Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
1989. július 15. 5 Úri passzió-e a vadászat? Válaszol Szinyei Bertalan, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Szabolcs-Szatmár Megyei Intéző Bizottságának szóvivője £ ön a minap behozott hozzám egy írást a vadászatról. Ebben szól a vadásztársaságok helyzetéről és védi a vadászokat, mondván: a vadászat nem úri passzió. Mi késztette erre az írásra? — Elég viharos időket élünk, amikor a vadászat is az érdeklődés középpontjába került. Ezen túl pedig a vadászberkekben így hangzik el a kérdés: Lenni, vagy nem lenni? Szóba került ugyanis, hogy a vadász- társaságoktól megvonják a vadászati jogot és azt a földet használóknak (legtöbb esetben a termelőszövetkezeteknek) adják át. 0 És ha így lenne, hogy néhány embertől — a köztudat szerint a hatalom kiváltságosaitól — megvonják az úri passzió jogát, ez miért baj? — Először is nem néhány embertől, hanem ezerhétszáztól vonnák meg csak a mi megyénkben, s jó néhány száz sorbaállótól, aki e társaságokba bebocsátásra vár. De a köztudatban valóban úgy él, hogy a vadászat úri (helyesebben elvtársi) passzió. Szerintem ez téves megítélés. A vadásztársaságok társadalmi összetétele teljesen mást mutat. A traktorostól a főorvosig minden réteg megtalálható a vadásztársaságok rendkívül demokratikus szervezetében. 0 Sajnos — vagy szerencsére — nem értek a vadászathoz, ezért újból felteszem a kérdést: ha önnek igaza van. akkor miért foglalkoznak annyit a vadászattal, helyesebben annak elrettentő példáival? Miszerint az országos, illetve megyei vezetők idejük nem jelentéktelen részét vadászattal töltik, s még csak nem is fizetnek az elejtett nagy vadért... ök tehetik, rendelkeznek ilyen jogokkal a vadásztársaságon belül? — Értem a kérdést. Nehéz a válasz, megmondom őszintén, mert egy-egy vadásztársaságnak egy-egy vezető bizonyosan tagja. 3 5—10 éve visszamenőleg valóban történtek visszaélések, de szabolcsi példát akkoriban is keveset tudok. Néhány országos vezető megfordult a megyében, szarvasbikát, vaddisznót, őzet lőtt évenkénti rendszerességgel. És néhány akkori megyei vezető is élt azzal a lehetőséggel, hogy a vadásztársaságoknak szinte megtisztelés volt, ha egy- egy vezető úgymond megreprezentálhattak. Azt hiszem, hogy inkább a hatalmat tisztelték ezzel, s nem az embert... 0 És ez ma nincs így? — Egyre kevesebb az ilyen vendége a megyének. a De mint említette, itt maradtak a megyei vezetők... — .. .akik viszont nem vadászemberek. Legalábbis az első számú megyei vezetők rém azok. Az úgynevezett reprezentációs /adászatok is el-elmaradoztak. Országos verető ritkán jön ide, és az is meghívás alapún. A korábbi idők gyakorlata volt, hogy idott cél érdekében hívták meg egyikőjii- cet-másikójukat, hogy ezáltal a beruházásba szánt központi pénzekből minél több ke- •üljön ide. A programba egy-egy vadászatot s beiktattak, de állami vadászterületeken, gy a vadásztársaságoknak ezzel nem okoz- ak kárt. g Tehát 1700 vadász tagja a megye társaságainak. Kik ők, milyen réteget képviselnek? — Pontos statisztikát nem tudok mondani. \zt biztosan állítom, hogy a Szabolcs-Szat- nárban működő 42 vadásztársaság tagságálak mintegy B0 százaléka fizikai dolgozó. Üs a társaságokba bebocsátásra váró több- záz ember között ugyancsak ők vannak túl- lyomó többségben. P Nem azért ők állnak sorba, mert őket veszik fel legkésőbben? — Nem. Bár a kritika — mely szerint a 'adászok bezárkóztak, s lehetetlen bejutni a ársaságokba — sok igazságot tartalmaz. A étszámot senki sem korlátozza, csupán a vadásztársaság. Az is igaz, hogy a mi mesénkben egy hektárra vetítve ma még ke- esebb a vadász, mint az előírt lehetőség, le nem állunk valami jól vad dolgában. Az k elsősorban ez. Alapszabály, hogy, minden agfelvételről a közgyűlésnek kell dönteni, aégpedig kérharmados szavazatarányban. 0—40 vadász között mindig akad jó; néhány, ki tiltakozik a felvétel ellen, mert. attól fél -rés nem egyszer joggal —, hogy az így is zerény tortát még több szeletre kell vág- ü... ) Meglehetősen tájékozatlan vagyok a tekintetben is, hogy milyen szervezetek tulajdonképpen a vadásztársaságok. Fegyveres alakulatok, avagy sporttestületek? Nem csodálkoznék, ha nem akarnának sokak kezébe fegyvert adni, hiszen így is jó néhány visszaélésről hallunk, amikor más célokra használták fel a fegyvert... — Így van. Ezért is szükséges erkölcsi eddhetetlenség ahhoz, hogy valaki vadász egyen. Ez alapkövetelmény. Követelmény emellett az illető egészsége, hogy mentes legyen a káros szenvedélyektől, például ne legyen alkoholista, kábítószer fogyasztó, stb. A fegyver használata egészséges embert feltételez! 9 Ki dönti el, hogy a vadászni szándékozó egészséges, vagy sem? — Sajnos erre vonatkozóan nincs előírva kötelező orvosi vizsgálat annak ellenére, hogy évek óta kérjük. Ugyanolyan orvosi vizsgálaton kellene átesni valamennyi vadásznak, mint a gépjármű-vezetőknek, amikor megkapják a jogosítványt, s amikor időről időre megújítják azt. Megggyőződé- sem, hogy jó néhány embert — aki már régen alkalmatlan a fegyverviselésre — ki lehetne szűrni. a Miért nem sikerül az orvosi ellenőrzést megejteni? — Nem tudom. Mindenütt elvetették. Talán attól tartva, hogy az idős, köztiszteletben álló, de egészségileg megrokkant emberek kikerülnének így a vadásztársaságokból. Annyi bizonyos, hogy ezt nem forszírozza az országos szövetség sem. Visszatérve: fegyveres testület nem vagyunk. Olyan sportegyesület vagyunk, amelynek a felszerelése a vadászfegyver. Azt azért megerősítem, hogy ez a sport fegyelmezett embert igényel. Mert aki szertelen, fegyelmezetlen a hétköznapokon, az ne kezdjen ehhez a sporthoz. Elég egy figyelmetlen mozdulat és már halálos balesetet okozhatunk. Arról nem beszélve, hogy akinél otthon van fegyver, az másra is felhasználhatja, amire szintén volt néhány szomorú példa mifelénk. Persze minden ilyen esetet ki lehetett volna szűrni, ha nem játszott volna közre a hatóság elnéző magatartása. Mert például a volt kisvárdai rendőr esetében, aki három embert lőtt agyon, vagy az apját, annak vadászfegyverével agyonlövő nyíregyházi fiatalember ügyében voltak előzmények, amelyeket nem vettek komolyan. a A fenti esetekből viszont újra és újra az cseng vissza a közvéleményben, hogy kiváltságos emberek a vadászok, hiszen negatív példáink is azt támasztják alá, hogy az egyik volt rendőrrel, a másik volt megyei tanácsi osztályvezető-helyettessel történt meg... — Az a szembetűnő, ha egy ilyen ember csinál valamit. Már megint egy vezető — mondják az emberek — és ez természetes. Különösen az nagy drámák esetében. Ebből viszont nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ezek a vadászok. A társaságoknál olyan vadászati szabályzat van, amely behatárolja a bennük működők életét. Szigorúan szabályozott keretek között működnek a társaságok, s nem rajtunk múlik, ha valamelyik tagjukkal baj van. a Azt tehát kizárja, hogy a jelenlegi megyei párt- és állami vezetők vadásznak. De vannak más vezető beosztásúak. Ok nem élveznek kiváltságokat? — A társaságokban bizonyosan nem. Ám, ha. valaki olyan funkcióban van, amelynek hatóköre az egész fnegyét átfogja, akkor kapcsolatai révén lehetősége van rá, hogy meghívják vadászatra a vadászterülettel rendelkező téeszek, vagy állami gazdaságok. Ez nem törvénysértő. E tekintetben együttműködési megállapodásunk is van, elsősorban apró vadak vadászására. — a ön azt mondta, hogy elsősorban apróvadra. Ezek szerint másra is? — Igen, másra is. Nagyon ritka esetben őzre, vagy szarvasra. a Megtudhatnánk pénzben határozni mondjuk egy szarvasbika árát? — Hogyne. A trófea értékéből meg tudjuk ítélni, hogy 50 vagy 100 ezer forint között van. a Ha ezt egy magyar vendég lövi ki, akkor ez kinek a kára? — Akkor ez az állami gazdaságé, illetve közvetett módon az államé. Igaz, hogy a húst a MAVAD-on keresztül értékesítik, de az országban pillanatnyilag a trófeáért magyar állampolgár sehol nem fizet. Mindenképpen fizetni kellene mindenekelőtt