Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-11 / 161. szám
Marad a meleg Több a rosszullét, a baleset Előkészületek Kádár János temetésére Személyiségéhez illő egyszerűséggel, de méltósággal kívánják megrendezni Kádár János búcsúztatását és temetését. A párt több mint három évtizeden át volt vezetőjét a Központi Bizottság székházának aulájában ravatalozzák fel. A temetési szertartás 14-én. pénteken 17 óra 30 perckor kezdődik a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjánál. A kiemelkedő politikus koporsóját szállító gépkocsi ötven perccel korábban érkezik a Mező Imre úti temető bejáratához, onnan vállon viszik a Kádár János földi maradványait tar- talmozó koporsót a panteonban felállított ravatalra. Külföldi személyiségek, a testvérpártok küldöttei is szeretnék kifejezni részvétüket. ök a ravatalnál pénteken délben vehetnek búcsút Kádár Jánostól, s az operatív bizottság arra számít, hogy a diplomáciai testületek képviselői is részt vesznek délután a temetésen. A temetésről a televízió és a rádió egyenes közvetítést ad; az egyéb eseményekről részletesen tudósít. seges eszközök beszerzése. Többen csatlakoztak már, különböző összegekkel, a városi tanács, a megyei kórház; a MEZŐGÉP, a Hungária Biztosító és a Magyar Hitelbank Rt. A mentőautó átadását megelőzte egy ünnepi esemény. Sor került a MEZŐ- TRADE Rt. alapító okiratának aláírására. E cég egyik alapítója az ANTE-TRADE System nyugatnémet vállalat, részükről Temesfői András látta el kézjegyével az iratot. A részvénytársaság másik létrehozója a nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat, melyet az aláírásnál Szemján Tibor vezér- igazgató képviselt. A több Bizonyára felesleges mondani, hogy tombol a kánikula. Mindenki a saját bőrén érzi. Régóta tart, jól jönne egy kis enyhülés. Mire számíthatunk a közeli napokban, várható-e némi hőmérséklet-csökkenés ? Amint azt a nyíregyházi meteorológiai állomáson Kro- komperger Ildikótól megtudtuk, hiábavaló a remény. Marad a meleg, legfeljebb Locsolókocsi hűti a nyíregyházi utcákat. (Elek E.) keddtől várható néhány helyen zápor, zivatar, ami természetesen némileg csökkenti majd a rekkenő hőséget. A kánikula egyébként június 23. óta tart, azóta szinte folyamatosan 25 fok felett, 30 fok közelében van a nap: (Folytatás a 4. oldalon, Van még tartalék, de... A magyar politikai vezetés nagy várakozással tekint George Bush amerikai elnök látogatása elé; személyében első ízben látogat Magyarországra a nyugati világ vezető hatalmának államelnöke — hangoztatta Horn Gyula külügyminiszter hétfőn délután az elnöki látogatásról tudósító hazai és külföldi újságírók számára tartott sajtó- konferenciáján, a Pesti Vigadóban. — Mindent megteszünk azért, hogy e látogatás hasznosnak, tartalmasnak bizonyuljon — tette hozzá. A magyar vendéglátók szándékairól szólva kifejtette: reális képet kívánnak adni Bush elnöknek a magyar- országi helyzetről, a politikai törekvésekről. Különösképpen azokról a célokról, amelyek a kormány tevékenységét vezérlik, beleértve ebbe a kormányzó párt, az MSZMP szándékainak megismertetését is. Ennek kapcsán kiemelte; az MSZMP volt a kezdeményezője a megújulás folyamatának, s ma is ez a párt áll e folyamat élén. Ugyanakkor együttműködik, konzultál a nem kormányzati pártokkal és mozgalmakkal is. Mint mondotta, a kormányzó pártban ma az újítók, a megújulást akarók tábora a meghatározó, azo- ké, akik a demokratikus szocializmus megteremtésére törekednek. Egy, a demokratikus szocializmus