Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26. ^ lely: Vencsellő ony udvarháza )latban Báthory Zsófia sza- it ismétli, mikor azt mondja, gy jogait megvédi. Pár év ilva pedig Munkács várának púit fogja —, akárcsak 10 srel azelőtt Báthory Zsófia nyitotta a kurucokra — a ■álypártiakra fordítani. Szin- az a tisztelettelen képzet írül fel a gondolatban: volt-e nyi Ilona? Azonkívül, hogy feleség és jó anya volt. V Szabolcs-Szatmár megye iemlékei szerint a vencsellöi tárház 1685-ben pusztult el. ökölyt ez évben fogta el a adi pasa, és ez évben került bölcs ismét a király kezé- de egyelőre nem tudni, mi toronyból: hajdanán ezen a isszefüggés az események z udvarház pusztulása kö- i i mikor épülhetett? terházy Miklós nádornak a nyíregyházi levéltárban különös levele. Ebben el- ija a fejedelemasszony — r Lórántffy Zsuzsánna — panaszát, hogy a ra- ízí harc alkalmával elült faluban nem talált ist, márpedig ő gyakran rre Erdély és Patak közt, nádor utasítja a vármegyét, mentesítse adójuktól a rakamaziakat. Ez 1638-ban volt. Alighanem emiatt s ez időpont után épült meg Ven- csellőn az udvarház, hogy a fejedelemasszonynak ne kelljen földkunyhóban éjszakáznia. A hely legjelentősebb s egyúttal legszomorúbb eseménye II. Rákóczy György látogatása volt a végzetes 1657. évben. A tragikus lengyel hadjárata után, — júniusban Lubo- mirski főmarsall a Szamoskö- zig gyújtogatja a beregi, szatmári falvakat, templomokat, s öli válogatás nélkül, akit eler, júliusban Kemény János egész serege, köztük számos kallói katonával, s szabolcsi nemessel tatár fogságba esik, — a fejedelem augusztus elején Ecsed- re szinte lopva tér haza. Senkinek, még feleségének, Báthory Zsófiának sem meri bevallani kudarcát, csak itt az anyjának. „Minden siralmas sorsát, járását értésére adta vala”, — ahogy Szalárdy írja. Vencsellőn mindenki tudja, hol állt egykor Lórántffy Zsuzsanna „várkastélya”. Azt is tudják, hogy ez az úgynevezett „Sziget” a falu legmagasabb pontja, sose érte árvíz Ma épen talán 4 ház — néhány romos — áll a hektárnyi területen, meredek partját a holt Tisza mossa. Az árvízszabályozás nagyon gorombán eltorzította az ősi falu szerkezetét. A középkori Vencsellő szíve, a református templom utcája ma zsákutca, a Lónyay-csatorna lezárja. Ez vezetett az udvarházhoz, és le a kétszeresen is életet adó Tiszához. Volt ugyanis olyan nyugtalan idő a századok folyamán, mikor a falu nagyobb része a túlsó partra költözött át, ott építettek házat. A csatorna hídja után tovább haladva, értelmet kap a Sziget elnevezés. Valamikcr tényleg sziget lehetett, a mo- rotva egy öble ma is visszafordul. A kissé posványos, majd tisztán fodrozó morotva a csendes, megnyugtató ősi arculatú tájban lustán kanyarodva tűnik el. Koroknay Gyula akarod... iagát, és megpróbálta menteni őket. Végül is mitől leninek értelmesebbek, ha egyszer azok, akik őket körül- ítték, szintén hasonlóak voltak? Hogy János miért nem tőlük tanult, az rejtély. S ha »m tőlük, akkor kitől? Egyszerűen csak úgy volt, hogy mos. mindig másképpen gondolta. Tapintatból, a békes- g kedvéért azonban ezt, ha ki is nyilvánította, olyan szélén és olyan bocsánatkerően, hogy a többiek azonnal le- írrogták. Így adódott, hogy miután nem akart örökösen tatkozni, legjobban a növényekkel és az állatokkal értté meg magát, ezenkívül a gyerekekkel vagy az öregek- ■1. ök, túljutva már saját tévedéseiken, képesek voltak ;y látni a világot, mint János. Elkészült, mint más napokon, és kezdte megszokni, hogy m tudja abbahagyni a bólogatást. Azzal vigasztalta ma- t, hogy nagyobb baja is lehetne. Ezért legfeljebb kine- tik az utcán, hát annál nagyobb sérelem ne érje! Per- 5, hogy kinevetik, hiszen elég komikus lehet így!. Elment a pszichiátriára, ahol legnagyobb meglepetésére m sokan