Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-08 / 133. szám
1989. június 8. Kelet-Mafy aromás S Szélnek eresztik a szakmunkástanulókat? Váratlan vezércsel a HDFE-ban Egy vezérigazgatói utasítás értelmében július elsejével meg kell szüntetni a szakmunkástanulók képzését a HAFE nyíregyházi gyárában. A váratlan döntés nagy riadalmat keltett a 110-es szakmunkásképzőben, amelynek egyik legfontosabb partnere ez a gyár. Hozzászólás: Valódi szocializmust sztálini modell helyett Mióta csak létezik a HAFE 2-es számú nyíregyházi gyára, azóta ide jár gyakorlati oktatásra évente száz-kétszáz leendő lakatos, forgácsoló, hegesztő, fényező, szerszámkészítő. Úgy egyötödük maradt a gyárban, de a többieknek is a megye vette hasznát. Eladják a telephelyet — Amíg jól ment a szekér, a HAFE igazán sokat áldozott a szakmunkásképzésre — mondja Gégény János, a 110-es szakmunkásképző és szakközépiskola igazgatója. — De ahogy hallom, most kalapács alá kerül a Rákóczi úti telephely is, ahol pedig jól felszerelt tanműhelyünk van. Illetve volt. Már a nyári gyakorlatot sem tölthetik ott a gyerekek? A kérdés persze nem az újságírónak, hanem Csengeri Jánosnak, a nyíregyházi gyár megbízott igazgatójának szól. — Szerintem még igen, mert június végéig biztosan nem költözünk át a Rákóczi útról. Csak az eladásra kijelölt gépeket nem fogjátok tudni használni. Mert bizony gépeket, budapesti telephelyeket is eladni kényszerül a HAFE, sőt, a vállalat balatonföldvári üdülőjét is „piacra dobják”, vagy bérbe adják. A jórészt szocialista exportra termelő vállalat ugyanis komoly válsággal küzd. Már a múlt évet is hatvanmillió forintot meghaladó veszteséggel zárták, és ez az esztendő sem kecsegtet sok jóval, máris tetemes hiteltartozásaik vannak. A fizetésképtelenség rémével birkózó vállalat megpróbál pénzzé tenni mindent, amit csak lehet. Ezért keresnek vevőt a nyíregyházi gyár Rákóczi • úti telephelyére is, amelynek vételára túlnyomó- részt megy majd a nagykalapba. Ülaeuti megoldást találtak Gyáregységről lévén szó, a budapesti központ dönt, apellátának helye nincs. A nyíregyházi gyár vezetői azonban világosan látják azt, amire „odaíönt” érzéketlenek: hogy mit jelenthet egy ilyen, drasztikus lépés az iskolaszűkével küzdő megyében. Csengeri János maga is azon volt, hogy legalább valami átmeneti megoldással próbáljanak enyhíteni a lehetetlen helyzetbe hozott iskolán és tanulóin. — A vállalat műszaki ve- vérigazgató-helyettese februárban értesített minket arról, hogy „az iparitanuló-képzést 1989. július 1-jétől megszüntetjük a HAFE 2. sz. gyárában”. Mi erről tájékoztattuk a 110-es igazgatóját, akivel az első ijedséget követően, március végén leültünk megbeszélni, mit lehet tenni. Végül sikerült kompromisszumot kötni, mert mi is belátjuk, hogy egy ilyen, drasztikus lépés még akkor is elfogadhatatlan, ha a HAFE kényszerhelyzetben van. A nyíregyházi gyár tehát nem számolja fel most rögtön a szakmunkásképzést. A szeptemberben harmadikba lépő évfolyam 38 tanulóját beosztják brigádokba, s a Tünde utcai telepen megoldják oktatásukat. A leendő 66 másodikos egy részét szintén el tudják helyezni a Tünde utcán (ugyancsak brigádokban), más részüknek viszont új helyről gondoskodik az iskola. A most felvett, tehát szeptembertől elsős 37 gyerek gyakorlati képzését pedig az iskola tanműhelyében kell megoldani. Felkészülni a jövüre — Ha a nyíregyházi gyár nem ilyen segítőkész, akkor most nagy bajban lennénk — folytatja Gégény János. — így sem biztos, hogy meg- ússzuk, hiszen én Csengeri Jánossal állapodtam meg, és mi lesz, ha a vezérigazgató erre nem adja áldását?! Nem akarjuk mi magunkat egy ilyen helyzetbe jutott vállalat nyakába varrni, de arra sem vagyunk felkészülve, hogy egyik napról a másikra szélnek eresszék a gyerekeinket. Éppen ebben a megyében, ahol különben is százával vannak azok a fiatalok, akiknek már nem jut hely egyetlen szabolcsi szakmunkásképzőben vagy középiskolában sem. Az újságíró is osztja az iskola igazgatójának aggodalmát: mi lesz, ha más vállalatok is bejelentik, hogy a jövőben nem áll módjukban a