Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-27 / 123. szám
10 1989, május 27, ¥/"IÍM Vl a Mawirarszág — A Hifi vendége ----------------------------------------------------------------- film -------------------------------hétvégi melléklete Három szerelem között Vendégként járt a közelmúltban megyénkben Molnár László karmester, aki több mint egy évtizede távozott el Nyíregyházáról, azelőtt évekig egyik meghatározó személyisége volt az itteni zenei életnek. Most a Szabolcsi Szimfonikus Zenekarral adott koncertje alkalmából beszélgettünk. — Akkoriban a zenekar és a közönség nagyon sajnálta, hogy itthagyta városunkat. Nem maradhatott volna? — A zenekarról az volt akkor a szakmai vélemény, hogy jó „kondícióban” van. megbízhatóan teljesít, sok szép sikert értünk el együtt. De úgy alakultak a körülményeim, hogy fantáziát láttam abban a munkában, amit Szegeden kínáltak. Vaszy Viktor már nyugdíjban volt, és Pál Tamás hivott. — Nem az udvariasság mondatja velem, de valóban mindig szeretettel gondolok visz- sza Nyíregyházára. Igazán karmesterként itt kezdtem el dolgozni, itt kaptam az első kritikát. itt értek az első sikerek. Egyébként, most szinte rá se ismertem a belvárosra, rengeteget fejlődött. . . Nyolc éve nem jártam itt. — Hogyan alakult a sorsa a továbbiakban? — Ha emlékszik a távozásom előtt készült interjúnkra, abban azt mondtam, három nagy szerelmem van: a tanítás, a vezénylés és a komponálás. Szegeden végül is kiderült. hogy csak egy igaz szerelem lehet, mihelyst profik a körülmények, csak egyvalamivel lehet lelkiismeretesen foglalkozni. Valóban profi szinten kellett az operai zenélés minden részletével megismerkednem, zenekart vezetni, az énekkart tanítani, a szólistákkal foglalkozni, rendelkezőpróbákat tartani stb. Ilyen körülmények között az a belépőjegy, hogy az ember betéve tudja a partitúrát. Ezt a szerelmet választottam tehát, illetve néha-néha szoktam tanítani, most például egy növendéket a zeneszerzés szakra készítettem elő felvételi vizsgára. — A szegedi operának jó a híre a szakmában. Az egyik jeles zeneszerzőnk azt nyilatkozta, inkább oda írna új müvet Oberfrank Géza karmesternek, mint a fővárosi Operaháznak. Mi erről a véleménye? — A kérdés az: megőrizhető-e profi körülmények között a művészet tisztasága? Nem hiszek azoknak, akik lemondva legyintenek. Mert igaz ugyan, hogy a muzsikusok közül sokan elmentek Nyugatra, az is igaz, hogy hiány van vonósokból, ennek ellenére merem tanúsítani, hogy lehet tisztán élni. és mindig akad olyan ember, akivel a jó ügyre lehet szövetkezni. (Itt jegyzem meg: Oberfrank időközben visszament az Operaházhoz.) — ön is „úton” van jelenleg, tíz év után Szegedről Miskolcra távozott. — De nem szeretném ennek az okait feszegetni, különösen most nem, amikor biztos, hogy visszamegyek Szegedre, már a jövő szezonban. — Városokat emlegetünk — Nyírbátort vajon teljesen elfelejtette? Készül-e egy újabb műve valamelyik zenei napokra? — Ó, az nagyon szép emlék: Nyírbátorban a Tabellae című kompozíciót, úgy tudom, szerette a kórus, a zenekar is. De hát említettem, a fő szerelem a vezénylés lett, komponálásra most nincs időm. És legyünk őszinték, hányszor játsszák a mai magyar szerző művét? Legfeljebb kétszer ... — Kíváncsi volnék, milyennek találta most a zenekart? — Nagyon jónak érzem a zenekart, ápolt, fegyelmezett együttes. További műhelymunkával fejleszthető... — És vajon közönségünkkel elégedett? — Nem nagyszámú a közönség, de lelkes, és szakmailag jól fogadta a koncertet. — Miként látja, hogyan alakítható tovább Nyíregyháza zenei élete? — Óriási segítséget jelent a profizmus felé vezető úton a színház társulatának megalakulása. Plusz a megyei jog is kötelezi a várost, hogy megőrizze azt a kulturális légkört, ami itt létrejött. Ha a színháznál megerősödik a zenei részleg — annak minden anyagi és adminisztratív vonásával — meg lehet vizsgálni a továbbiakban a város zenekara profivá alakulásának esélyeit. Ugyanebbe az irányba mutat a város zenei szakközépiskolájának létrehozása: ha ide főállásban jönnek a tanárok, és letelepedésüket tudják segíteni. — Esetleg ön is szóba kerülhetne? — Hogy visszajönnék-e? Ó nem, én építkeztem Szegeden, ott letelepedtünk a családommal, és már nem szívesen mozdulnék el. De most akkora nosztalgiaözönben fürdőm, hogy úgy érzem, bármikor szívesen jövök egy-egy alkalommal, ha meghívnak. Baraksó Erzsébet Könyvespolcunk Éltető világ Sokat beszélünk ma a költészet válságáról, presztízs- vesztéséről, sőt nem egyszer haláláról. Sokan úgy gondolják, hogy az irodalom és különösen a líra kevésbé áll az érdeklődés fókuszában, mint korábban. Vitathatatlan, hogy a költészet funkciója megváltozott. Közvetlen társadalmi hatása csökkent, átalakult az a fajta költőkép is, amely a 19. században vált uralkodóvá. Hozzájárul a költészet visszaszorulásához a könyvkiadás egyre inkább üzleti jellege. Az állami támogatás fokozatosan csökken, a ma- gánikiadok megjelenése jól szemlélteti, hogy a verseskötet nem hoz pénzt, ezért aztán rendkívüli módon csökkent a kiadott verseskötetek száma. Különösen az elsőkötetes költők vannak nehéz helyzetben. Ezért örvendetes, ha kivételesen mégis megjelenik egy-egy válogatás. Ilyen mű Törő István most megjelent könyve, az „Éltető világ” is. A megyénkből indult, Nagydoboson született költő neve nem ismeretlen a versolvasók előtt, folyóiratokban és antológiákban már évek óta publikál a szerző. Itt, a szűkebb hazában is szerepelt néhányszor, a Szabó les-Szatmári Szemle irodalmi mellékletében. Törő István elég régen elkerült ugyan szülőföldjéről, de versei azt bizonyítják, hogy a távolban sem lett hűtlen az elbocsátó tájhoz, a Szamos, a Knaszma, a Tisza által körülölelt szabolcsi és szatmári vidékhez ... „agyamba zúg a Szamos árja, feltámadásra készülök— / hívogatnak otthoni kutak, emlékeim csúcsára árvaosalánok ' ülnek, anyám szavai, akár a tücsök fohászaik, szívemben / hegedülnek, birkózom örök / törvényemmel, s ha az évek / ronggyá tépik a reményt, / még most is látom a felém / sugárzó tiszta fényt” — írja Szavakból osztok című versében. Törő István tiszta hangú költő. Tiszta, szép magyar nyelven ír, témavilága nem túlságosan tágas, de rokonszenves, mentes a fiatal lírikusok többségére jellemző neoavantgard sokkolni akaró túlzásaitól. Alapjában véve modem verseket ír, de az ő modernsége nem elsősorban a formák szétrombolásában nyilatkozik meg, hanem a gondoláitok korszerűségében. Verseinek nagy része optimista töltést tartalmaz. Nem hiányoznak a közéletű gondolatok sem írásaiból. Szűkebb hazánk szinte minden korszakiban, így az utóbbi évtizedekben is nagyon sok tehetséget adott a magyar irodalomnak, örülünk, hogy most eggyel szaporodott azon alkotók száma, akit magunkénak vallhatunk, s akinek pályáját féltő figyelemmel fogjuk majd kísérni a következő években is. Kár, hogy a kis verseskötet kevés példányban és rendkívül borsos áron került forgalomba. A nem egészen nyolcvan oldalas fűzött füzet ára hatvan forint, és ez bizony aligha fogja