Kelet-Magyarország, 1989. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-17 / 114. szám

4 Kelet-Magyarország 1989. május 17. A Szovjetunióban tervezett különleges gazdasági öveze­tekkel kapcsolatos elképze­lésekről számol be a The Wall­street Journal. A lap idézi Dmitrij A. Beszkrnyikovot, az Állami Külgazdasági Bi­zottság egyik vezetőjét, aki szerint a különleges gazda­sági övezetek létrehozatala azt a célt szolgálja, hogy a külföldi tőke bekapcsolódjék a szovjet gazdaság fejleszté­sébe, s meghonosodjék a kor­szerű nyugati technika. Ezekben a zónákban nem lennének vámok, valamilyen formában megvalósulna a valutakonvertibilitás, az ál­talános szovjet gyakorlattal ellentétben itt a nyugati partnerek akár 100 százalék­ban is tulajdonosai lehetné­nek egy-egy vállalatnak. De lennének az övezetben ve­gyes vállalatok, illetve teljes egészében szovjet tulajdon­ban lévő vállalatok is — mondta a szovjet vezető. Hozzátette: a lényeg az, hogy az egyes vállalatok — füg­getlenül a tulajdonformától — azonos feltételek között működnének. Tájékoztatása szerint az övezetekkel kap­csolatos végső tervek nyáron készülnek el, s ekkor kerül­nek a parlament elé. Eddig két területet jelöltek ki: az egyik Leningrádtól északra, a finn határ mellett lévő Viborg város közelében len­ne, a másik a szovjet Távol- Keleten. Ezek a tervek is jelzik, hogy Moszkva komolyan gondolja a gazdaság átalakí­tását — jegyzi meg a lap. Már kétszer is módosítottá* a külkereskedelmi törvényt azóta, hogy 1987-ben a kül­földi befektetések támogatá­sát ösztönző törvényt meg­hozták. Eddig 400 vegyes vállalatot jegyeztek be, egyes szovjet vezetők szerint azon­ban még mindig nem elég liberálisak a külföldiek vál­lalatalapításáról szóló előírá­sok. Frankfurter Allgemeine Zeitung Személyi találgatások Leginkább a pártelnöki funkció irányából van mitől tartania Grósz Károlynak, véli a Frankfurter Allgemei­ne Zeitung. Most újra be kell tölteni az eredetileg Kádár János számára létesített tisztséget, és erre a posztra csakis reformer hírében álló és nem aggastyán személyi­ség jöhet számításba. A lap a legtöbb esélyt e tekintet­ben Nyers Rezső állammi­niszternek adja, feltételezve egyúttal, hogy az új pártel­nök egy lényegesen fiatalabb embert kívánna megtétetni a jövőben — adminisztratív főtitkárnak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung „A Grósz-korszak végéhez közeledik” című ve­zércikkében nagy elismerés­sel ír arról, hogy a fiatal Németh Miklós, a Miniszter- tanács elnöke, egykor Grósz Károly védence, most bebi­zonyította önállóságát, és egyre inkább eltér elődje politikájától. Botrány az érettségin Kiszivárogtak a tételek Bizonyítottnak tekinthető, hogy az ez évi gimnáziumi érettségi matematikatételek egyes budapesti és vidéki gimnáziuimokbain idő előtt ismertté váltak a vizsgázók előtt. Emiatt a Művelődési Mi­nisztérium úgy döntött: a felelősség megállapítására rendőrségi vizsgálatot kér, amelynek eredményét nyil­vánosságra hozza. A kedden a gimnáziumokban írt mate­matikai dolgozatokat nem értékelik, az év végi mate­matika érdemjegy kerül az érettségi bizonyítványba. Mindazok az érettségizők, akik úgy éraük, ez számukra hátrányos, szóbeli vizsgát te­hetnék e tantárgyból. Tekintettel arra, hogy a tárgyak többségéből ezután lesz vizsga, a minisztérium felszólítja a középiskolák igazgatóit, hogy minden to­vábbi gyanús esetbén éljenek azzal a jogukkal és köteles­ségükkel, hogy az írásbeli vizsgát felfüggesztik, és új tételsort kémek az Országos Pedagógiai Intézettől. Az MM tisztában van az­zal az erkölcsi kárral, amit ez az esemény a pedagógu- gusoik, a szülők és a diákok számára okozott. A felelőssé­gi vizsgálaton túl ezért kidol­goz olyan új módszereket, amelyek a jövőben kiküszö­bölhetővé teszik a