Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-06 / 105. szám
1989. május 6. 0 EMLÉKMŰVET ÁLLÍTANAK Sarkadon az 1848-as vértanúknak. Mladonyiczky Béla Békéscsabán élő szobrász- és éremművész készítette el az emlékmű terveit és a képen látható makettjét. A kőből és bronzból készült, eredetiben csaknem három méter magas emlékművet a tervek szerint október 6-án avatják fel. >tt Radnóti Miklós i emlék, sem varázslat” II Keleta Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE így másik szobor is vigyáz- Radnóti emlékét, Varga Im- Salgótarjánban, amely szi- • alakjával, fedetlen fejjel raszkodiik a fakorlátnak, s ignált nyugalommal, fe- slmezett tekintettel néz ma- elé a földre. („Fejünket jd szépein lehajtjuk...” — ín ez a sor vezette a szob- ■7. kezét?) la van valami csodálnivaló Inótitaan túl „különlegesen gyár zenéjű költészetén” ilint György, a kortárs miüti így az életművet), akkor éppen lefegyverző fegyelzettsége. Ha kézbe vesszük )ori notesz hasonmás ki- ísát, akkor a látványban az hihetetlenül megragadó, ként lehetett az embertelen- ; közepette, ,^sort sor alá fogatva”, „hernyóként ara- ilgaitván a papíron” ilyen idézett írásképpel dolgoz- s hogy maradit lelkierő ah- 5, hogy a metrum sehol se üljön. Ilyen kristálytiszta benség a tartalomban, műid belső és külső formában ük olyan embertől telik, aki abszolút erkölcsi fölénnyel szemléli az őt körülvevő világot. Ma, amikor a politikai tényirodalom érdekesebbnél érdekesebb darabjai tolakodnak sürgetően elénk, némiképp háttérben maradt, s az érdemeltnél kevesebb nyilvánosságot kapott az a nem kevésbé érdekes és szintúgy a tényirodalom' körébe tartozó mű, amelynek létezéséről tudtunk eddig is, hiszen részletek jelentek meg belőle nyomtatásban, s Bálint András a teljes anyag ismeretében a költő nevét viselő irodalmi színpadon monodráma formában bemutatta további részleteit, ez a mű Radnóti Naplója, amely ez év elején jelenhetett meg teljes terjedelmében. Az első bejegyzés 1934 júliusában született, az utolsó 1943. március 14-én. Amit a munkaszolgálat hónapjairól megtudunk e személyes feljegyzésekből, az felfedező erejű. Gazdagítja, de fő vonalaiban nem változtatja meg a Napló eddigi Radnóti-képünket. H. P. teljes hosszában hajózható, s nem utolsósorban az erőművek jelentős villamos energiát is szolgáltatnak. Elsőként a tiszalöki vízlépcsőt kezdték építeni 1950-ben. A munka dandárját az itt felállított internálótábor „lakói” végezték. A vízlépcső a községtől mintegy 5 km-re nyugatra, a rázompusztai kanyarulat 2,4 km hosszú átvágásában létesült. E vízlépcső három egybeépített fő részből: a duzzasztóműből, hajózsilipből és vízerőtelepből áll, melyek közül a duzzasztómű 1954 tavaszán, a hajózsilip 1958-ban kés?ült el, az erőmű szerelését pedig 1959- ben fejezték be. A duzzasztóműnek három, egyenként 37 méter széles nyílása van, melyhez az elzáró acélszerkezetek közül egyet teljesen elkészítve a Dortmunder Union Brückenbau A. G. szállított, a másik két nyílás acél- szerkezetének anyagával és a teljes gépészeti berendezésekkel együtt. Ezek felhasználásával a két nyílás szerkezetét és a kezelőhidat a MÁVAG Gépgyár gyártotta, s ő végezte a helyszíni szerelést is. A duzzasztó jobb oldali pilléréhez csatlakozik a 85 méter hosszú és 17 méter széles hajózsilip, melyet úgy építettek, hogy egy 1200 tonnás, vagy két 700 tonnás uszály egyszerre, valamint a tiszai kerekes hajók is átzsilipelhessenek rajta. Vele