Kelet-Magyarország, 1989. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-14 / 138. szám

1989. június 14. Kelet-Magyarország 3 Reformtervek a megyeházán Minden mozog, de mi változik? A történelem alig­hanem leggya­korlottabb ural­kodó osztálya, a brit, sorozat­ban termeli a pofonegyszerű, ám mélyér­telmű aforizmákat. Ha nem is Churchill találta ki, több­ször is elmondta: ha nem tudsz valamit megakadá­lyozni, állj az élére. Egy ci­nikus angol polgár alpáribb tanácsban fejezte ki ugyan­ezt, mondván, hogy ha már bizonyos, hogy megerősza­kolnak, próbáld meg élvez­ni. A magyar társadalmat irányító MSZMP-vezetést manapság könnyű azzal gya­núsítani, hogy csak az álta­la előidézett válság és a mind elégedetlenebb közvé­lemény nyomása alatt szán­ta el magát a reformokra. Emögött egyszerűen a bi­zalmatlanság áll: négy év­tizedes egypárti hatalom- gyakorlás után nem alapta­lan a ,kétely, hogy ugyan­azok tényleg akarják-e a .l,n>ást, s ha ,mégis, képesek-e másképp ? Változnak az idők, s az idővel együtt változunk mi is. Ma alighanem mindenki arra gondol, hogy mikép­pen alakulnak életkörülmé­nyei a következő Magyaror­szágon, amely kétségtelenül más lesz, mint az előző év­tizedekben volt. A minap még nagy rabecsült folya­matosság elvének helyébe ma már a tudatos útkeresés Gazdagok Egyre több az utakon a Mazda, a Mercedes, a Golf, a Nissan. Elnézem az embe­reket, akik vezetik e gépcso­dákat. Vajon kik ők? Arcu­kon az önelégültség jólla­kottsága. a birtoklás mámo­ra. a ..van annak, aki el nem issza" fölényes mosolva. Korunk hősei. És eszembe jutnak az egyik új magyar film. az . .. Evilágból . .. szereplői, az egykori apácák, akik arról beszéltek, hogy nekik soha, semmilyen magántulajdonuk nem lehetett. Ilyen értelem­ben nincstelenek voltak. Sze­mükben fény, mosolyukban megbocsátás, lényük maga a szeretet. Gazdagok. Ügy hiszem, a Hondák, a Renaultok. a Fordok tulajdo­nosai nemigen váltanak je­gyet efféle filmekre. Ha még­is. gyanítom, szégyellik ma­gukat . V. lépett. Űj értékeket kere­sünk nemcsak a közeli, s távoli jövendőnek, hanem a múltnak is. A múlt új rostáján átszi­tálva gyarlósággá válhat­nak eddigi erények, téve­déssé a megszokott igaz­ságok, rögeszmékké a teg­napi elvek. Sok-sok tevé­keny ember számára derül­het ki, hogy a tettem a dol­gom, ahogy kellett elége­dettsége szertefoszlik, he­lyébe a hol hibáztam? ön­vizsgálata lép. Kemény do­log. Az utólagos ítéletek kény­szere legalább olyan veszé­lyesen torzíthatja el a gon­dolatmenetet, mint az elő­ítélet. Tudjuk: még a legki­sebb dologban sem könnyű belátnunk, hogy nem vofí igazunk. Az utóítélet, a megtettek felülvizsgálata során könnyen ragadnak el bennünket csüggedt vagy heves indulatok. Gyakori utóítélet — alig­hanem ma a legjellemzőbb —, hogy minden pont for­dítva volt. Egyszerűen meg­fordítva a homokórát, csu­rogjon, ahogy eddig, csak éppen ami jó volt, az átér­tékelve biztos, hogy rossz, s amit elvetettünk, az lett Mint Papik Péter elmond­ta, a tematikát az óvónők, tanítók, tanárok észrevételei­nek, javaslatainak figyelem- bevételével állították össze, hogy érdemi, a napi munká­ban közvetlenül is hasznosít­ható ismereteket nyújtsanak a pedagógusoknak. Az emlí­tett tájékoztatóban 65 tanfo­lyam szerepel, de ha vala­melyik