hasonló visszaéléseket. fl főszerkesztő postájából „Kire kell haragndni, anya?” „Jó volt, anya?” — kérdezi középsős fiam, miután a há­rom órán át tartó rendkívüli szülői értekezlet után homo­kosán, maszatosan, kiflivéget majszol. • Rám várt eddig. Csúszdázott. Elindulunk vég­re hazafelé. Motyogok vala­mi válaszfélét, kitérőt, hisz úgysem érti az egészet, hogy is értené?... Űristen, hiszen magam sem értem. Nem ér­tem, ahogy ülünk ott, a cso­portszobában, mi, szülők, kí­nosan feszengve, a számunk­ra kényelmetlen gyermekszé­keken. Fő helyen, az óvónői asztal túloldalán az illetéke­sek, a tanácsi tisztségviselő, két szakmai vezető. Eljöttek, végre. Oldalt meghúzódva, gyermekeink óvónénii. Nem értem a számokat, a 2. sz. Szabolcs utcai óvoda meg­szűnésének összefüggését a városi iskolastruktúrával. Számok, tények, elvont forin­tok sora — mintha ez ön­magában bármit is megma­gyarázna. Ülünk ott kiszol­gáltatottan, tehetetlenül. Előnytelen és igazságtalan a pozíciónk — ha többen is, de kicsik vagyunk, állampolgá­rok — a parányi lábú kopott székeken, hisz döntés után ; ' Rój Medvegyev: ítéljen a történelem* (2.) Sztálin feleségének öngyilkossága Ezerkilencszázharminckettő november 9-én hajnalban öngyilkos lett Sztálin felesé­ge. Nagyezsda Allilujeva Sztálin második felesége volt. Első felesége, Jekatyerina Szvanidze 1907-ben halt meg, amikor fiuk, Jakov alig egy- esztendős volt. Szergej Allilujevvel, má­sodik feleségének apjával Sztálin még 1903-ban ismer­kedett meg, amikor Tiflisz- ben járt. Néhány év múlva Bakuban ismét összehozta őket a sors. Sztálin ekkor ismerhette meg Allilujev kis­lányát, Nágyát, aki akkor mindössze hatéves volt. Az Allilujev család hamarosan Pétervárra költözött. Laká­suk a bolsevikok illegális ta­lálkozóhelye lett. Gyakran megfordult itt Sztálin is, és felfigyelt bakui elvtársa szép, tizenhat éves lányára. Az októberi forradalom győ­zelme után bevonta a fiatal lányt a nemzetiségügyi nép­biztosság munkájába. Ami­kor a szovjet kormány 1918 tavaszán átköltözött Moszk­vába, Sztálin magával vitte Nagyezsda Allilujevát is, aki hamarosan felesége lett. Be­lépett a pártba, és Sztálinnal együtt a caricini frontra ment. Moszkvába visszatérve a fiatalasszony Lenin titkár­ságán dolgozott. Hamarosan megszületett a fia, Vaszilij, néhány évvel később pedig a lánya, Szvetlána. Lenin halá­la után Nagyezsda az egyik folyóirathoz került. A húszas évek végén beiratkozott az akkor induló Ipari Akadémi­ára, hogy megtanulja a mű­szálgyártás technológiáját. Nem fejezte be tanulmánya­it. A harmincas évek elején a moszkvai városi pártbizott­ságon dolgozott. Nagyezsda Allilujeva sze­mélye és Sztálinhoz fűződő viszonya körül sok pletyka és legenda született. így példá­ul az egyik szerző (aki az Esszad-bej álnév mögé rej­tőzött). azt állítja, hogy Sztá­lin. akár egy keleti kényúr, * Részlet Rój Medvegyev ítéljen a történelem cí­mű, a Kossuth Könyv- * kiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-élet- rajzából. Apa és leánya: Sztálin és Szvetlána. bezárva tartotta feleségét a Kremlben lévő nagy lakásá­ban, és Sztálinnak a Kreml­ben lakó munkatársai soha nem látták még az arcát sem. Browning Berlinből Igazából Nagyezsda Allilu­jeva nagyon barátságos asz- szony volt, pártkörökben jól ismerték. Jó barátnője volt Molotov felesége. Jó vi­szonyban volt Nyikita Hrus- csovval, akit az Ipari Akadé­miáról ismert, Jakov Dzsu- gasvilivel, Sztálin első há­zasságából született fiával, aki mindössze öt évvel volt fiatalabb nála.. Nagyon bán­tották Sztálin és fia gyako­ri veszekedései, és megren­dítette Jakov sikertelen ön­gyilkossági kísérlete. Sztálin lánya, Szvetlána szerint Ja­kov nagyon lojális volt az apjával, de nem istenítette. „Apám mindig tézisekben beszél” — mondta egy alka­lommal