Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-29 / 151. szám

8 Kelet-Magyarország 1989. június 29. Kézilabdázók osztályozók előtt Feljutni és bent maradni rtöbség már pihen >■/ eiv leivezettek vászon aég eg, erőpróbára seszuiOtíK. az osztályozóra A megyei .kézilabda bajnokság ráját­szása izgalmakban és inda- latoikban is bővelkedett A féri iáknál végig szoros volt a küzdelem, az aranyerem sorsat a nyírbátori és a ta­nárképzés fiúk egymás ellena mérkőzéseinek gólkülönbsége döntötte el, a batoriaik javá­ra így a főiskolások azonos por tszámma! kerültek a má­sodik helyre, harmadik a Fe­hérgyarmat csapata lett A nők mezőnyeben a nyjr- egyházi VOLÁN csapata sze­rezte meg az első helyet, ma­gi nögé utasítva a vásáros- maniénya és a káliosem.jén; együttest. A voianus lányok július 1—2-án Debrecenben jáxszák mérkőzéseiike:.; az NB Ii -he való feljutásért. csa­péi -dzoje, Pethi Károly el­mondta, hogy természetesen szeretnének jövőre magasabb osztályban játszani, de fiatal gárdája szántónt, a rutin- szerzés, a játék p fő cél. El-, len-feleik a Szeghalom, a De­recske, a Sólymai és a Mis­kolci Vasutas. Az öt eg Utes közül, a;/ első kettő szerez jogot az NB II-be ke­rülésre. A nyíregyházi csa­pa,! átlagéletkoré; 17 év, a lé­nyeik nagyrésze a Kossuth gi'iTnáziiumbar tanul. Most nac-i két edzésen vesznek rés,; ; és több mérkőzést is játszanak. Ilyenkor a kézilab­da oltidőben nehéz ellen ­iek!: találni, de a városunk­ba nyári táborozó Beregszá­sz .tatai kézilabdázók szíve­se« vállalkoztak erre a fel­Szombattól OSH Tibor Tamás az elnök A Minisztertanács döntése ér­telmében u 11us elsejétől a. Álla­im ifiusaK. és Sporthivatal sze­repét Művelődési M misztériu­mot Délül működi' Országos Sporthivatal vesz' át. A, OSH kinevezett elnöke Tiboi Tamás miniszterhelyettes ak: ezt meg­előzően az ÁISH erftökhelyette- se volt. SajtitáiÉkeztitá a vasárnapi versenyről Az olaszoktól kell tartani? Blohin-bAesA Blohin-góllal Szerda délután Kijevben a * Szovjetunió játszott a világválo- ; gatotta: abból az alkalomból; hogy a 37 esztendős szovjet láb- \ darűgo Oleg Blohin befejezte jj ; aktív pályafutását A 90 pert*. [ | során Blohin az első félidőben a • í szovjet együttest erősítette, for- ; J duiás után a világválogatottban jj játszott, és nem maradi el a gól • sem: í: 90 percben büntetőből ő L szerezte a világválogatott győztes gólját Világválogatott—-Szovjetunió 3:2 j; | Gólszerzők: Szavicsevics I <20 p.. Dirceu (57.), Blohin (90. !• 11-esből), illetve Borogyuk (19.) £ Belanov (50.. 11-esből). A találkozón Détárü Lajos vé- | gig játszott a világválogatottban., I Jól. | Salakmotor A magyar saiakmotoros-váloga toti szeretne egy osztállyá fei jebb kerülni, ehhez azonban a legjobbnak kell bizonyulnia a B~ csoport négy csapató felvonul­tató mezőnyében — többek kö­zött ez is elhangzott szerdán megtartott sajtótájékoztatón — amelynek a Hotel Stadion adott otthont A feljutásos. kieséses rendszer­ben zailó csapatvilágbainokscig B-csoportiának első fordulóját vasárban 10 órakor Nyíregyhá­zán rendezik meg. Rá két hétre, július 15-én a lengyelországi Rze szówban randevúznal; csoport .szereplői. 