Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
1989. július 22. 5 Nyílt Vita Egy kínai közmondás szerint „ahol űr támad, oda beözönlenek a démonok”. Ilyen démona az emberiségnek az előítélet, amelynek számtalan válfaját cipelik magukkal a nemzedékek, örökül hagyva az utódoknak olykor hetedíziglen is. Régi-új előítéleteinkről, ezek gyökereiről és életünkben játszott szerepükről próbál szükségszerűen vázlatos képet adni ez a beszélgetés, amelynek résztvevői: Madácsi Mária pszichológús, Mosolygó Béla görög katolikus lelkész, Murányi István szociológus-hallgató, dr. Szendrei László ügyvéd és á Kelet-Magyarország képviseletében Gönczi Mária újságíró. Az előítéletekről K. M.: Egyikünk sem mentes az előítéletektől, noha ezt többnyire nem, vagy csak vonakodva szoktuk elismerni. Végül is mennyire vagyunk felelősek saját előítéleteinkért? M. I.: Az előítélet általában a társadalomban, annak bizonyos csoportjaiban, illetve azokkal kapcsolatban fordul elő, fogalmazódik meg. Leggyakrabban a faji, vallási, etikai vagy a másik nemmel szemben táplált előítéleteket szoktuk említeni, de az előítélet tárgya szinte bármi lehet. Lényeges jellemzője továbbá, hog-y pusztán a tényekkel, a valósággal szembesítve nem lehet megszüntetni. Ugyanakkor nagyon fontos feladata, hogy segítse az egyén eligazodását, alkalmazkodását. K. M.: Oly módon, hogy leegyszerűsíti, skatulyázza a világot, így nem kell mindenről külön-külön véleményt alkotni, ami elég fáradságos és felelősség- teljes dolog... M . M .: Az előítélet az egyén tudatában keletkezik, de mindenképpen társas eredetű. Ha nagyon egyszerűen akarnánk megfogalmazni, az előítélet az embernek egy olyan csapdája, amibe újra és újra' beleesik, anélkül, hogy tudna róla. És ezt azért teszi, amit István is említett: hogy védje önmagát. M. B.: Vitatkozom azzal, hogy az előítélet társas eredetű lenne. Szerintem az egyénben jelenik meg, és később egymásra találnak azok, akik hasonlóan gondolkodnak ugyanazokról a dolgokról, eseményekről, emberekről és így tovább. Az a véleményem, hogy a személyes felelősséget nem lehet „elkenni”. Sz. L.: Én úgy látom, hogy az előítélet szülőanyja mindig a félelem. Gondoljunk Mauglira, akit nyolctízéves korában találtak meg az őserdőben. A villámlástól nem félt, mert azt ismerte. De amit nem ismert, mint az embert — azzal szemben a félelem kialakította benne az előítéletet is. A tisztelendő úrhoz csatlakozom :1 az előítélet Iétrejöt-- tének biztoisán vannak társadalmi okai, de az egyénben fogalmazódik még, és akkor válik veszélyessé, amikor áthatja a társadalom adott csoportját. K. M.: Abban megegyezhetünk, hogy az előítélet egyfajta önvédelem. Ebből következően olyan időkben, amikor az em >er fe- nyegettetve érzi magat, amikor mind bonyolultabbnak, áttekinthetetlenebbnek látja az őt körülvevő világot — akkor felerősödnek az előítéletek. Sz. L.: Az a kor, amiben „Magát a dolgot kellene megbámulnunk a maga valóságában, függetlenül attól, hogy mit tudunk vagy tanultunk róla ... ne tekintsünk semmit sem evidensnek, magától értetődőnek, ne skatulyázzunk be semmit, hanem használjuk saját ítélőerőnket.’’ (Popper Péter: A belső utak könyve) most élünk, a legalkalmasabb erre. A múlt szomprú tapasztalatai, a kiszámíthatatlan jövő, az emberi kapcsolatok leértékelődése, a fenyegető létbizonytalanság félelmet szül. Felerősödött a hit szerepe, ami roppant fontos és hasznos mert megnyugvást ad, átsegít azokon a problémákon is amelyeket az előítéletek okoznak. Hit nélkül nem lehet élni, és mit adott ez a társadalom az embernek a hite helyett? Vagyont, előnyöket szerezzek, minél jobbam éljek — aztán slussz ... Nincs, ami az embert önmérsékletre intené, ellentétben a vallással, amely szankcionálja, bünteti az evilági mértéktelenséget, erkölcstelenséget. M . M .: Ez a társadalom nem volt hiteles. Az emberek a valóságban nem találták meg azokat az értékeket, amelyeket hivatalosan hirdettek, amelyekben meg lehetett volna kapaszkodni. Ez vezetett a teljes elbizonytalanodáshoz, amikor a sokféle konfliktus, ellentmondás közepette az ember úgy próbálja megtalálni, megerősíteni helyét a világban, hogy keres egy csoportot, amellyel megtámogathatja magát, amelyhez tartozhat. A védekezés része az is, hogy ugyanakkor azt a csoportot, amely másképpel gondolkodik — szükségszerűen leértékeli. És máris megszületett az előítélet. M .1Mindehhez hozzátartozik, amit Kulcsár Kálmán hogy az elmúlt negyven évet finoman úgy fogalmazott, egy „politikailag túlsúlyos” rendszer uralt. Bihari MiKinek higgyek? Hová tartozzak? M. B.: Egy példa arra, hogy a múlt mennyire meghatározza az emberek gondolkodását. Meghirdették, hogy újra szabadon lehet oktatni a vallást. Mégsem érzem, hogy az emberek felszabadultak volna. Alig páran élnek a lehetőséggel. Tehát időközben vagy közömbösek lettek, vagy pedig még ma is erős a félelem, hogy hátránya származik belőle a gyereknek, ha hittanra jár. K. M.: Ezt a félelmet is rekben. Sz. L.: A kisfiam cserkésznek írattam be. Először nagyon büszke volt rá. De a kisdobosavatás előtt sírva jött haza az iskolából, ahol azt mondták neki, ha nem lesz kisdobos, nem mehet majd a többiekkel kirándulni... És majd ő hová álljon, amikor a többieket avatják, csak egyedül őt nem? Végül a feleségem vett neki egy kék nyakkendőt. De én nagyon szeretném, ha a zöldet választaná, mert abban a mozgalomban kibontakoztathatja az egyéniségét, maga választhatja meg a célt, amiért biztosan szívvel-lé- lekkel fog küzdeni. Én hívő ember vagyok, ha nem is gyakorlom rendszeresen a vallásomat. Tessék elképzelni, micsoda válságon megyünk keresztül, mert én azt akarom, hogy a gyerek ismerje a hitet. A feleségein viszont bíró. és „Egy igazán fukar skót valójában azért tetszik nekünk, mert ezáltal igazoltnak látjuk előzetes ítéletünket. Jó érzést okoz, ha valakihez a következő szavakkal fordulhatunk: ugye, megmondtam. Ha viszont olyasmit tapasztalunk, ami ellentmond előzetesen kialakult elképzeléseinknek, valószínűleg ellenállást fo- gunk tanúsítani.” (Allport: Az előítélet) évtizedek tapasztalatai táplálták, amikor a fiatalok titokban tartották az egyházi esküvőt, lopva vitték a gyereket megkeresztelni, és a hittanórákról is ajánlatos volt hallgatni. M . B .: S ha már a gyereknél tartunk — ma olyan szülőknek kellene erkölcsi normákat adniuk a gyerekeiknek, akik: maguk sem részesültek erkölcsi nevelésben. Nézik a tévében, á moziban a bűnügyi, a szex-, a horrorfilmeket, és azt hiszik, nekik is úgy kell viselkedniük, ahogyan ezekben a filmekben viselkednek. Nem tudnak különbséget tenni, nem „Ami földhözragadt, tevékenységeim színpadához láncolt valómat illeti, bevallhatom, hogy nagyön. is érzem az embereket megosztó nemzeti és egyéni