Kelet-Magyarország, 1989. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
4 Kelet-Magyaromig 1989. július 15. Örök nyugalomra helyezték Kádár Jánost Grósz Károly búcsúbeszéde Straub F. Brúnó beszéde Tisztelt gyászoló munkatársaim! Elvtársak! A gyászmenet rövidesen elindul útjára. Elkíséri végső nyughelyére drága halottunk. Kádár János elvtárs koporsóját. Honfitársaink — kommunisták és pártonkívüliek, ateisták és vallásos emberek, idősek és fiatalok — külföldi barátainak és tisztelőinek sokasága, eddig közel 60 ezer ember személyesen rótta le kegyeletét a ravatalnál. Megrendítő, s egyben felemelő volt látni azt az eleven emberi láncot, amely méltóság- teljes várakozásával, egy szál virággal, vagy egy főhajtással adózott mindaz előtt, amit az utóbbi három évtizedben Kádár János jelentett nekik, s egybe hitet tettek pártunk politikája, a szocializmus ügye mellett Hiszem, hogy még többen vannak határainkon belül és kívül, akik nem lehettek itt, de velünk együtt gyászolnak. Ez az általános és széles körű, önkéntes és szívből jövő tiszteletadás nem képes ugyan megszüntetni a magyar kommunisták, a Magyar Szocialista Munkáspárt tagságának mélységes fájdal mát, nem pótolhatja a mérhetetlen veszteséget, de elviseléséhez erőt és vigasztalást ad. A gyász komorságát emlékezéssé szelídíti. Mindennapi küzdelmeink folytatására figyelmeztet. Közvetlen munkatársai nevében búcsúzom Kádár János elvtárstól. A pártmunkások — alkalmazottak, adminisztratív és technikai dolgozók, beosztottak és tisztségviselők — búcsúját tolmácsolom. Mindazokét, akiknek az a páratlan szerencse jutott osztályrészül, hogy vele együtt, egyidöben, a közelében dolgozhattak. Emlékezzünk most együtt Kádár Jánosra, a kommunista vezetőre, az emberre! Idézzük fel a személyiségéből messze sugárzó erkölcsi példát! Legyünk követői a munka mindenekfólötti tiszteletében. Ne feledjük soha az erre vonatkozó szavait: „... a szocialista erkölcsi követelmények között — mondotta — én első helyre teszem: ha vállalkozol egy munkára, azt végezd is el tisztességgel! Ezt mindenkitől meg kell követelni, a tudóstól kezdve a szakképzetlen segédmunkásig.” Tanuljunk tőle szerénységet és emberi önérzetet, „tiszta szigorúságot” és figyelmességet, bizakodást és fegyelmet, elvhűséget és a kompromisszum-alkotás bölcsességét, egymás iránti bizalmat és türelmet, hazaszeretet és internacionalizmust. Munkatársait nem kényeztette az elismerés szóvirágaival, de bízott bennük és az irántuk érzett megbecsülését kifejezésre juttatta. A hetvenedik születésnapján így válaszolt az üdvözlésekre: „Hálás vagyok az elismerő szavakért, amelyeket a munkámról mondottak. Ehhez azt szeretném itt is hozzáfűzni, hogy sohasem egyedül dolgoztam, mindig másokkal együtt. S ha már az én munkámat méltatják, akkor köszönetét mondok mindazoknak, akik e munkát segítették és segítik.” Köszönettel mi tartozunk. Büszkék vagyunk rá, hogy munkatársai, segítői lehettünk. Tiszta eszményeit magunkkal visszük. Küzdelmét a szocialista Magyarországért tovább folytatjuk. Az utókor teszi majd mérlegre az általunk és a vele megélt évtizedeket. De azt már ma is tudjuk,, hogy napjaink mély átalakulása nem így menne végbe, ha közelmúltunkban nem lettek volna a mába is érvényes értékeink. Ne formailag, hanem szellemiségében maradjunk hűek a párt alapító tagjának és első vezetőjének Tiitvallá- sához. Megrendültén búcsúzunk Kádár Jánostól. Emlékét megőrizzük! Grósz Károly búcsúbeszéde után Kádár János földi maradványait tartalmazó tölgyfakoporsót elhelyezték a székház kapuja előtt várakozó gépkocsiba. A gyászmenet elindulása előtt fél órával már lezárták a menet útvonalát: a Szent István körutat, a Lenin körutat, a Rákóczi utat és a Mező Imre utat is. Már ebben az időpontban is érdeklődők sokasága várakozott mindenütt, hogy búcsút vehessen az elhunyt politikustól. Kádár János ravatalát a Munkásmozgalmi Panteon központi épülete előtt állították fel. A gyászmenet rendőrségi autók és motorosok vezetésével fél ötkor érkezett a temető bejáratához. Érkezését a rendőrautók szirénája, rpajd gyászzene jelezte. A temető kapujától a menet élén a Magyar Nép- hadseree három tábornok? haladt Kádár János három — általa is viselt — kitüntetésével. A koporsót katonai díszkísérettel, munkásőrök és katonák díszsorfala között, vállon vitték a ravatalhoz, majd elhelyezték a koszorúkat is. A gyászszertartás kezdetét jelezve felcsendült a Himnusz, majd Nyers Rezső, az MSZMP elnöke búcsúzott az elhunyttól. Tisztelt Gyászoló, Családtagok! Allamférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú, tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy azután teremteni, akotni tudjon, és akinek végnapjai Shakespeare-i sorokat juttatnak eszembe: „A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele.” Nem a túlélők kíméletlensége idézteti velem ezeket a Utolsó útjára kísérik Kádár Jánost a Mező Imre úti temetőben. Kádár