Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-24 / 199. szám
Megszűnik a kánikula Szerdán késő délután kiadós zápor áztatta Nyíregyházát és a megye egy részét, a fülledt meleg után végre lehűlt a levegő. Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése csütörtök estig: időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Eleinte többfelé, napközben főként délen és keleten alakul ki zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél gyakran megélénkül, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 fok körül alakul. 15 milliós nyeremény? Aki ezen a héten ötös találatot ér el, annak tizenötmillió forint üti a markát — olvastuk a tegnapi Esti Hírlapban. A Sportfogadási és Lotló- igazgatóság ugyanis a közelmúltban bevezette az úgynevezett halmozódást, azaz, ha valamelyik héten nincs ötös találat, a nyereményalap halmozódik. Minden héten 1 millió forinttal. Jelenleg már 8 millió gyűlt össze, amihez hozzáadják a heti nyereményalapot. Bizonyára nem tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy ma este még izgatottabban lessük a bűvös számokat... HŐSZIGETELŐ ÜVEGGYAPOT Salgótarjánból. A több, mint egymilliárd forintos költségből megvalósuló japán— magyar közös vállalat, a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. üzemében már működik a gázzal üzemelő üvegolvasztó kemence, amelyet a napokban indítottak. Az üveggyapot a világon jelenleg ismert legkorszerűbb hang- és hőszigetelő anyag, eddig hazánkban nem gyártották. Az építőipar által hasznosítható termékből már az idén 1500 tonna paplant és csövek szigetelésére alkalmas anyagot készítenek a nógrádi üzemben A képen az ügyvezető igazgató és a japán termelési igazgatóhelyettes az új gyár termékeivel. 16 hír a gépkecsivásáriéRiiak Lép az OTP is... Az Országos Takarékpénztár a gépkocsivásárlási előlegek értékének megőrzésére, a megrendelők anyagi érdekeltségének növelésére a jövőben jelentős kedvezményeket nyújt. Bizonyos feltételek mellett kiegészíti a letéti összegeket, s ezen túlmenően minden eddiginél nagyobb — összesen százmillió forint — értékben sorsolást tart a jövő évben. A 6,5 százalék C sak azért dohogok, mert a. képernyőn az egyik húsipari vállalat nyilatkozója azt találta mondani, hogy a hús- készítmények 6,5 százalékos áremelését rájuk kényszerítették. A körülmények és a termelők. A termelői kényszer az, hogy plusz 3 forinttal emelték a hús fel- vásárlási árát. Kik emelték? A termelőik? Lehet, hogy rosszul hallottam, lehet, hogy baj van a felfogásommal, ettől függetlenül megindult az a gondolatsor, amelyben sok a kérdőjel. Hol az a termelő, aki ma megszabbihatja, hogy a hízott sertését nem 51 forintos kilogrammonkénti áron, de 54 forintért adja? Nincs ilyen termelő. Illetve, ha van ilyen termelő, akkor az nem a húsiparnak adja el az áruját, hanem a heti vásárban, de el lehet-e adni millió számra hízottsertéseket a heti vásárokon? Nem lehet eladni, mert a húsfogyasztók milliós tábora nem arra rendezkedett be, hogy élőállatot vegyen, hogy disznót vágjon, hogy egész sertéseket spájzoljon. Mit tehet az az árutermelő, aki sertésihízlalásra adta a fejét? Nem sokat. Vagy elfogadja a húsipar által diktált .árakat vagy sem. Vagy megveszi a termelő a 800—900 forintos tápot vagy nem. Ha a termelő . döntése pozitív, úgy meghíztál egy 105 kilogrammos sertést, összeszámolja kiadásait és mérlegeli a bevételét. A kiadás oldalán ott az 1200 forintos süldő, az 5 mázsa tápérték, cirka 4000 forintért és ott van az állatorvosi és egyéb apró-cseprő költség. A meghízlalt sertés a termelőnek 5300—5400 forintjába kerül, ezzel szemben a bevétele 5600—5700 forint. Sertés hizlalásba fektetni ma a pénzt nem a legjobb vállalkozás. így, mert a termelő a felvásárlási ár alakításába nem szólhat bele, a másik lehetséges negatív cselekvést választja. Felhagy a hizlalással. Erre utal az idei rengeteg kocakivágás és az" hogy az ország