kü- löbségeket... őszintén szólva nem vagyok egyéb, egy i előítélet-nyalábnál, amely szerető és utálkozó. érzések szövevénye. Valójában rokonszenvek, részvétiéiiség' és**' ellenszenvek rabja vagyok.” ______• v-M.Tiev (Charles Lamb) hály már keményebben kimondta, hogy a politika mindenhatósága az emberek magánéletét is maga alá gyűrte. Mint arról már szó volt, mást hirdettünk,, és más volt a gyakorlat. A kettős értékrend kialakulása pedig kettős tudathoz vezetett. Itt van ugye 1956. megítélése, ami a közelmúltig az egyik legerősebb tabu volt. Mást tanult róla a gyerek az iskolában, és'mást hallo tt a környezetében. Természetes, hogy mindez zavart okoz: tudják összevetniJLlátbttükát a saját erkölcsi tartásukkal, a szívükben, ’ lelkűkben élő törvényekkel. Mert nem ismernek ilyen törvényeket, amelyek vezérelnék őket, ha nem is képesek mindig megmaradni azon az úton. Hajladozik az ember jobbról balra. Sokszor hallom a szülőktől, hogy ide is beíratom, meg oda is, aztán ha felnő, válasszon a maga akarata szerint... Ezzel nem tudok egyetérteni, csak törést, megihasonlást okoz a gyeabban a foglalkozásban eddig kifejezetten tiltották, esetleg állásvesztéssel is járt, ha a gyereket megkeresztelik, hittanra járatják. Függetlenül attól, hogy a házastárs, akit szeret és becsül, milyen nézeteket vall. Én alakítom ki magam ellen az előítéletet, hiszen a feleségemnek is fontos az egzisztenciája, a hivatali előmenetele. És bennem talán nincs előítélet az ő főnökeivel, hivatásával szemben? Mi a családban ezt persze elrendezzük, de ez mindennapos, társadalmi probléma. Magunknak is segítenünk kell, hogy ezeket az előítéleteket gyorsan lebontsuk. K. M.: Ami rendkívül nehéz, többek között amiatt, amiről már beszéltünk, hogy tudniillik az előíté- . let a valóság tényeivel ' szemben is makacsul kétfejes tartani magfát: Az an- 'uszemrf izmusról is azt gondoltuk, én legalábbis j 'azt gondoltam, hogy Ausch- ^•witZ' után nem létezhet s többé. És most mintha újra ffelütné a fejét. Sz. L.: Én ezt nem tapasztalom a megyében. M. M.: Talán csak azért nem, mert nálunk kevés zsidó él, nincsenek olyan csoportok, amelyekről az embereknek véleményt kellene alkotniuk. M. I.: Szórványos jelei azért vannak. A megyei pártbizottság közvéleménykutató csoportjával végeztünk nemrég egy felmérést, amely ugyan nem tekinthető reprezentatívnak, mégis figyelemre méltó, hogy az antiszemitizmus rendkívül durva megnyilvánulásaival is találkozunk. Sz. L.: Én sem azt mondom, hogy nincs antiszemitizmus, de a mi környezetünkben erőként vagy csoportosan nem jelentkezik. Mint ahogyan jelentkezik viszont a cigányellenesség. Nyíregyházán most különösen, hogy felszámolják a cigánytelepeket, és elhelyezik a cigányokat olyan környezetbe, ahová nem illenek, mert irtó nagy a különbség az igényük és az összkomfort között. És ezt nem tudják elviselni, keresik a kiutat. Mindez ellenséges érzületet vált ki belőlük, azokról nem is beszélve, akikkel egy lépcsőházban laknak. K. M.: És akik valóságos napi tapasztalataik alapján megerősítve érzik magukat összes előítéleteikben? M. B:. Engem 1981-ben helyeztek Hodászra, ahol cigány egyházközség van. Előtte magnóról hallgattam az énekeiket, az elődömtől megkaptam a liturgia szövegét is, legépelve cigány nyelven. És olyan élmény volt, amikor az ő nyelvükön szólhattam hozzájuk, amikor azt mondták, ez a mi papunk ... Látom azt, hogy a vallás segítségével akarnak felemelkedni, megbecsülést szerezni. De rettentő sok gondot okoz a munkalehetőségek hiánya. Az asszonyoknem természetes folyamat, fejlődés eredményeképpen történik meg. Az is ember ellen való intézkedés volt, amikor az egyenlő esélyekre hivatkozva kivételes helyzetbe hoztuk a fizikai dolgozók gyerekeit, egyetemet végeztettünk szakmunkásokkal. Ez egyrészt elszigetelte őket, másrészt letörte a valóságosan létező emberi ambíciókat is. S ha már a rossz negyven éven át sokszor nem a szakma alapos ismerete, a felkészültség volt az előbbrejutás legbiztosabb záloga, hanem egy bizonyos csoporthoz, a párthoz való tartozás. Ez is kitermelte a megkülönböztetést. És most küszködhetünk, hogy a valóban rátermetteket szétválasszuk azoktól, akik csak kiváltságos helyzetük jóvoltából jutottak előre. M. I.: Jelenleg tehát ott tartunk, hogy egyfelől van egy presztízsét vesztett rendszer, másfelől egy múltnélküli ellenzék, amelyről még nem lehet tudni, mit hozhat. Természetes, hogy az egyén számára már, illetve még egyik sem jelent fogódzót. Az viszont nem igaz, hogy a magyar társadalmat nem érdekli a politika. Nemcsak azért, mert a Fürge Ujjak is politizál — valamilyen módon mindenki állást foglal. Csak még nem találja a kapaszkodót, És a politizálás technikáját, kultúráját is tanulnunk kell még. K. M.: Amely egyébként egy kicsit hasonlít a csodás angol gyepre — hatszáz évig nyírják, locsol„Az ember nem annyira azzal törődik, hogy valóban igaza van-e, mint inkább azzal, hogy úgy higgye, igaza van ... Energiáját sem arra összpontosítja, hogy ő igaz legyen, hanem hogy öncsalások, védekezési-elhárítási trükkök árán lelje meg lelki komfortját...” (Halász László: Mi fér meg az emberben?) nak például négyórás munka kellene, mert a nagyon erős hagyományok szerint a cigány családokban a nőnek otthon a helye. így viszont keresne is valamit, és a családját fs egyben tudná tartani. Sajnos a közhasznú munka sem hozott megoldást, alig pár embert tudnak foglalkoztatni, őket is inkább csak a városokban. Persze a mi kapcsolatunkban is voltak, vannak hullámvölgyek, de ezek természetesek, és mindig rendeződnek. A cigány családokat meg kell tanítani családi életet élni. És ebben csak úgy segíthetünk, ha önmagunkban sikerül legyőznünk az előítéleteket, ha nem ellenérzésekkel közeledünk hozzájuk. M. M.: A kulcs: a kapcsolat az emberek között. Azt nem lehet elrendelni, hogy szeressük, tiszteljük, becsüljük egymást. Láttuk, hogy az összeköltözés is csak felerősíti az előítéleteket, mert ják, aztán már szinte magától olyan... Sz. L.: Apróság, de az olvasó például elvárta volna, hogy amikor változások történnek az önök lapjának fejlécében, tájékoztassák őt ennek okairól is ... M. I.: Nagyon jó a példa, mert a társadalom felfokozott érzékenysége, várakozása miatt most minden ilyen és ebhez hasonló apróság jelentősége felértékelődött. M. M.: És akkor újra ott vagyunk, hogy mit lehet tenni az előítéletek oldására? Elsősorban éppen ezt: hogy sok mindenről tudjanak az emberek, mert a tudás biztonságot. ad. A másik lét- biztonság, hogy a tapasztalataim is megerősítenek benne, nem vagyok kiszolgáltatva, a munkám alapján igenis helyem van ebben az országban. K. M.: Nem befejezzük — csak abbahagyjuk a beszélgetést. Köszönöm. ■I Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE
