Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
10 1989. július 15. A lijjM vendége _________ A gépíró-világbajnok Jóllehet a gépírást jellegzetesen női szakmaként tartjuk számon, valójában kemény férfimunkát végez, aki erre adja a fejét — naponta több órán át verni a gépet nem akármilyen fizikai és szellemi erőpróba. Különösen akkor, ha valaki olyan színvonalon műveli ezt a mesterséget, mint a . gyors- és gépírók (a múlt héten, Nyíregyházán megrendezett országos szakmai ta borának résztve vői. Köztük dr. Erdősiné Varga Erzsébet, a gépírás sokszoros magyar és többszörös világbajnoka, akire megyénk külön is büszke lehet. — Tiszavasváriban jártam iskolába, a gyors- és gépíróiskolát fjedig itt végeztem, Nyíregyházán, ahol Nagy Irén és Nagy Éva volt a tanárom. Elég szomorú oka van, hogy gyors- és gépíró lettem — 1954-et írtunk, és engem az úgynevezett „X-es” származásom miatt máshová nem vettek fel... Tehát eleinte kényszerpályának indult, de amikor szinte már az első hetekben kisült, hogy tehetségem van hozzá — egyre jobban megszerettem, és beletörődtem, hogy „csak” gépíró leszek. Most már büszke vagyok rá, hogy az lettem, és az is maradtam. Első munkahelye Tiszavas- váriban volt, az Alkaloidában. 1963-ban került fel Pestre, az akkori Nehézipari Minisztériumba. Még abban az esztendőben indult élete első versenyén — s mindjárt tizenkettedik lett az országos megmérettetésben. A következő évben már az első helyen végzett. Azóta tizenkilencszer1.) nyerte meg a magyar bajnokságot, három ízben pedig világbajnok is volt. — Most már több mint negyedszázada ugyanazon a munkahelyen, a jelenlegi Ipari Minisztériumban dolgozom. Annak idején ragaszkodtam hozzá, hogy ne csak titkárnői feladatokat lássak el, hanem gépelhessek s, így állandóan tréningben vagyok. Igaz, olyan nagyon nem kellett erősköd- nöm, hiszen persze hogy szívesen veszik, ha valaki jól gépel — élnek is a lehetőséggel. De én örülök neki. Versenyzői pályafutásomban is nagyon sokat segített a minisztérium, mindig a legmodernebb írógépet kaptam, és honorálták is, ha jó eredményeket értem el. Őszintén szólva, erre rá is vagyunk szorulva, mindannyiunk számára nagyon fontos a munkahely, mert a gyors- és gépírók szövetségének lehetőségei elég szegényesek. Egy-egy verseny előtt persze külön is kell gyakorolni. De erre a munkahely a legalkalmasabb — természetesen szigorúan munkaidő előtt vagy után —, mert csak az ottani gépe alkalmas a felkészülésre. Ezen kívül minden világbajnokság előtt részt vett a nemzetközi felkészítő táborban, és itthon is rendszeres résztvevője volt a nyíregyházihoz hasonló országos szakmai táboroknak. Egyébként pedig nincs semmilyen különleges, speciális módszere — csak azt tartja fontosnak, hogy a verseny előtt valami módon megnyugtassa az idegeit. Ugyanis, mint mondja, „ideges típus”, és az segít, ha a verseny előtt fut, továbbá megpróbál jól és eleget aludni... Ezen a szinten a győzelem már azon áll vagy bukik, hogy ki milyen idegállapotban ül az írógéphez. — Milyen adottságok szükségesek ehhez a szakmához? Gyorsaság, koncentrálóképesség. Es önfegyelem. A barátnőm szerint a mestergépírás az akaratnevelés magasiskolája. Borzasztóan figyelnünk kell, nehogy elkalandozzanak a gondolataink. En például verseny közben mindig hangosan mondom a szöveget, nehogy egy pillanatra is másra gondoljak. A szöveg nagyon fontos. Nekem az iparral, a gazdasággal kapcsolatos, vagy a politikai szövegek a „kezemben vannak”, ezeket sokkal könnyebb leírnom. Csak sajnos az utóbbi időben mindenféle szöveg előfordul, ment ezeket nem az egyes országok hozzák a versenyre, mint korábban, hanem háromféle szövegből a helyszínen sorsolják ki azt, amiből versenyezni fogunk. Ezt aztán mindenki az anyanyelvén kapja