szemben a bal parti öb- lözetben található a vízerőtelep, mely közvetlenül csatlakozik a magas parthoz, s így árvízkor is minden nehézség nélkül megközelíthető. A beépített gépek együttes teljesítménye 11 520 kW. Ezt a teljesítményt a három 4,8 m átmérőjű Kaplan-turbina és a hozzájuk csatlakozó generátorok adják; évente kb. 55 millió kWó elektromos energiát. A termelt energia a szabadtéri transzformátorállomáson keresztül a 35 és 120 kV-os országos hálózatba jut. E három létesítmény a Keleti- és Nyugati-főcsatornákkal lehetővé tesz mintegy 150 ezer hektár mezőgazdasági terület öntözését, halastavak vízellátását, kb. 6,5 százalékban hozzájárul megyénk áramellátásának biztosításához, s a duzzasztással és a hajózsilip segítségével a Tiszán Vásáros- naményig, a Bodrogon az országhatárig állandó víziút valósult meg, mely lehetővé teszi a nagytömegű anyagok (kő, fa) olcsó szállítását. A Tiszalöki Duzzasztóművet 35 éve, 1954. május 9-én adták át. A vízierőmű 1959 óta üzemel teljes kapacitással. Bene János Razglednica e Kilenc kilométerre innen égnek a kazlak és a házak, s a rétek szélein megülve némán riadt pókok pipáznak. Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztorleány s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj. oteszböl — Razglednica (2) Cservenka, 1944. október 6. A magyar vízgazdálkodás egyik jelentős alkotása a tisza- löki vízlépcső és a hozzá tartozó öntözőrendszer. Megépítésének tervével a Tisza szabályozásának befejezése után egyre többet foglalkoztak a mérnökök, ugyanis a szabályozással, az ármentesítéssel, a termőterület növekedésével nem haladt együtt az öntözés kiépítése. Az 1863-as pusztító aszály fordította először a szakemberek figyelmét az öntözés felé; néhány terven kívül azonban egyéb nem történt. A csapadékos esztendők aztán elf el ej t- tették ezt a gondot, s csak az 1935-ös újabb nagy szárazság gyorsította az öntözés kiépítését. Az 1937. évi XX. törvénycikk, az „öntözési törvény” célja a Tisza bal parti aszályos országrésznek élővízzel való ellátása volt. A békésszentand- rási duzzasztómű, a körösvölgyi öntözőrendszer, a tiszafüredi és lúdvári szivattyútelepek megépítésével egy időben kezdték a tiszalöki vízlépcső és a Keleti-főcsatorna építését is, ám ezeket a II. világháború kitörése miatt már nem fejezhették be. A háború után készített Országos Vízgazdálkodási Keretterv visszatért a Tisza csatornázására. Az elgondolás szerint a folyón öt vízlépcsőt kívántak építeni: Vásárosnaménynál, Dombrádnál, Tisza- löknél, Kiskörénél és Csong- rádnál, melyek segítségével jelentősen növekedhet az öntözött terület nagysága, a folyó det meg takarosán felesővázta mellette, ö aztán ráült ennek a kis csávának a tetejére, engemet pedig maga elé állított a gödörbe és fölém hajolt. Éppen idejében! Mert egyik pillanatról a másikra tört ki a szörnyű égiháború. Előbb a diónagyságú jég zúdult le, csak azután az eső. De mintha dézsából öntötték volna! Három lépésnyire sem lehetett látni a sűrűcsíkos esőszőnyegtől. A morajló dörgés, csattogás és villámláls csak később indult, csak utó- játéka volt az egésznek. Amilyen gyorsan jött, úgy el is ment ez a felhőt szakasztó eső. Alig tartott tíz percig! Én szárazon maradtam édes térdei között, csak a lábam nedvesült el a vízzel megtelt gödörben, de édes bőrig ázott. A vállát, meg a hátát pedig a jég verte el kékre, zöldre. A földet bokáig érő jég borította, s alatta sallangosra tördelve nyúlt el a gyenge tengeriszár. Nem volt mit kapálni tovább! Mehettünk haza, hiába derült ki újra. Máskor hazafelé is édes vitte a poggyászt, de most megosztotta velem. A kiürített korsót a kezembe nyomta, ő meg a kapát fogta egyik kezébe, másikba meg a tarisznyát. De nem vette fel a vállára! Én elszontyolodva, hallgatagon battyogtam mellette a latyakos úton, lestem komor, olykor-olykor fájdalmasan eltorzuló arcát. Aztán észrevettem, hogy néha egyik kezét szabaddá teszi, hogy végigtapogathassa vele jégverte vállát, hátát. Ekkor az én gyermeki szívemet úgy, de úgy összeszorította valami! És keservesen töprengeni kezdtem. Törtem a fejemet, mivel vigasztalhatnám meg. És ahogy mezítlábasán ott cuppogtam édes oldalán a pocsolyákban, egyszerre úgy derült mosolygósra az ábrázatom, mint az iménti ítéletidő után az ég. Gondolattá formálódott bennem egy csacska ötlet, egy gyermeki megoldás, és már mondtam is: — Tudja Édes! Ha én megnőlek, veszek egy muzsikát, osztán mindig muzsikálok magának, mikor kapál. Hogy ne legyen szomorú! É des erre hirtelen megállott és rámnézett. De az arcán nem láttam már a fájdalom torzulásait, a komorság helyét is a mosoly virága pompázta be. Nem szólt ő semmit, csak megsimogatta kopaszra nyírt tüskés fejemet, elvette tőlem a korsót, aztán a tarisznyával együtt a kapanyélre húzta és felvette a vállára. Szabad kezével megfogta apró kezemet, és mentünk tovább. Hazafelé! így kettesben, kéz a kézben, egymásra tekingetve és egymásra mosolyogva. És milyen jól éreztem magam én ekkor ebben a gondoskodó biztonságban! Hát tudjátok, ezért maradok mostanában otthon! ♦ Muzsikát ugyan soha nem vettem, de ezt a kis történetet sem felejtettem el. Hogy eddig még nem hallottátok tőlem, annak csupán az az oka, hogy nagyon féltem ezt a kis történetet, meg aztán restének is ilyesmikről lépten- nyomon beszélni. De amikor szükséges elmondani, mégiscsak elmondom. Most érzem, tudom, hogy szükséges volt. De vajon megértettetek-e? Balogh László jak alatt megszámlálhatatlanul adtam fel neki a megválaszol- itatlan „miért”-jeimet. Édes meg serényen dolgozott rám 'yelve, mosolygott osacSkaságaimon, és mindig olyan jól egmagyarázita nekem a megmagyarázhatatlant is, hogy őst, fél évszázad távlatából is csodálat tölt el, ha rágon- ílok. Egyszer, úgy 11 óra felé járhatott már az idő, mert a nap izelített a delelőhöz, észrevettem, hogy édes a kapanyél ögül gyakran fel-felpillantgat az égre. Figyelni kezdtem l is, de csak egy öklömnyi kis sötét foltot láttam az ég igtelen kékjének a peremén. A látvány azért lekötötte figyelmemet, kezdett érdekes lenni. Az a pindurka sö- tség egyre csak nőtt, nőtt. Az öklömnyi folt előbb lepe- ínyi lett, majd ponyványira szélesedett, és hihetetlen orsasággal közeledett felénk. Szemhunyásnyi idő alatt itöltötte a fél eget, eltakarta a napot. Erre már édes is legyenesedett a munkájából, és vizsgálódva körülnézett. ; hát vajon mit lehet látni a szamosszegi Réí-en? Az zaki messzeségben csak a falu tornya fehérük, keleten amoskér körvonalai homályosodnak, nyugaton néhány ítgém bóbiskol a legelőn, délen pedig ... Hát délen meg mmi sincs, mert ott az a nagy kulturált pusztaság belelsz a látóhatárba. Mióta azok a földéhes emberek ki- ikkasztották az ezerféle élettől zsongó lápi világot, nincs on a helyen egy árva rekettyebokor sem. Édes hát fogta a ipát, ásott egy kis gödröt a barázdában, a kiszedett fölTiszalök. évtizedei Harmincöt éve működik a vízlépcső
