Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
6 1989. július 22. A Tolcsvay-testvéreken nem múlott, ők szívesen, nagy kedvvel játszottak a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. De vajon kinek „köszönhető” a country-fesztivál üres nézősora? II Keleta Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE Filmszakadás... Fiatalok írják lyett, hogy végre megegyeznének és örülnének, hogy szórakozhatnak, így méltányolják mások szívességét. Nem tudom, miért kell két szomszédos község fiataljainak széthúzni, ahelyett, hogy összetartanának, és még több közös programot szerveznének. így közelebb kerülnének egymáshoz, és talán rájönnének annak a megoldására is, hol és hogyan szervezzék meg a közös diszkót. A fiatal síknak jó diszkózást, a szervezőknek kötólideget, a szerkesztőségnek pedig további jó munkát kíván Egy fiatal lány, Zs. Ejnye, Ittis! Hatalmas sárga plakát, rajta szép nagy betűkkel: EDDA. OJ?é ez eddig rendben is van. Olvasom tovább, és elérkezem abhoz a sorhoz, amitől ledöbbentem: The best hungarian rook group. Tehát a legjobb magyar rockegyüttes . . . Kedves Pataky Attila, nem túlzás ez egy kicsit? Jó együttes az EDDA, én Is szeretem, de korántsem a legjobb! Ott van a Bikini, a Pokolgép és akkor még a Beatrioéről nem is beszéltünk. Tisztelem Pataky Attilát azért, mert újra egy színvonalas együttest tudott létrehozni. Tisztelem őt, mert a dalszövegei a mad problémákat dolgozzák fel, és azért is, mert a körülötte kialakult rajongótábor tagjaitól érkező gondokra is odafigyel. Persze, féreértés ne essék, nem azt állítom, hogy a Beatrice, a Pokolgép, vagy a Bikini a legjobb magyar együttes. Sőt, mi több: szerintem ilyen nincs. Akkor, amikor majdnem tízéves lemaradásunk van a nyugati zenével szemben, nem lehet ilyen címet kiadni valamilyen zenekarnak! Sem az EDDÁ-nak, som másnak. Azt hiszem, tudom mi lett volna a megfelelő mondat a plakáton (ha már mindenáron szükség van erre a reklámfogásra): A GOOD HUNGARIAN GROUP, azaz egy jó magyar együttes. V. Zs. (A szerk. megjegyzése: megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy a levelek nagyobb része, amelyeket fiatalok írnak szerkesztőségünk címére nincs feltüntetve a feladó neve, címe, de mégcsag tirójának monogramja sem. Nem írja alá nevét az Első Emelet vagy a Step-rajongó. Aztán sajnos, szintén nem írja oda a nevét az sem (lásd fentebb), aki véleményét közli velünk, vagy valamilyen fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Megdöbbentő és elgondolkodtató ez a névtelenség. Érdekes lenne tudni milyen félelmek, reflexek húzódnak meg emögött az önként választott alkotói névtelenség mögött. Gondolataink ugyanis éppen attól hitelesek — valóságtartalmuk mellett —, hogy nevünket adjuk ahhoz, amit leírtunk.) I szabadidő csarnok védelmében Ügy gondolom nemcsak én vagyok felháborodva azon a tényen, hogy a Bujtosi Szabadidő Csarnok rendezvényeinek legnagyobb része anyagi csőd. Itt június 21-én r ndeztek meg egy country feszti ált, melynek nemcsak ismeretle i résztvevői voltak, hanem közismert, és sokak által nagyra becsült magyar előadók — Bródy János, a Todcs- vay testvérek — és a kedvelt Bojtorján együttes is. Rajtuk kívül fellépett még a nyíregyházi Lókötők, egy csehszlovák és egy NSZK-beli country-zenekar. Ezt a remekül síké; ült fesztivált — sőt más rendezvényeket — megdöbbentően kevesen nézték meg. Nekünk hallgatóknak, olvasóknak illene .megbecsülnünk azokat a lehetőségeket, amelyeket a csarnok nyújt a különböző programok szervezésével. Véleményem szerint az esetek nagytöbbségében nem a