János az egész országnak hiányozni fog Nyers Rezső gyászbeszéde a temetőben Tisztelt Gyászolók! Elv társak! Honfitársaim! Búcsúznunk kell Kádár Jánostól. A magyar nemzet kiváló, nemzetközileg elismert ál- lamférfiától szakít el bennünket a kérlelhetetlen sors. A szocializmus eszméjéért, a demokráciáért küzdők sorából hiányozni fog egy nagyszerű küzdőtárs. Hiányozni fog a politikai élet élvonalából egy csendes szavú, meggondoltan beszélő, egyszerű életet élő vezető, aki az emberekért élt, akinek gondolkodásában a nagybetűvel kezdődő „Ember” fogalma uralkodott. Korszakos jelentőségű emberek ritkán születnek. Kádár János közéjük tartozott. Neve elválaszthatatlanul ösz- szefonódott a magyarság ügyének és a nemzetközi haladásnak a szolgálatával. A gyász pillanatában mély fájdalommal és őszinte tisztelettel hajtunk fejet emléke előtt. Porai hamarosan a sírba szállnak, lénye azonban kitörölhetetlenül megmarad nemzeti emlékezetünkben. Teljes életet élt, életének 77 esztendjébe sok minden zsúfolódik össze: életre szóló találkozások és fájdalmas elválások; kiemelkedő sikerek, látványos eredmények és zátonyra futott próbálkozások; élete nélkülözéssel kezdődött, üldöztetéssel folytatódott, majd eljutott a társadalmi felemelkedésig, a nem- zeközi nagyrabecsülésig. Sokakhoz hasonlóan mélyről érkezett a társadalomformáló, politikusi életpályára. A gyökereket, az akaratát sok minden tette sok alkalommal próbára, de nem szakadt el elveitől, éltető erőként őrizte magában. Az egykori Csermanek János nyiladozó értelmű gyerekként is mindig a jót igyekezett kiválogatni a világ dolgaiból. A nevelőszülőknél az egyszerű emberséget, a nehézség prizmáján át is optimistán felfogó bölcsességet, a munkában megkérgesedett tenyér simogatásának gyöngédségét leste el, és fogadta magába. Humánus gondolkodása, világlátása, az egyszerű embert mindenek fölé emelő tisztelete egy Somogy megyei kis faluban ivódott por- cikáiba. Az emberiesség lényegének e korai felismerésében rejtőzött a Kádár Jánost haláláig elkísérő, töretlen életfilozófia — mondotta Nyers Rezső, majd áttekintette az elhunyt küzdelmes életútját a tanonc- évektől az ifjúmunkások mozgalmán át a háború vérzivatara utáni évekig. A népi demokrácia esztendeiben, az újjáépítés idején irányitó, vezető posztokon tapasztalta, micsoda hatalmas, gigantikus alkotó erő rejlik az emberekben. Kádár János az 1956-os tragikus események után a kompromisszumok robotosa- ként hirdette meg: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” Ezzel a bibliai utalással fejezte ki, hogy politikai fordulatot indít el. A konszolidáció sikerei révén olyan személyiséggé növekedett a nemzetközi politikában, s korántsem kizárólag a munkásmozgalomban, akinek a véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra. mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról, amikor hazánkat — lehetőségeinkkel és korlátáinkkal együtt is — a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzetközi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismernünk kell történelmünket és tisz- .telnünk kell értékeinket, mert énélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. Igaz ez akkor is, ha ma az Ország nehéz helyzetben van. Mai problémáink jórésze a múltban .gyökerezik, kevéssé kidolgozott koncepciókhoz, félig megvalósított elképzelésekhez, néha tévhitekhez, néha féligazságokhoz és félelmekhez kötődik. A korszaknak azt a részét téves ítéletek, kudarcok is tarkították. A hibákat beismernünk, a tanulságokat megszívlelnünk kell. Minden új dolog születése nehéz és felelősségteljes dolog. Magyarország elindult egy úton még Kádár János idejében és korszakában. Olyan úton, amelyen előttp senki sem járt, s amelynek kitaposása egyáltalán nem könnyű, áldozatokkal is járó küzdelem. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsúzom Kádár Jánostól, meghatottan, szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertársak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagybudapesten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban a Rákosi-vezetés és a dogmatizmus ellen. Együtt dolgoztunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos ponton különváltunk a változások méreteinek, módszereinek és ütemének kérdésében, de sohasem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sokszor vitázva, de mindig egymásra is figyelve jártuk ugyanazt az utat. Most érzem mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társunkat veszítjük el. saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, nogy nemcsak nekem, hanem az egész országnak hiányozni fog. Korszakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemelkedése érdekében nem elválasztani. hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti közmegegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó, a gyümölcsöző együttműködést, a számára mindenekfe- lett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem, de