iskolának vagy óvo­dának speciális igénye van. illetve több intézmény is je­lentkezik ugyanazzal a kérés­sel, akkor ennek is igyekez­nek megfelelni. Nem ragasz­kodik a pedagógiai intézet az volna a jó. Sokan arra is hajlanak, hogy ők már ak­kor így gondolták, de hát nem szóltak. Aki nem hiszi — járjon utána. Mások elkeserednek, be­csapottnak érzik magukat: úgy hitték, tisztes rendszer­ben, jó célért ügyködtek. Alighanem joggal mondják, hogy az irányítók tévedé­seiért nem lehetnek felelő­sek. Mások dühösebbek: mint ama hibák ára, hogy kijavításuk költsége is a mi zsebünkre megy nem csak morálisan, anyagilag is mi fizetjük meg a vétkeket. Az utóítélet szigora ma a vétkesek iránt a legna­gyobb. S bár kevesen le­hetnek, akik a szocialista összeköttetések apró elő­nyeivel sose éltek, legtöb­bünket azonban a józan arányérzék megóvott attól, hogy bűnösei legyünk a ha­talom, a pozíció korántsem aprópénzre váltásának. Az ügyek árnyéka — fő­leg ha nem a tisztázás szán­déka hozza őket a felszín­re — viszont sokakra akkor is rávetődik, ha nem lépték át az akkori normák Rubi­kon ját. S hol ez a határ? Egy csomagtartóba dugott általa javasolt helyszínekhez sem — ahol a legtöbb érdek­lődőt vonzza az adott tanfo­lyam. ott fogják megszervez­ni, ha csak egy mód van rá. Tehát mindenképpen igye­keznek az óvodák, iskolák igényeihez igazodni. A tanfolyamok tematiká­jának összeállításánál, arra összpontosítottak, hogy a to­vábbképzés segítse az iskolák önállósodását; ehhez elen­gedhetetlen, hogy mind az intézmény, mind pedig a pe­dagógus szembesüljön önma­gával. munkájának eredmé­nyeivel, hiszen csak az adott helyzet elemzése után lehet­séges a továbblépéshez szük­séges program felvázolása. Igen fontosnak tartják, hogy szót értsenek a vezetők­kel. akik ma is kulcsfontos­ságú szerepet töltenek be egy-egy óvoda, iskola életé­ben. Számukra speciális tan­folyamokat ajánlanak. Ilyen például a videós program, amely igen alkalmas önma­gunk személyiségének megis­merésére, fejlesztésére. A tervezett vezetői klubban a szakma legrangosabb. képvi­selőivel találkozhatnak a résztvevők. Az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó továbbképző tan­folyamok közül megemlíthet­jük a biológiaszertár fejlesz­tői disznónál, a soron kívüli telefonnál? Ha az utóítélet általáno­sító előítéletbe csap, akkor nem erkölcsösebb normák alakulnak ki, hanem zavart növelő vagdalkozások. Még nagyobb a veszélye mind­ennek a közélet politikai sávjában. Hovatovább a pártállam legkisebb sarzsi- jának is magyarázkodnia kell, hogy ő nem nyúlt sen­kihez és semmihez, nem karrierizmusból vállalta fel­adatait. Elég egy apró csusszanás, máris kutyabőrös reformer­rel van dolgunk: mi már a reformkörök előtt... stb., a hirtelen irányváltás nem le- hetelen, ám bizonyos: nincs hitele. Megint másokat ép­pen ez, ama bizonyos da­maszkuszi út várható vádja rettent vissza annak közzé­tételétől, hogy ők már tényleg átgondolták, készek megváltozni és megváltoz­tatni. Ez a fő baj az elfogult utóítéletekkel. Kit így, kit úgy, de mindenképpen aka­dályoz a valós megtisztu­lásban. Az egyik a másikat taszítja félre, mind távo­labb a tárgyilagosságtól. Megváltozni tehát nehéz. S ha önmagunk kényszerü­lünk rá — tanuljunk britül — legjobb, ha magunk ál­lunk