tartalmát firtató kérdésre válaszolva kifejtette: az MSZMP szakítani akar a szocializmus régi, mára alkalmatlannak bizonyult gyakorlatával, azzal, hogy „évtizedekig demokráUtánpótlás számítógéppel llkatrészőgyelet az AGROKER-nél Most már megyénkben szinte mindenütt megkezdték az aratást. A rozsályi tsz-ben hétfőn kezdték vágni a búzát. A mezőgazdasági munka nemcsak az arató emberekre, de a gépekre is fokozott terheket ró. Éppen azért, hogy a táblákban csak rövid ideig álljon a munka gépmeghibásodás miatt, az AGROKER- nél hétközben reggel héttől este hétig, szombaton héttől tizenhétig, míg vasárnap 7- től 13 óráig tart nyitva az ügyfélszolgálat. Az AGROKER az idei aratásra huszonnégymillió forint értékben rendelt alkatrészt, aminek háromnegyedét igazolta vissza az AGRO- TEK. A hiányzó alkatrészeket alkatrészbörzén, termelési rendszerektől és belföldi gyártóktól igyekeznek beszerezni. A napokban várnak négy kamion szállítmányt. Az E—512-es motoralkatrészeknél hiánycikknek számít a főtengely, az adagolóelem és a tápszivattyú. Az E—512- es szerkezeti részekből folyamatos a szállítás, terményfelhordó láncok, rosták, csigák, kaszák megfelelő mennyiségben vannak raktáron. (Folytatás a 4. oldalon) Csúcsközelben a vízfogyasztás Takarékoskodjunk a locsolással Szépülő iskolák Sorolják a felújításokat Másfél hete tart már a kánikula. Mint Móricz István, a SZAVICSAV üzemmérnökségének vezetője elmondta, Nyíregyházán jelenleg kiegyensúlyozott a vízellátás, nincs probléma. A víz- és csatornamű vállalat társszerve, a Tisza menti Regionális mint fél éve tartó tárgyalások, melyek egy német— szovjet—magyar korlátolt felelősségű társaság létrehozását célozták, végül oda vezettek, hogy megalakult ez az Rt. A szovjet fél vásárolhat részvényeket a későbbiekben. A részvénytársaság tevékenységi köre rendkívül sokrétű. Elsősorban olyan szűrőket kívánnak gyártani, melyeket a szovjet orvosok kísérleteztek ki ipari berendezésekhez, teher- és személy- gépkocsikba. Vállalják ezek beszerelését is. Főleg a Szovjetunióba és hazánkba kerül(Folytatás a 4. oldalon) Vízmű rendelkezik még tartalékokkal. Egyrészt a múlt héten üzembe helyezett északi átkötő vezeték segíti a vízellátást, másrészt a Nyírtelek, Kótaj és Tiszabercel térségében működő 42 kút mellett még tartalék kutak is vannak. Vasárnap, július 9-én Nyíregyháza vízfogyasztása 40110 köbméter volt. Az idei csúcsot azonban mégsem ez az érték jelenti: május 24-én 42 860 köbméter víz fogyott el. A vízellátásnál tehát pillanatnyilag kedvező a helyzet. Ha azonban tartósan ilyen marad az időjárás, s a locsolások következtében megnő még jobban a vízigény, akkor már számolni kell nyomáscsökkenéssel, esetleg vízhiánnyal. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy a lehetőségekhez képest takarékosabban fogyasszák a vizet. A megyei helyzetről Vádnál Ákos technológiai osztályvezető tájékoztatta lapunkat. Egyelőre a vízművek által termelt napi 80 ezer köbméter víz kielégíti a megye településeinek igényét, még annak ellenére is, hogy több helyen éjszaka akkora a fogyasztás a locsolás miatt, mint nappal. Eddig még csak Nyírbátorban jelentkezett probléma. A SZAVICSAV kérte a városi tanácsot, hogy hirdessenek ki locsolási korlátozást, vagyis csúcsidőben ne használják locsolásra a vizet az állampolgárok. Valamennyi vízmű kapacitásának felső határán dolgozik, s ha nem lesz csapadékosabb az időjárás, akkor sajnos valószínűleg több területen is lesz vízhiány. A takarékosabb vízfogyasztás, a mérsékeltebb