voltak. Ismerősök is, kollégák is, még főnö- k is, de nem akarták megismerni, hanem úgy tettek, ntha el akarnának bújni inkább, hogy ott látja őket. János látta, hogy szégyenkeznek. Mert' betegnek lenni, tegnek lenni itt, szégyen. Egy olyan világban, ahol annak tapsolnak, aki tapos, i harácsol, lehengerel, emberszámba sem veszi a többiét. Ebben a világban ő a sztár, és ha valaki nem olyan, ;alább higgyék róla, hogy az. De aki itt ül, és vár a so- ■a, az lebukott a többiek előtt. Az gyengének bizonyult, szí tett. gy János kapott egy cédulát, és úgy ült bólogatva az lerősök között, mintha nem ismerné őket. Maga elé né- t, és észrevette, hogy a többiek felbátorodtak: rá-rápil- tanak oldalvást, irezte, hogy ezt gondolják:- Ni, a János! Hogy röcög a feje! Így doktornőhöz került, akiben az empátiának tizedré- sem volt meg, mint amennyi Jánosban, születése óta. loktornő bizonyos fenntartással fogadta. zt szerette volna elmondani ott a doktornőnek, hogy megértse, mi történt vele, de nem volt rá • mód. Most a doktornőre gondolt, meg a fenyegetéseire a májával kapcsolatban, és kivette a hűtőből az estére vásárolt sörét. Kora délután volt, nyár eleje. Kintről jázminillat szállt be a házba. János megitta a sörét, valami végtelen nyugalom és nagy megértés szállta meg. Mosolygott, arra gondolt, mit főz majd vacsorára a családnak: Észre sem vette, hogy megszűnt a bólogatása. Dudorászva tett-vett a konyhában, és anélkül, hogy tudta volna, meggyógyult. Arra gondolt, milyen jót tesz az embernek, ha néhanapján azt csinálja, amit akar ... AZ ETRUSZKOK VILÄGA. Páratlan nemzetközi összefogással, öt ország — Csehszlovákia, Lengyelország, Magyar- ország, az NDK és a Szovjetunió — 18 városának 26 gyűjteményéből válogatva jött létre az a nagyszabású etruszk kiállítás, amely most a Budapesti Szépművészeti Múzeumban látható. A képen: Caerei terrakotta antefix Silénos-féjjel, i. e. 490—480 körül. Berlinből érkezett. Míg feltette kérdéseit, egy tollat forgatott az ujja között nagy idegesen, és több ízben megismételtette Jánossal a válaszait, mert „nem értette”. A doktornőnek már első pillanatban koncepciója volt, ugyanis sok mindent látott, és ezeket a maga módján értékelte. Elve volt például, hogy nem kell az a nagy babusgatás a betegekkel, szigorúan rá kell ébreszteni őket a mulasztásaikra, gatyába kell rázni őket, és majd mindjárt nem hiszik azt, hogy betegek. — Iszik? — kérdezte például hirtelen. — Már ..., hogy? — Azt kérdeztem: iszik? Sokat? — Esténként meg szoktam inni egy vagy két sört, de... — Erről van szó. A mája? — Nem fáj a májam. — Nem baj, majd fájni fog. Alattomos dolog a máj, előbb-utóbb felmondja a szolgálatot, és akkor már késő. Mondja, miért teszi tönkre magát készakarva? Kapott egy injekciót, a nővér azt mondta, hogy erre nem szabad semmi alkoholt innia, mert rosszul lesz. A doktornő kiírta, gyógyszereket is felírt. János ezek után sajnálta a többi sorra várót, a lehajtott fejűeket, sápadtakat kint a székeken, és türelmesen bólogatva elment a gyógyszertárba, ahol szintén fenntartással néztek rá. Betelefonált a munkahelyére, aztán hazakocogott. Menet közben bevásárolt. Elhatározta, hogy estére főz valami finomat a családnak. Már nem is volt olyan kétségbeesett, kezdte megszokni, hogy egyfolytában bólogat. S hogy a gyerekek meg ne ijedjenek, majd viccet csinál az egészből. Otthon kipakolt a konyhában, aztán leült, és átgondolta, mi is történhetett vele? Az egész ott kezdődött, még gyermekkorában, hogy ő olyan sokszor másképpen gondolta... Kandallóóra (1810 körűi). műremek még pompásabb, díszesebb, színesebb, mint a né- tnetjárfalvai — nem azt akarta utánozni. A gótika minden jellegzetességét egy művön akarta felvonultatni az ötvös, aki büszke volt tudására. A magas szintű figurális