meg, és úgy kell lemásolni. Például két évvel ezelőtt, a világbajnokságon tele volt a szöveg számokkal, szinte leírhatatlannak találtam. De nekem, aki iparfejlesztésről és energia- gazdálkodásról szoktam írni, az is borzasztó nehéz volt, amikor egy kötetlen, költői, holmi méhecskékről, virágokról szóló szöveget kellett másolnom... Tehát, mint arról már szó volt, a mestergépíróknak (és -gyorsíróknak) másolniuk kell a versenyeken, és nem diktálás után írnak. Előbb egy harmincperces, gyorsasági, majd egy tízperces, hibátlansági versenyen kell helytállniuk. Az előbbinél percenként legkevesebb 456 leütést produkál a gépíró. Am ez még édeskevés a győzelemhez — Erdősiné Varga Erzsébet 700-nál is több leütést „tudott”, amikor világ- bajnokságot nyert, 1967-ben, 1977-ben és 1979-ben. S ezekben a szövegekben mind- összesen — legfeljebb —Mid rom ezreléknyi hiba lehet / tízpercesben ennél is keve sebb — csupán éOV ezrelék nyi.W. ff'' — Nem is úgy gondolok vissza a három világbajnoki győzelemre, hogy jaj de boldog voltam utána ... Csak a rettenetes erőfeszítésre emlékszem. Az embernek arra sincs ideje, hogy átfussa, mégis miről szól a szöveg — kiosztják, és három pillanat múlva már azt mondják, rajt... Minden szót úgy írok le, hogy te jó isten, mi jön vajon ezután ... Mostanában gondolkodom rajta, hogy abbahagyom a versenyzést. Egyrészt azért, mert átálltam egy új gépre, ami egészen másfajta billentést kíván. Másrészt nagyon megnehezíti a dolgunkat, hogy most már kötelező a hosszú magánhangzók használata. A „legbutább” ujjat, a kisujjat alaposan igénybe veszi ezeknek a magánhangzóknak a leütése, ezt külön kell gyakorolnunk. Pedig egyébként is „hátrányos helyzetben” van a nemzetközi versenyeken az a gépíró, akinek a gyönyörű, ám átkozottul nehéz magyar az anyanyelve: a sok ékezet lassítja a munkát, és meg is nehezíti, hiszen nagyon sok betűt kell használni, köztük például az ö-t, az ü-t, az ó-t — ezek miatt gyakran „fel kell mászni” az írógép billentyűzetének legfelső sorába ... Ellentétben mondjuk az e szempontból magát szerencsésnek érezhető angollal, akinek anya- nyelve lényegesen rövidebb szavakból áll, s a gépelésnél használatos betűkészlet javarésze az alapsorban, tehát a legkönnyebben elérhető helyen található ... De akár magyar, akár nem — csak kevés férfi vállalja ezt a munkái, amely közismerten a nem a legjobban fizetettek közé tartozik. Pedig igazán nekik való lenne — a nők szerint jobban bírják fizikailag, és rendkívül jól tudnak koncentrálni is. Nem véletlen, hogy a nagy nemzetközi versenyeken ugyan csak kevesen képviselik az erősebbik nemet — ők viszont általában az élvonalban végeznek. Gönczi Mária Néhány hete egy hallatlanul érdekes, bár rendkívül egyenetlen művészi színvonalú jugoszláv film fut mozijainkban. Zivko Nikolics rendezte, A bűn szépsége a címe, s valószínűleg ugyanaz lesz a sorsa minálunk, mint azoknak az ugyancsak déli szomszédunkból érkezett filmeknek, amelyekben hasonló gondok szólaltak meg, mint ebben, sőt a hangvételük is nagymértékben rokon. Emlékeztetőül azért megemlítek néhányat, hogy a viszonylag szűk érdeklődő réteg számára mégis jelzéssel szolgáljak: Emlékszel a Dolly Belire?, Montenegro, A kém, A papa szolgálati útra ment. Érdemes lenne észrevennünk, hogy ezekben az alkotásokban olyasfajta társadalmi gondok tárulnak fel, amelyek néha direkten, néha pedig nagy áttételek révén, de mégis azonosak azokkal a problémákkal, amelyekkel mi magunk is küszködünk itt, Magyarországon. A zaklatott társadalmi-politikai folyamatok mögött az az egyre egyértelműbben megfogalmazott kérdés húzódik: milyen esélyeink vannak itt Közép-Keleten, hogy felzárkózhassunk a minden tekintetben fejlettebb Nyu- gat-Európához. Le tudjuk-e vetni azokat az iszonyatos terheket, amelyeket a történelem, a földrajzi meghatározottság, az etnikai ellentétek raktak a váltunkra? Nikolics munkájának különös értékét adja a kettős viszonylatrendszer felmutatása. A bűn szépsége nemcsak azt a távolságot mutatja meg, amely a jugoszláviai viszonyokat választja el az európaitól, hanem azt is, amely az országon belül az egyes tájegy*ségeket elkülöníti. A montenegrói (cma go- rai) helyszínek és életforma jószerivel a konzerválódott középkor hangulatát sugározzák, s ha tekintetbe vesz- szük, hogy a helyenkénti szatirikus megoldások a reális helyzetképhez képest túlzóak, akkor is olyan lemaradásról tanúskodnak, amely aligha számolható fel. A film olyan balladai felütéssel kezdődik, amely Pa- radzsanov világára emlékeztet. A házasságtörő asszony utolsó útja a kopár hegyi sziklák között — hogy megadással várja be az ősi erkölcsi ítéletet — azáltal kap mitikus dimenziót, hogy a bércek mögül előbukkanó, feketébe öltözött nőalakok az antik tragédiák kórusát idézik, de bujkáló mellékszólamként némi iróniáit is csempésznek a képsorokba, hiszen másfajta gondolattársításként kíváncsi falusi asszonyoknak is tekinthetők még akkor is, ha a képi megvalósítás meseszerű vonásai ennek ellentmondanak. A jelenet megismétlődik majd a befejezésben; hihetnénk, hogy balladai keretet képez, hiszen olyan kísértetiesen ismétlődik minden — egy bizonyos pontig. Itt csavar a képleten egyet a rendező, ,s a tragikomikus befejezés hangulatilag következik is az előzményekből, bár dramaturgiailag nincs igazán előkészítve. A tengerparti jelenetek sora egy másfajta, az oldottabb erkölcsi kategóriák és a szabadosság világát tükrözi, amelybe belecsöppennek hegyi hőseink a maguk ásatag normáival (Luka mielőtt birtokba veszi feleségét, minden alkalommal letakarja Jaglika arcát). A filmnek azon pillanatai, amelyekben a Milos Forman-i, a Jiri Menzel-i humor hatása érvényesül, azaz nem billen át a jelenet sem a szatirikus túlzás, sem a bohózati bár- gyúság világába, igazi remeklések. A film három főalakja közül Jaglika (Mira Furlan, az új jugoszláv csillag alakításában) válik a leginkább elfogadhatóvá, mert férje olyan tömény érzéketlenségről és értetlenségről tesz tanúbizonyságot a megváltozott körülmények között, amely túlmegy a nézői jóindulat határain, George pedig a nagystílű svihák sok- sok korábbi figurából ismert tulajdonságait ötvözi, így csak külsejével hoz némi új színt a típusba. A bűn szépsége legszebb, bár befelejtkezően hosszadalmas és különös líriaságá- val a filmegésztől elütő jelenete a tengerparti meztelen fürdőzés hármasban. Jaglika itt átlépi saját árnyékát, kívül kerül azon a bűvös körön, amely a százados erkölcsi törvények alapján körülfonta, bizonyítván az alkotó azon hitét, hogy van továbblépési esély az életmód nehézkes normáin. Hamar Péter Könyvespolcunk Ismeret — hangulat — érdek... (Szabolcs-Szatmári Képeskönyv) Nagy kibeszéléseink korszakaiban úgy érezzük a személyes magabiztosságunk forrásaként, hogy a legapróbb részletekig ismerjük a bennünket övező világot, annak tárgyi elemeit, s amint a részletekre terelődik a szó, rádöbbenünk, mennyi megismerni valót rejteget még. Ezzel ellentétben lévőnek tetszik sorsunk fintora, hogy a Szabolcsban, Szatmárban, Beregben élők —, mert leszorított sorsuk megváltoztatásához segítséget reméltek — mindig igényelték a figyelmet, számukra fontos volt és maradt, hogy a messze földön élőkkel megismertessék a tájat és annak lakóit. Megnyugtató,: hogy az idő múlásával a megmutatkozás Változatos ' eszköztárának hasznosítása túlmutat a Spontaneitáson. A megismerés; és á riiegrsmertetéS é' kettős-.terhe könnyebbülni látszik, s az utóbbi időben mintha gyakrabban sikeredne megyénk anyagi — szellemi élete irányába