Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-17 / 114. szám

1989. május 17. Kelet-Magyarország 3 Jé, párttag a férjem KIVONULJUNK, VAGÍ NE VONULJUNK KI, ez itt a kérdés. A .munkahe­lyen, vagy a lakóhelyen szerveződjék az MSZMP? Mint számos más dologban, ebben is megvan az útja a vélemények átváltozásának a merev tagadástól a kény­szerű .beleegyezésig. így volt ezzel a párt a többpártrend­szer, 1956 és a platformsza­badság megítélésében is. Le­hetett volna másként, és ak­kor nem alakult . volna ki olyan rossz vélemény még a tagság körében is a „rugal­massággal” Jippcsolatban. Hol politizáljunk tehát? A Hétben látott párttitkár, aki a Tungsram, ^gyárában szer­vezi a mozgalmat, meglehető­sen idejétmúlt módon adta elő, mennyire bokrosak az ő teendői. Nem tudom végig­gondolta-e már, hogy vajon az éjt nappallá tevő szor­goskodása mellett miért kel­lett az üzemeik részvényei­nek felét nyugatra elad­ni... Enyhén szólva meg­kérdőjelezi ez a tény nem­csak ügybuzgalmának hasz­nát, de még létük szükséges­ségét is. Nem kell hozzá jóstehet­ségnek lenni, hogy előre lás­suk: a politikai küzdelem színtere rövidesen áttevődik a lakókörzetekbe. Sőt, tulaj­donképpen máris ott van, csak egyelőre nem tudják, vagy nem akarják tudomá­sul venni mindazok, akiknek pedig legelőször kellene meg­látni az ilyesmit. Hallom a rádióban, hogy a debreceni konzervgyár pártbizottsága egyszerűen feloszlatta önma­gát, mondván: a lakóhelyen kell hallatni hangját az MSZMP-nek. Szabolcs-Szat- márból rnég nem számolha­tunk be hasonlóról. Figye­lemre méltó viszont az, amit a megyei reformkor egyik összejövetelén írtam fel jegy­zetfüzetembe. A történetet idős Hajdú Sándor, 'a dohánygyár nyug­díjas igazgatója mondta el. „Városon még a közvetlen szomszéd se tudja a másik­ról, hogy párttag. Nem lehet elhallgatni, hogy mostanában egyszerűen restellik, hogy va­lamikor beléptek. Még gya­korló vezető koromból em- lékszek egy dolgozónkra, akinek a saját felesége se tudta, hogy párttag. Nagyon meglepődött, amikor tudo­mást szerzett róla.” Nos, így állunk a lakóhelyi pártalap- szervezet kérdésével. Ami a szégyellősséget illeti, be kell ismerni, hogy van mire pír­ral emlékezni, és akad a ma történelmében is jócskán olyan hiba, ami rontja az MSZMP vonzó voltát. Hogy csak az imént említett nyug­díjas szavaiból idézzünk még egy mondatot: „az alapszer­vezeti titkárunk megsértő­dött, és bejelentette, hogy jelenti a felsőbb szervének lemondását”. Mire az öntu­datos tagok némelyike felvi­lágosította: „te nekünk mond­jál le és nem másnak, mert mi választottunk meg”. NEM LEHET kérdés a kivo­nulás, vagy nem kivonulás. A politikai ellenfelek — programokkal — már ott vannak. Ha az MSZMP még jobbakkal nem vonul fel er­re az új frontvonalra, a vá­lasztásokon való részvétele csak statisztaszerep lesz. Per­sze azoknak is igazat lehet adni, akik vonakodnak az új arcvonalra való áttelepülés- től. Nincs kezükben a fegy­ver, vagyis egy meggyőző program, amit vállalni le­hetne. A vezérkar a visszavo­nulás botladozásaival van elfoglalva és a téthez — a hatalom megtartásához — méltatlan hétköznapi, és ki­csinyes problémák kötik le. A szárnyak közötti csatáro­zások megosztják az erőket, pedig most annak teljes össz­pontosítását követelné a tak­tika és a stratégia egyaránt. Esik Sándor Pihés forintok Kacsából lesz a tsz pecsenyéje Nagy csapat kacsa búvárkodik, kutatja a vizet a széke­lyi víztározóban. Sok száz pedig kenekedik, tollászkodik, hogy aztán vízre szálljon megint. Egy „szerencsés” fogott is valamit, egy elázott bőrdarabbal szaladgál, öt-hat társa kergeti. Valahol arrább pedig egy azzal csapja be a kacsa­világot, hogy hangosan kiabálja: „Gáspár bátyám, békát fogtunk!” De hol van még a béka!... És mintha foganatja lenn? a dicsekvésnek, a tóhoz kö­zel lévő ólakból kacsák in­dulnak a vízre, hátha nekik is szerencséjük lesz a búvár­kodásban. Lovas szekér tojással Mehetnek, a tojást nem kell félteni. Már kiszedték alóluk, egy kétlovas szekérre való volt. Bizonyára már be is ért Ramocsaházára, a Rá­kóczi Termelőszövetkezet központjába. Naponta három fuvarral visznek tojásrako­mányt a székelyi telepekről'a keltetőüzembe. Évente két­millió-kétszázezer darabot.. Rengeteg tojás, de annyi torkos kacsa láttán mégis ijesztő arra gondolni, meny­nyi élelem kellhet ezeknek? A szövetkezet központjában a téesz fiatal főkönyvelőnője, Bálint Júlia elneveti magát, mert megérzi a riadtságomat. — Bizony, ezeknek nagyon sok kell! — feleli. — Sok! És a tsz-nek a ka­csatenyésztés mégis megéri? Egyáltalán nyereséges ez az ágazat? Tudom, hogy a tar­tási körülmények is nehezül­nek, és mégis érdemes ka­csákkal foglalkozni? Bálint Júlia arcán elhervad a mosoly, a piaci valóság úgy látszik nem ad okot a könnyű derűre. — Nekünk megéri, hogy a törzskacsáink tojásait kikel­tetjük, és naposkorban elad­juk a kiskacsákat magáno­soknak, a nádudvari Vörös Csillag Tsz-nek, a Hunnia- coopnak. Csupán a jövő évi törzsállományt tartjuk meg magunknak, és amolyan „vérfrissítésként” még vásá­rolunk is hozzá naposkacsá­kat Palotásról és Szekszárd- ról. Léket vágnak a jégen Kérdem a székelyi 2-es ka­csatelepen felügyelő két asz- szonyt: szeretik a kacsa­húst? — Ó, nagyon szeretjük! — mulat a kérdésemen Nagy Sándorné, Vera néni. Gulyás Sándorné, Julika néni úgy rejti el mosolyát, hogy sürgős igazítani valót talál sárga fejkendőjének görcsén. Ta­pintatosan igazít a beszéd fonalán: — Szoktunk otthon kacsát nevelni, amikor jobb idő van, mert ugye meleg kel a ka­csának. Egyébként mind a ketten reggel hattól délután ötig itt vagyunk. — Egy nap hétezernél több tojást szedünk össze, taka­rítjuk a fészkeket, ebéd után megdrótozzuk a kerí­tést, nehogy kibújjanak a kacsák — magyarázzák. — Nyáron kimeszeljük, megta­pasztjuk az ólakat. Télen, ha befagy a tó, léket kell vág­ni rajta, hogy ihassanak a kacsák. Sokszor olyan cudar az idő, hogy ránkfagy a ru­ha, de ott kel lenni a ka­csák mellett, nehogy a lék­be fúljanak. Nincs szükség képzelet­erőltetésre, hogy átérezzem, Vera néninek özvegyen há­rom gyerek gondja nyomja a vállát, társának szintén három gyereke, hat unokája van. S rájuk szakad a ki­lencezernél több kacsa napi gondja is. Mennyi a fizetésük? Nincs szombatjuk, vasárnapjuk, karácsonyuk, húsvétjuk. Minden negyedik nap szaba­dok csak, rnegéri-e nekik ez a munka anyagilag? Julika néni megbocsátó pillantással mondja is: — Minket tojás után fizet­nek, s mi iparkodunk min­Kacsák, kacsák és kacsák ... den tojást összeszedni. Meg­becsülnek minket, a fizeté­sünkkel is meg vagyunk elé­gedve, havonta hatezer, hat­ezer-ötszáz forintot kere­sünk. Kella „kacsapénz” Ramocsaházára visszatérve megtudom, hogy a téesznek a kacsaágazat februártól augusztusig épp azokban a hónapokban adja a legtöbb pénzt, amikor a növényter­mesztés kiadásaira az a leg­jobban kell. Hogy megéri a közösségnek, nemcsak a két asszonynak, a kacsatenyész­tés azt máris bebizonyítot­ták: két modern, szemre is tetszetős kacsaólat építettek az 1-es telepen. Ez kilenc­millió forintba ‘került. Tíz­millió forintért pedig a