Jakov Szvetlánának. Sztálin ridegen, sőt ellensé­gesen bánt a fiával. Ezért próbálta főbe lőni magát Ja­kov. „Szerencsére csak meg­sérült — ír ja Szvetlána Alli­lujeva. — De apám itt is talált okot a gúnyolódásra: Haha, nem talált! — mondta. Anyámat megrendítette az eset.” Nagyezsda Allilujevának egyre nehezebb lett az élete Sztálin mellett. Gyakran ve­szekedtek. Egyik alkalommal Nagyezsda fogta a gyereke­ket és otthagyta Sztálint. Ám apja és rokonai rábeszélésé­re néhány hónap múlva visz- szatért hozzá. Az asszony ro­konai, amikor a vitákról, ve­szekedésekről tudomást sze­reztek, többnyire Sztálin pártját fogták. Mivel legkö­zelebbi hozzátartozóinál sem talált megértésre. Nagyezsda Allilujeva az öngyilkosság gondolatával kezdett foglal­kozni. Amikor testvére. Pa­vel. -aki hadmérnök volt, szolgálati útra külföldre ment, Nagyezsda megkérte, hozzon neki egy revolvert. Pavel teljesítette a kérést, Berlinből hozott egy kis női browningot. Cigaretta a dekoltázsban Nagyezsda Allilujeva ön- gyilkosságát az alábbi eset előzte meg. 1932. november 8-án a Kremlben összejöttek a bolsevik vezetők és csa­ládtagjaik, hogy megünne­peljék az októberi forrada­lom 15. évfordulóját. Ott volt Nagyezsda Allilujeva is, Sztálin azonban késett. Ami­kor megérkezett, Nagyezsda gúnyos megjegyzést tett rá. Sztálin felfortyant és gorom­bán válaszolt. Néha nem pi­pázott, hanem cigarettázott. Azzal töltötte ki a haragiát, hogy az égő cigarettát várat­lanul felesége arcába vágta. A cigaretta a ruha kivágásá­ba esett. Nagyezsda kikapta a cigarettát, felugrott, de Sztálin hirtelen sarkon for­dult és elrohant. Rögtön utá­na távozott a felesége is. Mint később kiderült. Sztá­lin kiment a nyaralójába. Nagyezsda pedig hazament a Kremlben lévő lakásukba. Az ünnepi hangulat elromlott. Néhány óra múlva azonban sokkal rosszabb történt. Te­lefonáltak Sztálin lakásáról, Avel Jenukidzét és Szergo Ordzsónokidzét kérték,' hogy azonnal menjenek oda. Na­gyezsda agyonlőtte magát. Mellette hevert egy kis női revolver és egy Sztálinnak címzett levél, amelyet ter­mészetesen senki sem mert elolvasni. Azonnal telefonál­tak Sztálinnak a nyaralóba, s ő hamar meg is érkezett. Fe­lesége halála megrendítette, de nem szólt egy szót sem. Nagyezsda Allilujeva ön- gyilkosságáról semmit sem írt a sajtó. Az újságokban megjelent egy közlemény Sztálin feleségének váratlan megbetegedéséről és halálá­ról, meg egy hamis orvosi jelentés. Nem ment el a temetésre Nagyezsda Allilujeva csa­ládja nem ítélte el Sztálint felesége haláláért, hanem az volt az első reakciójuk, hogy valamiképpen segíteni kell Sztálinnak átvészelni ezt a tragédiát. Nagyezsda bátyja, Pavél Allilujev sürgősen ha­zatért Berlinből és egész csa­ládjával Sztálin nyaralójába költözött, több évig ott la­kott. Sztálin többször be­szélgetett vele NagyezsdáróL Időnként hibásnak érezte magát, és megpróbálta mejn- tegetni magát Pavel előtt: „Mindent megtettem, amit akart — mondta Sztálin. — Oda ment, ahova akart, azt vehetett, amihez kedve tá­madt. Idenézz!... Kihúzta az íróasztalfiókot, amely nem volt bezárva: tele volt papír­pénzzel.” (Szvetlána Alliluje- va szerint Sztálin a háború után sem költötte el óriási fizetését, amelyet sokféle tisztsége után kapott. A borí­tékokat, amelyekben a pénzt kapta, fel sem nyitotta, ha­nem berakta az íróasztalfi­ókba.) Sok fikció fűződik Na­gyezsda Allilujeva temetésé­hez is. Sztálin néhány rajon­gója ma is arról beszél, hogy Sztálin gyalog ment felesége koporsója mögött a Kreml­től a temetőig. Még olyan meséket is hallani, hogy Sztálin hetente egyszer ki­ment felesége sírjához, és reflektorok fényében órák hosszat üldögélt ott. A való­ság azonban egészen más volt. Allilujevát a mai GUM- ban ravatalozták fel (a har­mincas években a Kreml