szakmunkástanuló-képzéssel bajlódni? Gyáregységekkel teli, tehát még kiszolgáltatottabb megyénket ez különösen súlyosan érintheti. Egyébként is: a vállalatok, szövetkezetek jelentős része egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy a jövőjét építse; élnek máról holnapra, nem a szakmunkásképzés a legfőbb gondjuk. (Ha akad is ellenpélda: így a budapesti Csőszer Vállalat, amely éppen most épít nagy, korszerű tanműhelyt Nyíregyházán.) A HAFE nyíregyházi gyárában Csengeri János abban reménykedik, hogy előbb- utóbb kilábalnak a kátyúból: — Bízom benne, hogy legkésőbb január elsejétől pénzügyileg önállóak leszünk, és akkor szabad akaratunk szerint dönthetünk a szakmunkásképzésről, amit mi igenis fontosnak tartunk. Ügy gondolom, 1990 után stabilizálódhat a helyzetünk, és akkor itt, a Tünde utcán alkalmas körülményeket teremthetünk a szakmunkásképzéshez. Egyelőre azonban az említett kompromisszumnál tartunk, amelyre viszont mások esetleg nem lesznek majd hajlandóak (vagy képesek). Ezért kellene a HAFE példáját precedensértékűnek tekinteni, és már most azon gondolkodni (nem túl sokáig!), hogy hasonló helyzetben — a válságot elkerülendő — miként lehet folytatni, illetve befejezni a bajba (csődbe) jutott vállalatok által elbocsátott szakmunkástanulók képzését. Ez alighanem állami feladat. A tanácsoknak nincsen pénzük, de itt van az a bizonyos szakképzési alap. Ebből talán lehetne segíteni a szakképző iskolákat abban, hogy tanműhelyeket építsenek, ahol aztán átmenthetnék (megmenthetnék) azt az egykét évfolyamot — ha a szükség úgy hozza. Ha szorongatott helyzetében valahol ismét ilyen hirtelen elhatározásra jut egy vezérigazgató. M a már magára adó politikai erő nem nélkülözheti jelszavai közül a megújulást. A megújulás törekvése azonban keveset mond, ha nem telítődik körülhatárolható tartalommal, megmarad a frázis szintjén. A különböző politikai szerveződésekben csak lassan körvonalazódik ez a tartalom, az irányok kikristályosodása ezért is várat magára. A két fő irány persze már látható. Az egyik a kapita- lizálódás útja a nyugati polgári demokráciák mintájára. Az MSZMP-t politikai hatalomból kirekeszteni szándékozók kétségkívül ezt az utat szorgalmazzák, hisz aligha képzelhető el kommunista párttól függetlenül” szocialista irányú megújulás. A másik irány a szocializmus demokratizálása. Hinnék is van bázisa, nem csupán az MSZMP-ben, hanem az alternatív szervezetek, s pártokon kívüliek körében is. Az alternatíva így a polgári demokrácia, vagy a szocializmus lenne. S minthogy a szocializmus jelenlegi formája válságban van, a jelszavak szintjén az idealizált polgári demokrácia ütközik a magát sok tekintetben kompromittáló államszocializmus képzeletével, így nincs sok csodálkoznivaló a polgári gondolatok térnyerésén. Megalapozottabb választást eredményezhetne a realitásokkal való teljesebb szembenézés mindkét oldalon. Az nem elégséges érv a tőkés út mellett, hogy a szocializmus krízisét éli. Nincs ugyanis semmiféle garancia arra, hogy polgári keretben a fejlett nyugati társadalmak gazdasági szintjét tudná produkálni a magyar fejlődés, sőt, ha a realitás talaján maradunk, az esély minimális volta szembeötlő. Az is végiggondolandó, hogy mennyi eszközünk van a nemzetközi erőviszonyok átrendezésére, illetve mennyire vagyunk kiszolgáltatva ezen erőviszonyok alakulásának. Az sem lehet közömbös, hogy a tőkés fejlődés marginális helyzetbe hoz egyes társadalmi csoportokat, s minél kevésbé erős gazdaságilag egy ország, annál jelentősebb csoportokat szorít szociálisan hátrányos körülmények közé. (Ezt a piaci viszonyok térnyerésével együttjáró jelenséget már a szocialista formában is tapasztalhatjuk.) A másik út, a szocialista irányú megújulás is feltételezi az átfogó társadalom- elemzést A „hogy jutottunk ide” kérdés abból a szempontból nagyon fontos, „hogyan menjünk tovább”, a múlt idézésének ez adhat jogosultságot. Történetiségében kell elemezni azt a politikai mechanizmust, melyben eltorzulhattak az eredeti szocialista törekvések, s föl kell vázolni az ezt meghaladó új formát. Elemei már vannak az új