a nagyvadért, ez határozott véleményem, s azt hiszem, hogy az új vadászati törvény efelől már intézkedni fog. Az az igazság, hogy a vadászok zömének kevés lehetősége van trófeás vadat lőni. a Isaz is: mi a haszna a vadászatból az átlag vadásznak? — Közgyűlési határozat szükséges ahhoz, hogy valaki egy vadásztársaságból egy trófeás vadat kilőhessen. Általában a vadásztársaságban végzett társadalmi munkájáért jutalmul kaphatja ezt a vadász. Egy vadásztársaságban 3—4, esetleg öt vadász lőhet nagyvadat egy évben. Ebből aligha lehet meggazdagodni. A vadász tehát nem akkor megy lőni, amikor akar, s nem annyit és azt lő, amit akar. A vadászok többségének az adja a szórakozást, hogy egy szezonban 14—15 alkalommal vadászhat elsősorban apróvadra. Nagyon kevés fácánt vagy nyulat vihet haza a mi megyénkben, ahol még a törvényadta lehetőségeket sem használhatják ki, mert kevés a vad. — A haszon? Vadászatonként legfeljebb két fácán, egy nyúl. E szenvedély rendkívül költséges. Ha csak a benzin, a töltény, a vadászjegy, a biztosítás költségeit, a társadalmi munkát számítom, egy fácán 400 forintba kerül a vadásznak. De a szabad idő hasznos eltöltése nem hasonlítható össze a füstös, fülledt termekben tartózkodással, netán a kocsmával. Az a haszon ellenben, amit a vadász az államnak hoz, igen jelentős. Évenként országosan 40 millió dollár. a A készülő vadászati törvény kapcsán kiélezett a vita: kié legyen a vad? Az állami gazdaságé, a téeszé — amelynek területén található — vagy a vadásztársaságé? Mint ön az elején kifejtette: ez a vadásztársaságokat létükben kérdőjelezi meg. Tud-e az ügyben elfogulatlan véleményt mondani? — Vadászberkekben nagy vihart kavartak az új elképzelések. A tsz-vezetők egy része a i öldtulajdonra hivatkozva egyre hevesebb propagandát fejt ki a vadászat alanyi jogon történő megszerzésére. Azzal a jelszóval, hogy akié a föld, azé a vad. Ez a jelszó több okból sántít. Hiszen a vad nincs a fölhöz kötve, a téeszek területe a kis méret és a szabdaltság miatt is alkalmatlan vadgazdálkodásra, ott nincsenek felkészülve a vadászati jog gyakorlására. A tsz-vezetők nagy része busás haszonra számít, intenzív „letermeléssel” rövid távon nagy haszonra törekszik. Ez nem lehet a társadalom célja, mert így nemzeti kincsünk, a vadállomány mihamar elpusztul. Belátom, hogy a fűkasza, a fegyverek okozta pusztítást nem lehet kivédeni, de vitatjuk a rendszeressé vált tarló- és árokpart-felperzselést, a nádasok felgyújtását, a szélvédő erdősávok kiirtását — így a teljes élővilág elpusztul. Nagyon nagy károkat okozhat és anarchiához vezethet a földhasználó vadászati jogának megszerzése. Így mindenki azt lesné, mikor van a földjén a vad és azonnal lőne is. Intenzív vadgazdálkodást így leli etelen kialakítani, ellenben újra a kiváltságosok sportja, úri passzió lenne a vadászat, semmiképpen sem a téesztagságé. Nagyon remélem, hogy mégis csak jó megoldás születik s nem a pillanatnyi gazdasági haszon elérését szolgálja az új törvény. Tévhit, hogy a vad a természet ajándéka.' Ha például a fácánt nem tenyésztenénk, már régen kipusztult volna. A vad- és a vadászati jog tehát maradjon állami kézben. Az állam adja továbbra is bérbe a vadászterületeket, s a bérleti díjból kapjon a föld használója is. Ha ez nem így lesz, a már kialakult tervszerűség bomlana, meg, gyorsan kiölnének mindent. Utána azt mondanák:;- kérem ezen a területen nincs vad, visszaadom a területet. ’ iii.T-i'- ih : a Milyen a.súlya az egyik, illetve á . ‘másik érdekcsoportnak? •!.