1 a két erőpróba pontjainak összesítése után dől el melyik együttes folytathatja — ■ még az idén — küzdelme­ké.; az A-csopoftban, . melyik búcsúzik ettől a kategóriától. Egyelőre csak Ausztrália. Len­gyelország és Magyarország sze­replése végleges. a negyedik hely még kiadó. A szakemberek azonban már biztosra veszik, hogy < C-csoport csütörtökre ég- halasztott második fordulójának eredményeitől függetlenül. a fölényesen vezető Olaszország lesz a további utó. Koroknai Jenő. a Magyar Au tó- és Motorsport Szövetség sa akszakbizottságának vezetői elmondta, hogy együttesünk ná g.von ió erőt képvisel erre bízó iiyíték, hogy ; tartalék Haidu •észámítva valamennyi csapatta; eppen az elmúlt hétvégén hcir colta ki az augusztus 12-i deb receni egyéni kontinentális dön­tőben való szereplés jogát. Az egyéni és páros világban no ki fináléban is szerepelt Adoriár Zoltán a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott' a magyar váloga­tottnak jó esélye van a nyíregy­házi forduló megnyerésére., de £ továbbjutás valószínűleg csak a rzeszówi viadalon dől el. Sze­rinte leginkább az itáliaiaktó kell tartaniuk. A B-csoportból az út az A- csoportba (Csehszlovákia. NSZK Svédország) vezet, s innen a leg­jobb csatlakozik . brit dán amerikai hármasfogathoz, hogy a szeptember 17-i brádfordi finálé­ban döntsenek a esapatvilágban- noki cím sorsáról. A sajtótáiékoztatón bejelentet­ték azt is. hogy a magyarorszá­gi küzdelmek a Hungária Bizto­sító Kupáért zajlanak. A trófeát az a versenyző érdemli ki aki a csapatok legjobbjainak részvé­telével sorra kerülő huszadik, egyben zárófutamban elsőként halad ál a célvonalon. Itt a labda, hol a labda — adogatás VOLÁN-módra, (sári) adatra Az erőtelméróre ké­szülök névsora Koói Anikó, Veress Erika. Merlószki Mó­nika, Laczkó Judit Demeter Anita, Benga Éva, Nagy Ani­ta, Ráthy Andrea Szanyi Gabriella, Ángyán Andrea, Varga Ágnes, Gerda Anikó és Kassai Éva. A feljutásban reményked­nek a nyírbátori BSC férfi- csapatának tagjai is, akik július első két napján Kom­lóra utaznak,, ahol a Keszt­hely, a Füzesabony, a Pécsi Baromfi és a Soitvadlkert csapataival mérkőznék Nagy Béla edző szerint már az első nap során eldőlhet, hogy me­lyik gárda folytathatja a pályafutását az NB II-ben a következő bajnoki évben A klub biztosította szamunkra a felkészülés lehetőségét, bár a játékosok közül többen csak a délutáni edzéseken tudnak részt venni munkájuk miatt. A csapat összetétele 'kedvező, a korábban már magasabb osztályt megjárt kézilabdázók mellett tehet­séges fiatalokat is találha­tunk. Az utazók névsora a következő' Csadó Tibor. Ko­vács Ferenc, Kovács József Molnár László, Német Tibor. Szőke Ferenc, Csapos János, Dávid Zsolt, Dublinszki And­rás, Kondor András. Siket Sándor és Tóth László. Ha valamelyik megyei együttes felikerül az NB II- be, az igazi gondok valójá­ban akkor jelentkeznek. (Ez nemcsak a két csapatra agiaz.) Senki nem szeretne átszálló- jegyet váltani, mégis erre kényszerülhetnek a feljutó csapatok, ha nem találják meg a megfelelő anyagi tá­mogatóikat es az olyan lelkes embereket, akik felkutatják és nevelik a tehetséges fiata­lokat Lehet, hogy nem üzlet, az utónpótlásneveléS; de anélkül sajnos nem megy. Játék kell, nem tragédia Botránnyal ért véget június 11-én a Yarsán.ygyüre—Nyírbátor megyei I. osztályú labdarúgó- mérkőzés. A találkozót végül a vendégek nyerték 1:0-ra. a meccs Oivac a Los Angeles Lakersben Kedden este tar tották a New York-i Olympic Towerben — az NBA főhadiszáí lásan — az úgyneve­zett draftot amelyen minden évben az amerikai profi kosár­labda-bajnokság klubjai választanak a főiskolát végzett já­tékosok közű1 —-il­letve az utóbbi idő­ben már európai ko­sarasokat; is figye­lembe