fordítani a hazai közvélemény figyelmét. Ekképpen bizonyosságként ülepedik, hogy az érdeklődés (állami, gazdasági és kulturális szervezetekben történő) fölkeltése elvezet a felismeréshez, hogy velünk eddig minden másként esett, továbbá köreinkben: egy stratégiailag fölépített menedzselési rendszerben — hosszú távon — a segítő kezek tevékenységéhez vezethet. Ezt meggyorsítani jól felfogott érdekünk, s benne gazdaságunk, társadalmi közéletünk, kultúránk szerepe elvitathatatlan. Ez a felismerés régi, azonban a támogatások igénylése napjainkra korparancs: az életfeltételek országos átlagtól lemaradó változásai, az anyagi életminőség torzulásai az itt élők körében nyugtalanság forrásai maradtak. Hiszen sok munkakörben még alacsonyan tartott munkabért fizetnek, sok még az ásott kút, hiányzik a jó út, a telefon, még egy tisztességes, zavarmentes televízióvételt sem tudunk elérni ... Emiatt minden, a figyelem bármely apró elemét megyénkre irányító cselekvés nem öncél, nem lehet önmutogatás, mert csak a tisztes részre történő igény jelzéséről lehet szó. Minderre alapozva, a tudatosan fölvállalt közcselekvés szerves tartozéka, hogy (a „Nyíregyháza története” és a „Szabolcs-Szatmár megyei útikönyv” után) merőben más műnemben, egy igényes külsejű, gazdag anyagtartalmat hordozó fotóalbummal gazdagodott a megyénk értékeit megmutató kiadványok köre: a „Szabolcs-Szatmári Képeskönyv” megjelentetésével. A szerkesztésben, nyomdai kivitelezésben egyaránt elegáns kötet képanyaga átfogja megyénk egészét, a másoknak (önmagunknak is) megmutatható értékrendszerét, s a képek között eligazító, helyenként filozófikussá szerkesztett magyarázó szöveget olvashatunk, melynek igazmondása meggyőző. Szerkezete a részek (a tájegységek és a témák) egységesítésére épít. A kötet bevezető írásai és képei az ismeret — hangulat — érdek érvényesítésével az összefoglaló elemzésből mutatnak a részek felé, a segédterületek, a kontúros helyszínrajzok pedig a hazai összefüggések megmutatói. E szerkezeti elem vaskosabb tömbje megyénk földrajzi, társadalomtörténeti helyzetét szövegben és képben villantja az érdeklődő elé. Ezt követi az egyes földrajzi tájak (Szatmár. Be- reg, Rétköz, Nyírség, Nyíri- Mezőség) részletes értékfeltárása. Végül az ismeretanyagot német és orosz nyelvű összefoglaló zárja. A 175 kép hangulatos tájakat, természeti ritkaságokat, műemlékeket, s az itt élő emberek súlyos küzdelmét mutatja be. Vallomás, tudósítás azonban mindahány a természeti erőket és társadalmi viharokat zabolázó, a képek világa mögött értékalkotó munkájával meghúzódó emberről, s a küzdelmének szerény eredményeiről, élete homoktengerbeli. avagy vízvidéki nehezéről, s mindazon törekvésekről, melyekben a személyiség mindig megkísérelte önmaga értékeit gyarapítani, s azt, hogy a produktumok (az átalakított táj, az emlékek őrzői) mögött mindenkoron a névtelenek nagy tömege tartott erkölcsöt és hazát. A 49 gazdasági, állami szervezet és intézmény támogatásával napvilágot látott, gondos kiállású album Tahin Gyula megkomponált fotóinak, Bürget Lajos veretes szövegének köszönhetően nem silányul idegenforgalmi útikönyvvé, azt messze felülmúlja, de bizonyosan sokak érdeklődését — éppen a művészi megformáltságával — fölkeltve hívogat megye- és országjárásra. S addig is, míg anyaga teljesen a köztudatba kerül, segítsünk: a magas ár, a nehezebben megszerezhetőség okán vigyük hírét, tegyük több helyen hozzáférhetővé, hiszen lakóhelyünket gazdagítjuk általa, mert könyvkiadásunk jelenlegi sanyarú állapotában üde színfolt, s ezért öröm, hogy művészi kivitelű fotóalbummal gazdagodtunk. (Corvina, 1989.) Miklós Elemér II Kelet a Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 3*É bűn szépsége Jnum irakit --- tiwi • zö^^öbrieb....
