Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-30 / 152. szám

Három napra tervezték, de nem volt elég Tovább tanácskozik az Országgyűlés Mezty Károly felszólalása, Berecz János interpellációja Csütörtökön az 1976. évi h önvédelmi törvény módosítá­sáról szóló törvényjavaslat tá rgyalásával folytatta munká­ját az országgyűlés ülésszaka. A törvénytervezet vitájá- jában elhangzottakra Kárpá­ti Ferenc vezérezredes, hon­védelmi miniszter válaszolt. Mindenekelőtt Vörösné Csu­ka Mária észrevételére rea­lezettség teljesítésének most egy teljesen új formáját ho­nosítja meg hazánkban. Ezt senki sem kifogásolta. Prob­léma csak akörül alakult ki, milyen módon vezessék be Folytatja munkáját az Országgyűlés gált. A képviselő hiányolta, hogy a tervezetet nem bo­csátották széles körű társa­dalmi vitáéa. A tárca vezető­je ezzel szemben azt hangsú­lyozta; hogy az előkészítő szakaszban számos társadal­mi szerv többször foglalko­zott a készülő törvénnyel, s behatóan tárgyalták a Parla­ment bizottságai is. A miniszter rámutatott: az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy általános egyetértés van azzal a jelen­tős változással kapcsolatban, amely a honvédelmi kötele­ezt a szolgálati fajtát, milyen legyen az engedélyezési el­járás, mennyi legyen a szol­gálat időtartama. A Honvédelmi Minisztéri­umot a törvényjavaslat ki­dolgozásakor az vezette — miként ezt Viczián János megfogalmazta —, hogy ne kerüljön a jövőben lelkiis­mereti okok miatt senki se börtönbe. Már t!)77-ben eb­ből indultak ki, amikor be­vezették a fegyver nélküli szolgálat intézményét. A törvénytervezet tárgya­lása során bizonyos értelme­Zdhonyi MSZMP-felhívás Akcié«|yséf a választásokra A MÁV záhonyi üzemigazgatóság központ IV. párt- alapszervezetének tagsága kezdeményezi, hogy a mun­kahelyi hovatartozástól függetlenül a párttagok lépje­nek akcióegységre lakóterületi, tanácstagi körzetenként a képviselő- és tanácstagi választások sikeres lebonyo­lítására. Cél, hogy a helyi önkormányzati szervek választá­sain minél több MSZMP-tag jelöltként induljon a kü­lönböző munkahelyi pártalapszervezethez tartozó, de egy tanácstagi körzetben lakó párttagok közös kép­viselőjeként. Felkértük az alapszervezet tagsága nevében az üze­mi pártbizottságot, hogy az átrakókörzetben dolgozó MSZMP-tagok lakóhely szerinti pártbizottságaival, párt- alapszervezeteivel e kezdeményezés gyakorlati megva­lósítását koordinálja. Eovácsi József titkár zési vita is kialakult. Ennek kapcsán a miniszter a mosta­ni törvénymódosítást egyko­ron kezdeményező Paskai László bíborost idézte: „a törvények megértőén intéz­kedjenek azokról, akik lelki- ismereti okokból nem fognak fegyvert, de készek békés formában szolgálni az embe­rek közösségét”. Itt most er­ről van szó — mutatott rá a miniszter. Vita volt az engedélyezés kérdésében is. A honvédelmi bizottság ezzel kapcsolatban csütörtök délelőtti ülésért úgy foglalt állást, hogy enge­délyhez kell kötni a polgári szolgálatot. Nem kis polémi­át váltott ki a különböző szolgálati formák időtarta­mának kérdése is. Kárpáti Ferenc ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy e kér­dések nagyon szoros össze­függésben vannak egymással, ezért csak együttesen van ér­telme tárgyalni a szolgálati formák időtartamát. A tar­talékos szolgálat idejét pél­dául most 18 hónapról 