rendezők a felelősek egy-egy vállalkozás kudarcáért, hanem mi, akik nem vagyunk hajlandóak elmenni. Szerencsétlen szervezők nem tudják kitalálni, hogy mit látn^ szívesen a nyíregyházi, szabolcsi nagyérdemű. Ha sportrendezvény van az nem io. Ha humorista jön, az nem kell. Ha kicsit igényesebb — művelt réteg által kedvelt — koncertet szerveznek, pont az nem megy el, akinek szól. Ezt én nem értem! Akkor ezek után ne nyafogjunk és ne csodálkozzunk, ha nem lesznek színvonalas és sokat ígérő műsorok. Hiszen a művészvilágban gyorsan terjed a hír, hol érdemes fellépni. Egy ,,házibuli” erejéig pedig teljesen fölösleges „lejönni” a nagy Budapestről. Tisztelettel: egy szabolcsi lány Veszekedés helyett, inkább gondolkodás A beregsurányi és beregdaróci fiatalok közt kiéleződött vitával kapcsolatban szeretnék írni. Mint köztudott a beregdaróciak szeretnék, ha diszkó továbbra is Darócon lenne és nem Surány- ban. A szerkesztőség megjegyzése az volt, hogy egyik héten legyen a diszkó Surányban, a másik héten Darócon. Ezt a felszerelés szempontjából nehéz megoldani, de azt hiszem, hogy azt a fiatalt is meg kellene kérdezni, aki a diszkót tartja, neki mi a véleménye. A sok vita után úgy érzem, ha az ő helyében lennék el sem vállalnám a diszkó vezetését. Soha egy köszönő szót sem kapott, pedig a szabadidejét áldozta fel azért, hogy a fiatalok jól szórakozzanak. A fiatalok pedig aheMi így gondoljuk... Attila készséggel dedikálta képüket. Nem kellett fizetnünk érte... Pataky nosztaliiázik Nyíregyházán A HOCK. M1 ágyunk az "S FIX... Ugyancsak jó hangulatú, dinamikus koncertet adott egy héttel ezelőtt a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon a lassan már legendás EDDA Művek. Közel hét- százan váltottak jegyet a produkcióra, míg kétszázan kerítésen kívülről hallgatták végig az előadást. Az együtes frontemberével, Pataky Attilával még fellépés ellőtt beszélgettünk. — Az utóbbi időben keveset hallani felőletek, illetve csak egy ominózus cikk kapcsán lehetett olvasni az eyüttesről. Mi volt a hallgatás mögött? — A cikk, ami a Mad Napban megjelent nem igaz. Különböző okok miatt nem nyilatkoztunk a Popexpress egyik újságírójának, aki erre „beindult”. Bosz- szúból ő irta azt, hogy mi csak pénzért hagyjuk ezentúl fényképeztem! magunkat. — Az 5—6 hónapos csend mögött az van, hogy új nagylemezt készítettünk. Szerintem az EDDA történetének legjobb lemeze. Érződik a rengeteg munka, korszerűbb, európaibb, és sok benne a vakál, ami eddig nem volt jellemző ránk. A szövegek is konkrétak. — Könnyű most konkrétnak lenni... — Évente 100—120 koncertet adunk. Az ember a' bőrén érzi a gondokat, magába szívja a problémákat. Abban a pillanatban, amikor újra öt forint lesz a benzin, majd arról énekelek. Most csak arról tudok énekelni, ami van. Amit te Is, én is és mindenki átél. Én, mint előadó, amit hallok megírom és átadom. Az EDDA mindig is politizált, volt véleménye mindenről. — Visszatérve a konkrétságra. Én 76-ban is kiabáltam, 80-ban is kiabáltam, 85-ben Is kiabáltam. Nem vagyok semmiféle reformer. Ugyanúgy élek, mint eddig, teszem a dolgomat. A lemezeinkkel, életünkkel csak hasznot hoztunk eddig az országnak. Mondhatom 74 óta kapitalista módon élek. Ha kellett a műsorunk, akkor megvettek be- nüniket, és volt pénzünk. Ha nem, nem. Nem állt senki mögöttünk. Rögtön a saját bőrünkön éreztük a piac hatását. — Már szóba került az új nagylemezetek, de mondj valamit arról, hogy ez a sorrendben nyolcadik mégis milyen lesz? — A címe: Szaga van. Hogy minek van szaga, azt pontosan megtudja az, aki meghallgatja. A