kü­lönböző hivatalai voltak itt). Sztálin a temetés kezdete előtt érkezett, odament fele­sége koporsójához, és hirte­len olyan mozdulatot tett, mintha eltaszítaná magától a koporsót. Jól kivehetően ezt mondta: „Ügy ment el, mint ellenség”. Majd sarkon for­dult és távozott. Nem vett részt a felesége temetésén, s élete végéig egyszer sem ment ki a: sírjához. Feleségé hálála után Sztá­lin özvegyen élt. Voltak rö­vid ideig tartó és nem túl gyakori kapcsolatai különbö­ző nőkkel. Ezekből gyerme­kek is születtek; de ők az' anyjuk nevét kapták. Egyet­len nő sem volt rá semmi­lyen hatással, soha nem lát­ta házasságon kívül született gyermekeit. Sőt nyolc unoká­ja közül is csak hármat lá­tott. A család és a családi élet számára 1932-ben meg­szűnt. (Következik: A nagy éhínség délen) kész tények elé állítottak. Az ovi megszűnik, és kész. Lesz itt valami más. Kell a hely, mert nincs hely. Mindegy, hogy mire (sok mindenre) — nyilván — fontosabbra, sür­getőbbre. Ebben az évben most, szeptember elsejétől. Az óvoda állítólag drága fenntartását a tanács majd lesz szíves kivenni valame­lyik másik zsebéhői* Itt az óvoda márpedig megszűnik. Az összes támadható érvet (sok van ilyen) ellenérvek­kel támadjuk, egymás szavá­ba vágva. Diadalmas mosoly, széttárt karok. Ez van. Csak egy fél, egy fikarcnyi komp­romisszumot kérünk: hadd maradjanak máshol együtt ,.. Nem megoldható! (Még szerencse, hogy a „humánus” mellett ez a társadalom ma­gát gyermekközpontúnak nem kiáltotta ki, mert még- annyi bizonyítékot sem tud­na alátámasztására felsora­koztatni.) Előkészítetlen döntésekbe belevitt testületek, tervsze­rűtlen intézkedések, informá­cióhiány. Információt legfő­képpen időben ne, nehogy megakadályozhassák a már elhatározott szándékot, az előre eldöntöttet. Jól időzített (a nyílt levéllel kicsikart) hi­vatalos bejelentés a beirat­kozási időszak végén — a gyereket át kell valahová írat­ni, kinek jutna eszébe fel­lebbezni? Ilyenek vagyunk, mindent így intézünk. így in­téz a hivatal. Ripsz-ropsz, gyorsan," csak semmi ellenál­lás. Akit érint, arra meg az­tán igazán nem tartozik! Van egy vízióm: az egész or­szág egy nagy Szabolcs utcai óvoda. Érzelmek, indulatok kavarognak, itt is, ott is vil­lognak a pengék. „Több mint 30 évvel ezelőtt cselédlakás, istálló volt. Nem is óvodá­nak épült.” Az egész múltja, a sok gyerek tévedés volt? Eleve hiba? „Kicsi az udva­ra.” Nem számít, hogy akik itt felnőttek, jól érezték ma­gukat, hogy a szülők elége­dettek, szakmailag kifogásta­lan munka folyt, a gyerekek imádnak idejárni? Az óvodá­val családok élnek egy ud­varban — ragaszkodnak egy­máshoz. Az sem érdekel sen­kit, hogy a máshol be nem illeszkedett, szorongó, köröm­rágós, az asztmás, az idegi­leg labilis gyerek boldogan jön ide reggelente? A fiam új óvodájából a munkahelyem felé erre ve­zet majd az utam. Nagyon elégedett leszek a tanáccsal, a tisztségviselőkkel, s felhá­borodásunkat igazságtalan­nak fogom tartani, ha azt fo­gom tapasztalni, hogy jobban hasznosult, megérte a gyere­keket megszokott környeze­tükből száműzni. A szemben lévő autóbuszmegállóban a doktornő anyuka magyaráz­za gesztikulálva két gyerme­kének — láthatóan — a tör­ténteket. Bár messze van­nak, fejtartásukon látom, ők sem értik. Fiam homlo­kát ráncolja, pityereg: „már biztosan vége van a mesé­nek”. „Igen, már a híradó­nak is” (ma az Országlyűlés épp a jövő generációjáról tárgyalt). Már sír. Nem érti, miért nem látta ma a mesét. Idegesen rántok egyet a kar­ján. Érzi bennem a feszültsé­get, s azt is, hogy ez nem neki szólt, de nem ért sejn- mit. Rámnéz onnan lent­ről: „most kire kell haragud­ni, anya?” Danes Tamásné Nyíregyháza A világlapok írják Wall-Street Journal: Szovjet elképzelések a különleges gazdasági övezetekről

Next

/
Thumbnails
Contents