vesznek. Az idei „sorozáson’ kü­lönösebb meglepetés nem történt, első­ként azok az egyete­mi sztárok keltek el, akiket a szakértők a legjobbaknak ítél­tek. A kiválasztás mód­ja egyébként a kö­vetkező: az év végi. rájátszásra be nem jutott csapatok — idén kilencen voltak, jövőre már tizen­egyen lesznek, mert 25-ről 27-re emelték a liga létszámát — között sorsolnak. Amelyik az I-es sor­számot húzza, az vá­laszthat elsőnek, vagyis a legjobb egyetemista játékos ahhoz a klubhoz ke­rül. A 2-es sorszámú kapja a második leg­jobbat. és így to­vább Ami pedig azt a 16 együttest illeti, amelyek bekerüllek a rájátszásba. azok bajnok helyezésük fordított sorrendié­ben választhatnak Vagyis legutoljára a bajnok. ebben az esetben a Detroit Pistons. A legkelendőbb Pervis Ellison volt a Louisville 20b cm magas bedobóia ö a sorsolást nyert Sacramento Kings csapatához került. Másodiknak Danny Ferry (208 cm. Du­ke). harmadiknak Sean Elliottot (20? cm. Arizona) kelt el. a Los Angeles Clip pershez. illetve a San Antonio Spurs- höz. Az idei egyete­mi bajnok, a Michi­gan legjobbja, a. 190 centis Glen Rice a negyedik sorszámmal a Miami Heat iáté kosa lett. Az óriási meglepe­tés akkor követke­zett be, amikor — 26.-nak — az idei vesztes bajnoki dön- dős Los Angeles La­kers menedzsere, Jerry West válasz­tott. Az egykori le­gendás hírű védő a jugoszláv Vlade Di­vacofc nevezte meg! Ez az első eset az NBA-sorozások tör­ténetében, hogy már az első körben olyan európai játékost vá lasztott valamelyik klub . aki nem is járt amerikai főiskolára. A 211 centis, 21 éves centert, a va­sárnap befejeződött zágrábi Európa- bajnokság egyik legjobbját nyilván nem érte váratlanul a választás, hiszen v is ott volt a helyszí­nen kedden este, — Olyan ez. mint egy szép álom — nyilatkozta tolmács segítségével a csak szerbül tudó Divac. — Egy hét alatt any- nyi szerencse ért, mint még soha. Megnősültem, meg nyertük az Európa- bajnokságot és a vi­lág leghíresebb pro ficsapatához kerül­tem. Az EB-aranvér- mes jugoszláv váló gatott még egy ki­válóságát szemel­ték ki a sorozáson, Dino Radzsát (22 éves, 208 cm), a BEK-gyöztes Jugo- plastika Split cente­rét a második kör­ben a híres Boston Celtics választotta. lefújását követően játékosok és nézők ütésekkel és rúgásokkal vettek elégtételt Hekman játék­vezetőn. A megyei szövetség fe­gyelmi bizottsága az első fegyel­mi összejövetel után szembesí­tést rendelt el. amelyet az el­múlt csütörtökön tartottak meg. Ezt követően hoztál: döntést: Kosa László varsánygyürei já­tékost, két évre. Sebestyén József varsánygyürei játékost egy évre eltiltottak mindennemű sportte­vékenységtől. A varsánygyürei pályát négy bajnoki vagy kupa­mérkőzésről tiltották el. A fentiekhez Illetve lapunkban korábban megjelent Pályabotrá­nyok. verekedések című olvasói levélhez kapcsolódva fogott tol­lat Baráts Árpád iákosi olva­sónk. és a következőket írja: Pályabotrányok. verekedések című íráshoz szólnék hozzá, fő­ként azért., mert játékvezető ír­ta. Nagy szerelmem a sportsze­rű. tiszta labdarúgás, igazolt já­tékosként 2*5 évig kergettem a labdát. 