kel­tetőüzemet bővítették Ra- mocsaházán. Tóth M. Ildikó EÖTVÖS-EMLÉKHAZ. Mezőszentgyörgyőn az EötvSs-ház- ban — ahol Eötvös Károly 1842 és 1916 között élt — nyi­tották meg az első népkönyvtárat 1949. április 22-én. Most a 6400 kötetes könyvtár felújítva várja az olvasókat. cipeltem a városba, pár fo­rintot csinálni. Míg a nyug­díj jön, addig is legyen ke­nyér, kis tejféle meg mi­egymás, amit nem lehet elnélkülözni. — Megtartom a húszban. Tessék a szatyromba rak­ni — köttetett meg a vá­sár. Cipésznél Reggel kilenc órai nyitás óta, ki tudja hányadik kuncsaft nyit be a város­ban az aprócska cipőjaví­tó műhelybe. Az alacsony, háromlábú székről erősen deres hajú mester fogadja a köszönést munka közben. — Alig múlt hónapja, hogy vettük ezt a pár ci­pőt a még iskolás lányunk­nak ezerötszázért, mester úr — kezdi e bevezetővel a meglehetősen jól öltözött fiatalasszony. — És tessék, már két helyen is elvált a felső rész a talptól. Ha eső van, bemegy a gyerek lá­Piacon — Mennyiért adja az al­mát, nénikém? Úgy látom kevés van már, megven­ném mind. Tetszik tudni, a férjem cukorbeteg, de egyet elfogyaszthat naponta — mondja kicsit bőbeszédűen, kezében műanyag szatyor­ral a fiatal asszonyság. — Három kiló az egész. Ennyi árum van már, ked­veském. Megszámolom úgy húsz forintban, hogy me­hessek is már hazafelé — így az öreg, töpörödött nén­ié. — Tessék adni tizenötbe, s viszem az egészet. — Finom jonatán ez, drá­gaságom. Meg ebben az időben is igen egészséges. Igazán megéri a húszast. Ilyen olcsón nem kap a vá­rosban. — Tizenötért viszem. — Van lelke, kisasszony- ságom? Képzelje csak. Még két nap múlva hozza a pos­tás a nyugdíjat, mi meg­vagyunk az urammal már fillér nélkül a tanyán, ösz- szeszedtem kis ezt-azt, be­Demonstrálni szeretném, hogy nem éltem vissza... Varga Gyula lemondása hátteréről Lemondott mandátumáról Varga Gyula, Szabolcs-Szat- már megye 3-as számú (Nyíregyháza-Oros) választóke­rületének országgyűlési képviselője, az MSZMP megyei bizottságának volt első titkára. A hír vétele után keres­tük meg kérdéseinkkel. — Mi a lemondás oka, hiszen tudtommal ön ellen nem gyűjtöttek aláírásokat az ellenzéki pártok-csoportosulások képviselői, s mandátumát választókerületében senki nem vonta kétségbe? — Mint azt már a Kelet-Magyarországnak is elmond­tam, 1986-ban egy egyedi könyvszekrényt rendeltem, amelyet — mint utólag kiderült — alulszámláztak. E miatt és más okok miatt is az illetékes vállalati igazga­tó ellen bűnvádi eljárás indult, s nem jogerősen 15 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. A közvéleményben azon­ban ez az ügy — nem is mindig véletlenül — úgy ter­jedt el, mint a megyei első titkár bútorügye. A rólam szóló legkülönbözőbb híreszteléseket leszerelni, megcá­folni sokkal nehezebb, mint terjeszteni... — ön — mint az ugyancsak megjelent lapunkban — a kö­zelmúltban azzal fordult a párt megyei végrehajtó bizott­ságához, hogy vizsgálja meg az ügyét, s foglaljon állást. Megtörtént ez? — Igen. A vizsgálat alapján a testület megállapította, hogy nem törekedtem előnyszerzésre, emberi tisztessé­gemen folt nem esett, de hibát követtem el, amely na­gyobb figyelmességgel elkerülhető lett volna. A végre­hajtó bizottság következtetését tudomásul veszem. Jól tudom, hogy olyan fontos posztokon, mint a megyei el­ső titkári, vagy az országgyűlési képviselői, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. És e lát­szat legnagyobb sajnálatomra most ellenem szól.. . — Ezért mondott le a képviselői mandátumáról? — Mint egész életemmel, lelki