sertésállománya három év alatt 2,3 millióval csökkent. • A kkor most ki kényszerít kit? Ki az a termelő, aki saját- magának olyan árakat diktál, hogy a sertéshízlalásra ráfizet, vagy éppen csakhogy kasszíroz valamit. Egyébként valóban jó lenne, ha a termeltető (felvásárló) és a termelő között áralkuval alakulna a felvásárlási ár. S. E. Bizonyos feltételek alatt értendő: ha a kormány a jelenlegi kamatszintre vonatkozó jogszabályi korlátokat felr oldja, inflációs áremelkedés esetén a takarékpénztár kiegészíti a befizetett előlegeket. (A kormány jelenleg már foglalkozik a gépkocsiforgalmazás és -vásárlás pénzügyi szabályozásának felülvizsgálatával.) A kiegészítés összege megfelel az adott típus árnövekedésének a letétre eső hányadával. Nyereményként gépkocsikat. köztük nyugati típusúa- kat. továbbá gépkocsi-nyere(Folytatás a 4. oldalon) Idegeaforgalni látványosság A jövő héten: Nyírségi Ősz ’89 Már csak egy jó hét van hátra, s kezdődik a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a hazai, valamint az országhatáron túlról érkező vendégek megismerhessék megyénk értékeit, nevezetességeit. A szervezőbizottság tagjai már több hónappal korábban megkezdték az előkészületeket, hogy minél látványosabb, érdekesebb és tartalmasabb programok szórakoztassák az idelátogatókat. Munkájuk eredményéről, a szeptemberi rendezvényekről tegnap tartottak a megyeszékhelyen sajtótájékoztatót. Takács József, a megyei tanács kereskedelmi osztályának megbízott osztályvezetője a bevezetőben utalt arra, hogy szükség van az idegenforgalmi látványosságra, be kell mutatni Szabolcs-Szatmár- Bereg szépségeit az országvilág előtt, mivel sajnos a szomorú tapasztalat az, hogy még az érettségi előtt álló dunántúli diák sem tudja, hol van Nyíregyháza. A szervezőbizottság célja az, hogy a Nyírségi ősz ’89 valóban megyei rendezvény legyen. Ennek érdekében szeptember végéig szinte valamennyi városban lesz kulturális és sportprogram, tudományos tanácskozás, amelyekről részletesebb információt a már elkészült programfüzetben találhatnak az érdeklődők. A nyitónap szeptember másodikán, szombaton lesz. A gyümölcskarneváli menet délelőtt 10 órakor indul a Bujtosi Szabadidő Csarnok elől a Kossuth utcán keresztül a városi stadionba. A felvonulás résztvevői között szerepelnek hazai és külföldi néptáncegyüttesek, zenekarok, lovasok és fogatok. A stadionha érkezés után az együttesek bemutatkoznak, majd neves budapesti színészek és énekesek szórakoztatják a közönséget. Ezt követően a NYÍR-SZÚR-on színészek és újságírók mérkőz(Folytatás a 4. oldalon) Tar Bálint, a Budapesti Közlekedési Vállalat sofőrje boldogan integet a Hungarorin- gen augusztus 23-án, miután sikeresen megjavította a folyamatos autóbuszvezetés világcsúcsát. Az új rekord 50 és fél óra, ez 617 kört és közel 2500 kilométert jelent. Három ütemet javasolnak Felújítják a Guszevet Új családi házas lakónegyed az Orosi óinál Telekről, pénzről, a Gu- szevröl, Shell-kútról és áruházról tárgyalt többek közöt tegnap délutáni ülésén a Nyíregyházi Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága — sokszor parázs vita közepette. Kilencvenöt építési telek kijelölésére nyílt lehetőség a 41. főút mentén, a Cifra fasor térségében az orosi téesz kezdeményezésére. A bizottság úgy döntött, hogy megvásárolják a földet a téesztől, s közmű nélkül 280 négyszögöles telkeket alakítanak ki, négyszögölenként 550 foMég nem elég színes... Késik az almasziiret Elvileg augusztus 15-én indult a télialma-export. szállítása. Az első napok azonban úgy teltek el, hogy számottevő mennyiségű gyümölcs nem érkezett a tuzséri átrakóba. A hétvégére viszont változik a helyzet. Tegnap (augusztus 23-án) már 21 vagont igényeltek a szállítók rakodásra. A mai Szerkesztőségünk és kiadónk állásfoglalása Ki legyen a megyei lapok gazdája? Szerkesztőségünk .