háttérben a borítón szerepel egy arc, tulajdonosának egyáltalán nincs jó kedve, és egész évben minden koncertünkre elkísér bennünket. Akit bővebben érdekel a lemezünk, az egy hónap múlva megveheti. Nem a szövegírónak kell megmagyaráznia, hogy mit akart kifejezni a dalaival, hánem a közönségnek kell érteni azt. — Nem akarom kiprovokálni belőled, de úgy tudom, hogy szereted Nyíregyházát. Mitől ez a kötődés a városhoz? — Még atlétakoromban rengeteget versenyeztem itt, aztán később egy ideig a tanárképző főiskolára jártam földrajz-testnevelés szakra. Nagyon sok ismerősöm él Nyíregyázán. Hatalmas emlékek fűznek az ifjúsági parki koncertjeinkhez. Amikor Nyíregyházára jövök, mindig nosztalgiázok egy kicsit. Száraz Attila Az oldalt összeállította: Száraz Attila Cservenyák Katalin Végh Zsuzsa hogy a képünkön látható szívtipró Nemcsák János (Csoki) és a FIX együttes további tagjai nem jönnek a nyáron Szabolcsba koncertezni. Pedig FIX, bogy nem rajtuk múlt... Most már nem bírta tovább. Elege lett mindenből és mindenkiből. Két napja, hogy eljött otthonról. A család a másik szobában nézte a tv-t, vele a kutya sem törődött, amikor kilépett az ajtón. Al- konyodott. és ezernyi érzés kavargott benne. Düh a család közönye ellen, kétségbe; esés a jövőt illetően. Hosszú barna baját az esti szellő borzolta. Hirtelen úgy érezte, nem bfr tovább ottmaradni. Elindult az állomás felé, vállán egykedvűen lógott a gyűrött sportszatyor. A szűk. kopott farmernadrág és dzseki, a fekete póló és a megtört kék szem különös együttese — az elhagyatottság érzését sugallták. Határozott lépéssel haladt. Az éjszaka csendje védőén borult rá. Agyában apró mozaikként tűntek fel az utolsó veszekedés képei, ö és az apja egymással szemben. Az anyja megpróbált közéjük kerülni. A pofonnal telt be a pohár. Elmegyek — mondta könnyek nélkül, egyszerűen. Nem vették komolyan a szülei. otthagyták egyedül, ott állt a szoba közepén, körülötte a mindennapok szerves részelt alkotó tárgyak, önkéntelen mozdulattal emelkedett a keze az arcához. Érezte, hogy forró. Odament a szekrényhez, levette a tetejéről a kopott táskát és bepakolt. Aztán levette a vállfáról a szakadt farmerdzsekit és elindult. Most egy kisváros pályaudvarán ülve gondol vissza az előző két napra. Talán nem kellett volna eljönnie, de most már nem megy vissza. Rengeteget gondolkozott azon, hogy miért alakultak így körülötte a dolgok. Miért nem szerették öt otthon? ö mindent megpróbált, de mégsem sikerült eddig annyi szeretetet kapnia, mint egy7 normális családban élő hároméves gyereknek. Ügy érezte mindenki kijátszotta. A szülei, a bátyja és a fiú is. Igen. A fiú magas volt, szőke, kék szemű. Nagyon szerette, s talán ezért nem képes elfelejteni. Pedig annak az egésznek már két éve. A fiú azóta már talán meg is nőslüt. A lány arcán halvány mosoly villant át az emlék hatására. Eszébe jutott, hogy milyen volt. amikor régen belépett a csarnokba és meglátta a fiút egy másik lánnyal. Akkor is csak egyszerűen elment anélkül, hogy. észrevették volna. Mint most. A lány felállt a váróterem ócska padjáról és elindult egy úton. Szabadságvágy öntötte el. Kimérten haladt előre az ismeretlen cél felé. Fejében kristálytiszta gondolatokkal eltűnt az alkony csendjében. Mögötte nem maradt más, csak a sötét, piszkos váróterem. Végh Zsuzsa Igazándiból sosem szerettem táborozni. Utáltam a reggeli tornát, a korai takarodót, a még korábbi ébresztőt, a körletrendet, a párosával közlekedj-et. Éppen ezért már diákkoromban elhatároztam. ha egyszer valami közöm lesz felnőttként a táborozáshoz, semmi