az élére. Szélsőségek nélkül, józan ésszel, hogy az erőszakra ácsingózók­nak a leghalványabb remé­nyük se legyen az élvezetre. téséhez, a matematikai mé­résmetodikához, a számító­gép, a video használatának elsajátításához gyakorlati is­mereteket nyújtó kurzusokat. Annak is érdemes megfontol­ni a részvételt, akit történe­tesen a csillagászat, a nép­tánc. a néprajz, a népzene, a kórusvezetés érdekel. Mivel természetesen a pe­dagógiai intézet is tisztában van az iskolák helyzetével. egy-egy továbbképzést mind­össze öt-hat alkalomra ter­veznek, ami azon a napon pár órás délelőtti elfoglaltsá­got jelent a résztvevőknek. A jelentkezési határidő júli­us 10-én (illetve szeptember 10-én) jár le. A pedagógustársadalom is­meretes. súlyos gondjai miatt sajnos csökken az érdeklő­dés a továbbképzés iránt. Ör­vendetes, ugyanakkor tanul­ságos viszont, hogy a szak­mai továbbképzést 6—800 fo­rintos fizetésemeléssel méltá­nyoló intenzív tanfolyamok­ra máris 190 jelentkező van — kétszer annyi, mint példá­ul tavaly. Évek óta nagy gon­dot fordít pedagógusainak ilyenfajta — szakmai és anyagi — előbbre jutására például a nyíregyházi 6-os is­kola, a mátészalkai gépészeti szakközépiskola, vagy a papi körzeti óvoda. Miközben van­nak olyan intézmények is, ahonnan régóta nem akadt egyetlen jelentkező sem a to­vábbképzésre. (gönczi) ELÖREGEDETT A ME­GYEI HIERARCHIA, mint annyiszor a történelemben, túlnőtte az idő. Régen han­goztatják, hogy meg kell újí­tani! Korszerűsíteni kell. A mesebeli szegény legény, (a 600 ezer megyei állampol­gár) aki több évtizede siker­telen harcot vív a bürokrá­cia sokfejű sárkányával, mintha belefáradt volna a kilátástalan küzdelembe. Kardját e sárkány kezébe ad­ja, aki saját fejei levagdosá- sára szegődött el. Ügy tűnik, vállalkozása sikeres. Mert bár az belemart saját testé­be, de a seb könnyű gyógyu­lást ígér. A levágott fejek he­lyébe újak nőnek, frissebb­nek és maibbnak tűnnek. Hagyjuk a metaforikus be­szédet. A kérdés az, hogy valóban megújul-e a megyei hierarchia? Ezt kérdezi az egyszerű állampolgár. Ezt kérdezem én is. Mint olyan ember, aki ennek a szerve­zetnek is ette a kenyerét. Jobbító szándékú, nehéz me­ditációmat talán az itt szer­zett szerény tapasztalataimon túl is hitelesíti, hogy soha sem tudtam közömbösen nézni a megye sorsát befo­lyásoló eseményeket. Tudom, hogy most is gyötrelmes vi­ták előzték meg a döntést, melyben a szándék kétség­telen tisztességes, reform- szellemben fogantatott. A gondolkodás azonban aligha tudott saját logikáján és ra­cionalitásán túllépni. A vég­eredmény így lényegét tekint­ve nem más, mint a korábbi évtizedekben kialakult, tiszt­ségviselői felügyeletre épített ágazatpolitikai apparátusi hatalmi struktúra legitimizá- lása. Annak a felemás hely­zetnek feloldozására töreked­ve, amely egy apparátuson belül mesterségesen szétvá­lasztotta a politikai és igaz­gatási döntésmechanizmust. Amely egyik oldalra a nép nevében történő hatalomgya­korlást, a másikra az enge­delmes végrehajtást tette, amely fent túlhajtott proto- kollaritást és mindenhez ér­tést, lent az igazgatási szak­ismeretet és szakmaiságot té­telezte fel. AZ ÜJ STRUKTÚRÁNAK A MŰKÖDÉSÉBEN — mivel döntően e régi történelminek is nevezhető mechanizmusok­ra épül — nagy a veszélye