formának, de a kapcsolódási pontok esetlegesek, a rendszer egészként még nem (funkcionál. A forma lényegi változásai aligha merülhet ki a politikai szervezetek számban! gyarapodásában. A kérdés az, hogy tudunk-e olyan mechanizmust teremteni, mely teret ad az össztársadalmi csoport és az egyéni érdekek kifejeződésének, döntésbefolyásoló tényezővé válásának. Ez feltételezi valamennyi politikai szervezet demokratizálását, beleértve az MSZMP-t, s az új szerveződéseket egyaránt EnéJkíil széles néprétegek maradnak ki újra a centrumban zajló politikai küzdelmekből, s elterelődik n figyelem szaporodó társadalmi gondjainkról. A társadalom tagjai számára közömbös, hogy mi a kormányzó párt neve. Az viszont már nem, hogy elvesztik-e a létbiztonságot, vagy sikerül megőrizni. A megoldás nem az, hogy mindenki boldoguljon pénze szerint. Olyan viszonyokat kell teremteni, mely esélyt ad minden társadalmi csoport számára saját élete megszervezésére. Ez közelíthetne a társadalmi önigazgatás marxi gondolatához. Az alternatíva számomra nem a polgári demokrácia vagy a szocializmus. Lukács György gondolatát érzem ma is aktuálisnak. Az alternatíva a sztálini modell, vagy a demokratikus alapon szerveződő szocializmus. Hudák Erzsébet Fehérgyarmat Gönczi Mária A kutya sem érti Azt mondja a kutyám: ,Jiagyd már a fenébe azt az idegen szavak szótárát!” Mert már kezdi unni, hogy állandóan hónom alatt a könyv, ha tévét nézek, ha rádiót hallgatok, egy idegen szót hallok, azonnal keresgélni kezdek. Az istennek sem érti meg, miért kell nekem folyton belefirkálni abba a drága könyvbe, amikor ott 1973-ban pontos meghatározásokat nyomtattak egy-egy kifejezés mellé. Bosszantja, hogy tépem a hajam, amikor azt mondják, szigorították a vámszabályokat, s győzköd, higy- gyem el, egyúttal liberizál- ták is. A miniszterelnök mondta. Erre felolvasom neki, hogy a liberalizálás bizonyos korlátok megszüntetését, valaminek egy korábbi állapotnál szabadabbá tételét jelenti. Közgazdasági értelemben a nemzetközi kereskedelemnek mindenféle kötöttségtől való megszabadítása; szűkebb értelemben a kereskedelmi és fizetési korlátozások enyhítése, majd megszüntetése. Azt mondja erre a kutyám, olvassam tovább, a liberalizmusnál az áll, hogy ez polgári irányzat, gazdasági téren az állami beavatkozástól mentes szabad versenyt népszerűsíti. De azt is jelenti még, hogy valami elvszerűtlen, túlzottan engedékeny, elnéző. Sőt! Pejoratív értelemben nagyvonalúságot, bőkezűséget jelent. Mondom neki nagyvonalúan és bőkezűen, hogy felajánlom a maradék valutakeretemet, hozzon belőle hűtőládát, ha már olyan nagyon okos. Esküszöm, telerakom neki hússal, ha vám nélkül becsempészi. De ha nem, áttérhet a búzakorpára. Az én kutyám azonban roppant művelt, és dicsekszik, hogy olvasott ám 6 már Kossuthról is, aki a hazai ipar védelmében 1844-ben létrehozta a védegyletet, melynek tagjai kötelezték magukat, hogy tyit évig kizárólag magyar iparcikkeket vásárolnak. Mondtam erre a kutyámnak, hogy hasonlata kissé sántít, mert a védegylet közvetett politikai célja az osztrákellenes nemzeti egységfront szervezése volt, nálunk pedig ilyenről ugyebár szó sincs. Egyúttal elküldtem a hazai ipar támogatása céljából hazai gyármányú hűtőládát vásárolni. Azóta nem láttam. (cservenyák) Üj Impregnál# berendezés a nyíregyházi vülamosgépjavltö kisszövetkezetnél. Érdemes összehasonlítani a régi és új gépet. Az előző impregnáló folyamatnál a villanymotor- forgórészt lakkba mártják és kemencében kiszárítják. Viszont hátrányként könyvelhető el, hogy légbuborékok maradnak az impregnált felületen- Az új módszernél vákuumtartáiyba helyezik a munkadarabot. Az új rendszer beállításával tökéletes a lakkozás. Képünkön: Katona János és Palumbi Sándor vil- lamosgépjavitók villanymotor-forgórészt lmpregnálás- hoz készítik elő. <Surt) A HlREX-nek éj szerződéses alkatrész kereskedése nyílt Nyíregyházán a békeházi átjáróban. Híradástechnikai és erősáramú háztartási gépalkatrészek árusításával foglalkoznak, amelyből indulásként 2 millió forint értékű készlettel állnak a lakosság rendelkezésére. (S. A.)