és kiadóvállalatunk dolgozói augusztus 23-án az alábbi közleményt juttatták el az Országos Sajtószolgálathoz. A Kelet-Magyarország szerkesztősége és a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vájlalat munkatársai .erélyesen visz- szautasítják a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Elnöksége augusztus 9-i ülésén hozott, a megyei lapok jövőjével kapcsolatos állásfoglalását, amely — ■ mint ismeretes ’— azt indítványozza, hogy az MSZMP által alapított lapok kiadói és fenntartói az átmeneti helyzetben csakis a megyei tanácsok lehetnek, megfelelő társadalmi ellenőrzés mellett. A leghatározattabban tiltakozunk az elnökség e módszere ellen, mert abban a leginkább érintettek, a szerkesztőségi és kiadói dolgozók megkérdezése nélkül, a fejük fölött foglalnak állást éppen azok, akiktől az említettek érdekeik képviseletét, védelmét joggal várhatnák. Az elnökség antidemokratikus lé-, pése sérti a megyei lapoknál, a kiadókban dolgozók önérzetét, semmibe veszi azt a nagy munkát, amit az e lapoknál dolgozók a megyei újságok megerősítéséért végeztek. Úgy véljük, hogy az elnökség tagjai e lépésükkel, egyéni ötleteikkel és kombinációikkal megkérdőjelezik e lapok önálló szellemi műhely voltát, a megyei lapoknál dolgozó újságírók — kiadóhivafali munkatársak alkalmasságát arra, hogy beleszóljanak saját sorsuk alakításába. Csatlakozva több megyei szerkesztőség és kiadóválla-' lat dolgozóihoz, követeljük, hogy az elnökség az ország nyilvánossága előtt vonja vissza állásfoglalását. Támogatjuk egyben azokat az álláspontokat, amelyek azt fejezik ki, hogy amennyiben az MSZMP tulajdonosi funkciója megszűnne, a megyei napiláp és kiadóvállalat váljék önállóvá. igény 28 vagon. Hétvégére az almaszállítás és vagonigény megduplázódik, de nem valószínű, hogy az augusztusra tervezett 16 ezer tonna exportszállítás teljesül. A télialma-szüret teljes lendülettel a jövő héten kezdődik. A termelők többsége úgy véli, hogy ma még nagyon apró a gyümölcs, a színeződés sem kielégítő. Az eddigi exportátvételnél az alma minősége iránt nem merült fel komolyabb kifogás. Ettől függetlenül termelői érdek, hogy a dömping- szállítások idején is a Tu- zsérra szállított alma legalább 70 százalékában elsőosztályú minőség legyen. A harmadosztályú almaár olyan alacsony, hogy ha a termelő léalmaként értékesíti a gyümölcsöt, sokkal nagyobb bevételt realizálhat Megéri gondosan válogatni.* rintért bocsátják áruba. Azért közmű nélkül, mert így a vásárló jobban jár, hiszen a zsebéből húznák ki azt a pénzt, amit nyerhet, ha közműtársulásban vesz részt. Köztudott, hogy a bekerülési költség harminc százalékát így visszakaphatja az állampolgár. Nem hasznot szeretne tehát ebből a tanács, hanem hamar telket adni az építkezni vágyóknak. S ha már az Orosi út jobb oldaláról esett szó, nem hagyhatjuk ki a szemben épülő Shell-kutat sem. Az In- terág Rt. a benzinkút keleti oldalán 800 négyzetméter alapterületű áruház létesítésére vállalkozik.. A tanács az építési telket térítésmentesen biztosítja ugyan, cserébe azonban azt kérte az In- terágtói, hogy a terület csapadékvíz-elvezetéséhez hatmillió forinttal járuljon hozzá, Ezzel megépülhet az Örökösföldet az Orosi úttal ösz- szekötő csatornaszakasz, illetve a tervezett lakások, a diszkont áruház és az In- terág-áruház csapadékelve- zetését biztosító másik csatorna. Az összes költség 7 miiló forint, ehhez a városnak már csak egymilliót kell hozzátennie. (Folytatás a 4. oldaton) Fogorvosok még mindig gondban (2. oldal) A sóstói kemping hivatalosan szeptember 15-én zárja kapuit, de a vendégek száma augusztus 20-ától folyamatosan csökken. Kész az ez évi mérleg: körülbelül ugyananpyi kempinglakó volt, mint az elmúlt évben, csak kevesebb a magyar és a lengyel, illetve több a Szövjet és az NDK-beli turista. Sajnos, Nyugatról érkező vendégek szépia egyelőre nem gyarapodott, bármennyire is szeretnék a kemping dolgozói. (balázs) [ XLVI. évfolyam, 199. szám ÁRA: 4,30 FORINT 1989. augusztus 24., csütörtök