1964-ben hagytam abba az aktív sportolást, azóta ott drukkolok, ahol éppen futballoz­nak. A cikk írójával teljes mér­tékben egyetértek, javaslatát tá­mogatom és remélem hogy já­tékvezetői pályafutása alatt min­dig így gondolkodott. írom ezt azért is mert mifelénk ez- a já-. tékot még ingyen űzik. szóra­kozásból. a sport és a játék sze­metéből. Ez nem mondható e‘. a játékvezetőkről; hiszen ők pén­zért csinálják mindezt és sok­szor nem jól. Engem, nagyon tud idegesíteni, amikor a pályán hu­szonkét játékos küzd bizonyos: eredményért, és számításaikat egy ember keresztül húzza, csak azért, mert ő a bíró (nem játék­vezető). Legutóbb Varsánygyü- rén néztem egy mérkőzést, amely sajnos végül botrányba fulladt, mert megütötték a bírót. De kérem az az ember mit mű­velt? Partjelző nélkül elvállalta egy olyan tétmérkőzésnek a le­vezetését (,egv partjelző volt, a másik nem érkezett meg. A szerk.).. Ennek ellenére az ese­ményeket 20—40 méterről bírál­ta el. Kikezdett, a közönséggel, le nem írható hangon beszélt a né­zőkkel. Nem adott meg két. gólt a hazaiaknak, ugyanakkor a partjelző beintése ellenére lesgoit adott meg a vendégeknek. Hiá­ba volt a rendezők és a józanul gondolkodó nézők gyűrűje, a felcsigázott nézők ítélkeztek. Ennek ellenére az irreális ered­mény nem változott, az egyesü­letet megbüntetik, a játékvezető pedig a következő vasárnap már azt csinál, amit akar. Szerintem az ilyen játékvezetőket is meg kellene büntetni.” Tisztelettel eg\ játékszerető néző. A mérkőzés ellenőre szerint a játékvezető a szabályokat betar­totta. és megkövetelte azt. amit kellett. Nem félt senkitől és sem­mitől. végig jól vezette az ö.sz- s zees apást. A hazaiak szerint szabályos góltól fosztotta meg őket, és sértő kijelentéseket tett a nézők felé. Most legyen okos az újságíró, aki természetesen akarva nem mehet az ilyen ese­mények elé? Ügy vélem. a labdarúgás ilyen szinten még igazán »áték kell hogy legyen, ám ehhez part­nerek szükségesek. A szabályo­kat korrekten betartó játékveze­tők. a szabályokat ismerő, sport­szerűen küzdő játékosok, és a szurkolás ellenére józanul gon­dolkodó és cselekvő nézők. Amennyiben ebből a hármasból valami hiányzik, akkor az igazi játéknak már lőttek és jönnek a botrányok, verések. Remélhe­tőleg a mostani pihenőben sokan elgondolkodnak ezen. játékosok, játékvezetők és szurkolók, hogy a következő vasárnapok kikap­csolódást. szórakozást jelentse­nek majd. ne rettegést, vereke­dést, ne adj isten, tragédiát. Mán László 1989. június 29. Csütörtök NYÍREGYHÁZI rádió 17.00—18.30: Hangraforgó. Köz- művelődési magazin. Szerkesz­tő: Veszprémi Erzsébet. MAGYAR TV 1 7.55: Tévétorna nyugdíiasok- ak — 8.00: A bábú. Lengyel ' Imsorozat. IX/7. rész: Rzecki folytatja emlékiratait (ism.) — 8.55: Az Országházból jelent­jük . . . Tudósítás az Ország­gyűlés ülésszakáról — 17.00: Hí­rek — 17.05: Pannon krónika. Dél-dunántúli hírek, esemé­nyek. információk — 17.15: Vi- sti — hírek szerbhorvát nyel­én — 17.20: A rövidfilmstúdi- Mc műhelyeiből. 1. Kecskemét. 2. Pásztó város régi krónikája, s. Oda Szabolcs-Szatmárhoz — 18.10: Négy nap tévéműsora — • .20: Reklám — 18.25: Műsor- . ánlat — 18.30: Egyszer voll gy fal. Amerikai dokumer- imfilm. A freskó aranykora — •-5:5: Reklám — 19.00: Esti ^se. így jó — finn animációs .msorozat. Irigység — 19.10: KTüsorajánlat 19.15; Lottósor­solás — 19.20 Reklám - 19.25 Közlemények- músoraianlav — 19,30: Híradó — 20.00: Reklám — 20,05: Szomszédok. Telere- génv — 57. fejezet — 20.35 Reklám — 20.40: Az Ország­házból jelentjük . . . összefog­laló az Országgyűlés mai nap­járól — 21.20: Ói Nyitott Könyv Piinkösti Árpád: Kiválasztot­tak — 22,15: Képes nóták, ősz- szeállítás a Duran-Duran együt­tes videoklipieiből — 22.35: Hír­adó 3. TV 2 Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság — 17.15: TV 2 — benne: reklám. riportok, időjárás. zene. tévétorna — 17.45: Torpedó. Telefonos játék — 18.00: Telesport — 18,25: Gyerekeknek! A hetedik út titka. XITI4. rész: Az összees­küvés. Holland filmsorozat (ism.) — 18.50: TV 2 — 19.00: Ha egyszer elmegyek . . . Cseh­szlovák tévékomédia — 20.33: TV 2 — 21.00: Híradó 2. —21.20: TV 2 — benne: Nézze meg az ember! — 21.30: „Gyuszi ül a fűben”. Bodrogi Gyula úi vi­dám műsorsorozata — 22.10: Nézőpont. A Művészeti Főszer­kesztőség műsora — Kb. 22.55: TV 2. Napzárta SZOVJET TV 4,30: 120 perc — 6,30: Műsor­ismertetés — 6,35: Szovjetunió —Világválogatott labdarúgó- mérkőzés — 8.40: Lépcső — 10,10: Az Ukrán Bandoia együt­tes műsora — 13.30: Műsoris­mertetés — 13.35: Egyszerűen szörnyű (gyerekfilm) — 14,40: Klasszikus zene — 15,05: Vera Muhina végrendelete — 15.30: 16 éves korig és azon túl — 16.15: Agro (műsor a szövetke­zetekről) — 16,45: Világhiradó — 17.00: Hatalmat a szovjeteknek — 17.30: Különleges kiállítás (játékfilm) — 19,00: Híradó — 19.40: Zene az éterben (2. rész) — 22.00: Harag (játékfilm) — 23.23: Hírek — 23,28: A Penzai Képtár — 0,02: Jan Frenkel SZLOVÁK TV 1. műsor 9.25: Zenés tévéjá­ték (ism.) — 10,35: Publiciszti­kai műsor — 16,25: Orvosi ta­nácsok —.16.35: Az iparművé­szeiről — 17,05: Beszélgetés az erdőkről — 17.45: Zenés műsor — 18,20: Esti mese — 18.30: Kék fény — 19,30: Híradó — 20,00:' Egy család története (sorozat) — 20.20: Publicisztikai magazin — 21.00: Dalok a képernyőről — 21,20: Autósok, motorosok magazinja — 22.00: Branden­burgi krónika (NDK-tévésoro- zat 1. rész) 2. műsor 16,25: Az Incheba filmfesztivál műsorából — 17.90: A nap percei — 17,10: Kikül­dött munkatársaink jelentik — 17.30: Nemzetközi atlétikai ver­seny (közvetítés Helsinkiből) — 20,30: Linda (magyar tévésoro­zat) — 21.35: Híradó — 22.05: Világhíradó — 22,20: Musik-mix international (zenés műsor) SKY CHANNEL 6,30: Üzleti hírek — 7.00: Gyermekműsor — 9.30: Játékos show-műsor — 11,00: Sulliva­nék — 1130: Sky-krónika — 12.30: Gondfórum — 13.00: Egy másik világ — 13.55: Landsca­pe Channel — 14.50: Változó világ — 15,45: Szeretni — 16.15: Vígjátéksorozat — 16.45: Pin­durkák — 17.00: Visszaszámlá­lás — 18.00: Filmek SUPER CHANNEL 7.00: Hírek — 8,00: Egyveleg — 15.30: Tracking — 16.35: For­ró drót — 18.30: Nino Firetto zenés műsora — 19.30. Bűnügyi sorozat — 20,00: Repülő tenge­részek (film) — 21.45: Világ­híradó — 22,00: Moziklub — 00,00: Egyveleg TV—5 16,00: Hírek — 16,10: Holttes­tek ráadásként — 16.30: Vidéki ízek'— 16.45: Pihenőidő —17.30: Számok és betűk — 18.00: Film­klub — 19.30: Csillogó papíros — 20,00: A nagy sakktábla — 22,00: Tv-híradó — 22.35: Hi­ányjelek — 23.45: Megrázkód­tatás H Kelet­magpurszág Az MSZMP Szabolcs-Szatmár Megyei Bizottsága napilapja. Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Pos­tacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Tele­lőn: 612. Telex: 73495. — Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Ma­gyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hlrlapkézbesítők- nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, XIIL, Lehel u. 10/a. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónap­ra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. — Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. — Készül a Nyír­ségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Thumbnails
Contents