nem lesz kötelező. Mert ami kötelező, az már régen rossz. Főképp a nyári szünetben. ^Persze a felelősség nagy. Két héttel ezelőtt huszonöt gyereket — általános és középiskolásokat — bíztak ránk. fiatal újságírókra szüleik. Ez volt a diákújságíró-tábor, amit a megyei pedagógiai intézet szervezett közreműködésünkkel. Őszintén megvallva az elején egy kicsit féltem. Először is azért, mert kizárólag rajtunk múlott, milyen élménnyel térnek haza a gyerekek a táborból, másrészt mert nem azonos korosztályhoz tartoztak. Félő volt. hogy a gimisek esetleg unatkoznak majd, vagy a „kicsik” nem élvezik a nagyok társaságát. Cikkek az igazi újságba Szerencsére a közös érdeklődés és közös feladat mindezt elfeledtette. A feladat pedig nem volt kisebb, mint megszerkeszteni a Kelet-Ma- gyarországban megjelenő ifjúsági oldalt. Egy „igazi” újságban egy igazi oldalt. Amit elolvas a szülő, a tanár, a szomszéd. Ez már nem az iskolai újság, bár ugyanolyan komolyan kell venni mindkettőt. Hogy elérte-e célját a röpke egyhetes tábor, azt nem a mi feladatunk megítélni. Aki olvasta két héttel ezelőtt a fiatalok oldalát, eldönthette, mennyire volt sikeres az együttmunkálkodás. Lehet, hogy sokan bohóckodásnak, játéknak hitték. Mi ennél sokkal komolyabban. Nagyon ritkán adatik üreg, hogy az ember — ha csak egy hétre Is — állandóan a fiatalok körében legyen. Ilyenkor derül ki. milyen kérdések foglalkoztatják okét. hogyan gondolkodnak, hogyan viselkednek. Sosem gondoltam volna például, hogy az érettségi előtt állók talán még nagyobb lelkesedéssel küzdenek „életükért” a számháborúban, mint az úttörők. Hogy egy tizenegy éves kislány lesz, aki megkérdezi Nagy Ferótól, mit szól ahhoz, hogy sokan nagyképűnek tartják. Hogy a kicsik jobban bírják az éjszakázást, mint a gimisek. vagy mint mi. Gyógyszer a zsebben Meglepett, hogy megkérdezték, miért nem olvassuk el a táborból küldött leveleket, hiszen másutt az a szokás, mert attól tartanak, valaki megírja, hogy rosszul érzi magát, vagy nem Ízlik a kaja. Meglepett, hogy azt várták, összeszedjük majd a gyógyszereket, nehogy valaki szerelmi bánatában butaságot csináljon. Szerencsére se szerelmi bánat, se másféle baj nem volt. Egyetlen nagy gond volt: rövidnek bizonyult a bét nap. Ennyi idő alatt csak ismerkedni lehet az újságírással, a lapkészítéssel, a rádiózással, tévézéssel, és alig marad idő arra, hogy megismerjük egymás gondolatait. írásait. ]ön a postás Ez persze mái^ csak akkor derül ki, amikor vége az egésznek, és az ember úgy érzi. mintha egy nagy űr támadt volna körülötte. Eszébe jut, mit szeretett volna még kérdezni, rájön, hogy egy sor dolgot nem mondott el. Megismert sok lelkes, tehetséges gyereket és fiatalt, és attól tart, hogy sok más táborhoz hasonlóan soha többé nem találkozik velük. Aztán egy pillanat alatt elmúlik ez az érzés, mikor a postás hozza a leveleket, bennük a jobbnál jobb írásokkal, ötletekkel. És megszületik a terv: nem szabad, hogy ezekben a gyerekekben alábbhagyjon a lelkesedés, vagy kiábránduljanak az újságírásból, netán az újságírókból. Szeretnénk, ha nemcsak a táborozok, hanem mások is elküldenék nekünk írásaikat, ötleteiket. Szeptembertől azt tervezzük, hogy a megyei művelődési központban megalakuló ifjúsági centrumban ott folytatjuk a munkát, ahol a táborban abbahagytuk mindazokkal. akik olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy gondolataikat, véleményüket papírra vessék. Cservenyák Katalin---- Fiatalokról Fiataloknak 0iÉKÜÍS&9lfó tób®1 Egy hétre összezárva Játék a szavakkal — Járnék a levelek — Szeptembertől újra együtt