locsolás tehát a megye valamennyi lakójára vonatkozik — hiszen ezt kívánja mindnyájunk érdeke. M. M. L. Alig fejeződött be a tanév, máris elkezdték az óvodák, iskolák csinosítását, rendbehozatalát, hogy szeptemberben felújított épületek, festett tantermek és tisztaság várja majd a gyerekeket. Nyíregyházán mintegy 30 millió forintot fordítanak erre a nyári szünetben. A tanács felmérette a Nyírber Vállalattal a- szükséges munkálatokat, megnézték, hol a legsürgősebb a javítás és hol várhat a jövő évig, vagy az azután következőig a felújítási munka. Az idén ennek alapján láttak munkához. Több mint tucatnyi oktatási intézményt kell sürgősen felújítani. A Család, illetve a László utcai óvodára másfél millió forintot költenek, amiből elsősorban a központi fűtést javítják meg. Űjabb helyiséggel bővült a Család utcai épület, enyhül maid a zsúfoltság. A nyírszőlősi óvodának a tetejét és a padlóját hozzák rendbe. Komplett felújítás vár a 2- es számú általános iskola Bethlen Gábor utcai épületére, amire ősszel nehéz lesz majd ráismerni, hiszen festés, lambériázás, parketta- csiszolás és többek között a lépcsőrendszer javítása szerepel a feladatok között. Mindez 4 millió forintba kerül. Majdnem ugyanennyit költenek a 6-os iskola Széchenyi utcai épületére, ahol hasonló munkálatok mellett a tetőszerkezetet is felújítják. Szebb és otthonosabb lesz a nyírszőlősi iskola és a Zrínyi Ilona Gimnázium kollégiuma is. Az általános iskolák közül egyébként a Kölcsey közi és a 9-es iskolában végeznek még nagyobb munkálatokat a szakemberek. Ez utóbbiban az uszoda szigetelését is rendbe hozzák. II kulcsátadás elmaradt (3. oldal) XLVI. évfolyam, 161. szám ARA: 4,30 FORINT 1989. július 11., kedd Napi maximum 30 fok! ciáról beszéltünk, és szocialistának neveztük a rendszerünket, miközben ez nem volt valódi demokrácia. Meggyőződésem szerint nincs polgári vagy szocialista demokrácia, csak egyféle, csak igazi demokrácia van. S ezt kell megteremtenünk.” A külügyminiszter kifejezte azt a meggyőződését is, hogy Magyarországon a közeljövőben nem képzelhető el kormányképes koalíció az MSZMP részvétele nélkül. Az MSZMP, miközben viselnie kell a felelősséget a múltban elkövetett hibákért, változatlanul a legnagyobb politikai erő, s meggyengült tekintélye ellenére is képes a megújulás élére állni. Most a válsághoz vezető okok megszüntetéséért dolgozik, ez év őszére elkészíti konkrét programját. A többi politikai párt, mozgalom céljaival, programpontjaival való ösz- szevetés is azt bizonyítja, (Folytatás a 4. oldalon) NlNÖ! NÍNÓ! Ha felbőg a sziréna, az emberek várják, mikor bukkan fel a fehér színű mentőautó. MegszoktuK már alakját, típusát és bizony elcsodálkoznánk, ha nem az ismert mikrobusz tűnne fel a hang irányából. Pedig ez az új, Ford típusú más, mint a többi. Igaz, hogy egyelőre egyetlen egy van belőle. Egy nyugatnémet üzletember, Temesjöi András hétfőn délelőtt a nyíregyházi MEZŐGÉP telepén alapítványt tett, ennek javára ajánlotta fel ezt a mentőt. Az alapítvány célja, a magyar egészségügy helyzetének javítása, az orvosok külföldi tanulmányainak támogatása a korszerű mentéshez szűkGeorge Bush ma érkezik hazánkba George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke július 11-én, kedden, hivatalos látogatásra hazánkba érkezik. (MTI) Ham várakozással tekintünk az amerikai tinik látcialása elé — mondta Horn Gyula a hétfői sajtókonferencián Megalakult a MEZÖTRAPE Rt. Vállalat külföldi tűkével Ipari szűrők gyártása, mentőautók berendezése