emlékezetünkben és szívünkben még sokszor leszünk együtt halott barátunkkal, elvtársunkkal. Kádár János barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt. búcsúzik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz. szavakat, hanem a megren- düLtség és a tapasztalat. A megrendültség, mert egy magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjeiben érezte kikerülhetetlen pusztulását. És a tapasztalat szól belőlem, mert a közeljövő mindig átlép az elődökön, olykor érzelmekkel telítetten, olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen igazságtalanul. Ha Kádár János még közöttünk volna, a maga fanyar bölcsességével, népi ihletésű józanságával bizonyára ugyanezt mondaná. Talán hunyorítana is hozzá, tudván, hogy a halál épp oly kikerülhetetlen, mint az utókor önigazoló ítélkezése azok fölött, akik a legnehezebb időben mertek szerepet vállalni a történelemben. És Ő azok közül való volt. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez ellen már hiába tiltakozna szikár puritánizmu- sa, a személyiség kultuszát következetesen elutasító erkölcsi és politikai érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?! Hiszen sokszor meghajolt ö is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért, hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit, bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. Államférfiúként talán a legnagyobb tette volt az, hogy ráérzett a nemzet óhajára, és elvállalta annak szolgálatát. Olyan korban es olyan környezetben vált reformkezdeményezések támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kövületek kora volt, eszme-kövületekkel és kövület-emberekkel. Az utókor biztosan igazolni fogja majd, hogy ha akkor nem az ö személyisége áll ennek az országnak az élén, úgy ma nem a demokratizálódás és a liberalizáció szép feladataival birkózna társadalmunk, hanem a legjobb esetben is csupán az elavult intézmények bontogatásával küszködnénk. Tisztelt Gyászolók! Államférfiútól búcsúzunk. Olyan magyar államférfitól, akinek nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa emlékezete is. Hiszen Kádár János felismerte, hogy a kettészakított Európa nem realitás, csupán egy korszak torzszülöttje. Felismerte, hogy a fenyegetések párhuzamos monológjai helyett a kölcsönös megértés érdemi dialógusaira van szükség. És minél előbb, míg az emberiség nem tesz maga ellen valami jóvátehetetlent. Megértésre nem mindig és nem mindenhol talált. De a párbeszéd elkezdődött, s napjainkra már a rendszerek és az országok természetes érintkezési módszerévé vált. Nehéz elhinni, hogy földi valóságában nincs már közöttünk. Nehéz elhinni, hogy Ö, aki hűséggel szolgált — ha nem is feddhetetlenül —, felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga után. És ezt az űrt érezzük valameny- nyien, pártállástól függetlenül. Hiszen ez a magyar nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talált mentséget, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást adott. Most a föld fogadja be. Vele legújabb kori történelmünk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország búcsúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait! A munkások nevében Kolláth Pál búcsúzott Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportvezetője mondott búcsúbeszédet. Tisztelt Kádár elvtárs! Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik kimondva, kimondatlanul hasonlóan éreztek ön iráni, mint én. Angyalföldi munkás vagyok. Munkahelyem a Hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elvtárs is sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. A környezetemben élők, pártunk tagjai, pártszervezetem, pártonkívüli munkatársaim, ismerőseim szeretetét, tiszteletét, nagyrabecsülését kívánom kifejezni. Az ön munkássága, élete, szorgalma, töretlen tenni akarása, elkötelezettsége, nemcsak a sajtóból, televízióból jutott el hozzánk. Gyárlátogatásai alkalmával, országgyűlési választó beszédei megtartásakor, találkozásainkkor személyesen győződhettünk meg arról, hogy értünk, velünk a munkásokért dolgozik. Közvetlenségével, egyszerű, közérthető előadásaival, a dolgokat nevén nevező beszédével értünk, hozzánk szólt. Hagyatéka nem összegyűjtött anyagi javakból áll. önt az életből a munka, a feladatok, az ország, az emberek jobb élete, boldogulása mozgatta, vezérelte. Fizetségnek az eredményeket, az emberek megelégedését tartotta. Mi, akik örökségében osztozni akarunk, kemény munkát kapunk, ezt megtisztelő bizalomnak, feladatnak érezzük. Búcsúzom öntől egy munkáskerület, Angyalföld, a Magyair Szocialista Munkáspárt hajógyári tagjai, a párton kívüliek és az önt szerető, becsülő és tisztelő emberek nevében. Kádár János koporsója fölé a Szózat hangjai mellett emeltek sírhantot. A gyász- szertartás végén felhangzott az Intemacionálé, majd a díszzászlóalj díszmenetben vonult el a nyughely előtt.