ábrázolás mellett az ötvöszománc nehéz műfajának szinte teljes példatárát alkalmazta a mér- művekkel, csúcsíves fülkékkel, oszlopokkal gazdagon tagolt architektúrájú liturgikus tárgyon, melynek tetejére még egy Kálváriát is illesztett. Napjainkban újra divat minden, ami régi, különösen az iparművészetet uralja a nosztalgia. A feltételek azonban nagyon megváltoztak. Szériás és fél-kézműves technológiával ilyen magas színvonalú remekeket készíteni nem lehet, arról nem is beszélve, hogy a régi kézművesek mesterségbeli tudása is hiányzik. B. I. F igyelemébresző kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, a magyar és európai ötvösség kimagasló műveiből. A Nemzeti és Iparművészeti Múzeum páncélszekrényeinek mélyéből a kutatók azzal a céllal válogatták ki az évszázados ritka műtárgyakat, hogy párhuzamba állítsák a múlt század folyamán a régi stílusok formáinak felhasználásával készült művekkel. A XIX. század, a historizmus korszaka csak újabban került az érdeklődés előterébe. (Bizonyos szempontból most is a stílusfelújítások korát éljük, csak ma nosztalgiának nevezzük). A historizmus uralta a múlt század nagy részét. Ez a korszak Európában a nemzetté válás ideje volt, a sajátos nemzetmodell kialakításához a művészetek a múltba, a nemzet nagy történelmi korszakaihoz fordultak példaképért. A kifejezési formákat erősen befolyásolta a gyorsan kibontakozó kapitalizmus gazdagodó polgárságának fényűzési igénye-, ezért a műtárgyak megjelenésükben a régi stíluselemek használata ellenére koruk jellegzetességeit is tükrözik. A technikai kivitel magas színvonalú, semmivel sem maradt el az elmúlt korszakok vezető céhmestereinek színvonala mögött. Ez elsősorban a praeraffaelitizmus hatása alatt Európa-szerte létrejött iparművészeti főiskoláknak és múzeumoknak köszönhető, ahol az ipariskolákkal együtt az iparos- és művészutánpótlást nevelték. A kor ötvösei mindent tudtak, amit a régiek, és örömük telt mesterségük gyakorlásában. Ezt a műtárgyak mellett a világkiállításokon nyert kitüntetéseik is fémjelzik. Csak kiváló anyagokat használtak, a selejt a kor iparosai számára éppoly ismeretlen fogalom volt, mint a céhek idején. A mesterségnek rangja volt, az okleveleket nem adták ingyen. Persze a megrendelők is igényesek voltak, a rossz iparos vehette sátorfáját, mint az elmúlt századokban, amikor a céh a színvonal és a minőség érdekében állandóan megvizsgálta az eladásra készült munkákat. A látómesterek, a „minőségi ellenőrök” nagyon szigorúak voltak. A céhbélyeget csak abban az esetben ütötték a tárgyakra, ha azok minden szempontból kifogástalannak bizonyultak. Ha nem, figyelmeztették az ötvöst. Ha több figyelmeztetés sem használt, a tárgyat megsemmisítették. Végső esetben készítőjét a céhes mesterek sorából kizárták, ami teljes szakmai csődöt jelentett. A stílusváltozások a 19. században a gyors információszerzés, a megnövekedett utazási lehetőségek, a szaklapok és kiállítások révén gyakoriak voltak. Erről tanúskodnak a kiállított tárgyak is. Meglepetés egymás mellett látni például a budai gótikus ötvösség híres remekét, a né- metjárfalvai úrmutatót, és Link István budapesti mesternek a század végén készült neogótikus úrmutatóját. A különbség a historizmus általános jellemzőivel jól összefoglalható. A század végén készült Deák Mór; Máriának Ha megbocsátasz, kibetűz a szerelem engem. Vers leszek s tavaszi tűz fölé egy szomorúfűz odaigéz az estben. Ha megbocsátasz, fekete szívemen megered a vér. Föl-földobban egy ős zene, s mintha magára ébrene, lüktetni kezd az ér. Ha megbocsátasz, szavaim talán még rabul ejtenek. Nekem az élet fura kín. Napjaim porló rögein terítsd el még szerelmedet. II Keleta Rhgyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Magas színvonalú kivitelben