12 hó­napra csökkentették. Ha a tényleges katonai szolgálati időt 18-ról 14, esetleg 12 hó­napra csökkentik, akkor ez­zel szoros összefüggésben nagy szükség lesz majd az előirányzott tartalékos szol­gálati időre. A miniszter kér­te a törvényhozást, hogy a döntés során vegyék figye­lembe ezt a fontos katonai érdeket. Javasolta azt is. hogy egy év múlva az Or­szággyűlés tekintse át a tör­vénymódosítást, s ennek ta­pasztalatai alapján hajtsák végre az esetleg szükségessé váló korrigálást. Az interpellálás sorában Berecz János (szabolcs-szat- mári képviselő), a magyar— (Folytatás a 4. oldalon) Elhagyjuk Nyíregyházát, haladunk a 4-es számú főúton Debrecen felé. A felüljáróról már látni a sárga villogó fényt. Közelebb érve kivehető a kombájnok, szállítójármü­vek rendezett sora. „4700 mázsa búza árába kerültem. Sok!” — hirdeti a felirat az egyik elején. Tényleg az. Mellettük autók haladnak el, alig két-három percet kell várakozni a járműveknek, s máris mehetnek tovább. Reggel 7 és főúton. 8 között a 4-es Az út egyik oldalát lezár­va huszonhárom gép várako­zik, a közeli hét termelőszö­vetkezetből érkeztek. Elől a nyíregyházi Ságvári Tsz. há­rom kombájnja áll, mellet­tük békésen beszélgetnek az emberek. Greksza István és Bálint János elmondja, hogy nem tüntetni jöttek, a ke­nyérre szükség van, aratni kell, ők július 8-a körül kez­dik el. Nem szabad engedni, hogy az árak a csillagos égig emelkedjenek és máris sorol­ják a példákat: tíz év alatt a kombájn ára két és félszere­sére, az ekevasé kilencszere­sére emelkedett, az étkezési búza felvásárlási ára pedig 2,90-ről 4,40 forintra. (Folytatás a 4. oldalon) Igazságosaiul társadalombiztosítást sürgetnek a szakszervezetek Személyi döntések az SZHT zárt ülésén A társadalombiztosítás kor szerűsítésével kapcsolatos ál­lami elképzelésekről, vala­mint a szakszervezet ezzel kapcsolatos véleményéről tárgyalt csütörtökön a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa Nyíregyházán. A megye társadalombizto­sítási helyzetéről, a fejlesz­tési elképzelésekről Holló László igazgató tartott tájé­koztatót. Elmondta: nem biztos, hogy járható az az út, amely csak részkérdéseket (nyugdí­jasok, nagycsaládosok segé­lyezése stb.) old meg. Komp­lex szociálpolitikai rend­szert kell teremteni. Külön kell választani, mi az, amit. állampolgári jogon kell ga­rantálni a kormányzatnak (segélyek, családi pótlék, egészségügyi alapellátás, munkanélküli segély), és mi az, ami a társadalombiztosí­tás asztala”: a nyugdíj-, be­tegbiztosítás, táppénz, az egészségügy finanszírozása. Gondot jelent a megyé­Színházi találkozó Nemzetiségi szimpózium Kisvárdán Négy ország színészei, színházi szakemberei adnak randevút egymásnak ezekben a napokban Kisvárdán az I. Nemzetiségi Színházi Talál­kozón, amelynek keretében tegnap nemzetiségi szimpó­ziumot rendeztek. Az egésznapos rendezvé­nyen a Szabadkai Magyar Színház, az Ungvári Lézer­színház és a Kassal Területi Szinház képviselői mellett ott voltak a kisvárdai Vár­színház alkalmi társulatá­nak színészei is. A délelőtt kezdődő tanács­kozást Tóth László, a városi tanács elnöke nyitotta meg, aki szólt arról, hogy egy or­szágot leszámítva minden környező szomszédos ország nagy lelkesedéssel támogatta a nemzetiségi színházi talál­kozó ötletét. Hanák Péter történész vi­taindító előadásában nagyon