elősegíteni azt, hogy Törő István költészete sok olvasó és versszerető ember könyvespolcára odakerüljön. (Kiadta a XXII. kerületi Úttörő, Ifjúsági és Művelődési központ.) B. I. PERGŐTŰZ „Pedig ezeket az embereket, ezt a százezernyi férfit egyszer el kell siratni. Mert zömében áldozatok voltak”. E sorok 1972-ben jelentek meg, Nemeskürty István írta le azzal a 2. magyar hadsereggel kapcsolatosan, amely 1943 januárjában gyakorlatilag megsemmisült a Don-ka- nyarban a szovjet áttöréskor, illetve az azt követő visszavonulás során. A Requiem egy hadseregért sikerkönyv volt, de 'ahhoz, hogy bármiféle szellemi-művészi eredmény igazi közvélemény-formáló erő legyen nálunk, azaz túlemelkedjen a szűkebb, többnyire értelmiségiekből álló olvasói rétegen, meg kell jelenjen a televízió képernyőjén. Ma már kezdjük érteni, miért kellett közel harminc esztendőnek eltelnie ahhoz, hogy történelmünk e szelete valóságos összefüggéseiben feltárulhasson az érdeklődők előtt, s miért kellett újabb tíz esztendő, hogy az események a televízióban is helyet kapjanak, ám még akkor sem minden akadály nélkül. A filmes vállalkozás Sára Sándor érdeme. Munkája függetlenült Nemeskürty könyvétől, bár nyilván kapott impulzusokat abból is. Kamerája elé ültette azokat a túlélőket, akik a forgatás idején még elérhetők voltak (s akik "java része azóta már meghalt), s ennek nyomán mintegy százórányi anyag állt rendelkezésre a további munkához. Ebből készült el egy 25 részes televíziós változat Krónika címmel, és az 5 részes moziváltozat, a Pergőtűz. A tévésorozat már javában futott a képernyőn, amikor 1983 elején a rövidebb változat elnyerte a hazai filmszemle egyik fődíját. Ezért aztán különösen meglepő volt, hogy minden háttérinformáció nélkül elmaradt a további részek sugárzása, majd hosszabb szünet után a Népszabadság közölt egy, ma már csak magyarázkodásnak tekinthető magyarázatot az akkori főszerkesztő, Berecz János tollából, hogy miért is került sor erre a különös intézkedésre. Ezután a televízió még néhány részt a műsorára tűzött, de a teljes sorozatból néhány sosem került u képernyőre, holott több helyütt is élénk sajtóvita bontakozott ki, jelezvén azt az érdeklődést, amely az adásokat kísérte. A moziváltozatra hiába vártunk, helyette a könyvkiadói tervben olvashattunk néhány éve hírt, hogy a film dialóglistája megjelenik. Jóval később derült ki, hogy a kiadvány elkészült ugyan, de felsőbb utasításra bezúzták, így az olvasókhoz nem juthatott el. Hogy a Pergőtűz mégsem került végérvényesen a süllyesztőbe, az a megváltozott politikai közhangulat következménye: röviddel ezelőtt — szinte egyidőben — került a mozikba a film és a könyvesboltokba az újra kinyomtatott kötet. Ma még korai lenne a számadatokat egybevetni, hogy vajon a könyvből fogyott-e több, avagy mozijegyet váltattak többen a Pergőtűzre, mindenesetre nem lesz érdektelen adat később ez sem ebben a különös históriában, ami ennek a műnek a sorsa. Aiká szálkát rá időt, hogy az öt részt végignézze, érzelmileg felikavaró élményben rés&esül. Sára megszólaltat törzstiszteket (Kádár Gyulát, Kéry Kálmánt, Rumy Lajost, Lajtos Árpádot), közkatonákat és munkaszolgálatosokat (köztük például Zelk Zoltánt, de soha, egyetlenegy pillanatra sem ébred bennünk a kétely szikrája, hogy nem igazat hallunk. A rendező rendkívüli felelőssége éppen abban állt, hogy a felvett anyagoik közül azokat válogassa ki, amelyek tipikusan és történeti érvényűén tükrözik az egykori eseményeket, ugyanakkor nem lehetett közömbös