jönnek a távoli Nagyszekeresre. Jönnének többen is, de hol aludna meg a nyugati vendég? Most írják össze, hány fürdőszobás ház van és hányán adnának szállást az idegeneknek. A távlati terv imponáló, amit a szépszavú lelkész felvázol: körteraszos panziót építenének a faluban, itt aztán gond nélkül rendezkedhetnének be vendégfogadásra. Tíz esztováta működik a nevében nagyobbik, ám lélékszámában kisebbik Szekeresen és a nyugati vendégnek ez élő népművészet lenne. Ha ezzel tudnák idebocsátani a turistát, ám legyen. Csak az idén háromezer turista fordult meg N agy szekeresen. Az ország legkeletibb falujában, Garbolcon született, majd Csengerújfaluban szolgált, míg idekerült Nagyszekeresre Csűri Lajos. Megsü- vegelik az öregek is a fiatal papot, de nemcsak a szokás jogán. Főként azért, mert a két szekeresi templomot teljesen újjáépíti és mellette egy rég elveszett közösséget igyekszik kovácsolni az itt élőkből. — Tönkrement a közösségi élet — magyarázza. — Minden attól függi milyenek az emberek. Ezért józanságra, kultúrára, igazságosságra, emberségre buzdítunk a szószékről. Hiszen testi, lelki felemelkedésre vágyunk valamennyien, csak sokan ezt titkolják,. De szenvedünk attól, hogy elszürkültek az ünnepeink, befelé fordulunk, elillan mellettünk a múló idő. Fiatal vagyok, érzek még magamban erőt, hogy tegyek ezért a faluért valamit. Az európai kultúra közösségébe kell visszavezetni Nagyszekerest, hiszen ilyen páratlan gótikus templomot csak ott emelnek, ahol megvan az igény a jóra. a szépre. — Szépen mondta a tiszte- letes úr, hogy elfut mellettünk az élet és nem érünk rá semmire — folytatja a gondolatsort Németh László- né, akinek számtalan funkciója közül az egyik a tsz pénztárosi beosztása, vöröskeresztes titkár, tanácstag. Nem csoda ez, hisz aki tenni akar, duplán rákja rá a terhet a falu. — Nem sírjuk mi vissza a régit, de gyerekkoromban emlékszem, a nagybátyám vitte a lámpást, úgy kerestük az utat, most kö- vesúton járunk, mégsem látogatjuk meg ■ a közvetlen családtagokat sem. Jártam a híres-nevezetes Annabella Szállóban a Balatonon egy áfészes továbbképzésen, majd Hajdúszoboszlón nőbizottsági ülésen. Majd lesült a bőr a képemről, amikor a fizetésre terelődött a szó. Nehogy panasznak vegye, de én 33 évi munkaviszonnyal a hátam mögött 3700 forintot keresek. A kisördög csak nem hagy nyugodni, vajon errefelé tényleg mindenki úgy gondolja, hogy a falvak együtt keressék a boldogulás útját? Homoki László tanácselnök próbálja megértetni az idegennel a náluk természetes dolgokat: — A legnagyobb távolság a négy település' között -legfeljebb négy kilométer, úgy, ha a két szélső táblát nézzük. Van, ahol majdnem összeérnek a házak. Az intézményeket elosztottuk. Az általános iskola • Nagyszekeresen, a körzeti óvoda Kisszekeresen, az idősek otthona Zsarolyánban található. A tanácsházát és a ravatalozót a két Szekeres közt építettük fel. Ettől azonban sokkal lényegesebb, hogy a szűkös anyagiakat majdnem mindenkivel megbeszéljük, mire köítsük. Az elöljárók jól ismerik falujuk II Katota lagyarorszát HÉTVÉGI MELLÉKLETE közvéleményét, elmondják, mit szeretnének az ott élők. Nem tudtunk olyan beruházást javasolni, amihez az emberek ne ajánlottak volna társadalmi munkát. S nem kényszerből, hanem szívesen. S amikor a lakosság által kért ötletnek zöld utat szavaznak a tanácstagok, az emberek erkölcsi kötelességüknek érzik az önkéntes munkát, hisz ők akarták. Mi már akkor a demokráciát gyakoroltuk, amikor ez csak írott malaszt volt másfelé ... Balogh Lőrinc iskolaigazgató kesernyésen jegyzi meg, hogy náluk optimális az osztálylétszám, 18—22 nebuló jár az egyetlen évfolyamra, örülnek, hogy ennyi összejön. Szerencsére, már alig kell büntetni a szülőket, mert nem járatják rendszeresen az iskolába a gyerekeiket. Pedig minden harmadik tanuló cigány és korábban tűzzel-vassal kellett a betűvetésre oktatniuk őket. Ma pedig tucatjával találni cigány szakmunkásokat, a pincértől a lakatosig. Számítógépeket vettek, hogy a városi iskolában ne álljanak értetlenül a Xx. század vívmánya előtt a továbbtanulók. — Egycsapásra megoldódna egy sor gondunk, ha lenne néhány új munkahely — sorjázza a feszítő problémákat Simon István, a tsz üzemágvezető-helyettese. — Amikor öt éve villanymotor- tekercselésre szántuk el magunkat, egyesek értetlenkedtek, minek kell ez nekünk? Fél év múlva nyitottuk a lakatosüzemet, egy ideje pedig alumíniumöntvényeket gyártunk. Húszezer darabos rendelésünk van. Fejleszthetnénk a létszámot szakembeT rekkel, épületünk van, ám a munka, a megrendelés hiányzik. Ennek ellenére nem várják a sült galambot. Törik a fejüket valamifajta bedolgozás meghonosításán. A háztájiban megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, húst, tejet lehetne késztermékként nagyobb haszonnal eladni. Erre mondta Kerekréti Mihály. a négy település megyei tanácstagja: — A vállalkozói kedv legyen érték és támogassák, legalább erkölcsileg azokat, akik saját pénzüket kockáztatva szeretnének újabb tevékenységet meghonosítani a térségben. Létezik országos és megyei program a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatására, van foglalkoztatási alap, megszavaztak idegenforgalmi koncepciót — ami a nagyszekeresieket közelebbről érintheti, a falusi és a templomturizmus révén csábíthatják a látogatókat. Az érdekeltségi viszonyodat kellene úgy alakítani, hogy a kockáztató, vállalkozó ember találja meg a számítását, ha a négy falu jár jól valami új szolgáltatással. Talán véletlen, talán a sors akarata, hogy az értelmiségiek, akiket ez a szülőföld bocsátott útjára, immár valamennyien hazatértek. Ebben látják az erőt a falubeliek, hiszen felemelkedésüket, boldogulásukat csak saját embereik lokálpatriotizmusától remélhetik. Ezért köszönt el azzal Csűri Lajos, hogy ahol az egyház a küldetését betölti, nekünk ott van a világ közepe. Talán éppen a lélek gazdagodása miatt ragaszkodnak szívósan a csodaszép szatmári tájhoz Nemesborzova, Zsarcüyán és a két Szekeres lakói. Torzsalkodás helyett pedig az együtt munkálkodást választották. Oka bizonyára az, hogy nem kívülről, felülről diktálták nekik a papírízű egyesülést, hanem hétköznapjaikat maguk az itt élők fonták egybe eltéphetetlen szálakkal. írta és fényképezte: Tóth Kornélia A négy falu vezetői, elöljárói. Angol turisták a református templomban. Barangolás A VILÁG KÖZEPE?