bíztató új eszme fogalmáról, az úgynevezett „európai ház­ról” beszélt. Am nem titkol­ta azt sem, hogy kérdés, va­jon kik fogják felépíteni? Mindenesetre azt, hogyan élünk szomszédainkkal, sa­ját magunknak kell megol­danunk. Ha nemzeti érdeke inik alapján kompromisszu­mot tudunk kötni, akkor ez is lehetséges. Fejtegetéseben ki­(Folytatás a 4. oldalon) ben, hogy egyre többen jogo­sultak ellátásra. A nyugdíja­sok száma meghaladja a 200 ezret, több mint 80 százalé­kuknak nem éri el a nyugdí­ja az ötezer forintot. Még mindig vannak olyan kis­iparosok, akik nem jelentik be az alkalmazottakat, így nem fizetnek utánuk társa­dalombiztosítási járulékot sem. A nyugdíjkorhatár el­érésekor nagyon nehéz meg­állapítani, jár-e egyáltalán nyugellátás az illető alkal­mazottnak. — Nem tudunk tiszta fo­galmakban gondolkodni. Ne keverjük össze a szociálpoli­tikát és a társadalombiztosí­(Folytatás a 4. oldalon) Magyanli fcyldötttége a Szevjetuuiábil Kszös könyvkiadás, segítség a nyeli ápolásához Kapcsolatépítés az anyaországgal Első magyarországi hivata­los látogatását Szabolcs-Szat- már megyében fejezte be csütörtökön a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség négytagú delegációja. A szö­vetség négy hónappal ezelőtt alakult meg. jelenleg mint­egy 16 ezer tagja van. A csaknem ölven alapszervezet a magyarok által lakott fal­vaknak körülbelül felében működik. Képviseletükben, a Művelődési Minisztérium meghívására érkezett ha­zánkba junius 22-én Fodó Sándor elnök. Móricz Kál­mán alelnök, Dupka György felelős titkár és Jánki And­rás. a választmány tagja. A küldöttséget fogadták a Parlamentben, tárgyaláso­kat folytattak őszi István külügyminiszter-helyettessel és Ratkai Ferenc művelődési miniszterhelyettessel. A Ma­gyar Könyvkiadók és Könyv- terjesztők Egyesületében i közös könyvkiadás lehetősé­geit vitatták meg. A delegá­ció szombaton részt vett a budapesti Kárpátaljai Kör alakuló közgyűlésén, maid ellátogatott a küldöttség Gvőr-Sopron megyébe. Ked­den Glatz Ferenc művelődé si miniszter fogadta a szö­vetség képviselőit. A minisz­ter biztosította a küldöttsé­get, hogy a művelődési tárca minden segítséget meg kíván adni a határainkon kívül élő magyarság magyar mivoltá­nak megőrzéséhez. A kárpátaljai delegáció nyolcnapos magyarországi lá­togatásának utolsó állomása tegnap Nyíregyháza volt. El­sősorban a pedagógusok to­vábbképzésében lenne szük­ség az anyaország segítségé­re. s a régi kapcsolatok, va­lamint a földrajzi közelség miatt ezen a téren Szabolcs- Szatmár megyében kínálko­zik a legjobb alkalom. A kárpátaljai óvodákban, isko­lákban rendkívül szegényes a magyar könyvállomány, a fa­lusi könyvtárak is hasonló gondokkal küzdenek, ezért igen nagy segítséget jelente­ne. ha a megye könyvtárai könyveket. meseiemezekel diafilmeket tudnának adni az óvodáknak, iskoláknak. A kárpátaljai kulturális szövetség küldöttsége déiut-u még ellátogat a sóstói muze umfaiuba és a nyíregyház városi galériába, majd az es ti órákban hazautaztak a ven dégek. (gm/ XLVI. évfolyam. 152. szám ARA: 4,S0 FORINT 1989. június 30., péntek Felvonulás a bnza jegyében — Békésen zárait a demonstráció Péter-Páí: kombájnok az utakon ■■■■■■iHiammmHaimmHBHmHmaa ^nmmi—Tnrnnöi Tiranruwar iMnwr 7ífür~f r-| rmruiwain t közlekedés lelassult, ée torlódás een voll

Next

/
Thumbnails
Contents