az sem, hogy mennyire szug- gesztív egyéniség a megszólaltatott. Sára kedvelt megoldása, az arcokra komponált történelem, bármennyire hatásos is, kelt némi monotóniát. Ezt oldandó alkalmazza azt a módszert, hogy közbevág korabeli filmhíradórésizlete- ket, amelyeknek „kincstári” optimizmusa ellenpontot képez, jelezvén, hogy a közvélemény manipulálása már akkoriban is használatos eszköz volt. Amikor egyéni tragédiák sorozatából kell az alkotónak érzékeltetnie egy hadsereg, végsősoron egy nemzet tragédiáját, könnyen arányt téveszthet. Sára gondosan őrzi a kényes egyensúlyt. Filmjének ez az érzelmekkel átitatott történelmi hitelesség a legfőbb értéke. „Mintha az ég és föld összeszakadt volna.” „Még a hó is égett.” „Rettentő nagy pergőtűz tartott kb. másfél óráig egyfolytában, mint a dobverés.” Jó lenne, ha mindez megmaradhatna számunkra csak művészet közvetítette és személyesen soha át nem élendő keserű élménynek. Hamar Péter Másnap reggel. Színes, szinkronizált amerikai film. Főszerepben Jane Fonda. A legtisztább nyelvjárás Anyanyelvápolók kerestetnek A magyar nyelv hete idei rendezvényei előtt megalakult Budapesten az Anyanyelvápolók Szövetsége, melyet egy tudós és lelkes gárda kezdett szervezni decemberben. Az ügy patronálója — akárcsak a Beszélni nehéz! rádióműsoré — a Hazafias Népfront magatartás- és beszédkultúra bizottsága. Az alakuló közgyűlésen megyénkből négyen vettünk részt. Bánffy György színművész szólt elsőként: Péchy Blanka és mások szelleme leng körül bennünket — hangsúlyozta — és szólt a nyelvőri elszántságról. Az alapítók között tanulók és pedagógusok éppúgy találhatók, mint lelkész, orvos, hímzőasszony. Az iskolai végzettség hat elemitől akadémikusig, kor szerint VI. osztályos kisdiáktól 80 évesig terjed. Néhány ismert név a jelenvoltak közül: Beme László, Lőrincze Lajos, Grétsy László, Benczédi József, Wacha Imre nyelvészek. Kivonat \az alapszabályból: „A szövetség célja az anyanyelv ápolása és védelme. Beszéd- és magatartáskultúránk sok értékes hagyomány és nemes törekvés ellenére az elmúlt évtizedekben megromlott, a társas kapcsolatok és emberi érintkezési formák eltorzultak. A szövetségnek az a törekvése, hogy tömörítse mindazokat, akik felelősséget éreznek anyanyelvűnk jelenlegi állapotáért, annak helyes és kulturált használatáért, az anyanyelv közéleti szerepének és jogának visszaállításáért. . . Az anyanyelv tudatos ismerete, igényes használata nélkül lehetetlen bármiféle reform, társadalmi-szellemi megújulás. Ezért a szövetség együtt kíván működni minden olyan intézménnyel, szervezettel, közösséggel, amelynek a tevékenységéhez az anyanyelvi kultúra terjesztése, a magatartáskultúra méltó gyakorlata kapcsolódhat.” A szövetség elnöke Bánffy György, főtitkára Grétsy László lett, megyénkből ketten lettek az elnökség tagjai. A munka megindult, a szövetség várja a belépőket, akik szakmai és területi tagozatokban is kifejthetik tevékenységüket. Ez hamarosan kialakul, az érdekeltek tájékoztatást kapnak majd. Hadd legyen ez a beszámoló toborzás a legtisztább nyelvjárást beszélő Szabolcs- Szatmárban, amely megye eddig is élen járt a nyelvi versenyek és más, hasonló mozgalmak területén. Egyébiránt a tagoknak feladatokat is kell vállalniuk koruk és felkészültségük szerint. Remélhetőleg sokan gondolkodunk úgy, mint az egyik nyíregyházi tanítónő (Beszélni 'nehéz'.-köri vezető), aki a Vasárnapi Hírek riporterének ezt felelte: „Igaz, hogy beszélni nehéz, de hallgatni még nehezebb!” Keresztessy Attila *