— Ha csupán a józan észre támaszkodunk, akkor nem gondolhatunk a mára a holnap és a holnapután helyett. Nem válhat közprédává a vad, nem mehet tönkre a hosszú időn át nevelt értékes magyar vadállomány. A pillanatnyi erőviszonyok tökéletesen megoszlanak. A törvényhozók egyharmada a jelenlegi állapot fenntartása mellett van, a másik harmad az üzemeknek adná át a jogot, a harmadik harmad semleges. A nagy kérdés, hogyan tudjuk ez utóbbi egyharma- dot befolyásolni. a Amikor tehát minket ezzel az írással megkeresett, ez volt a célja? — Igen, ez. Kopka János || IteMa Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE ... azoknak is igazuk van, akik elkésett, s azoknak is, akik elsietett intézkedésnek tekintik azokat az eseményeket, amelyek ezekben a napokban a közigazgatás korszerűsítése ürügyén történnek. A megkésettségröl inkább az a tábor szól gyakorta, amelyik az egész intézményrendszer megváltoztatását sürgeti, s ebben az államigazgatás, mint a bürokrácia egyik szülőatyja szerepel. A sietséget emlegetők többsége pedig azt kérdezi: miért kell most bármerre is lépni, amikor előkészítés előtt áll az új tanácstörvény, s ha ez korszerű akar lenni, akkor nyilván kapcsolódnia kell az államigazgatás korszerűsítéséhez, az államigazgatási hálózat egyszerűsödéséhez, az állami irányítás hierarchiájának csökkentéséhez és a tanácsi önigazgatás növeléséhez. A cél ugyanis csak az lehet, hogy valódi, önszerveződésen alapuló önkormányzati rendszerű tanácsok jöjjenek létre, amelyek a település társadalmi és gazdasági mechanizmusát irányítják, menedzselik. És követi mindjárt az óhajt az igény: a maitól lényegesen kisebb számú, de jól képzett, szakmailag és erkölcsileg elismert, a lakosság körében a rangját visszanyert tanácsi apparátusokra van szükség, melyek a valóságos helyi szándékokat, érdekeket képviselik, döntési jogkörük társadalmilag meghatározott. Az igazgatási függetlenséghez azonban a gazdasági függetlenség kialakítása is elengedhetetlen, mert ebben az esetben döntéseit nem ismeretlen, vagy megalapozatlan financiális viszonyok jellemzik. Az újraelosztási javak döntő többségét nem az állami költségvetés adná, származhatna a piaci tevékenységből, dé befolyásolhatnák vállalkozási források és lehetőségek is. Felmerül tehát a kérdés, hogy a kétszintű irányítás ilyen keretei között milyen szerep jut a megyei tanácsoknak? Annál is inkább, mert vélelmezhetően több területen csökken az igazgatási és gazda szerepkör, amit a helyi tanácsok vehetnek át, de ez egyben azt is jelentheti, hogy a jelenlegi központi állami feladatok egy része is átruházód- hat a megyei és elsősorban a helyi irányítási szintekhez. A magasabb fokú tanácsok tehát várhatóan az adott régió fejlődéséért, az aránytalanságok kiküszöböléséért, területi fejlődéséért lesznek felelősek. Mindez tehát azt is jelenti, hogy a megyei tanácsok a jövőben a területi és infrastrukturális fejlődés termelési és irányítási központjaivá alakulnak. Vajon mennyiben felelnek meg az imént felvázolt intézményátalakítási programoknak az itteni korszerűsítési elképzelések? Nem tudom. Csak azt, hogy jó lenne, ha az átalakítási, korszerűsítési törekvések újítási szándékot is tükröznének legalább a szervezettség kérdésében, ha már személyi és káder- kérdésekből ez nem derült ki. Mert a néhány nappal ezelőtti választás után egyértelműnek látszik, hogy a „jól bevált” gépezet, beidegződések és gondolkodás játszik ezután is döntő szerepet. Erről árulkodik a főosztályvezetők megválasztása, mert változatlanságával azt sugallja, hogy itt volna a jó alkalom, hogy az átcsoportosítások helyett valóban a korszerűségi követelménynek megfelelő szervezet jöjjön létre, lehetőleg minél fiatalabb, kvalifikált, jól felkészült szakemberek vezetésével. Szabolcs-Szatmár megye potenciális helyzete sajnos hosszú idő óta nem változott lényegesen. Fejlődését az általános politikai és gazdasági megítélésekhez hasonlóan lehet jellemezni, miszerint .történt azért valami jó is az elmúlt időszakban. Ezzel azonban már ..s^rn lehet . megelégedni, különösen - egy felzárkóztatásra és dinamikusabb élor.plépésre váró térségben. A lemara- dottság felszámolása másképp már nem képzelhető el, csak nagyon határozott tervekkel, elképzelésekkel és tenni- akarással. Ehhez magasan képzett irányító apparátusra, menedzselő tevékenységre van szükség, mert hát a normatív jellegű munkát a gondolkodó, innovatív tevékenységnek kellene felváltania. Balogh József