annak, hogy ezek a beidegző­dések, tapasztalatok determi­nálják. Belső hierarchikus rendje ennek lehetőségét aligha zárja ki. Sőt erre csá­bít. E korábbi döntési struk­túrát képes átmenteni, vagy újratermelni. Felerősíteni az apparátusok pszichéjében mindig tetten érhető hatalmi uralkodói attitűdöket. Ennek veszélyét növeli, hogy bár a cél az egyszerűbb könnyebben áttekinthető, kevesebb vezetőt kreáló szer­vezet kialakítása volt. Ez azonban aligha sikerül. Mert ha az ember számol, könnyen beláthatja, hogy a korábbi 14 szervezet (osztály) helyére 6 főosztály lép, természetesen élükön vezetőkkel. Igaz, ne­kik csak egy szűk körét (fő­osztályvezetőket) emlegetik vezetőként. De a hivatalnak van hétköznapi logikája is, eszerint az osztályvezető is vezető. Mégpedig nem is akármilyen. Rendelkezve tág horizontú érdekszervező és érdekérvényesítő erővel. No meg azzal a képességgel is, amely egész társadalmunkat oly mélységesen fertőzte, hogy a hatalom morzsáin is nagyra lehet nőni. Itt pedig nemcsak morzsákat osztogat­nak, hanem tényleges és jól konvertálható hatalmi jogo­sítványokat is. AZ ÚJ STRUKTÚRA ezzel nem egyszerűbb, hanem bo­nyolultabbnak ígérkezik. A szakmaiságot pedig végérvé­nyesen száműzte. Mert szá­momra pl. egy mezőgazdasá­gi osztálynak (v. főosztály­nak) egy olyan megyében, amelyben így vagy úgy az ágazathoz mindnyájan kötő­dünk, egy ilyen szervezetnek szimbolikus értéke is van. Ennél nagyobb a veszélye a szervezet erőteljes elbürok­ratizálódásának. A megnö­vekedett döntési szintek ezt hamarosan kitermelhetik, gondoljuk el, ha pl. egy is­kolaigazgatónak e szervezet­tel dolga akad, akkor először a szakelőadóhoz, majd az osztályvezetőhöz, onnan a fő­osztályvezetőhöz fog kopog­tatni, de lehet, hogy az el­nökhelyettesi, ill. elnöki szintet is meg kell járnia. Nem beszélve az esetleges oldalirányú (más igazgatási egységek felé) történő terelés lehetőségéről. Amikor a tanács e szerve­zetre szavazott, azokban az órákban hangzott el az Or­szágházban a miniszterelnök ígéretesen szép, okos beszé­de, melyben az igazgatás erő­teljes karcsúsítását is ígérte. Másrészt napjainkban a szakirodalom sem jutott egy­séges álláspontra a megyék sorsát illetően. A szakma al­ternatívában, önkormányzat típusú, vagy hivatal típusú szervezetekben gondolkodik. Hogy melyik lesz a befutó, azt aligha lehet ma még meg­jósolni. Megítélésem szerint a most létrehozott struktúra egyik alternatívának sem fe­lel meg maradéktalanul, az önkormányzati típusnak túl centralizált, és hatalgmorien- tált, a hivataltípusnak 'erő­sen hierarchizált és túlsú­lyos. Végezetül a folyamatokat vezérlők figyelmébe szeret­ném ajánlani, hogy egy struktúra átalakításában mindig nagy az olyan kont­raszelekciós nyomás, amely­nek eredménye az apparátu­sok legértékesebb elemeinek, a piacképes konvertálható szaktudás elfecsérlése. A ke­vésbé kvalifikált, de könnyen kezelhető munkaerő megtar­tása. Történelmi tapasztala­tunk, hogy a közelmúlt ha­talmi politikai struktúrái ho­gyan darálták be, vagy ve­tették ki magukból az átlag-, tói eltérő „nehéz” embere-, két. , 3 . . , . A struktúra, amely a me­gye vezetését, irányítását lesz hivatva ellátni, tehát nem elhanyagolható intéz­ményszervezési szempont. Jó, vagy rossz megválasztása a megye