békém miatt, most ez­zel is demonstrálni szeretném, hogy nem vagyok olyan ember, aki visszaél viselt tisztségeivel. Mindemellett e lépésemmel a Magyar Szocialista Munkáspártot is meg szeretném óvni a látszat esetleges káros következmé­nyeitől. — Elhatározása tehát véglegesnek tekinthető? — Olyannyira, hogy hétfőn este találkoztam választó­im népes képviselőivel, hogy nekik is elmondjam indo­kaimat, kérjem megértésüket. Levélben közöltem dönté­semet Szűrös Mátyással, az Országgyűlés elnökével és Nyíregyháza vezetőivel is. Engedje meg, hogy ezúton is megköszönjem választóim bizalmát, a munkámhoz adott sok segítséget, biztatást, képviselőtársaimnak a közös munkát. Gilányi János: éri sajnálom... A hatályos jogi szabályozás szerint Gilányi János pót­képviselő lép elő automatikusan a nyíregyházi 3-as szá­mú választókerület országgyűlési képviselőjévé. Őt ke­restük meg munkahelyén, a Széchenyi István Közgazda- sági Szakközépiskolában. + — Hallotta, hogy Varga Gyula lemondott? — igen, tőle hallottam. Felkeresett, sokat beszélget­tünk. s megpróbáltam rábeszélni, ne tegye meg ezt a lépést, de nem sikerült. Azt mondta, hogy saját lelki nyugalma miatt is szükség van erre. Mindenesetre, saj­nálom. — Azt tudja, hogy ön lesz a képviselő? — Az eddigi választási törvény szerint a pótképvise­lőből lesz a képviselő. De mindaddig, míg az Országgyű­lés elnökétől, vagy a választási elnökségtől erről érte­sítést nem kapok, ez csupán lehetőség. — Ha a lehetőség valósággá válik? — Akkor is fel van adva a lecke. Ügy tudom, hogy még idén ősszel sor kerül az országgyűlési képviselő- választásokra. Én ennek a választókerületnek Varga Gyula előtt már öt évig voltam a képviselője, de gon­dolja csak meg: mit kezdhetek ott most, alig héhány hó­nap alatt, amely még egy nyári szabadsággal is rövi­dül? Mindenesetre ígérhetem: ha úgy alakul, minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, (k) bához a víz. Pedig ezeröt­százat adtunk érte! Nem telhet minden másfél hó­napban ezerötszáz forint, egy gyermeknek cipőre. El tetszik vállalni a javítást, mester úr, és mikorra jöj­jek érte? — Már nem bírom, ké­rem. Nem bírom! Mi lesz itt, egyebek közt ezzel a szakmával is. Mai fiatal­nak nem ízlik, utánpótlás nuku — zsörtölődik az idős mester, mint mind többet mostanában, hogy a javí­tásra hozott cipőket néze­geti. Utána röviden, mint­egy belenyugvóan feleli: — Három nap múlva tessék visszajönni. — És újra nyúl a megkopott, megviselt szerszámokért. Pénz Pár éve a város egyik forgalmas ABC-áruháza pénztáránál leesett a kö­zépkorú hölgy kezéből egy tízfilléres. Tovább ment. tudatosan veszni hagyta az aprópénzt. Az utána jövő . koros nő hajolt le érte nagy nehezen. Most a napokban, a vá­ros forgalmas helyén virs- lis kiflit vett ablakon ke­resztül egy igen fürge moz­gású fiatal legény. Ahogy a kiflivel kapta a visszajá­ró pénzt is, leesett abból a járdára egy forintos. Dehogy vette fel az el­gurult forintost az ifjú. Bár utána ment, de nem akart hajolni. Ahelyett odább rúgta a „megugrott” pénzt. Amelyet — már aligha szá­mít — a taposó felnőttek mellett, egy anyja kezét fogó négy-ötéves kisfiú vett fel. Nem tudni, milyen pén­zek fognak még érdektele­nül elpotyogni. Éppen azért mielőbb mindent próbál­junk megtenni, hogy utána már hiába bánó végzetes­ség ne származzon belőle. Egyébként mindenkor ér­vényesnek számít az a ré­gi bölcs népi mondás: Ki a kicsit nem becsüli, a so­kat nem érdemli. Asztalos Bálint Emberi dolgok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents