Kelet-Magyarország, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
1989. augusztus 19. Gyógyítás a reményen túl Intenzív részleg a megyei kórház gyermekosztályán | Keleta Hagyarorszái ÜNNEPI MELLÉKLETE mondta: az átlagos ápolási nap nyolc, utána a gyermek- osztály más részlegein folyik az utókezelés. Általában 55— 60 százalékos kihasználtsággal működik a részleg és a hirtelen súlyos állapotba került gyermekeket is azonnal fel tudják venni. — Gyakori, hogy a veszély észlelése után rögtön áttesz- szük a gyereket ide, és az időben elkezdett kezelés nagyabb eredménnyel kecsegtet. így a gyógyultak aránya 92—95 százalék, ami messze meghaladja a felnőtt intenzív osztályok arányát — egészítette ki dr. Dicső Ferenc. Rájöttek, hogy a gyermek állapota számottevően javul, ha gyakrabban találkozhat szüleivel. Még az újszülöttekre, csecsemőkre is igaz a megállapítás. Ezért azt vallják, ha az orvos munkáját nem zavarja, jöjjön a szülő, amikor csak tud, beengedik. Sőt, megfürdetheti, pelen- kázhatja, etetheti a gyerekét. Végignézheti a kezelést is. — Nagyobb terhet ró ránk a szülők jelenléte, hiszen ilyenkor velük is foglalkozni kell — mondja Kőváriné Pisák Erzsébet szakasszisztens. — Érthető, hogy aggódnak a gyerekükért, de talán ilyenkor jobban figyelnek, ha életmódról, táplálkozásról, nevelésről is szót váltunk velük. Tóth Kornélia fodrászként. Emellett be lehet iratkozni az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályába — ha a büntetési tétel ezt lehetővé teszi. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Aki nem vét a szabályok ellen, az látogathatja a kultúrkörletet: a könyvtárat, a kondicionálótermet. Nézhet színes televíziót, videót — de jutalomképpen tizenhét zárka hozzájuthat kisképernyős tévéhez is, ha egy héten keresztül példásan viselkedtek, dolgoztak lakói. A zárkában szól a rádió, vannak társasjátékok, bevihető a könyvtárból kikölcsönzött könyv és az előfizetett újság is. A nyíregyházi börtönben a falra szérelt polcokon piperecikkek — Helia—D-s doboz, fogkefe, szappan áll, virág kúszik a falon. Ha nem lennének a rácsok, az ajtókon ellenőrző nyílások, melyeken harmincpercenként benéz az őr, az ember azt hinné, laktanyában jár. A katonasághoz hasonlít leginkább a fegyelem, a szigorú napirend. Egyévi folyamatos munkavégzés után öt nap „szabadság" is jár, külön zárkában, melynek lazább valamivel a fegyelme. Kivételes jutalomként pedig legfeljebb nyolcnapos igazi szabadság iá adható, amikor az elítélt hazamehet a családjához. Vannak, akiktől megvonják a kedvezmények egy részét: csökkentett összegben vásárolhatnak a börtön boltjában, nem kaphatnak csomagot, nem fogadhatnak látogatót. Ezeket súlyos fegyelemsértés esetén rendelik el. — Az elítéltek egyharmada követ el fegyelmi vétséget, de ezek nagy része enyhe: munkahelyükön lazsálnak, rendetlen a zárkájuk, vagy kikiabálnak az ismerősöknek az ablakon — sorolja a börtönparancsnok. Legsúlyosabb vétség a parancs, munkavégzés megtagadása, s azok a cselekedetek, amik kint is büntetendők lennének, pél„Felhábuiti amit művel velünk...” Hangsúlyváltás a fórumban Régóta foglalkoztatta a Jósa András megyei kórház vezetését a gyermekosztály keretében egy intenzív terápiás részleg indítása. 1987. július 1-jével sikerült a 12 ágyas modern blokkot kialakítani. Dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos és dr. Meggy esi Erzsébet főorvos, a részleg vezetője kalauzol a jól 'felszerelt intenzív osztályon. — Lehetőség nyílt a reménytelennek hitt kis betegeket is meggyógyítani — magyarázza dr. Meggy esi Erzsébet főorvos. — A súlyos égési sérülést szenvedett gyerekeket Naksollal kezeljük és kiváló eredményeket érhetünk el. Most például a testfelület nagy része megégett két kisgyermeknek és a kezelés nyomán szemmel látható a javulás. (Egyébként a Naksol-kezelés tapasztalatairól tart négy előadást Dicső tőorvos Mexikóban szeptemberben.) Vagy a szív- és veseelégtelenség miatt bekerült csecsemőket tudjuk visszahozni az életbe. Legnagyobb sikerüknek talán azt könyvelik el, amikor egy csecsemőt 35-ször (!) kellett defitbrillálni, a szívműködést újraindítani. Ma a gyermek két és fél éves, a saját lábán jön a szívgondozóba az ellenőrzésre és bizonyára elfelejti majd, mennyit küzdöttek orvosok és ápolók az életben maradásáért. A légkondicionált szobákat lélegeztető készülékkel, defib- rillátorral, szívritmuskeltő- vel, porlasztóval, orvosi gázhálózattal szerelték fel. Mini- laborjukban vérgáz- és vérion-analizátor ad 15 másodperc alatt értékelhető eredményt, nem kell órákat várni a hagyományos laborvizsgálat adataira. Dr. Mátrai Zsolt két évé került az osztályra és egyből a mélyvíznek számító intenzív részlegen dolgozik. — Nagy lehetőség ez az orvosnak is, hiszen óráról órára lemérheti a beavatkozások eredményét. Szerencsére, a rendkívül súlyos állapotba került kisgyermek is hamar gyógyulhat, de fordítva is igaz: pillanatok alatt romolhat a kicsi állapota. Ezért folyamatos stresszhatás alatt állunk ... A statisztikáról még a főnővér, Szűcs Józsefné elVezeklés a rács mögött Vásárasnaményból írja egyik levélíró: „Nekem volt három hold földem, a tsz- szervezéskor elmentem dolgozni az iparba. A föld a termelőszövetkezet tulajdoniba került, fizettek érte 2600 forint megváltási árat, most szükségem van erre a területre, szeretném viszakapni. Termelnék benne, nem úgy, mint a közös, mert a fele ugar.” Egyik beregsurányi panaszos apja 14 hold földjét, sőt Kemecséről egy másik a régen örökölt 90 holdat követeli vissza a termelőszövetkezettől. A megváltozott gazdasági viszonyok mellett a dolgozók figyelme fokozottan irányul a helyi munkavezetőkre. „A mindent elfogadó, parancsot teljesítő munkást fel kell, hogy váltsa a kritikus szemléletű gondolkodó szakember.” A függőség két irányba tolódott el, egyrészt félelem az elbocsátástól, a munkanélküliségtől. Másrészt tulajdonosként beleszólni az üzem életébe. S a sérelmeiket nem orvosolják helyben, vállalkoznak a harcra a nyilvánosság előtt- is. „Felháborító amit a mű- szakvezető művel velünk. Erről tudomása van az igazgatónak és a szakszervezeti titkárnak is, mégsem tesznek semmit az asszonyok érdekében. Három munkatársunk azért ment el, mert nem bírták már idegekkel. Legyenek szívesek bajunkat orvosolni!" — hangzott el a kérés Nyírtassról. Ehhez tartozik még, hogy megváltozott egyes vezetők hangneme a sajtóval szemben. Ingerültebbek lettek, gyakori, hogy elhárítják a nyilatkozást, félve a megmérettetéstől. Sajnálattal kell azt is tudomásul venni, hogy nőtt a szegények száma. Bevallottan vagy a sorok között olvasva, — kétségbeesett, a szalmaszálba is kapaszkodó panaszok komoly jelzései helyzetünknek. „Négy gyermeket nevelek, férjem alig keres négyezer forintot, albérletben lakunk, segítsenek!" „Ketten élünk férjemmel az ő kis nyugdíjából. Gyerekeink távol laknak, most építkeztek, megvan a maguk gondja. Szeretnék én is valamilyen kis pénzt kapni valahonnan.” Mit tehetünk? A szavak önmagukért beszélnek, esetleg kérhetjük az illetékeseket, éljenek a méltányosság lehetősegével, mert rendszerint a törvény, vagy a jogszabály alkalmazása már nem jelent megoldást. A politikai változások is jól nyomon követhetők. Kezdve a második világháborúban elhunytak emlékének felidézésétől, a Habsburg Ottó megnyilatkozásával kapcsolatos véleményig. „Elég legyen már!" — Ebből vagy abból a dologból hangzik a felhívás. A józanságot tükröző gondolatok névtelen megfogalmazója Nyíregyházán fogott tollat: „Manapság sajnos sok a köpönyegforgató ember. Lesz mindig aki a szélvédett, napos oldalra áll.” A bizalom és az optimizmus is kicseng az írásokból. Érzik a levélírók, hogy egy átmeneti időszakba léptünk. Mindenkinek fel kell