jövőbeli — a több­pártrendszer viszonyai kö­zötti — működésének kulcs­kérdése. Ennek esetleges ru­galmatlansága, merevsége újabb fáziskéséshez, lemara­dáshoz vezethet. Egy rosszul működő struktúra hibáit jó személyzeti politikával sem lehet korrigálni, döntően azért, mert benne ilyen ki sem alakulhat. Jó szakappa­rátusok, magasan kvalifikált vezetők nélkül pedig aligha lesz működőképes a rend­szer. ÍGY NÉZVE, AZT HISZEM, KÁR VOLT A SIETSÉG! Talán jobb lett volna az új tanácstörvényt megvárni. S vele, általa is jobban érzé­kelni a társadalomban vég­bemenő folyamatokat, az ezek által motivált, ellátandó funkciók körét. Akkor talán várakozásunkkal jobban össz­hangban levő szervezetet kaptunk volna. Egy struktú­rájában egyszerűbb, címei­ben szerényebb, kevésbé hi­erarchizált, „szolgálat típu- subb” menedzselésre, éret­tebb szervezet vállalhatta volna fel gondjainkat. S ve­le talán az apparátust sújtó indokolatlan feszültségeket is meg lehetett volna spórolni. Kuknyó János (kzs) A játék r gyeltem, hogyan játszik egy gyerekcsapat. A játék egyszerű volt, nem kellett hozzá semmi­lyen felszerelés, kellék, labda, a szabályok át­tekinthetők voltak. Elég volt egy fadarabbal négyszöget rajzolni a földre, és azt két mezőre oszta­ni. A középen állt egy játékos, a többiek átszaladtak egyik mezőből a másikba, és ilyenkor a középső játé­kosnak az volt a feladata, hogy minél több futót „el­kapjon”. Akiket elkaptak, azok sorba álltak a közép­vonalon. így az a szabad tér, amelyen egyik mezőből a másikba át lehetett futni, egyre kisebb lett. A futko­sok közül végül az nyert, akinek a legtovább sikerült változtatnia a mezőket anélkül, hogy „elkapták” volna. Ugye, milyen egyszerű? Csak egy dolog kellett hozza: elfogadni azt a szabályt, hogy akit elkapnak, annak azonnal ki kell esnie a játékból, és meg kell állnia a középvonalon, és hogy futni csak a felrajzolt mezőn belül szabad, vagyis ott, ahol a középső játékos őrkö­dik. És mégis mi történt? Akik beléptek a játékba és elfogadták a játékszabá­lyokat. azoknak legalább a fele nem játszott tisztessé­gesen. Akiket a középső játékos „elkapott”, tovább futottak, arra számítottak, hátha nem veszi őket észre.. . Má­sok. hogy a középső játékos ne érhesse el őket, kike­rülték. túlfutva a felrajzolt vonalon. Figyeltem ezt a játékot, amelynek olyan egyszerű, áttekinthető szabályai vannak, de amely mégis egy pillanat múlva fejetlen, értelmetlen fulkosássá válto­zott. Ezt gondoltam magamban: „Milyen egyszerű ez a já­ték. milyen világosak a játékszabályok, amelyeket min­denki ismer, akkor honnan hát mégis ez a zűrzavar, ez a futkosás, miért képtelenek befejezni a játékot? Akiket „elkaptak”, úgy tesznek, mintha ez nem lenne igaz. akik kifutottak, úgy tesznek, mintha szabályosan szaladnának, a megizzadt középső játékos pedig nem tudja elérni őket. Futkos jobbra-balra, mégsem szapo­rodik segítőinek száma a középső vonalon.” Ej. gyerekek, gyerekek ... Jerzy Wilmanski Továbbképző tanfolyamok pedagógusoknak Ha tanul, többet keres Pedagógusok továbbképzésen (archív fotó) Az óvodák és az iskolák a napokban kapták meg azt a tájékoztatót, amelyben a következő tanév továbbképzési le­hetőségeit ajánlja figyelmükbe a megyei pedagógiai inté­zet.

Next

/
Thumbnails
Contents