venni a harcot, vállalni a küzdelmet. Dankó Mihály „Magyar ember vagyok, válságba jutott az országunk, segíteni akarok, mert a bajokból kilábalni csak becsületes összefogással lehet." A változások korát éljük — mutatják ezt a levelekből vett idézetek. Elérkezett a szókimondás, a mélyen rejtett gondolatok papírra vetésének ideje. Megváltozott a rovatunkhoz érkezett levelek hangvétele. Elsősorban nem az úgynevezett „örökzöld” személyes problémákra gondolok, hanem az olyan írásokra, melyek a közélet fonákságaira hívják fel a figyelmet. A sérelmek felsorolása mellett egyre többen javasolnak kivezető megoldásokat. A hangnemben tért hódít a bíráló kritikai szellem. Mindez örömmel tölt el bennünket. Igyekszünk helytádni a véleményeknek még akkor is, ha nem mindenben értünk azzal egyet. Üj témák kerülnek előtérbe, ilyenek például a földdel kapcsolatos észrevételek. Olvasóink megkérdőjelezik a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változásokat, mert ma újra fontossá vált a földhöz való ragaszkodás. „Bármennyire is panaszkodunk — igaz sok munka ráfordításával — de mindig van valamilyen mezőgazdasági terméknek konjuktúrája." Az elítéltek jó része alko- holelvonásos tünetekkel jelentkezik második-harmadik nap a börtön orvosi rendelőjében. Többségük alkohol hatására követte el azt a bűncselekményt is, ami miatt ide került. Kezelés után aztán már kibírják a büntetést ital nélkül, csak éppen any- nyira kívánják, mint a másik hiányzó „élvezeti szert”, a nőt. A napi háromszori étkezés, a rendszeres életmód hatására általában kisimult arccal, nagyobb testsúllyal szabadulnak, mint ahogy megkezdték a szabadságvesztés-büntetés letöltését. — Szokás azon felháborodni, miért van ilyen jó dolguk az elítélteknek — mondja Csáti András őrnagy, a börtön parancsnoka. — A társadalom szigorúbb bánásmódot követel, a szigor mibenlétét azonban nem tudják meghatározni. Azonnal ellenünk is fordulnának, az emberi jogokra hivatkozva, ha megvonnánk a kedvezményeket a fogva tartottaktól, esetleg sanyargatnánk őket. Abból kell kiindulni, hogy a legnagyobb értéket, a szabadságot elvonjuk ezenkívül miért büntessük még mással is az elítélteket. A megyei kórházból és a Vöröskereszttől gyakran járnak előadásokat, tanfolyamokat tartani. Óriási érdeklődés kísérte például az AIDS-ről tartott előadást — a témát ugyanis már mindenki ismerte, mert az elítéltek a büntetés-végrehajtási intézetbe kerüléskor átesnek az AIDS- szűrésen. A kapcsolattartásban a jövőben számolnak az egyház segítségére is. Lehetőség lenne ugyanis istentisztelet tartására, de ilyen igény még sem az egyház,- sem a rabok részéről nem merült fel. Csó- ti András szerint a prédikációk megérnék a napirendmódosítást, mert biztos, hogy a pap nem tanítaná rosszra hallgatóságát. Program egyébként van elég a börtönben. Munkát végezni mindenkinek joga és kötelessége, ezért munkadíjat fizetnek, melynek egy részét tartási költség fejében elvonja a börtön. Dolgozni lehet a házi varrodában, betanított munkásként vagy a mosodában, konyhán, esetleg Bartha Andrea Képeinken: Napi séta az udvaron ... A kondicionálóteremben ... dául a testi sértés. Szabálysértőknél, akik éjszakánként kint takarítanak a belvárosban, előfordul az önkényes távozás. Ezekért már fogda jár, ahonnan súlyos esetben még munkát végezni sem engedjük ki őket, csak a napi egyórás sétára. Aki pedig ön-, és közveszélyes magatartást tanúsít, az addig, míg meg nem nyugszik — orvosi vizsgálat után, parancsnoki döntésre — a gumiszobába csukható. ’ Ez évente egy-két alkalommal fordul elő. — A fogvatartottak nevelését nem a büntetésre, hanem a jutalmazásra építjük. Nem az a lényeg, hogy megtört emberként kerüljenek ki innen, akik parancsra képesek csupán cselekedni, de a szabad életben nem állják meg a helyüket, hanem olyanokat, akik képesek beilleszkedni a társadalomba. 11